|
KOVÁSZ
A magtól lisztig tartott a fohász,
míg lassan élni kezdett a kovász,
etették liszttel, vízzel napra-nap,
és várták, amíg friss erőre kap,
míg új élet nem futja át meg át,
míg nem ontja savanykás illatát,
és jött a teknő, irgalmas kezek
gyúrtak szapora lélegzeteket,
és föláldozva magát, mint a szent,
a teknő végin megadón pihent
a kovász, ami lassanként fogyott,
emlékezem,mert sokszor voltam ott,
míg apró, hajlott, huncut nagyanyám,
átgyúródott az égbolt kék falán,
majd nagy nyugodtan folytatta a sort,
a kemence már rég izzítva volt,
s míg ráncolt arca vak tűztől derült,
az öröm kerek darabokra sült,
s én tudtam, hogy az Isten enni kér,
úgy illatolt a frissen sült kenyér.
|
