NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2023-12-07 18:06 Összes olvasás: 512457Olvasói hozzászólások nélkül| 5710. | Simf: 1:SOK | [tulajdonos]: 1:1 (11) | 2023-12-07 11:27 | | Mindig érdekes, egyedi lehetőség megismerni, amikor egy alkotó önmagáról vall, mit tart ő, saját maga, a legsikerültebbnek/legsajátabbnak (ha van ilyen szó) a művei közül. | |
| 5709. | [tulajdonos]: 1:1 (11) | 2023-12-07 07:09 | H. T.: Van különösen kedves versed – magadtól?...
F. T.: Azt hiszem, minden gyakorló költőnek van olyan pillanata, amikor a szokottnál erősebb bizsergést érez írás közben vagy még inkább a vers elkészülte után. Amikor átjárja annak gyanúja, hogy valami megmagyarázhatatlan okból kissé közelebb került a „lényeghez”, és eszébe jut Paul Klee Sírfelirata. Talán azért, mert önmaga stílusához képest kivételesen máshogyan írt, vagy pontosan azért, mert a legerősebben adta azt, amit adni képes. Perem, Végig ott volt, Fénymegálló, Az omlás villámai, Lehetek örökké?, Sokan, Mormoljuk együtt, Hárman. Ezek efféle versek. | |
| 5708. | [tulajdonos]: 1:1 (10) | 2023-12-06 08:05 | H. T.: Van különösen kedves kortárs versed?
F. T.: Tényleg csak néhányat említek, Kemény István: Nagy monológ, Jenei Gyula: Hajad fiús, Prágai Tamás: Vadon, Ács József: Életpályák, Takács Zsuzsa: Engedd, hogy homlokom még földerüljön, Szőcs Géza: Indián szavak a rádióban. És a legőszintébben mondom, hogy tőled Az éjszakai birodalom is ezek közé tartozik. Egy ilyen felsorolás bizonyos értelemben leleplezi az embert, hiszen ezek közül legalább három olyan szívszorítóan felkavaró és nagy érzelmekkel szembenéző vers, amelyekért irigylem a szerzőt, de irigységemet szublimálva újra és újra elolvasom a versét, és ezzel a gesztussal szinte birtokba veszem, mintha az enyém lenne, amit véletlenül, a sors szeszélye folytán nem én írtam meg. | |
| 5707. | [tulajdonos]: prémes | 2023-12-05 10:20 | A prémvadász kedvenc kupléja.
"Lesz maga nyuszt is az enyém..." | |
| 5706. | [tulajdonos]: 1:1 (9) | 2023-12-05 07:26 | H. T.: Az élő magyar irodalom sokszínűségében alighanem minden kánoni nézőpont egyetért. Te mely kortársaidat olvasod legszívesebben; avagy: kikkel érzel szemléleti vagy művészi rokonságot, közelséget?
F. T.: Mielőtt ezt a kérdést feltetted volna, nem is gondoltam arra, hogy vannak olyan kedves kortársak, akiket anélkül szeretek, hogy szemléleti, poétikai rokonság lenne közöttünk. A költészetük ereje önmagában elég ahhoz, hogy örömmel és szívesen olvassam őket. Most tudatosan a legkülönlegesebb költői hangokra fókuszálok, és a következők jutnak eszembe. Ács József, Tatár Sándor első kötetének versei, Pollágh Péter, Beszédes István, Simon Balázs, Szőcs Géza, Iancu Laura, Vass Tibor, Halmosi Sándor, Végh Attila, Takács Zsuzsa. És még nagyon sokan. Nem is tudom, közülük kihez fűz poétikai rokonság, talán Végh Attila ilyen. És talán Ács József is. Kár, hogy keveset ír. | |
| 5705. | [tulajdonos]: 1:1 (8) | 2023-12-04 07:40 | H. T.: Nemes Nagy Ágnesre mint mesteredre szoktál hivatkozni. Kikből áll személyes kánonod? Milyen hatásokat tartasz számon, miféle elődökhöz és hagyományokhoz köt eszméleti hűség?
F. T.: A Nemes Nagy Ágnes nagyságára való rádöbbenésem egyetemi hallgató koromban történt, és emlékezetem szerint egy csoporttársamnak köszönhető. Egészen felvillanyozott, amikor észrevettem, hogy a bölcsészkaron egy speciálkollégiumot tart a költészetről. Amikor tehettem, látogattam ezeket az órákat, és egyszer csak megképződött a fejemben a gondolat: megmutatom neki a verseimet, hátha véleményt mond róluk, vagy tanácsokkal szolgál. Ez megtörtént, hatalmas élmény volt, hálás vagyok a sorsomnak, hogy hajlandó volt fogadni. Ha visszagondolok, roppant merész volt részemről a hozzá fordulás ötlete, mai eszemmel nem is értem, hogy eredendő félszegségemet hogyan sikerült leküzdenem. Volt a lényében valami szerethető szigorúság, erős figyelem, amit érdemes volt elviselnie az embernek még akkor is, ha közben azon aggódhatott, mit fog mondani a kezében tartott kéziratról. Érdekes módon felhívta a figyelmemet Ferencz Győzőre, aki fiatal tanárként pontosan abban a csepeli gimnáziumban tanított, ahova jártam. Nálunk csak néhány alkalommal helyettesített, és amikor egyszer egy találkozáskor említettem neki, hogy az egyik angolórára beatköltők verseit hozta be saját előadásukban, alig akarta elhinni. A saját „külön” versbirodalmamban nagyon sokan vannak, tulajdonképpen, akit egyszer megszerettem, soha nem kerül ki innen, viszont ahogy öregszem, egyre ritkábban kerülnek be újak. Fiatalon rajongtam Adyért, aztán fejbe kólintott József Attila nagysága, de Szabó Lőrinc és Kosztolányi is tagja ennek az élő panoptikumnak. Úgy érzem, nincs olyan nagy költő a magyar irodalomban, akit ne szeretnék. | |
| 5704. | [tulajdonos]: még | 2023-12-03 09:20 | Furcsa nap volt ez a csütörtök. Szolnokra le, fölhozom gyermekeim másik nagyanyját, az utolsó életben lévő nagyszülőt, mindvégig esik az eső, naná, hogy pontosan szemmagasságban rosszul töröl a lapát, nagyon kell koncentrálni, ám valahogy sikerül elrontanom a lejövetelt az M4-ről, és az M0 helyett a repülőtér mellett találom magam, sebaj, megoldom, irány Csepel. Néhány felesleges kilométert azért sikerült beletennem az autóba, hadd érezze a törődést. Aztán bepakolni a halotti tor színhelyére, szakad az eső, már mindenem vizes, de elvégzem, amit kell. És közben a reggeli fagyott tavas mondat mellé még becsatlakozik három hasonlóan furcsa, játékos, keserves mondat. Az agy teszi a dolgát, mit sem törődik azzal, hogy fáradt vagy és vizes vagy, szorongsz a másnaptól, letesz az asztalodra még három kis ajándékot. Mert nem én találtam ki ezeket, egy percig sem törtem rajtuk a fejemet, jöttek, és kész.
*
A szürrealizmus az avantgárd álomista irányzata.
*
Kalácsba mazsola való, nem igazgyöngy.
*
Az öngyilkosjelölt sínpárnára hajtja a fejét. | |
| 5703. | [tulajdonos]: tél | 2023-12-03 09:00 | Csütörtök reggel, már nem halaszthattam tovább, a szakadó hóesésben állok a gumisnál, várom, hogy végezzenek, amikor eszembe jut valami. Ilyenkor némileg ideges leszek, mert nem akarom elfelejteni, muszáj leírni. Jegyzetfüzet? Az autóban. Most nem tudom kivenni. A telefonba írjam bele? De még jobb a hangrögzítő. Előveszem, belesuttogom, ami eszembe jutott.
Ez volt: Befagyott tavat vettem, a léket ingyen adták hozzá.
| |
| 5702. | [tulajdonos]: 1:1 (7) | 2023-12-03 08:29 | H. T.: Valóban – ahogy egyik versed összegzi a költői munkát – nappal aranymosó vagy, és csak éjszaka ékszerész? Érdekelne a munkamódszered is. „Fejben” alkotsz? Noteszbe jegyzetelsz? Vagy a telefonodban gyűlnek sorok, ötletek? És a végső szövegváltozat papíron vagy monitoron ölt-e alakot?
F. T.: A víz motívuma meglehetősen intenzíven van jelen a műveimben, és minden, ami ehhez kapcsolódik: hullámok, örvények, hajók, hidak, evezők… Az aranymosós vers nagyon régi már, de egyik „védjegyemmé” vált, amit tudomásul kell vennem. Mintha a víz, a folyó hozná az anyagot, és első körben a gyűjtögetés, keresés ősi tevékenységét kellene csupán gyakorolnom. A második fordulóhoz már mesterséges fény kell, az éjszaka többlettudása. Ugyanakkor a személyiség kettőssége csak az említett versben ennyire éles, az aranymosó létezésmódjában már itt van az ékszerész finomsága, és az ékszerész szemlélete is támaszkodik a vízpart, a föveny, a napfény tiszta erejére és nyugalmára. A figyelmemet sokszor megragadja egy motívum, és feljegyzem, ilyenekkel sok füzetet írtam tele. Jelentős részük megmarad a maga töredékességében, és csak kisebb részük nyer valódi létet egy versben. A megszületés fokozatai a tollal füzetbe (elsősorban a Szépművészeti Múzeum shopjában vásárolt füzetbe) való bejegyzés, aztán kapcsolódási pontok keresgélése, újabb elemek hozzáillesztgetése, még mindig tollal, füzetbe, aztán, ha már kezd körvonalazódni a kezdemény, számítógépbe írom, pihentetem, igazgatom. A legszebb, de viszonylag ritka ajándék, amikor csak leülök, és megírom egy lendülettel. De mit lehet tenni, olyan bonyodalmas a személyiség, mert ilyenkor épp a megszokott küszködés hiányzik… Csak forgatom, fény felé tartom, és aggodalmaskodom: tényleg kész van már? Lehet készen, ami ilyen könnyedén született? | |
| 5701. | [tulajdonos]: kerek | 2023-12-02 16:15 | Tegnap anyám temetésén én mondtam a búcsúbeszédet, de estére is eleget kellett tennem egy feladatnak: egy újonnan alapított díj két első díjazottja körül az egyiket, Zsille Gábort én laudáltam. A másik díjazott Nagy Erika felvidéki irodalomszervező, író volt, akitől egy novellarészletet olvasott fel Tallián Mariann. Döbbenten hallgatom a művet, mert hát miről is szól? Fiú, anya, betegség, kórház, halál. Az est után gratuláltam neki, és elmeséltem, hogy aznap temettük anyámat, aki maga is a határon túl született, a Csallóközben, Nagymegyeren. Néz rám kifejező tekintettel, és azt mondja: Én meg ott laktam.
Ez is milyen kerek. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
