Utolsó kívánsága az akasztás előtt hogy fenntarthassa a szemüvegét. Amikor összerándult a teste és előrezökkent a halálba a fémkeretes könnyű üveg betonra hullott és megrepedt. Ha látni akarsz, vedd föl, tedd föl és tekints a repedt világba.
„ Hét kocka van. Az elsőt nem tudom. A második – utak és messzeség. A harmadikban katonák. A negyedik kockában mi vagyunk. Az ötödikben éhség és kenyér! A hatodik kockában csönd van. A hetedik kockát nem ismerem.” (Pilinszky János: [KZ–oratórium])
Pilinszky János: A pokol hetedik köre
A pokol első, második, harmadik, negyedik köre, majd az ötödik, hatodik és végül is a legutolsó.
Itthon vagyok. Engedd, hogy lepihenjek és meggörbülve elaludjak végre, hiszen itt is jelen vagy.
Az üres villamosok ide-oda csörtetése, az üresen járó malmok zakatolása nemcsak értelmetlen és céltalan, de rossz is. Mert űr, mert negatívum. Az a ballaszt, amely után semmi nem marad, sem a kezünkben, sem a szívünkben, káros, megterhelő és álságos. A nagy hiány nem puszta űr, hanem a teljes életnek a hiánya, rokon az igazi halállal. A pokol főkínja is az, hogy onnan hiányzik az Isten teljessége. Sokszor tévedtem, és sokszor megtévesztettek a fantomok. Meg kellett ismernem a világ hiábavalóságát. És az emberek által kavart látszatvilág hiábavalóságát. Meg az emberek lelki szűkölködését és nyomorát. Az űr és a káprázat világából hangok hallatszanak, tekintetek szólítgatnak és hívnak: Sír a világ, hív a világ! Felkelek, és meglátogatom barátaimat. Ha nem is hívnak, tudom, hogy szükségük van rám. Ha süket maradnék a csendben síró, könnyekre vagy esztelen, és önpusztító hangoskodásukra, kemény, pogány szívem elviselhetetlen lenne számomra. Ha nem kelnék fel, mikor a szükség hív, fraizeus-bélyeget kellene viselnem. A hideg bölcsesség embertelenség, és ostobaság Isten előtt. Isten bölcsessége a számolatlan és a nem mért szeretet. Jaj nekem, ha nem virrasztok, és ha üres kézzel járok. Bárcsak mindig vinném a nagy kincsem, a Kincset, és adnám...
Kezünk csak azt éri el, ami közvetlen közelében van. Szemünk már távolabbi vidékekre is ellát. Szívünk pedig betekinthet a végtelenbe is, ahol a vágyak ébrednek. Néha szükségünk van nagyobb lélegzetvételre, teljesebb szívdobbanásra és mélyebb ölelésre. Szívünk várja a távoli lángokat is. A kilométerek csak tagjainknak, és szemünknek jelentenek távolságot és elérhetetlenséget. A szeretet rendjének körei sokkal nagyobbak. Nem pusztán parancs vagy racionális megfontolás hív bennünket a távoli tengerek szigeteire, hanem az a centrális vonzás és a tűz, amely nem elégszik meg azzal, hogy fényét és melegét csak azokra árassza, akik a közelében vagy mellette vannak. Te tudod, mi Atyánk, hogy közünk van azokhoz is, akikkel személyesen nem találkoztunk. Te alkottad így szívünket: keresőnek, ajándékhordozónak, tűzvivőnek.
Van, amikor a légben csak a szünetjelek hangzanak. Arról beszélnek, hogy valami lezárult, és valami más következik. Fel kell fogni Isten ajándékainak alakuló formáit. A szünetjelek beszélnek: valami véget ért, valami még nem kezdődött el. Ami elmúlt, annak gyümölcse kerüljön a lélekbe, és ami ezután következik, annak nyissunk ajtót! Szünetjel van, de üres semmi nincsen: Nirvána nincsen. Valami új következik, tele a jövő ígéretével. Hallgatom a szünetjeleket, és meg akarom tanulni a hála és a várakozás szünetének zenéjét.
