|
Filip Tamás |
| A torony szavai |
|
Gyaloghintómat magam viszem
föl a hegyre, egyszerre izzadok,
és szemlélődve pihenek, és
a ritkuló levegőben megtelik
a szívem tüskés gyötrelemmel.
Igen, a hegyre, ahol a torony
épül, és ahol egymást vádolják
a reményvesztett kőművesek,
miközben fülében ugyanazt hallja
mind: Emberi csontok hamuját
keverd a mészbe, nem mondom
többször, legközelebb úgy omlok
össze, hogy halálra zúzlak
mindőtöket, és ne feledd, a meszet
nem lehet becsapni mindenféle
gyanús szürke porral, csak gyermek
vagy asszony csontjából születhet
tornyot megtartó hófehér hamu.
Nézem őket, s átadom nekik az
urnát, mit lentről hoztam, hogy a
szélbe szórjam vagy eltemessem itt:
anyám hamvait.
|
|
|
Publikálva: OPUS, 2024/1.
|
|
