Nyári zápor
Csepeg, kopog, folyik,
Majd egybe torkollik.
Fent nagynak hat,
Lent kicsikre szakad.
Hol sebesen, hol mélázva,
Cseppjeit e világra rázva
Mozdul meg az ég,
A sötétlő, szürke kékség.
Van úgy, hogy elhallgat,
S lassan már elapad,
De legtöbbször üvöltő
Fénycsóvákkal riogat.
Majd elviharzik, ahogy jött,
Fürgén a háztetők fölött.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.