Hajnal, kislánnyal
Hajnal, kislánnyal
A nap magát még fel sem vetette
a piszkos tegnapból,
amikor én elmentem mellette,
ruháim agyagból.
Lépteim bűnben jajdultak nékem,
ruhái nincsenek,
kegyes szőke fénye az útszélen
van csak, az lebeg.
Lobogtatta ifjún tekintetét,
s összenéztünk, éppen
mikor ők, kikkel ült járdaszegélyt,
kérdezték: nem kérem?
És akkor, mint jó ferences barát,
szólaltam új hangon,
újra bánva fajtalan éjszakát:
- Szép vagy te, leányom.
Selyemhangú szóval köszönte meg
újkeletű bókom.
Ó, tisztává mosdatott a gyermek!
A szívemen hordom.
Tisztává, mert azóta, ha újra,
jaj újra megbocsájt
egy szűz, megsimítom, immár gyónva:
Csak az arcát s haját.
Csak az arcát s haját.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
