Éjjel, vidéken
(Éjjel felriadtam: mit hallok?)
“Csak szennyezd, csak feketítsd szemérmes érintetlenségünk!”
nyögtek a gyönyörű, szűzies papírlapok,
s ledéren tolták szerteszét,
fehérre borotvált ketrecét
a kenőcsszínű kéjnek.
Közöttük szél fújt, sápatag,
rézsút borzolva oldalt, s hajat,
át meg átjárva üveges csontjaim,
és hirtelen...!
dörrenés hallatszott.
(Megőrültetek??)
“Csak enyvezd, ...szítsd, …vérmes …végünk...”
szájamból meg
– mint gyomorlövés után -
dőlt a dög-fekete tinta.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.