Az emlék örök
Magaddal vittél mindenemet.
A gondolatomat, mit pókhálóként
szőttem köréd.
Szívemnek dobbanó ütemét,
mely véremet kergette feléd.
Lelkünk nyugalmának álmát,
mely a boldogságunkban lebegett.
Elvittél mindent tőlem!
Amit elvinni lehetett.
A mosolyodat, mi napsugárként melegít.
Szemednek csillogó varázsát,
mely bennünket felhevít.
Lelked hurjának remegését,
dobogó szíved melegét.
Bársonyos bőrődnek illatát,
szerelmünk lobogó tüzét.
Elvitted a nappalokat,
a madarak édes dalát.
A szívemben szunyadó parázs
világítja be az éjszakát.
Elmentél tőlem messze, messze,
de egy valami itt maradt.
Az emlék bilincsnek kulcsa,
melynek elveszni nem szabad.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Kortárs Verstár IV.2évf.15szám, 2006
Kötetben: A csend varázsa (Debrecen, 2007)
Kiadó: Faragó nyomda