Potocska Katalin
Egy új nap gyermeke
Nyugodt vagyok
Kifelé bámulok.
Az esőben kint
Egy levél rámtekint.
Nézzük magunk:
Gondolunk, vagyunk.
Ő zöldebb mint én,
S Ő szelídebb fény.
Én vagyok a vad Zaj,
A síró, groteszk kacaj.
Mégis megszelídülök,
Mert iszom, s szédülök.
Néz a levél engem,
Nézem én is Őt.
Rád majd emlékezem.
Az égen felhőt
Sodor a szél,
Ússza át a nagy eget,
Közben sziszegve beszél,
Butákat, emlékeket.
Megint a levél,
Megint hozzám.
Talán csak hozzám beszél?
Talán csak én hallanám?
Csengő. Édes muzsika.
Mennem kell. Megyek.
Szabadulok a szabadba,
Gyorsan, sietve felkelek.
Lépcső. Ajtó. Egy szál cigi.
Kint vagyok végre.
Gyújtó.
Füst szökik ki
Számon. Felpillantok az Égre.
Ég. Napsütés. Felhők. Szél.
Magány. Őrület. Falevél.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Boncolások
|
|
|