Benceversek - Áttûnések

Az első napom. Az odavezető útról már nincs
képem. Leakaszgatja őket a falról a tolvaj idő.
Ami maradt, anyám az óvónénivel beszélget
engem körülállnak a gyerekek: csillogó zizegő
rézdrótok egy készülő transzformátoron.
Középen vasmag, lassan sercegősre töltődöm.
Szikrázva ívet húzok (vas)magam s az óvoda
kert vége között és a fényíven nekiiramodok.
Új szereposztás. Vasreszelék és mágnes.
Szlalomozom, játszom velük. Tehetetlenek.
Mint a kölyökkutyák, ahogy extázisban nyalogatták a
kolbászokkal teli vászonszatyrot, ami apám kezé
ből lógott. Élelem. Én nekik, ők nekem.
Fényszomjukon lakmározom és egyre növök ők
egyre szomjasabbak. Teremtő közép vagyok:  isten.
Kérdik honnan jöttem. Mondom nekik Petőfibányáról.
Csak néznek ámuldozva, nem értik. Nem e világból való,
mondom, de már nem figyelnek, a kapu felé rohannak,
új messiás érkezett.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Utolsó módosítás ideje: 2010-08-20 17:57:03