DOKK

	Kelebi Kiss István
	Palackposták Nakonxipánból
	---Gulácsy Lajos megtalált naplólapjai--- (Pethes Máriának és Kovács József Hontalannak) az eső Dante-tercinát dobolva forró ablak-lelkemről visszapárolog úgy nem vagyok senkinek a foglya hogy Űrt őriznek bennem komondorok nem találkoztam soha Beatricével -de ismerem- a festett Költő én vagyok szívet a téglafalra belülről véstem és Pillanatból szőttem léthosszú napot de immár nem tudom hogy nem tudom mit felejtettem el és mire emlékezem hogy merengő ámulat vagy gyógyszer bódít s halálom stoppolom vagy sorsom lékelem * a fénynek nincs szaga mint kerítése a képzeletnek békák is reménykednek ha rút is a királylány egyszer megtanul csókolózni -talán- túlfizetett koldusként e néhány gondolat nap mint nap visszajár ide hol minden csönd és fal és fehér s a négy évszak a négy sarok -legszebb a nyár- künn a közös csarnok mégis őszbe hajlik s fekete szél kapkod lehulló sétáim után * billegő kósza árnyak a Via Appián múlt-foszforos lábnyomokba lépek a Trevi-kútban csillagfillérek ragyognak egyszer visszatérek gondoltam a k k o r s m o s t itt ülök kiflit majszolok (a kalandozás karnyújtásnyi tér) Csönd és Álom mankói egybenőttek (hová hová) nincs remény lelkem metán-sújtotta tárna minden vágyam emlékem benne égett s a forró fojtó sötétben nem tudtalak megmenteni Téged Ó mennyire ormótlan ez a lépték Fecske és Giliszta bennem s a nyirkos sötétben mélyen a szárnyak vágyát tovább növesztem * vászon helyett rácsok a vakkereten most az a Nincs ami Van ecset nélkül vajúdik a kéz túlhordott képek a lélek belehal a test tűri még bíbelődik benne a salak s hajózik horizont-nélküli termek meszelt égboltja alatt * sorsom színes palettákra száradt kőnek szárnyat festek követ a madárnak aranyló lazúrra sötét pöttyöt ejtek camera obscurát bezárt képzeletnek út-tudó csodám mely volt készülőben mint pille a bábból röptét kirágta belőlem próbál égre szállni -fogyóban a fénye- didergő nyárban dérrel hímporosan verdes a béke * ellopott hétfők visszalopott keddek elvesztett szerdák megtalált csütörtökök beomló péntekek aládúcolt szombatok kardfogú vasárnapok között és ugyanez ki tudja hányszor az ében csönd belsejében hol festhetnék rácsokkal fölszeletelt Napot meg-nem-szőtt-terveket térképem fehér foltjait melyek én vagyok festhetném még-ki-nem-ásott-kutak vödör csobbanását remény bedeszkázott ablakát melynek résein át a Varázsló kertjére látok (levedlett álmaim kígyóbőrliánok) mégis pizsamában ülök az ében csönd belsejében s magányom lepkehálójával ecsetszárnyú színekre vadászom * ki szomjúság ellen csapot szereltem a végtelenre és megpatkoltam az Időt hogy lassabban kopjanak az évek most nem lelek és nem remélek tornyokat jegenyéket csonkig feketült szárnnyal csonkon égő gyertyalángba zuhanva próbálok vásznat feszíteni e vakkeretvilágra adni adni adni kapni kapni kapni és tovább ring az inga meddig * körben kiégett földbe fúródott repülőgépek az évek mégis élek megmentett az álmaimba szorult katapult egyetlen túlélője lettem magamnak ki mint rémült sün lángoló kazalban maradék sorsom menthetném e zűrzavarban mégis csupán tüskéim borzolom s állok széttárt karral eleven kereszt érintek Délt Északot telet nyarat levágok minden hajtűkanyart Függőleges és Vízszintes origója szívem a bója lüktet jelez rezdül amint rajtam keresztül áramlok át mások emlékeibe (ide) voltam pedig zsömlém körül az asztalon még dong a légy szöszös lábától megzörren a zsírpapír csupasz fák árnyéka rajzol hieroglifákat a falra Ekhnaton verset ír * árnyékos oldal a lelkem miért is készítenék napernyőt ha rám omlik a készülődés amint kinyílnék az életemben most is e tükörnek beszélek s látom hátam mögött a falon (mint ezernyi lőrés) apró repedések bármiként fordulok is elvéthetetlen célpont maradok a kockakő fugáin át beszivárog a Cukrászda alá temetett sok halott és egymásra rakódik láthatatlan kezek emlékeimbe építenek ne roppanjon össze ami megmaradt még a nyitott ablakon át érzem a rizspor szagát pedig a hárs virágzik * álmaim csillagszemcsés dörzspapírral fölsérti az éj bennem pilleszárny szirom és pehely lebeg mégis véres álmokra ébredek (sebek) folytatnék egy történetet ám az ébrenlét más alakzat hegyekké gyűri a lepedőt szörnyekké torzítja az asztalt széket a sebzett álom éhes kiharap belőlem pilleszárnyat szirmot pihéket s amint a Hold halad a csöndre órám ketyegése szerel karmokat háborús övezet lett ez az éj fekete és fehér tábornoka ülök magányom közepén s mindkét sereget rendezgetem Magam Velem (hiába) Istenem hány virradat férne ekkora éjszakába * ...pedig ott volt a tábla ÖNMŰKÖDŐ AJTÓ kiléptem rámcsukódtam s most itt vagyok kulcs nélkül Nakonxipánban a hóban nem fázom talán nincs is hideg (vagy viszonyítási alap) Hercegnő lebeg a mellvéd felett s aki voltam játszani hív a kisgyerek most ő az egyetlen barátom csúszkálunk színes palettákon neki mondogatom nyár van nyár van ám a piciny fehér méhek zümmögnek tovább Nakonxipánban hull a hó * szóközökben megfeneklett csend evezője-törött mondatok kikötő nélküli színek de bennem az utazás éhe szárnyakat növeszt s futok futok hogy magam alá gyűrjem a valóságot és felemelkedhessek végre csupán Nap-közelben érthető a zuhanás veszélye előbb egy-egy toll kioldva alá pörög fönn az aranyat nézem s árnyamat a mélyben föl föl tovább (de a nővér mosolyogva mondja megjött az ebéd Lajoska) s megint SZIGET az ágy * vihar villámvalóság percek fény és hanghatásait színekké szublimálom ecsetem szőre éj palettám álom testem vakkeret lelkem a vászon s kopp-kopp-kopp egy árverésen elkel a halálom * néhány óra még s az első Napszelet végig gurul az asztalon s ketté fűrészeli a nem-csobbanó Ladikot néhány óra még és láthatom szobám sarkában mennyit haladt a Párkapók néhány óra még hogy újra halljam a fatorkú cinegét ( a fülemüle tökéletes énekét unom) mert megmerítkeztem az éjszakában mindig minden éjszakában megmerítkezem virrasztásköpenyben járom Álmok útjait a bolond iránytű nem csitul szívemben az eltévedés félelme sem rémít engem hiszen kisiklott vonatnak a pályaudvar emlék de minden következő állomás vágya benne ég ...csupán néhány óra még... * csukott szemmel (gyakorlásként) morzsákat tapogatok egy kettő vagy három lépésnek nevezem a szoba tárgyait (kettő a szék) ez megszokható de a mind gyakrabban rám törő szín-nélküliség (mikor füst a világ) nehezen néha nyílnak még bennem rózsák és orgonák s sziporkáznak kaleidoszkópok de zsákutcába szorult a fény s hiába tolatna már falat emelt a retinám és hirtelen a Semmi elkezd történni velem * csöngetnek (mint az iskolában) kedd délután ismét séta lesz és járhatunk körbe-körbe párban talán az udvaron (hisz nyár van) készülődök lábam már leér a kőre de visszahúzom akár a macska ha vízhez ér ma nem megyek hiába szólítanak hajlongok hátra meg előre s hallom EZ itt marad igen akár egy tárgy amelyre 12 éve rakódik a por s hogy csillog alatta már maga is letagadja kedd körbe-körbe kinn csoszog a csapat * apad a folyó Tengert-érni reménytelen lékelt papírhajók verődnek p a t a k-köveken de lassan elsüllyed ez a víz is sivatag közepén nagy zománcos lavór-oázis a csöndnek pálma-árnyéka van ------(Gyula centis betűkkel írt egy verset nekem - így látom - de nem értem benne magam)