(3) kórterem

Láttam, szemén a végtelen fátyla.
Láttam, már látja, mi ott van túl.
Túl ezen. Életen, félelmen.
Kimondhatatlan szavak. Már csak a csendet
szőtték kívül-belül, körénk-közénk, csak a csendet.
Hallottam. Legyek.
Legyek őszből, csak legyek hasztalan.
De engem nézett, apátlan fiát, engem.
A felfoghatatlannal növekvő csendben
éreztem, nincs mit tennem.
Szavak életből, csak fölösleges szavak.

Apám felemelte kezét, és próbált nevetni:
- Még megborotváltam tiszta arcom,
de tudod, finomításra már nincs idő.
Félholdas körmű szép ujjai szemem előtt,
az összes emlék forró pára, fagyott kő.
Az ágyra hajtott meztelen agyamban
fájtak a képek: gyerekkezemre simuló
óriás tenyér, a szemem sarkában
csiklandva gyűlt fájdalomban
éreztem időtlen szürke tekintetét.
Csak suttogtam
magamban

hiába hiába
apa apa apa





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-03 16:15:11
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-03 16:15:11