Megáll, s marad

Milyen szegény vagyok. Mindent elengedtem,
ami fontos volna. Már nem is köszönnek
az emberforma fantomok az utcán.
De azért itt vannak. Fegyverekkel jönnek

s aranyakkal, „jöjj, mutasd meg, mid van”
(pár kiskori, őszi falevél)
az asztalra vágom könnymaszatos öklöm
minden csupa törés, festék, falevél

tenyérnyomok egy  zöld kartonpapíron
sárrá mázolt, színes temperákkal
barlangrajzok;  nyomot hagytam itt lenn
(velünk a halál, mint a szél a fákkal)

Játékok. Szavak. Arcok. Hangok. Versek.
Szegényes szókészlet és matéria
ajkak,fogak, nyelvek, csókra várók.
Genezis. Tündér-biológia

Hazugság.  Mert nincs másunk, csak éhség.
Mert nincs másunk, csak fájni-fájni egyre
egy csöndbe hulló daltól leszedáltan
arról, ami nincsen, de lehetne

egy ég felé lőtt éles tekintettől
arra, ami nálunk nagyobb volna
amiért két sejtből kifejlődtünk
és emberként léptünk rá az útra

valami zene, üzenet és élet
agyunkba zárt, kódolt lüktetésben
a napsugár igazi értelme
és a levél, amely fényt tart megkötésben

közrezárt földi-égi szimbiózis
magzatok, gyümölcsök, hangok őrizői
a burok felreped, megnő és kitárul
valami megindul sorsát fénybe szőni



…



a halak énekéről csak a víz tud, suttog
tátog minden élő néma-néma dalban
a szív csak szökőkút, néha felmorajlik
aztán megáll, s marad megnyilatkozatlan





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-28 20:36:18
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-28 20:36:18