szi(bé)ria

úgy fenn hordod az orrod,
mintha már megaláztad volna
magad előttem.

pedig romlott tejjel veszed
be a gyógyszert.

a kukacosságtól kifaragott
almát eszed te is, és
elfordítod a tekinteted.

csak annyira, hogy a
periférikus látásoddal
még észlelj engem.

miért teszel úgy, mintha
utálnád, ha bocsánatot
kérnének tőled?

a Holdtól dagályos néma víz
nyomja agyad.

csodálkozol, hogy sötétedés  
után, amikor vezetsz, a szembe  
jövők leveszik a reflektort.  
ha ismernének, nem vennék le.  

egy stoppos csak
neked nem jelezne.

(útközben egy hullát,
a kocsiból kituszkoló
embert látok.)

az üvegen a karcolások
minden szögben
körkörös alakúak.

ha egyre több kényszeres
cselekvésed van,
egyre eredetibb vagy.

mintha légy lépegetne
a hátadon, pedig csak
izzadtságcsepp.

már nem is bánt,
ha rájövök, hogy
nem szívesen cserélnél velem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-04 05:45:52
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-30 21:29:08