A kifestett hölgy, ki hiányzik
Csendesen alszik a falu
még nappal is.
Nyugszik, mint gyermek a bölcsőben,
S, néz rám némán,
akár egy jóllakott napközis.
És az utca!
Mintha láthatatlan emberek
járnák, szélsebes autókkal, melyek
hangtalan motorokkal működnek.
Jaj! Fájdalmasabb ez a fájdalomnál.
Épp csak egy levélcsörgés,
épp csak egy dobbanás,
melyet egy túlérett barack
leesése okoz.
Legalább a szél suhogása
hallható, bár a nyári hullacsend
még azt is elnyomja időnként.
Lassú szenvedés ez, ezért fájdalmas is.
Elnyom a nyár. Milyen különleges ez!
Épp a nyár.
Mikor a hormonok partit csapnak a testben,
Mikor az ész elfelejt gondolkodni
a szív napirendjén,
Az órarend alszik, tankönyvekkel takarja elnyűtt testét.
A test, a véna, a vérsejt tombol,
vagy tombolna.
De a felszín maga a mélyvíz.
Csak egy piperés hölgy adhat nekem levegőt,
akit város zajának hívnak.
Város! Szemed kifestve néz rám,
Vékony ujjaiddal csalogatsz magadhoz,
Arany nyakláncodon a fény úgy szalad
mint az elvesztegetett idő.
Szeretném tarka hajad újra simogatni,
Szeretnél melódiád lágy lüktetése alatt megpihenni,
És veled rohanni újra ékes zajodban.
Kérlek légy otthonom, fogadj be engem, Város!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-07-09 12:24:53
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-09 12:24:53