mirtuszvirág és koszorú

A mirtusz hajamra ráfagyott.
E szent napot halál tervezte.
A mosolyból mára több halott.
Kibillent a világ tengelye.
Közte a huszonhét év kaland.
Anyuskám ott voltál még velem.
De azóta, mint világtalant
elnyel a napok tengere.
Másé a kert. Neki semmit ér.
A fák a szívünkből nőnek fel.
Az élet hatalmas hadszíntér:
klisékből kreálunk gépfegyvert.
Hogy élünk, odafent tesznek rá.
A kezünk nem fogja senki lent.
Lehetne köröttünk vesztegzár,
a múltat nem ölné semmi meg





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-12-28 20:24:48
Utolsó módosítás ideje: 2017-01-12 11:40:48