Anyám és én
Anyámmal mindig diszharmóniában éltem. Vádoltam, azt hittem, soha meg nem értem. Míg egy nap rám talált, és bűntudat helyett jött az anyatudat feltartóztathatatlan. Évekig kegyetlen lakat alatt éltem, sebzetten, magamban, köveket dobálva arra, aki áldozatot hozott értem. Árnyékot vetett rá lázadó énem, de áldozat helyett szeretetet várva, megtagadtam Isten hierarchiáját: köpdösni kezdtem előttem álló anyám. Mint veszett eb, úgy ugattam felé, míg egy fáradságos, hosszú útnak delén rátaláltam az alázat köpenyére. Az engesztelések partjához érve, arcomat tisztára mostam az ég vizében, lábamat az áttetsző tükrök tavában. Hirtelen megláttam kék szemébe nézve a fájdalom és bűntudat könnyeit, kínba rándult ráncain s szája szegletén a szeretet újonnan született arcát. Árva kezét könnyek közepette nyújtotta át elméjének szögesdrótján. Melegség töltötte be szívem belsejét. Lelkem izzó dühét s a vádak erejét a szeretet folyója parttalan mosta szét. Mosolyom vigaszát sugároztam felé. Semmi nem történt, csak fogtuk egymás kezét.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-05-22 05:27:32
Utolsó módosítás ideje: 2017-05-22 05:28:44
