Markovics Anita : Hamis tövismadarak

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 1 napja
Farkas György 1 napja
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 12 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 17 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 10 perce
Minimal Planet 47 perce
Jószándékú párbeszélgetés 2 órája
A fény nem publikus 12 órája
Ötvös Németh Edit naplója 16 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 18 órája
Gyurcsi 22 órája
A vádlottak padján 1 napja
Hetedíziglen 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Markovics Anita
Hamis tövismadarak



Charleroi felett az ég,
a kiégett fű hajladozása,
nyirkos, komor éjszakákat váltó fülledt sóhajú reggelek,
Nizza vakító kék ege,
a rászórt yachtok, akár a porcukor a hupikéken
és szúrós kaktuszok egyvelege mögöttük óceánjárókkal,-
szeretem, akár a szemed, rég el akartam mondani,-
szóval Charleroiban a sárga fű, ahogyan egész a
szárazságig bőszen nőtt és isten talpát csikálja,
(a talpadat is figyeltem, milyen puha, te puhatalpú férfi)
van valami, amiért át kell érni az Ardennekek-en,
- borzongatóak ezek a barlangok,
bennük a rajzok vérrel, sárral, kovafölddel,
sáfránnyal és borssal keverve,-
igen, borssal, megszagoltam anno,
én ültettem, én kevertem, én kentem
a falakra az állatokat akiket később elejtettél nekem,
itt volt az Ardennek-i fű, hozta a még nem létező Charleroi illatát
s hogy Nizzában egy hajórakomány borssal és sáfránnyal bendőjében fordul,
Ardennek-i barlangok sötéte, hegygerinceken a csipke fény,
kövek ahogyan a bozóttal palettává lesznek
19. századi festőknek,
- nem tudom még értelmezni mi ez: tizenkilencedik század és
mihez képest -
itt a leölt bölény csontját számolom,
vére képzőművészet lesz,
fűszereink festékek,
saját vérünk is azzá elegyítjük az időben és hajóra szállunk
Nizzából Marseilles lesz összeérő kikötővárosok
szorítják össze a csendet, amit
autómobilok és autóversenyek zaja szaggat, később
felhőkarcolók eszik a köztes eget, amit
két hegy omló méhébe vándorolt köd megenged még látni,
elérjük egymás partjai üvegkikötőket nézve,
száraz óriáskaktuszok néznek
döfködve sirálybegyet,
Hollandiából aznap szedett, jegelt tulipánt és rózsa érkezik frissen,
repülők fémes méhe kaparja az eget,
temetők telnek meg festőkkel,
- Szeretem ezt a zöldet Pau-ból - mondja valaki - és szamarakat fest
egy áttetsző délutánban,
zsivajok konganak méhek állandó zizegése között,
a szőlőfürtök, nagy áttetsző, zöld ékkövek a nyár nyakában,
és itt mindig feszített víztükör vár a villákban,
kicsit délebbre néhány tágas hacienda, amerre a szem ellát,
mutat nekem egy kopasz apa, kitárt karokkal körbe: az az övé,
családjáé volt mindig is,
beszélem-e a spanyolt, mert ő félig az, kérdi franciául,
- " nagy, izgága köveket látok az időben, ahogyan százezer évek alatt gördülnek tova " -
kiejteni neki ezeket szavakat bűn,
ha elmagyarázom, itt éltem, születtem, és hogy az ő élete ehhez képest egy várrom,
ikerlánya lop, ikerfia kedves,
tágas baszk ablakok engedik be a hegyek oldaláról visszacsapódó
reggeli páragyöngyöket,
valaki bejön a szobámba, rózsatapéta van mindenütt a falon,
a budáorban vetkőzik egy ősnő, annyira tiszta,
mint szavai a szájban, amiket most kiejtek,
"daccal sem térithetsz magadhoz",
állok a néhány száz éves lépcsőfordulóban,
és ez az antik óriás pendellum kattog,
enyém Wales is, suttogom, és a falakon a tengerészképek,
kagylókkal keretezett horgonyok kikötőimet jelzik,
bizony, Le Havre-ban is jó vagyok,
s a folyamok mentén az antik róma végső helytartója
ládába szeszterciuszt rejt a Mohács melletti szigeten,
néhány arany,- és ezüsttárgy
a szántóföldekről is előkerül tán,
ez csak egy test, súgja az Ős, majd folytatod,
az Ardennek és a Bereniké között újabb űrhajóra vált,
más formát kap a szem, a bőr, a száj, a termet, a kéz,
de ugyanazt tanítja,
törölköződből a Homokot Nizzában kirázod, ez most tizennyolc,
nem érdekel,. kinek vékonyabb a lába,
rajzórán a sáfrányt és a vért keresed,
falakra írásvetítő tűz, göngyölt rajzokat őriz egy láda,
szépen lecsiszolt pattintott ősemberek ülnek itt és
magukról mindezt nem is tudják,
kinn az égövet szelő fecskék leendő ebédek, de most
olasz tájat hoznak a sikált üvegablakokra,
mondd szépen az érettségi tételt:
Lascaux, az Ardennek és Észak-Afrika barlangrajzai
rajzanak kezed alá, és nyelved alá oda,
(ez neked túl könnyű, húzz még egy tételt!
mi az nekem kétszer felelni, úgyis mindig egy kérdés van:
tudod vagy nem?)
ha Afrikába érsz, pempős szél susog, beljebb
száraz nyelvével simogat egy berber,
világító kék szemében a zenit,
azt súgja a piacon: "sáfrány"
vére rokon, mert egyik ősöm Teleki,
- a Kilimadzsáró hava szemfehéred, - böki nekem oda, -
nyugtalan, meztelen égöv a lelkem,
a Ngorongoro szigora, hogy hajnalban
inni akar minden állat, jól értem,
a dzsungelt átlapozom, akár egy könyvet,
Marseillesben tőlem akár most egy
sirály óriáskaktuszra ülhet,
tudod: ez a szabad választás joga,
itt a Titok, tessék:
görgetheted az evolúciót, mint egy követ,
előre és hátra, mert tiéd,
de téged ez egyáltalán nem izgat,
amiről minden sejtem hangtalanul beszél, azt te fel sem fogod,
csak szárnyas foglár harap barackhúsba újra meg újra,
illata Pau-ban minden éjszaka
tágas, üres kollégiumtermekben terjeng,
emeletes ágyakra nevek vannak karistolva
golyóstollal a puha fenyőfába,
átütő barack, levendula és rózsa,
dobpergés, éjjel kettő, hogy te
semmiből nem tanusz, épp, mint a többi,
úgy mosolygok rád, te felesleges harmadik,
te keménytalpú, te, az efemer égöv,
ki nem mondva, hogy nincs és nem is lesz senki aki
örökkévalóságot rád pazarolna.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-07-18 16:27:48
Utolsó módosítás ideje: 2018-07-18 16:27:48


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-29 11:12   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 11:07   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 10:35   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 19:56   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 18:28   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2024-03-28 18:18   Napló: A fény nem publikus