|
kijöttem, kiálltam és figyeltem, igen
tényleg, a fákat, egymás mögött
álltak, ahogy mögöttem ti, felbuktok
egymásban és kinéztek balra el,
merőben ismeretlen folyamatok
zajlottak le bennem, néztem
valamit ebben a tájban, nézd, olyan
ismeretlen és jellegtelen, mások
mögöttem suttogták – volt, aki
hangosan –, tőlem volt más
és komoly, zaklatott, viharvert,
züllött, jó, jó, jó, persze tudom,
hogy miben merül ki az agyam,
egy napon meglepő kéréssel
fordultam felétek: engedjetek ki,
szélsőséges és kemény voltam,
állni akarok az ajtó előtt és várni
rá, vele együtt belépni, pedig
lényegtelen, mert mint mindig
titokban, napkelte előtt vár rám
|
