DOKK

	Komor Zoltán
	Múzsaparizer
	fáradt denevérek csüngnek mondataimon ha egyszer kimondanám őket szétrebbennének így hát csöndben maradok (gondozatlan vallomásnak ne nézd a rángógörcsét) még elkapnák őket a múzsák és kitépnék bőreres szárnyukat – itt vagy hát rég elhagyott szűzhártyám! – rebegnék majd lehorzsolt térdükön kúsznának vissza homlok-odvamba – gyerekrajzok ákombákomja kócos fekete hajuk felisszák őket a szomjas ceruzák arcuk pedig végül egy vödör tintába fullad (a költők vizeletmintája ez, amiből kimutatják, fogyasztott-e írás előtt múzsát avagy sem) Kedves vásárlóink, ez egy kihagyhatatlan akció! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kortárs versek ma feleannyi ráfordított figyelemmel is átélhetőek, a kultur-üdvözülés garantált, a költők zsebébe hajított pénzérmék csillagokká változnak az égen, a húspultban fekvő felfújható gumimúzsák pedig sohasem olvadnak ki, látnokzsályával a szájukban egy szebb jövőre várnak a fagyasztott pizzák társaságában. De vajon ki hoz csini szuvenírt a másvilágról? ne féljetek kaptok majd ti is valami szaros kenőcsöt amitől behegged a szátok – szavaitok az elefánt befelé nőtt szőrszálai lesznek egy zátonyról fantáziáló kielégítetlen hajó horgonyhordaléka hajítsd hát ki az üvegből készült vasmacskát és térdepelj szilánkokon ahogy mások térdepelnek folyton a gondolataikon ahogy a rémálmaidon térdepelsz te is éjjel ahogy szavaidra térdepelteted néha a hallgatóságot Hölgyem, csak nem veszítette el a kontakt-lencséjét? (a könnyek a szemben most gyapotszedő kísértetek) Nem azért írom, hogy felizgassalak, de a szavakban nincs vitamin. Kicsit olyan ez, mintha szájból szájba lélegeztetnénk magunkat, vagy amikor a múzsák szelektív kukájában turkálsz. A szokásos feleslegesség – száradt virágokat termő vázák. A szexbabák öntőformái sohasem álmodnak nemiszervekről (na most aztán irigykedsz – előbb-utóbb mindenkinek eszébe jut, milyen lenne, ha egy kis ideig nem érdekelné a baszás). Recept múzsára (részlet): Az első lépés a végbélnyílástól indított metszés, mellyel a hasat felvágjuk. Lehetőleg vigyázni kell arra, hogy a kés ne fusson túl mélyen, mert akkor a belső szerveket, beleket, gyomrot is felvágja és kifolyik annak tartalma. A belek kifordítása következik. A húst a gerincig metszve jutunk el a filézésig. Azt mondják, hogy a múzsáknak nincs is szíve, csupán egy rulett kerék pörög megállíthatatlanul a mellkasukban. – Tegyék meg tétjeiket! – kiabálnak, és megolvadnak körülöttük a város fölött átrepülő kaszinó falai – sírva integetnek utánuk a járókelők. Recept járókelőre (részlet): aki jó ideje lakik városban már megtanulta hogy a járókelők megpucolása körültekintést igényel: amikor épp a zebránál ácsorog és nem figyel kaparjuk le a pikkelyt a hátáról és az oldaláról mossuk meg töröljük meg papírtörlővel hogy ne csússzon éles, hegyes késre és vágódeszkára lesz szükségünk bal kezünkkel fogjuk meg a fejét majd vágjunk be keresztbe a hasi oldalon a feje alatt aztán onnét vágjuk fel hosszában a hasát egészen végig a végbélnyílásig vigyázzunk, hogy a kés ne hatoljon túl mélyre mert felvágja a beleket, és az epehólyagot amely a városlakók esetében mindig kétszer akkora mint vidéki társainál minél nagyobb a város amiben a járókelő lakik annál nagyobb benne az epehólyag (ezt már megtanultuk) ha bővíteni akarjuk a várost először mindig a városlakók epehólyagját kell növeszteni (ezt már megtanultuk) hiába – sokféleség vagyunk a sötétségben – a darabkák zokogása véletlenszerű ----------------------------------------------------------------------------------------------- rendes, tiszta bolygó ez, kérem, az ember békeszerződéssel a kezében születik, és hazugság, hogy itt mindenki egymás aggály-szarában hentereg ezek itt nem infúziós állványok, hanem fák, és attól, hogy nem száradt még meg rajta a festék, lehet szép a kilátás ahogy a fény visszakönyörgi magát a csillárba, ahogy a reklámplakátok meggyőzik ma önmagukat egy kihagyhatatlan ajánlatról, úgy dőlünk majd neki a homlokban hordott indigópapírnak, s talán megjelenik lenyomatunk kinn, kinn, a koponyán kívül – ahol mindig is élni akartunk, távol befolyásunktól Retúrjegyet venni örök optimizmus. Felszállás előtt természetesen ellenőrizni fogjuk a testpoggyászaikat. A koponyák átjáróházai újfent szemetesek. Én mondom, ne turkálj sokat ebben a mocsokban, mert halálra fagyott múzsákra lelsz a hulladékgalacsinok alján – hiába is takaróztak a hozzájuk írt versekkel, a szavak senkit sem melegítenek. (A műkönnyeket pedig senki ne tekintse a sajátjának.) Jól van, gyászindulók, sosem volt még ilyen vidám az élet – Még néhány tubus-mosoly, majd lassan kihűlünk mi is a folyosón és nem dorombolnak többé nekünk a súgólyukak. Lesz itt minden, ami szemnek és szájnak régen sem volt ingere: randevú a tükörképpel, amire végül csak az egyik fél megy el – az önsajnálat és a leküzdhetetlen vágy művészinek hazudott sorvasztó gammasugárzása – szívküldi karma-kikönyöklés és fertőző verskócokat kimutató röntgenfelvételek. Persze az efféle útlevélfotóval max a sarokig lehet jutni, ahol a múzsák letört mellbimbóikat a tárba dugva őrült lövöldözésbe kezdenek. építőkockák növekednek bennem azt mondják tumorok de szerintem csak Isten játszik szép tornyot épít bennem felmászok rajta és egyetlen nyelvvé gereblyézem mind a szavakat amikor lejövök már senki sem fog érteni egyedül a denevérek