Jövõ memoár
Lépek.
Körbe nézek.
Őszi levelek gurulnak végig az utcán,
Fodros habok kószálnak a Dunán.
Hömpölygő emberfolyam árad el;
Síkit, kiabál, ordít a nép:
„Ennyi már rég nem elég!”
Dúl a harag, a düh, a vágy
Mindenki valami újat vár.
Megtépázott fiatal lelkek
Porba tiport, naiv remények.
Lelassul most a lélegzet,
a vágy.
Száz évre ábrándba borul a világ,
Lüktet, forrong;
Mindenki valami újat vár.
Két kezével húz a képzelet, a látomás
Valami gyermeteg világ.
Tép, szaggat, szerteszakít
Húz a mélybe,
Húz magával.
Jövő silány képe, múlt foszlányos emléke,
Minden ember hite, vágya, álma
Foszlik szét újra meg újra.
Száz év sem változtat múltunkon
A világ változik, céltalan
A szeretet és gyűlölet halhatatlan
Az ember örök (és mégis mulandó).
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.