DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2843 szerző 38768 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK


 
Új maradandokkok

Albert Zsolt: Téli könyvek
Tóth János Janus: Születésnapodra
Tóth János Janus: űrsisak ispánokkal
Tóth János Janus: Májusi csend
Valyon László: Ballada a legszebbről
Kiss-Teleki Rita: így egész
Kiss-Teleki Rita: éppen
Gyurcsi - Zalán György: lejtős pálya
Gyurcsi - Zalán György: új nap
Gyurcsi - Zalán György: mostanában
FRISS FÓRUMOK

Albert Zsolt 1 órája
Szilasi Katalin 4 órája
Serfőző Attila 10 órája
Cservinka Dávid 11 órája
Csurgay Kristóf 11 órája
Markovics Anita 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Vasi Ferenc Zoltán 1 napja
Farkas György 2 napja
Vadas Tibor 2 napja
Gyurcsi - Zalán György 2 napja
Vezsenyi Ildikó 4 napja
Kiss-Teleki Rita 5 napja
Tóth János Janus 5 napja
Valyon László 7 napja
Ötvös Németh Edit 9 napja
Geréb János 9 napja
Szakállas Zsolt 13 napja
Varga Árpád 13 napja
Gyors & Gyilkos 13 napja
FRISS NAPLÓK

 fiaiéi 10 órája
Hetedíziglen 11 órája
A vádlottak padján 13 órája
Bátai Tibor 1 napja
Játék backstage 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
- haikukutyin - 2 napja
nélküled 2 napja
mix 2 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 4 napja
hülye 5 napja
ELKÉPZELHETŐ 5 napja
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 6 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 8 napja
Gyurcsi 9 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: A vádlottak padján
Legutóbbi olvasó: 2024-05-22 22:17 Összes olvasás: 56836

Korábbi hozzászólások:  
845. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 90.2024-05-22 08:37
A fecsegőkről

A fecsegés egy kényszer, s mint a kényszer szülte dolgok általában, nem feltétlenül jó dolog. Fecsegni lehet tartalom nélkül, ez az igazi büntetés annak, aki gondolkodó ember. Aki nem gondolkodik, DE fecseg, az mindent összezagyvál, összeken, összezavar, s beszédéből végül csak a fülzúgás és a kellemetlen élményed marad. A fecsegő ember mellett megszólalni lehet, de nem szabad! Ugyanis ha megszólalsz, tápot adsz neki a további fecsegésre, hiszen a fecsegő ember mindenhez IS ért, mindenkitől mindenről mindent jobban tud. Hát kell az neked, hogy egy óra helyett mondjuk kettőig hallgasd a fecsegő ismerősödet? (Barát nagyon nehezen lesz egy fecsegőből.)
Vedd tudomásul, a sors, vagy Isten büntet vele, és nem hagyja, hogy addig míg őt hallgatod, a saját gondolataidba merülj. Talán épp ezzel ment meg tévutaktól, ezzel ment ki rossz megoldásokból, rossz elképzelésekből, s ha majd később, a fecsegés abbamaradása után térsz vissza a gondolataidhoz, nagyobb intenzitással tudsz azokkal foglalkozni.
A fecsegő fél, a fecsegő kompenzál, a fecsegő retteg. Retteg és fél a csendtől, a hallgatástól, mert úgy érzi, ha nem beszél, akkor NINCS az életében semmi. Míg beszél, míg fecseg, CSINÁL VALAMIT, amint abbahagyja, a NIHILBE süpped. A fecsegő kompenzál: mivel önmagát kevesebbnek gondolja másoknál, csak úgy tudja meggyőzni ezen gondokat ellenkezőjéről önmagát, ha állandóan jár a szája. Ha nem ad teret másnak. Kellemetlenül ül a buszon, ha a szomszédja csendes, biztosan ő töri meg a csendet, és fecsegni fog. Ugyanígy tesz a vonaton, repülőn, autóban, de még egy moziban is: kommentálja azt, ami épp történik. Nemrég idehaza Nagyorosziban színházi előadáson voltunk, egy színész házaspár adta elő Spíró Prah című darabját (Nyári Szílvia, Nyári Oszkár). Hátul az egyik néző ilyen fecsegő típus volt: ne tudják meg, de végig dörmögte az előadást, a szomszédjától is elvéve az élményt, az elmélyülés élményét.
A fecsegő valóban nem tud elmélyülni semmiben, mindent csak felületesen ismer, használ, és mondataiban sincs „rendszer”. Ez a saját tragédiája, az pedig a miénk, hogy meg kell hallgatni őt.
Illetve dehogy is kell! Ám ebben az esetben, ha minden fecsegőt „kiiktatunk” az ismerősi körünkből, nagyon kevés ember marad körülöttünk. Mert a mai világ is felszínesen fecseg, zajong, dübörög, okádja a decibeleket. Ha emberi életet akarsz élni, költözz tanyára, vagy a hegyek közé sátorba, vagy egy domboldalra egy lakókocsiba. Talán ebben az esetben lesz reményed arra, hogy békésen, és CSENDBEN tudj élni, olvasni, gondolkodni, dolgozni, írni.

844. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 89.2024-05-20 10:40
A balesetekről

Balesetek márpedig vannak! Sőt, egyre több veszély fenyeget akkor is, ha én magam figyelmes és körültekintő, óvatos és szolid-szelíd vagyok. Ha Márai ma vezetne autót Budapesten, szomorúan tapasztalná, hogy ÁLLATOK vezetnek az úton. Vannak vízilovak, akik mindenkit lenyomnak az útról, csak mert nekik akkor seggű autójuk van, amihez egy buldózer is kevés lenne odébbtenni. Vannak majmok, akik minden apróságért verik a kormányukat, lehúzzák az ablakot és kikiabálnak rikácsoló, huhogó hangjukon. Vannak marhák, akik általában nyugodtan, higgadtan vezetnek, de MÁSOK észreveszik a „marhaságukat”, és azt az arcukba is vágják kéretlenül, szemtelenül. Vannak kutyák, akik harapnak, ha valaki nekik okoz valami kis hátrányt, például két másodperc helyett hármat kell várniuk a zöld lámpánál arra, hogy az előttük álló elinduljon. Vannak gorillák, akik a másik elé vágnak, ha nem teszik nekik annak vezetési stílusa, kiszállnak a kocsijukból, kezükben vagy bézbólütő, vagy japán katana, netán gázspré, de soha egy Shakespeare összes. És ha a dühüket nem csillapítja le a másik sűrű bocsánatkérésekkel (a semmiért, hisz nem követett el semmit), akkor még a szélvédőt is beveri. Vannak tevék, akik leköpik a másik kocsiját, vannak gepárdok, akik szlalomoznak a sávok között, hiszen ők mindenkinél gyorsabbak, kivétel ez alól a jelzőoszlop, vagy a betonpillér. Vannak csigák, akik a forgalom tempóját nem tudják felvenni, és a 70-es táblánál 30-al tötyögnek, és persze vannak a motorosok, akik az élet császárai, számukra egyetlen kresz szabály sem vonatkozik. Őket talán „állatos” hasonlattal nem is lehet jellemezni, de sokszor mindegyikkel jellemezhetőek.
Miért mondtam el a fentebbieket? Mert például ha az autópályán a megengedett 130-as tempóval haladok (tempomattal), a külső sávban egyenletesen, odafigyelve hajtok, a belső sávot meghagyom a „nagyfaszú” sportautósoknak, terepjáróknak, külföldieknek, és én magam csak akkor előzök kamiont vagy lassabban haladó járművet, ha a tükörben nem látok a belső sávban észvesztő tempóban közeledőt, AKKOR IS fennáll a veszélye annak, hogy az autópálya túloldalán egy őrült „gorilla” késve fékez a megtorpanó sor mögött, és a legutolsó autót úgy dobja át a középen futó sövényen, mint egy madártollat, épp rám, az én autómra, és otthagyom a fogam és az életem.
Nem igaz tehát amit Márai ír: „Nem hiszek a balesetekben. Csak figyelmetlenség van. Elüt a villamos, ellopják útközben poggyászodat, megzsarol egy ripők és meghurcolja neved, étellel, itallal megrontod gyomrod, - és aztán? Miért nem vigyáztál jobban?” Szó se róla, van ebben valami, hiszen „élni életveszélyes”. Ám vannak balesetek. Példának okáért apósom is így halt meg: 1997 december 23-án hozzánk indultak el, hogy a szent estét és a karácsonyt velünk és négy gyermekünkkel töltsék el. Debrecennél egy Peugeot-os hölgy szabálytalanul, egyszerre két autót is előzve, nagy sebességgel belecsapódott apósom 1200-as Ladájába, s mivel látta, hogy az ütközést nem kerülheti már el, a hölgy a féket egyáltalán nem tapossa, apósom a kormányt jobbra rántotta el, és így ő kapta meg a hatalmas ütést. A Peugeot-ból a hölgy sértetlenül kiszállt (ütközési zóna, légzsák stb.), míg a Lada teljesen összetört a bal oldalán, apósom (akinek soha sem volt balesete) is teljesen összetört, és eszméletét elvesztve vitték be a debreceni kórházba, ahol meghalt. A hölgy csak annyit mondott: „Siettem Pestre a lányomhoz.” Bocsánatot nem kért az okozott halálért, a büntetőeljárás alatt végig kihúzni akarta magát, felelősségét nem ismerte el. A „vad hiénák” közé tartozott, mint autóvezető.
Sorolhatnék még ilyen történeteket, mert sok van, ahogy baleset is sok van. Igazi baleset. És hihetünk a karmában, az isteni gondviselésben, és lehetünk „lazák” és felelőtlenek, figyelmetlenek, de lehetünk minden pillanatban odafigyelők, szabályokat betartók: mindannyiunkkal történhet baleset. Csak egyre készüljünk fel: NEM LEHET RÁ FELKÉSZÜLNI.

843. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 88. 2024-05-18 11:38
Az áramtolvajokról

Aki az államtól, vagy egy állami vállalattól lop, az hasonlatos ahhoz az „energiavámpírhoz”, aki tönkre teszi áldozatát, és mégis azt gondolja, CSAK ŐT, az államot teszi tönkre, csak őt használta ki, tőle lopott valamit. Nem, nem csak tőle. A családjától is, a barátaitól is, a közösségétől is, mert egészen más emberré lettek ők is, olyanok, akik élete egyre nehezebb lesz emiatt. Egy olyan csapatot, akik egészen másképpen viselkednek, mást éreznek, tesznek, gondolnak az államról, az erkölcsről, arról, mit szabad, mit nem.
Az áramtolvaj azt gondolja, van a Mészáros Lőrincnek épp elég (2023-ban már 999 milliárd forintja), így nem szégyen tőle lopni a kilowattokat, hiszen „tolvajtól lopni sem szégyen”. Hohóóóó! Álljunk csak meg egy szóra? Ha az erőműben megtermelnek 1 millió kilowatt energiát, az átfut a rendszeren, és csak 850 ezer kilowatt után fizetnek díjat, akkor 150 ezer kilowattnyit elloptak. Egyértelmű. Mit fog erre lépni Mészáros Lőrinc? MEGEMELI azután a kilowattóra árát olyannyira, hogy azzal KOMPENZÁLJA AZ ELOPOTT 150 ezer kilowattnyit, mert „neki is meg kell élnie valamiből”.
Igen ám, de az áramtolvajok folyamatosan lopnak, és minél magasabb az ár, annál többet fognak lopni, annál inkább nem akarnak fizetni! Így már lehet, hogy nem is csak 150 ezer kilowattnyit fognak ellopni, hanem 200 ezer kilowattnyit. No, most mit csináljon a mi Mészáros Lőrincünk? A kilowatt árát egy szint fölé épp az állam beleszólása miatt (demagógia, populizmus stb.) nem emelheti, mert az állambácsi egy szint fölött már nem nézi jó szemmel az áremelést a saját érdekei miatt, de az áramlopás ellen sem lép fel (mert nem tud), mert abból „társadalmi feszültségek” keletkeznének. Ezért szabad kezet ad Mészáros Lőrincnek, aki „hálózathasználati díjjal” kompenzálja majd az áramlopást, és így még sokkal jobban is jár, mert míg egy fogyasztó tegyük fel 186 kilowatt fogyasztás után fizet 1186 forint bruttó áramdíjat, de… erre még Mészáros Lőrinc rátesz 5770 forint bruttó rendszerhasználati díjat is. A teljes összegből Mészárosé lesz 5477 forint, az állam pedig zsebretesz 1479 forintot. Mindenki jól jár, csak a fogyasztó nem, hiszen a valós áramfogyasztása mindösszesen 1186 forint bruttó, azaz ÁFA nélkül csupán 866 forintnyi kilowattot fogyasztott!! Nos, ilyenkor feltehető joggal a kérdés: ki is a tolvaj?
Persze az áramtolvajokat más nem érdekel. Ahogy az energiavámpírok sem foglalkoznak a kiszipolyozott, összezsugorodott lelkekkel, amiket tönkre tettek.
Az ember ha tehetné, az energiavámpírokat is, és a Mészáros Lőrincék féle embereket, no meg az államot is kerülné. Egyiket sem tudja. (Házunk előtt a „rendszer” elég ramaty állapotban van. Évek óta dől az oszlop, amin a vezetéket vannak, már háromszor jelentettem, de semmi. A vezetékek tartják az oszlopot, a nyári napsütésben is feszülnek, az oszlop már legalább 20 fokkal dől az utca felé. Nincs aki megjavítaná.)

842. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 87.2024-05-15 09:22
A válságos tízpercekről

Nem vagyok benne bizonyos, hogy mindenki érzi a „válságos tízpercek”-et, ugyanis ahhoz, hogy azt/azokat valaki megérezze, ismét csak az értelemre, a kulturáltságra, a műveltségre kell hivatkozzak. Ezen percek felfogása, a hullámokban ránk törő VALÓSÁG elviselése bizony nehéz, és egy bizonyos szint fölött elviselése már alkohollal, drogokkal, vagy sexel, másfajta élvezetekkel sem lehetséges.
Mai világunkban a „tartozásaink gyűlnek”, egyre szaporodnak, és lassan Dunát lehet velük rekeszteni, annyi van belőlük. Van egy szólásunk: „Szegény ember az, aki már ígérni sem tud.” Szemléletes, annyi szent! Viszont, van egy folyománya is: „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!” A kettő között kell lavíroznunk egész életünkben. Boldog az az ember, aki megállja, hogy nem ígér semmit, mert így nyugodt életet élhet, nem kell semmit betartania. Amit ad, az mind nyereség neki is, és annak is, aki felé „szolgál”, miniszterkedik.
A válságos tízperceink egyre intenzívebben jelen vannak az életünkben. Olyannyira, hogy sokaknál már betegség szintet érnek el, és soha ennyi antidepresszánst, nyugtatót nem fogyasztott az emberiség, mint manapság. Főképp a nyugati világban élőknek „saját pszichológusuk” van, akihez (mint egy rokonhoz) rendszeresen járnak. A rokontól, a baráttól annyiban különböznek, hogy nekik FIZET a hozzájuk látogató. Előző fejezetekben már szó esett a szomorúságról: igazán az szomorú, akinek az élete ilyen „tízpercekkel” van tele, vagy akár FOLYAMATOSAN ilyen „tízpercekből” tevődik össze egész napja.
Néha rosszat álmodunk, forgolódunk az ágyon, összetörve ébredünk, és még szerencse, hogy álmunkat azonnal elfelejtjük, mert ha nem így lenne, nappal is kínozna.
És akkor milyenek is azok a „válságos tízpercek”? Egyik lányom (bár vígkedélyű, és sokat nebet) annyira bele tudja magát képzelni-élni abba, amit a híradókból hall, vagy a plakátokon lát, a politikusok állandó válsággal, háborúval való „riogatásaiba”, hogy néha felvásárlási láz tör rá: ilyenkor a „valóságos tízpercét” csak vásárlással tudja enyhíteni, és bevásárol olyan dolgokat, amik „kellenek, ha ilyen helyzetbe kerülünk”. Végül is, igaza van. Fel kell és talán fel is lehet készülni a válságra, de a folyamatos válság ellen nincs orvosság, azt csak ELVISELNI lehet. Tudatosan elviselni, TÚLÉLNI. De lehet ezt? Lehet ezt ép ésszel, sérülés nélkül? A válasz csak egy lehet: NEM.
Mi, most élő emberek, nemzedékek sorozata már azon nevelkedtünk (szocializálódtunk), hogy valahol a világban mindig van háború, éhínség, árvíz, szárazság, tornádók, évekig tartó estlenség, hogy valahol mindig kisiklik egy vonat, busz zuhan a szakadékba, összedől egy hinta a fesztiválon, hogy tízesével lelő valakiket valahol valaki, hogy gázt engednek a metróba, hogy felrobbantja magát egy elvakult vallási fanatikus. Annyi ilyen információ ér bennünket, hogy a lelkünk már eleve betegen nő fel, ha anya és apa hagyja, hogy a televízió előtt velük nézzem meg ezeket a híreket. Mondjuk a mesék sem különbek, azok is a „válságos tízpercekről” szólnak, amikor kemencében megsütik Jancsit és Juliskát, vagy a farkas megeszi a nagymamát, vagy a macska követ dob a hegytetőről a kismadárra. Ezekből az információkból FORMÁLÓDIK a mai gyerekből a mai fiatal felnőtt, majd a mai felnőtt, akinek az a dolga, hogy tovább vigye az emberi életet. S miközben egyre több TULAJDONUNK van, egyre több LEHETŐSÉGÜNK van a szebb életre, az életünk egyre rosszabb és egyre kilátástalanabb.
Józan pillanatainkban tör ránk a „valóságos tízperc”, de manapság már nem adunk neki teret, egyszerűen lerázzuk magunkról, mint a kutya a bundájáról a vizet, és NEM HAGYJUK, hogy egy pillanatra is elkeserítsen LÉTÜNK VÉGTELEN SEMMISÉGE. Gyerekkoromban azt gondoltam/reméltem, hogy az emberiség (felnőtt koromra) elér egy olyan mértékű tudatosságot, amikor is LÁTJA a szemeivel, hogy a Föld mindannyiunk hazája, hogy a határok láthatatlanok, azok csak oszlopokkal, vagy térképvonalakkal jelölhetőek, hogy felfogja végre, hogy minden ember valóságosan a testvére a másiknak, épp ezért nem okoz kárt tudatosan senkinek, hogy megszűnnek a háborúk, és a kapitalisták sem öntik a tengerbe a fölös terményeiket csak azért, hogy a maradékért többet kérhessenek. Azt hittem/gondoltam/álmodtam, hogy az emberiség FELNŐ végre, és soha sem lesznek „válságos tízpercei”, épp ezért nem is lesz szomorú, hanem észreveszi, hogy az élet szép, és minden jó, amit az Isten teremtett. De nekünk „mindig Mohács kell”.

841. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 86. 2024-05-14 09:01
Jézusról és az egyedüllétről

Aki kettészakíttatott, az könyörtelenül magányos, márpedig férfivá és nővé lettünk teremtve, önálló lélekkel, így a magány érzése mint egy büntetés, végig kíséri az életünket. Amikor az ember gondolkodik, akkor is végtelenül magányos lesz. Egyedül marad nem csak a gondolatokkal, hanem mindazzal a jóval, rosszal, problémával, gonddal, örömmel, bánattal, amit közben felismer, felidéz, vagy épp összekombinál MEGOLDÁSSÁ. Valamire megoldássá. Az ember általában azért gondolkodik, hogy kérdéseket tegyen fel, és azért is, hogy ezekre a kérdésekre megtalálja a választ, vagy épp ő maga adja meg a választ. Ez bennünk az „isteni”, ami által kiemelkedtünk a környezetünkből, és így „kihoztuk” azt a legjobbat (?), amit emberi életünkből kihozhattunk. „Egy”-nek lenni, „egyedülállónak” lenni azonban nagyon nehéz és kellemetlen sors. Nehéz úgy összehasonlítani emberi létünk eredményeit, hogy nincs egy etalon, hogy nincs összehasonlítási alap, csak eszmék, ideák, elképzelések vannak. És az ÚT, ami igencsak keskeny.
Sokszor érzi magát elhagyatottnak az ember. És sokszor elhagyatott, bizony! Jézust csak egyetlen egyszer hagyta el Atyja, és neki ennyi is elég volt (emberi test, emberi gondolkodás), hogy felkiáltson: „ Éli, Éli, lamá sabaktáni? ” És hiába állt anyja a kereszt lábánál, és hiába álltak a testvérei, barátai, tanítványai ugyanott, mégis megtapasztalta a magányt, a magárahagyottság érzését. Emberi testének utolsó mondata volt ez, s épp ezért is van, vagy lenne mindig velünk, ha igényeljük, ha igényelnénk.
Furcsa szokás van életben a Fülöp-szigeteken. Egy Ruben Enaje nevű ember húsvétkor már harmincháromszor feszíttette magát keresztre. Kezdetben csak egy volt a sok közül, akiknek a kezeit ütik át szegekkel, a tapasztaltabb „önkéntes Jézusok” kapták azt a megtiszteltetést, hogy a lábukat is átszegezték. Később Ruben is tapasztalt lett, és azóta neki is saját szögei vannak (nehogy belehaljon egy vérfertőzésbe, ha már a keresztre feszítést túlélte), és neki is átütik a lábait is. Nem készül a feladatra, nem „gyúr” rá plusz szenvedésekkel, aznap viszont elviseli a több órás töviskoszorú viselését, és a 37 kilogrammos kereszt cipelését is. A felfeszítés pedig eleve velejárója az ünnepnek. 15-30 percet tölt a kereszten, amikor felemelik rászögezett testét, a legbátrabb embernek érzi magát. Több száz ember nézi végig ezt a szertartást, amit a katolikus egyház rossz szemmel néz, mivel biblia-ellenesnek tart. Miután leveszik a keresztről, felesége gyógyítja a sebeit, gyulladáscsökkentőt és antibiotikumokat szed, de gyorsan gyógyul, húsvét utáni kedden már megint ácsként dolgozhat.
Gondolkodjunk csak! Ruben Enaje MINDENT végig tud csinálni, ami Jézussal történt. Igaz, őt „kesztyűs kézzel” korbácsolják (flagrumozzák) a „római katonák”, akik egyszerű amatőr színészek. És előtte sem kellett böjtölnie, elárultattatnia, bíróság elé állnia, közszemlére téve köpéseket eltűrnie. Szögei nem egyszerű kovácsolt vasak, hanem rozsdamentes acélszögek, polírozva, amik nem tépik a húst fölöslegesen. Teste nincs legyengülve mint Jézusé volt, nem szurkálják lándzsákkal, nem itatják ecettel, és nem kell órákig a kereszten függenie (tartó alákötözés nélkül), míg inai, izmai nem bírják már a testét, és eleresztik, feje ráhanyatlik a mellére, és nem kap levegőt. Egyben azonban nagyon hasonlít Ruben szereplése is Jézus sorsához: az ő csontjait sem törték meg a katonák, ahogy Jézusét sem (addigra már halott volt). Végtére is Ruben Enaje cselekedete semmi egyéb, mint egy szerepjáték, ami annyi fájdalommal jár, hogy elfárad közben, és sterilen átütik kezét-lábát, hogy „életszerű” legyen a halál misztériuma.
Ruben a külsőségeken kívül semmit sem „utánzott” abból, ami Jézussal történt. De a legfontosabb: egy pillanatra sem maradt egyedül, egy pillanatra sem hagyta el az Atya (vele sem volt), és TUDTA, hogy 30 perc múlva HŐSKÉNT ünneplik majd, és nem kerül sírba kő mögé, és nem rohad el a teste, és néhány nap után (vagy akár aznap, belefér az extrém történetbe) együtt hál feleségével, és élvezi tovább az életét.
Sok mindenre képesek vagyunk, de Jézust nem tudjuk utánozni, főleg nem teljes mértékben. Egy dologban hasonlítunk hozzá: néha, fáradtan, elvetetten, megkeseredve, a hitet pillanatokra elveszítve mi is úgy érezzük, az Atya elhagyott minket.

840. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 85.2024-05-13 09:28
A nőkről és a madarakról

Nem szeretek semmiféle általánosítást sem a nőkről, sem a férfiakról, mert ahogy az általánosítás általában, nem tükrözi a valóságot semmiféle sommás kijelentés sem róluk, sem rólunk. Nem szeretem, ha a nőkről, mint „szerelemre vadászó madarakról” ír valaki, mert ebben az esetben ki kellene emelni, hogy a szinglik, az egyedülállók, a kikapósak, a házasságukban hűtlenekről ír, vagy gondolkodik valaki. Nem szeretem, ha valaki nem veszi számításba a házastársi hűséget, a szerelmet, a szeretetté alakult „szövetséget”, azt, hogy valaki monogám is lehet. Furcsa ez valóban, hogy valaki egy másik, ellenkező nemű emberrel akarja leélni az életét? Eleve feltételezni kell a nőkről, de akár a férfiakról is, hogy „úgyis meg fogja csalni” a társát? Hát ennyire naiv lennék, annak ellenére, hogy több évtizednyi tapasztalatom van az emberi viselkedésekről?
Igaz, hogy ezen fejezetben csak az első mondat („A nők olyan ösztönnel találják meg a maguk szerelmi táplálékát a földön, mint a madarak a magvakat, vagy halakat.”) tartalmazza azt, hogy most nem a nőkről, hanem a madarak tulajdonságairól lesz szó végig, a párhuzam azonban végig ott van, a mondandó a nőkről szól, a madarak itt csak mint cáfolhatatlan ösztönű vadászok jelennek meg.
Érdekes, hogy míg a madárvilágban is sok madárfajnál evidencia a társas kapcsolat örök életre szóló szövetsége (albatrosz, pinvin, gólya, sas stb.), addig Márai a nőkről ezt nem feltételezi. Bár, a magyar nyelv szabályai szerint a fentebbi mondat nem jelenti ki a csapodárságot, a hűtlenséget, a pár elhagyását és/vagy lecserélését, de kétségtelen, hogy ezt ki lehet érteni belőle.
Bonyolultak vagyunk mi férfiak, és nők, egy biztos, hogy szeretünk „ketten egy testté” lenni.

839. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 84.2024-05-12 10:41
Az egészségről és az igazságról

Minden viszonylagos, és a bibliai igazság szerint „bárkivel bármi megtörténhet”. Murphy óta tudjuk, hogy „ami megtörténhet, az meg is történik”. Ezek szerint nem mi irányítjuk sem az életünket, sem az egészségünket, állapotunkat? Talán. De csak egy keveset.
Manapság az egészséget megőrizni nagyon nehéz annak is, aki odafigyel magára, arra mit eszik, mit iszik, milyen gyógyszert vagy „étrendkiegészítőt” szed, beviszi-e a szervezetébe a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat vagy sem, kerüli a stresszes életmódot, sokat alszik, pihen, mindemellett rendszeresen sportol (és nem csak távolba néz). Az ilyen emberrel is megtörténhet bármi. ((Egy időben barátom utcájában furcsa dolgok történtek. Barátom H.G. református lelkész volt, de cigarettázott, néha (na jó, gyakran) konyakozott. 62 éves korában, egy év hallgatás után (nem kért a gégeműtétje után gégemikrofont) hunyt el (te Jó Isten! maholnap annyi leszek én is) rákos betegségben. Őt sokan megszólták, hogy „miért ivott, miért cigarettázott”? Ám az utcájukban abban az időben többen meghaltak rákos betegségekben olyanok is (pl,. tüdőrákban), akik nem ittak, nem cigarettáztak.)) Nincs értelme tehát remegő térdekkel igyekezni az egészséges életmód kialakítására, egyszerűen csak egészségesen kell élni, aztán „meglátjuk”.
„Egészségesnek maradni annyi, mint tisztességesnek és igazságosnak maradni.” – írja Márai ebben a fejezetben, amit én kétkedve fogadok így leírva. Ugyanis NEM KÉTELKEDVE szavai akkori jó szándékában, sőt igazában, és logikájából adódó következtetésében, mégis azt kell mondanom, a fentebbi mondat alkalmas „erőszakos ideológia” megmagyarázására. Így, sommásan leírva ebből a mondatból magát a „fasizmus” eszméjét IS felismerhetjük: emlékezzünk csak a német birodalomban a világháborút megelőző „emberideálra”, az „eszményi”, „felsőbbrendű” emberre! A testkultúrát odáig fejlesztették, hogy az ideális németet (árja fajt) egészséges, testedzett, erős, magabiztos, termékeny és szaporodó, az akadályokat leküzdő emberként mutatták be a felvonulásokon, plakátokon, a beszédekben.
Odáig jutottak az „egészségkultúrával”, hogy mivel mások NEM ILYENEK, ezért nekik JOGUK van másokat leigázni, mások országát elfoglalni, végső soron más nemzeteket elpusztítani. Mintha az egészségből, az edzett testből az az igazság lenne levonható, az következne, hogy a kevésbé egészséges emberek, a „testkultuszt” nem így értők kevesebbek, értéktelenebbek lennének! Mintha annak lenne igaza az elindított világháborúban, aki az egészség zászlaját lobogtatja fegyverei csövein. Cáfoljon meg az Olvasó, ha EZ történelmi tényeken alapuló gondolatmenet nem lenne igaz, nem lenne LEHETSÉGES!
Ám, ha figyelmesebben olvassuk Márait és ismerjük is (nagyjából) az életét, akkor tudjuk róla, hogy maga katolikus keresztény volt, ám zsidó származású volt a felesége, s ő maga mélységesen elítélte a fasizmust, s kezdetben még hitt a kommunista „felszabadításban”. Épp ezért az a fejezetrésze NEM A FASIZMUS mellett íródott, épphogy ELLENE. Lopakodó végzetről ír, s ezért Márai fentebbi mondata CSAK annyit jelent, hogy az ember teljeskörű egészsége nem a bicepsz méretétől függ. Hanem attól is, hogy ilyen időkben megmarad-e EMBERNEK, vagy lealacsonyodik szimplán „testi emberré”, ösztönlénnyé, barbárrá, gyilkossá.
Azt sem csodálom, hogy egy „füveskönyvben” nem tesz idézőjelbe egy ilyen mondatot, mert rábízza a megfejtést az olvasóra, bogarássza az ki teljeskörű egészsége érdekében az ÜZENETET magának. Nagy erőfeszítést igényel ennek az üzenetnek a megfejtése, épp ezért MINDEN gondolatot, ismeretet, tudást megmozgat. Mondhatni egy jó kis edzésprogramot adott ezzel a léleknek, a szellem pallérozására.
„A zsidókat szidják. Minden hivatal tele van velük, mondják, tisztességtelenek a kereskedelemben, erőszakosak, ízléstelenek, hangosak és igazságtalanok a sajtóban, a közéletben, a politikában stb… Azt hiszem, nem az a baj, hogy zsidók vannak a hivatalokban, a tőzsdén, a szerkesztőségekben. Az a baj, hogy afféle alzsidók vannak túlságos számban mindenütt, alantas, értéktelen, selejtes emberek.” -ezt is Márai írta Ami a naplóból kimaradt, 1945-46 (217 old.)
„-Ne búsúlj azon, Isten a rományokat is szereti. A tisztességes és jó rományokat. – tette hozzá.” Wass Albert: Hagyaték.
Két ember, két magyar sors. Mindkettő magyar író, az egyik 1989. február 22-én 89 évesen főbe lőtte magát sok évtizednyi emigráció után, a másik 1998 február 17-én 90 évesen főbe lőtte magát sok évtizednyi emigráció után. Mindketten idegenben éltek „valamiért”. Mindketten azt tartották, „egészségesnek kell lenni”, azaz normálisnak, azaz tisztességesnek, azaz igaznak.

838. [tulajdonos]: A vádlottak padján 83.2024-05-10 09:55
A szomorúságról

Érdekes az ember és a gondolkodása. (Ma nemzetünk nagy művésze, Győzike (!!) ötven évesen arról polemizál a közösségi oldalán, hogy ilyen idősen az embernek olyan arca van, amilyet megérdemel. Hmmmm….) Sokszor „rám szóltak”, kérdezték tőlem, miért vagyok szomorú. Hmmmm… A kiabálás, zajongás, harsogás nélküli élet nem egyenlő a szomorú élettel. Számomra elképzelhetetlen az, hogy az „alapállásom” olyan legyen, hogy mindig fülemig kell érjen a szám, mindig nevetnem kelljen, és egy mondatot ne mondjak ki anélkül, hogy ne emelném fel a hangomat. Nem is értem az ilyen embereket: mikor van olyan pillanatuk, amikor CSENDBEN vannak? Hát „ezeknek” minden nap farsang van? Ki elől, mi elől MENEKÜLNEK ilyen kétségbeesetten, hogy állandó kényszermozgásokkal és röhögő rohamokkal palástolnak VALAMIT? Mit palástolnak? Mi a baj, emberek, mondjátok!!!?? Segíthetek?
Az ember az arcáért ötven-hatvan-hetven évesen nem EGYEDÜL felelős. Ha meg sem látszik rajta a KOR, azt annak is köszönheti, hogy jó géneket örökölt. Vagy annak, hogy soha sem dolgozott megerőltető, nehéz munkát, hogy soha sem volt anyagi gondja, hogy nem kellett stresszelnie azért, hogy elromlott a mosógép, most mi lesz? Ilyen életet élt a mi kedves Győzikénk is, láttuk, hiszen élete „nyitott könyv” előttünk, mára még sz.rni is csak kamera előtt tud. És ebből él, és ezt tartja MUNKÁNAK. És vidám, és kamu veszekedéseket produkál a sikerért, mert egyébként semmi gondja. Szívesen megírtam volna neki, hogy kíváncsi lennék az arcára akkor, ha az eltelt ötven évéből mondjuk 25-öt valódi munkával töltött volna, vagy épp munka nélkül egy düledező viskóban. Vajon mivel magyarázná (már és ha) azt az arcot? Mivel mentegetné magát akkor, ha most dicsekszik babapopsi (plasztikázott testével) arcával?
Olyan világot élünk, hogy az emberek nem látják a „színeket”, csak feketét és fehéret ismernek fel. Ami ezeken kívül esik, az számukra ismeretlen. Aki eddig követte írásaimat, tudja a választ, miért jutottunk idáig. De azt nem biztos, hogy ő is meg tudná mondani (ahogy én sem), hogy MIÉRT van ez így? Hanyatlunk, vagy épp a civilizáció fejlődése hozza magával azt, hogy RÁBÍZUNK mindent a technikára, VAGY MÁSRA, és mi CSAK ÉLVEZNI AKARJUK AZ ÉLETET?
Aki szomorú, az nem elveszett, nem reménytelen. Aki ír, vagy költ, vagy más alkotó munkát végez, épp a reményét fejezi ki: elégedetlen, változást akar, nem rosszabbat, hanem jobbat, nem ürességet, hanem tartalmat, mélységet, elmélyülést, odafigyelést és így tovább, és így tovább. S ha az ilyen embernek az arca netán szomorúságot tükröz, az csak azért van, mert a külvilág, az emberek nem ismerik fel a nüansznyi különbséget az igazi és levethetetlen szomorúság (mondhatni depresszió), és az „érted vagyok szomorú, nem ellened” életérzés között. Az ilyen ember (magamat is ide sorolom) élete sem csak búslakodás, ó, dehogy!!! Ezer és ezer örömre okot adó esemény van életemben nekem is. Örülni és nevetni is tudok, sőt, kacagni és harsányan röhögni is ha úgy adódik, de meg tudom állni azt is, hogy csendesen figyeljek arra, aki beszél, és KOMOLYAN vegyem a mondatait. (Sokszor nagyon nehéz megállni nevetés nélkül néhány ember panaszáradatát, mert nem lehet tudni, hogy az valóban panasz-e vagy épphogy dicsekszik.)
Légy szomorú, légy vidám, légy harsány, légy odafigyelően csendes. Mindegy is, élj. De tudd, hogy épp mit csinálsz, s azzal mit okozol: először is MAGADNAK, másodszor a KÖRNYEZETEDNEK.

837. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 82. 2024-05-09 08:16
Az igazi butaságról

Igazi választ nem ad Márai arra, hogy meglátása szerint kik is az igazi buták, viszont némi hasonlóságot ír le a nárcisztikus személyiséggel. Lehet, hogy az ő korában más volt a butaság oka és foka? Nagyon is. A butaság általában kart-karba öltve jár együtt a tudatlansággal és a műveletlenséggel. Ezek közül a tudatlanság a személytől független, azt a körülményei okozzák, vagy szüntetik meg, a műveletlenség viszont már nagymértékben „önálló terméke” az embernek, azért, hogy művelt legyen, csakis önmaga tehet. Ha nem lép ezen a téren, akkor végzetesen buta is marad, mert meglátásom szerint a butaság egyik jellemzője a műveletlenség, hiszen a buta ember észbeli állapota, szellemi képessége, lassú, tompa, nehézkes felfogása, netán ostobasága a műveletlenségéből „táplálkozik”.
Az ember üres „vincseszterrel” születik, és a „processzora” is nagyjából azonos teljesítményre lenne képes (kivéve a zseniket, mert nekik nem is „processzoruk” van, hanem egy egész „számítógépparkjuk” hozzánk képest). Minden attól függ, hogy milyen fizikai helyen, azaz hol „telepítik rá” az első programokat (család, otthon). Vannak olyan helyek (család, otthon, iskola), ahol minden „program” rendelkezésre áll, de sajnálatos módon egyre TÖBB helyen (család) nemhogy „programok” nincsenek, de „szakemberek” sem (szülők), akik azokat „telepítenék”, vagy „telepíteni” tudnák!
Ezek szerint mindenki élete ELEVE DETERMINÁLT, már a születésnél eldől, hogy buta lesz-e, vagy egyre okosabb, műveltebb. Persze most is vannak kivételek: vannak olyan gyerekek, fiatalok, akik valami isteni sugallatra, vagy isteni segítséggel ÖNKÉPZÉSSEL elérik, hogy a butaság, a tudatlanság kereteit, rácsait saját maguk körül szétfeszítsék, lebontsák. Többnyire olvasással, illetve a negatív példák „megutálásával” érik el ezt, és érnek el ezzel eredményeket. Én magamat is ilyen SZERENCSÉS embernek tartom, hiszen környezetemben sok tanulatlan, és ki merem jelenteni, hogy műveletlen ember élt abban az időszakomban, amikor a „processzoromra” a programokat kellett telepíteni. Az akkori mély szegénység, az akkori politika nem engedte, hogy kitörjenek azok az emberek abból a helyzetből, amiben éltek. Hiába papolták hangszórókból, felvonulásokon, pártgyűléseken és a televízióból, hogy „dolgozó népünk”, meg hogy „művelt nép”, amikor a cselekedeteik egészen mások voltak: szülőfalumat, Pócspetrit „állami akarattal” nyomták el egészen 1989-ig, s hagyták-tartották nemcsak a falut, de a környékét is „hátrányos helyzetben”. Azon a vidéken máig DICSEKSZENEK olyan elszármazottakkal, akiknek sikerült a kitörés, és nem maradtak sem tanulatlanok, sem műveletlenek, így tehát buták sem. Édesanyám is csak „négy elemit” végzett, mert aztán a tanulás helyett dolgoznia kellett. Nővérem már messzebb ért, a nyolcadik osztály elvégzése után, 14 évesen ment el dolgozni először dadának, majd gumigyárba a gyártósorra. Ennek ellenére nem mondhatom rájuk (nem azért mert anyám és nővérem), hogy buták lettek volna!
Ezek szerint mégis más minőség is elérhető a determináltság mellett? Nem jelent azonnali butaságot a tudatlanság vagy a műveletlenség? NEM. A determináltság NEM a butaságra érvényes tehát, hanem csak a tudás és a műveltség megszerzésének lehetőségét „szabályozza”. A butaság e kettő elegyéből, de EGÉSZEN MÁS összetevőkkel alakul ki.
Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki buta legyen, vagy maradjon?
Először is az, hogy a megszerzett tudás használata ne legyen evidencia nála. Hogy ne használja a „processzorát” ha netán sok, vagy netán kevés információ van a „vincseszterén”. Kevés tudású ember nem feltétlenül buta, ha „józan paraszti ésszel” éli az életét. Butává tesz embereket bizonyos jellembeli tulajdonságuk is. Ha valakinek nincs erkölcsi kontrollja, ha nem érdekli a közösség, ha nem tartja be a szabályokat, ha csak a külvilág felé mutat/él tisztességes életet, akkor is nagy eséllyel lesz/marad buta ember. Akár diplomáig is eljuthat az a buta ember, aki alantas és egoista, nárcisztikus és nincs önképe. A fentebb említett gyerekkori környezetemben nagyon sok ember „butította” a „processzorát” alkohollal. Bizony, az alkohol is erősen jellemváltoztató drog, ám jelenlegi képmutató világunkban inkább teszünk egy doboz cigarettára elrettentő képet, mintsem arról BESZÉLNÉNK, hogy ilyen hír még soha sem jelent meg: „ P.E. két doboz cigaretta elszívása után szíven szúrta haragosát.” Ám olyan gyakran jelenik meg, hogy alkoholos állapotban tett valaki ilyet. No, egy ÉLŐ PÉLDA az állami butaságra!! Mert ez az a javából!
Ajánlottak a témához: A Besenyő család minden epizódjának megtekintése. Laár András előadásainak meghallgatása.

836. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 81. 2024-05-08 07:45
A reszelt almáról

Nem hiszek abban, hogy lenne egy, egyetlenegy „kitüntetett” gyümölcs, aminek fogyasztása meghosszabbítaná az életet. Abban jobban tudok hinni, hogy a GYÜMÖLCS meghosszabbítja az életet, mert a testünk hálás, ha „pihentető üzemmódra” váltunk, és éjszakára nem csülökpörköltet eszünk nokedlivel, lefekvés előtt két órával, hanem egy finom, könnyű joghurtos gyümölcssalátát. Mindenki próbálja ki mindkettőt, mondjuk két egymást követő este, és meglátja miről beszélek.
Persze míg fiatal az ember, addig a gyomra mindent MEGEMÉSZT, könnyen túllép a stresszen is és az étkezés okozta esetleges gyomorbántalmakon is. Fiatalom az ember nem nézi mit eszik, mert ZABÁL, legszívesebben felfalná a világot úgy ahogy van. Minden jót megenne, meginna, minden nőt megszerezne, mindenütt ott lenne, és ehhez nem kell fiatalon semmire sem vigyázni, alaptermészete ez a fiatalságnak.
Anno, Márai életében a Föld lakossága 2-2,5 milliárd fő volt. Ahhoz, hogy ezt az „embermennyiséget” jóllakassák, nem kellett akkora tömegtermelést végezni a mezőgazdaságban, ami indokolta volna a GÉNMÓDOSÍTÁST, a különféle mérgek, rovarírtók, gombaírtók alkalmazását, akkoriban nem permetezték a napraforgót, a repcét csak azért, hogy EGYSZERRE száradjanak le a növények, és az aratás tervezett időben kezdődhessen meg. Magyarán: Márai feltehetően EGÉSZSÉGES almát evett minden nap reggelén, míg a mostani Márai NEM TUDNÁ, mit is eszik, milyen anyagot visz be a szervezetébe. Igaz, az alma most is vízhajtó, és rostjaival a széklettételt normalizálja, tehát az eredeti tulajdonságát is megőrizte.
Ahogy nem tudjuk, hogy hosszú távon MIVEL JÁR a mobiltelefon használata, úgy azt sem tudjuk, a génmódosított, vegyszerezett gyümölcsök, termések elfogyasztása mit okoz a szervezetünkben. Túl rövid ideje rendezkedtünk be tömegtermelésre, ilyen esetben 50-100 év még nem mérvadó.
Sokan hisznek a biogazdálkodásban. Én is hiszem, hogy nem kell annyi vegyszert használni, ha paradicsomot, almát, vagy barackot akarok enni. Viszont ebben az esetben fel kell készülni arra, hogy SZABÁLYTALAN formájú almát, barackot vagy paradicsomot fogok enni állandóan, vagy épp foltosat, netán itt-ott hibásat: mert a valódi biogazdálkodás, a vegyszermentesség valamiféle VISSZATÉRÉS a tömegtermelés előtti időkbe, ahol is a termék egészségessége TERMÉSZETES volt, és senki sem a BIOTERMÉKET kereste, mert evidens volt, hogy az.
Immáron nyolc milliárd (8 milliárd) embert kell eltartania élelmiszerrel ugyanannak a Földnek, és az emberiség létszáma látványosan növekszik. Ezt csak úgy tudják elérni a gazdálkodók, ha minden praktikát bevetnek a terméshozamok növelés érdekében. Manapság nem nagyon tudjuk, hogy mit is eszünk. Az élet ezen területén is a BIZALOM ez, ami meghatározó. Mert csak remélni tudjuk, hogy egy termelő, aki tudja, hogy rokonai, barátai, ismerősei is ugyanazt a terméket veszi meg a piacon mint egy számára vadidegen, ezért egészséges, nem mérgező termékeket állít elő. (Bár, ahol a pirospaprikába képesek voltak téglát reszelni „térfogatnövelőként”, ott minden megtörténhet.)
Ilyen okfejtés után a reggeli napi reszelt alma lehet, hogy nem is olyan jó opció.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-04-18 08:29 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-05-22 21:18   új fórumbejegyzés: Albert Zsolt
2024-05-22 17:53   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2024-05-22 17:52   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2024-05-22 17:47   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2024-05-22 17:47   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2024-05-22 12:33   új fórumbejegyzés: Serfőző Attila
2024-05-22 12:19   Napló: fiaiéi
2024-05-22 12:11   Napló: fiaiéi
2024-05-22 11:31   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-05-22 11:23   új fórumbejegyzés: Csurgay Kristóf