DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 1 napja
Farkas György 1 napja
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 2 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 11 napja
DOKK_FAQ 12 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 17 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 22 perce
az univerzum szélén 29 perce
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 1 órája
Jószándékú párbeszélgetés 2 órája
A fény nem publikus 13 órája
Ötvös Németh Edit naplója 17 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 18 órája
Gyurcsi 22 órája
A vádlottak padján 1 napja
Hetedíziglen 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: A vádlottak padján
Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 11:58 Összes olvasás: 52702

Korábbi hozzászólások:  
791. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 51.2024-03-28 10:24
Arról, hogy emberi méretekben élünk

Igen, állandóan fáradt vagyok. Mindig is túl sokat vállaltam magamra, így a tartozásaim egyre gyűlnek. Mindenki felé, de elsősorban magam és családom felé. Ők sem arra számítottak, hogy ha kérnek egy táskát tőlem, akkor azt a saját gyermekem több hónap múlva kapja csak meg (igaz, közben adtam neki annyi pénzt, amiből öt táskát is vehetett volna, de azokat nem én csináltam volna).
A Világegyetemben nincs idő. Mert minden csak van. Az időt egyedül az ember méri, s mi is saját elképzeléseink szerint, a Nap útja szerint, a Föld keringésének ideje szerint. Ha ezek közül bármi másképp lenne, másképpen működne, nem így mérnénk mi sem az időt. Maga a fogalom is emberi „termék”. És mivel ember találta ki, ez sem lehet teljesen tökéletes, bár erősen annak tűnik. Hiszen szépen szabályozza életünket, rend szerint tudunk benne létezni, tervezni. Ám egy idő óta rádöbbentünk, hogy az egyik legértékesebb emberi kincs (az egészség mellett) az IDŐ.
A nap csak 24 órából áll, az csak 1440 percből, és 86400 másodpercből. Minden másodperc is értékes, bár annak múlását szinte nem is érezzük. Annyi mindent tervezünk, annyi mindent szeretnénk megoldani egy nap alatt, hogy mára már nincs időnk szinte semmire. Az emberi mérték a rohanás, a kapkodás, a „soha se leszek készen” gondolat stressze. Egyre kevésbé mondhatjuk erre az életre, hogy emberi. Hiszen mindet ennek a rohanásnak rendelünk alá. Minden csak azért van, hogy ott legyünk mindenütt, hogy megcsináljunk mindet, hogy ne késsünk le semmiről.
Vannak azért, akik ezt a helyzetet egyre inkább keservesen élik meg, és szabadulni szeretnének belőle. Megértem őket, én is. Igaz, nekem könnyű dolgom van, immáron 18 éve a „magam ura” vagyok, nem kell buszhoz járnom, nincs főnököm, akkor dolgozok amikor akarok. Ennek a szabad életnem azért ára is van, néha annyi a bevételem, hogy egy kutyavacsorára sem lenne elég.
De nem panaszkodom. Szép, értelmes életem volt eddig! Semmit sem bánok belőle, és még remélem sok jó dolog előtt állok, hiszen a gyerekeim gyerekei fejlődését és gyarapodását (testi, szellemi) végtelen nagy öröm szemlélni, s abban részt venni.
Mi kell ennél több így az élet alkonyán?

790. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 50.2024-03-27 08:34
Az aljasságról és a segítségről

„Az emberi aljasság mértéke oly korlátlan, hőfoka oly égető, találékonysága oly eredeti és változatos, megnyilatkozási képletei oly meglepőek, hogy néha meghőkölünk s úgy érezzük, ez a legnagyobb emberi erő.” Ezt írja Márai Sándor ezen fejezetrész bekezdésében. Igaza volt, de mára talán nem ez a legnagyobb „emberi erő”.
Az aljasság manapság szinte egyértelmű emberi cselekedetté vált, olyannyira, hogy már sokszor észre sem vesszük, és sokszor nem is védekezünk ellene. Aljasnak lenni sokaknál alapállapot: másokat irigyelni, másokat elpusztítani, másokat megelőzni, másoknak megmondani, másokat ellehetetleníteni, másokat karaktergyilkolni mostanában szinte országos sporttá vált (Európát, a Világot nem említem, mert nem ismerem, bár ott is látunk bőven példát erre a híradókban).
De mi is az az aljasság? Aljas dolog valakiről azt mondani, hogy… amikor nem is. Azt feltételezni, hogy… pedig nem is. Ezt másoknak elmondani, pedig azokat nem is biztos, hogy érdekli. Aljasság véd és dacszövetségeket kötni valaki ellen csak azért, mert másképp gondolkodik valamiről. Aljasság kellő tudás nélkül beleszólni egy-egy komoly témába. És sorolhatnám még az aljasság egyszerű eseteit, bár mai napság inkább minősített eseteket tapasztal meg az, akit aljas módon akarnak lejáratni stb.
Márai idejében még (leírása szerint) működött egyfajta józanság. A környezet látta és felismerte, ha valaki ellen aljas támadások indultak, s „összezártak”, szolidaritottak az ilyen emberrel, ne érezze egyedül magát. Aztán jött egy világégés, ahol az emberi szolidaritást felülírta az, hogy ÉLNI KELL, és az egyes személy saját életének mentésével foglalkozott csupán. (Polcz Alain írja az Asszony a fronton című visszaemlékezésében, hogy amikor egy-egy nőt az oroszok kiemeltek közülük és elvitték, mindenki tudta, hogy hajnalig fogják erőszakolni, ötször, tízszer, ötvenszer. És senki sem szólt egy szót sem, hanem csak megkönnyebbülve sóhajtott, hogy nem őt vitték el aznap este.)
Ezen világégés után ismét évtizedekig hallgatott az emberi szolidaritás, mindenki saját boldogulásával volt elfoglalva, s az aljasság megélhetési forrás lett sokaknak: III/III-soknak, talpnyalóknak, a rendszer vallásos kiszolgálóinak. A túlélési ösztön működött az emberekben, és több mint 900 ezer tagja volt a pártnak, az egyetlen pártnak. Ám ez nem azt jelenti, hogy ezek mind aljasok voltak. De amikor nem lehet másképp tanítani mondjuk egy egyetemen, akkor el kell fogadni, hogy a diploma mellett egy piros párttagkönyv is kel mellé. Ba…tok meg!- mondhatja az ember, aki ebben a közegben él, és családja érdekében beáll a sorba. De nem lesz vallásos.
Mostanában az aljasság természetes. Hiszen generációk úgy szocializálódtak, hogy egyenlőségjelet tettek a párttagság és az aljasság közé, és azt látták, azok milyen jól élnek. Ők is megpróbálták.
Most szabadság van, rég kivetettük volna magunk közül az aljas embert, és rég felépíthettünk volna egy szolidáris hálót, szociális hálót, egy emberi hálót arra, hogy az aljasok elől (akik ellopják az emberek vagyonát, életlehetőségeit, életét, akik rabszolgaságba kényszerítik őket, akik egy szatyornyi élelmiszerért elvárják, hogy mélyszegénységben élők ezért rájuk szavazzak, azok az igazán aljasok) megmentsük azokat, akiket csak lehet. 33 évet vesztegettünk el az aljasság, a hataloméhség miatt, s 2024-ben erkölcsileg semmivel sem vagyunk jobbak, mint azelőtt.
Ma nem az aljasság a legerősebb „emberi erő”. Az aljas emberek szintet léptek ebben is, és mára a gyűlölet lett a legerősebb „emberi erő” ebben a jobb sorsra érdemes kicsi kis HAZÁBAN. De erről később.

789. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 49.2024-03-26 07:59
Arról, hogy semmi nem ijeszthet

Nem akarlak én semmire rábeszélni téged, kedves Olvasóm, ááá, dehogy! Az a világ már elmúlt, hogy téged bármire is rá lehetne beszélni, mert a huszonegyedik század kezdetére eljutott oda az emberiség és az emberség, hogy nincsenek szükségek sem istenekre, sem Istenre. Te lettél az isten, kedves Olvasóm! Minden érted van, és te érzed és tudod ezt. Épp ezért nincs fölötted semminek hatalma, amit te magad nem szeretnél. Épp ezért neked nem mondhatja meg senki, mikor hajts térdet, fejet. A tömeges huszadik századi halálélmények után, vagy miatt téged már nem ijeszt semmi. Azt teszel és azt csinálsz, mihez kedved van, s ha ahhoz van kedved, hogy egy krokodilokkal teli medencében koktélozz, miközben másik kezedben egy véres húscafatot tartasz, akkor azt teszed. Rájöttél már, hogy neked mindet szabad, akár a fizikai törvényeken felül is. Mert úgy akarod, hogy neked minden szabad legyen. Megszoktad, megszoktatták veled.
Más korokban ezt úgy mondanák: elvesztetted a realitásérzékedet, megbolondultál. Ám mivel ez a kor dúl, mostanában erre nem mondanak semmit, mert így természetes, hogy te nem gondolkodsz. Még jó, ha olvasol, kedves Olvasóm, például ezt a kis szösszenetet, ami épp rólad szól.
Nem akarlak én bántani, de úgy veszem észre, hogy elvesztetted a realitásérzékedet, hogy megbolondultál. Ezt csak azért mondom, mert olyanokat teszel. És nem gondolkodsz. Az emberiség problémáinak 99%-át megoldhatnánk, ha gondolkodnánk. Óvatosan jegyzem meg, hogy ezt komolyan gondolom!
Tudod, ha tudnád a helyedet ebben a Világban, és reálisan értékelnéd saját tevékenységedet, én is azt mondanám Máraival egyetemben neked, hogy ne ijesszen téged semmi! Hogy ne félj! Azt mondanám, nem vagy egyedül, és Isten veled van, így végképp nincs mitől félned, nincs mitől megijedned. A Nap holnap is felkel, és gyönyörű ívet húz az égboltozatra maga után, ami festők ecsetjére való. Élvezd. Élvezd ki a pillanat varázsát, amikor egy korty bor kerül a szádba, s ízlelőbimbóidban tombolnak a kellemes ízek, savak. Sose habzsolj, élvezz!
De te, kedves Olvasóm, mindezeket nem tudod, mert nem tanított meg ezekre a kor, amiben élsz. Mert a Kor be akarja nyelni a személyiségedet, és te hagyod, mert olyan jó a technikai fejlődés, és annyi kényelmes az életed. És szeretsz semmit tenni, és azt gondolod a Valamit éled épp.
És ez engem, kedves Olvasóm, nagyon ijeszt! Nem féltelek, mert félteni is csak azt lehet, aki hagyja. Tedd, amit jónak látsz, élj úgy, ahogy szeretnél. Ne foglalkozz olyan butaságokkal, mint lélek, Isten lelkiismeret, szabályok, cél, eljutni valahová, a lét célja és a többi butaság. Téged ezek ne zavarjanak. Ne is gondolkozz rajtuk, NEKED értelmetlen lenne. Ám, ha ezen kicsi kis szösszenetem valamit megmozgatott benned, nyugodtan fordulj hozzám, vagy ha nekem nem hiszel, keress más, tekintélyesebb embert, és arra hallgass. Hallgasd meg amit mind, ne csak olvasd, kedves Olvasóm. És gondolkodj el azon, hogy ezt a néhány sort kiért, miért írtam.
Szeretnék nem ijedten rád nézni, rád gondolni.

788. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 48.2024-03-25 08:40
Az utazásról

Sehol sem éreztem otthon magam. Bárhová is utaztam, sose egyedül tettem. Mindig társaságban, többedmagammal utaztam, és sosem volt unalmas az út. Még akkor sem, ha elfáradva, hazafelé mindenki szótlan és csendes volt, elfoglalva saját gondolataikkal, honnan és hogyan folytassák tovább, ha hazaérnek?
Minden utazás egy ajándék. Míg utazhatsz, míg távol vagy attól, amit otthonodnak hívsz, hazádnak hívsz, addig minden felelősséget és terhet levetsz a válladról. Út közben nincs más dolgod, csak ellazulni és figyelni a környezetet, az új élményekre fogékonynak lenni, és lehetőleg hallgatni arról, milyen problémákat hagytál a hátad mögött. Ha azokról beszélsz, nem értetted meg az „úton levés”, az utazás lényegét.
Imádok autót vezetni. Amikor a kormánykereket fogom, s a gázpedált taposom, menekülök is: a napi rutinból (ez a „halálom”), a kötelező feladatok elől, az élet egy bizonyos része elől. Amíg úton vagyok, nem gondolok semmivel, nem is gondolkodok, van időm befogadni a látványt és élvezni a sebességet. Élvezni azt a megdöbbentő élményt (ami csak az embernek és a madarak egy részének adatott meg), hogy ülök, nem mozdulok, nem teszek semmiféle erőfeszítést és mégis 120 kilométer per órás sebességgel haladok előre. Döbbenetes!
A spanyolországi utam is annak köszönhető, hogy szeretek vezetni. A csapat főnöke (aki az útravalót pályázta és nyerte) költségtakarékossági okokból úgy döntött, hogy Nyugat-Nógrádból egy kilenc személyes kisbusszal fognak elutazni a Dél-Spanyolországi Ubeda nevű városba (a világörökség része). Összeállította kis csapatát, de kiderült, hogy a „jobbkeze”, a helyettese a korára való hivatkozással bejelentette, ő nem szeretne vezetni. Így kerültem én a képbe, egyébként soha sem láttam volna meg Spanyolhont! Nyolc napos volt az utunk, négy nap az oda-vissza utazásra, és négy nap Ubedában és környékén. Csodálatos volt számomra. Odafelé a boss beugrasztott második sofőrnek (az első természetesen ő volt), átadta a kormányt Szlovénia határátkelője előtt, és átadatta a Francia határátkelő után, így egy szuszra levezettem a 2400 kilométerből 760-at, a rám eső részt. Négyen vezettünk felváltva. Ubeda nem véletlenül ennyire népszerű város: olyan történelmi épületek, tárgyak, szokások, életmód tanúja, bemutatója, amit sokaknak kellene látni. Január elején voltunk ott, de San’ Esteban település templomtornyán fészkelt a gólya, érett narancsok lógtak minden út melletti fáról, fürtökben lógott a datolya a zöld ágak alól, és épp tartott az olajbogyó-szüret. 20-22 fok volt, kellemes napsütés, igaz, a spanyolok fáztak. Három hely fogott meg nagyon Ubedában: idegenvezetőnk megmutatta saját otthonát, ami egy mór-stílusú, belső udvaros, emeletes épület volt, ezer helyiséggel, ezer kis „odúval”, és nagy közösségi térrel. A belső udvaron buján zöldelltek a növények, fellocsolva a kövezet, s olyan trópusi párás, de ennek ellenére mégis kellemesen hűvös idő volt odabenn, amit csak élvezni lehet. Nem azt mondom, hogy irigylem tőle ezt a házat, de irigylem tőle ezt a házat, amit ráadásul még jó időben egy madridi panellakás árából vett meg.
A másik hely ami megfogott, az egy tapas-étterem volt. Ez is egy történelmi épületben, ami akkora volt, hogy a pincér majd egy percig kerengtetett bennünket, míg a különtermébe értünk. Csodás termek, rengeteg vendég, mind jókedvű, olyan hangulatban, mint amilyen lehettek a budai vendéglők Szindbád idejében. Akkor lakomát is kaptunk, amivel még ő is meg lett volna elégedve, bár itt nem volt főtt marha, vagy galamb, vagy csapolt ser, de volt legalább húsz féle tapas (apró falatok, de mind más és más), s a végére olyanok lettünk, mint a duda.
A harmadik hely egy a XV.-XVI. század környékén épített kastély, épület volt a város egyik utcájában, ami egy nemesi család tulajdona most is. A sokadik leszármazott fogadott bennünket, mint kiderült abból él, hogy körbevezeti a vendégeket ősei otthonában, s megmutat mindent, hogyan éltek, mivel ettek, mit olvastak. A könyvtára volt számomra a legmeglepőbb: rengeteg pergamenbe csomagolt régi, kézzel írott könyv (gondolom sok első kiadás), rengeteg régi nyomtatvány, természetesen emeletes, létrás polcrendszerrel, minden könyvben ex-libris. Az étkezőasztalokon arany és ezüst étkészlet, a fürdőkben ezüst utazókészletek, porcelánok. Nem mesélem tovább, csodálatos volt – főleg, ha gyerekkorom nyírségi nyomorához hasonlítom, akkor egyenesen a mennyország.
Visszatérve a témához: úton lenni jó dolog. Hazafelé egyik társunk kezdte meg a vezetést, de mindössze 100 kilométert vezetett egy benzinkútig. Itt bejelentette, hogy fáradt, és nem akar vezetni. A főnök ezen úgy felhúzta magát, hogy egészen Ljubljanáig vezetett egy szuszra, hiába mondtuk neki, most már elég. Közben láttunk az égi felhők között lebegő keselyűt, láttuk La Mancha szélmalmait, az északi hegyek parafatölgy ültetvényeit, és még ezernyi szép dolgot. Késő éjszaka volt, amikor a boss felébresztett engem Ljubljana határában, és végre átadta a kormányt. Ahogy hátradőlt az ülésemen, azonnal elaludt. Innen egészen Bánkig én vittem a társaságot haza.
Utazni jó. Nekem a legjobb. Ezért vágyok végzetesen egy lakóautóra, amivel bejárhatnám a világot, de Magyarországot mindenképp. Hiszen hazámból alig láttam valamit eddig.

787. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 47.2024-03-24 10:21
Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni

Szép idea, bár nem egészen keresztényi gondolat. Mindenkit lehet (és talán kell is) sajnálni, mert ha Istenben hiszünk, akkor az „ellenoldalban” is hinnünk kell, azaz az ördögben, a démonokban, a rosszakaratú szellemekben. Nélkülük nincs Isten, Isten nélkül nincsenek ők.
Ha így szemléljük a másik embert, akár az árulót is, akkor már találunk néhány momentumot, ami miatt sajnálhatjuk is akár. Ugyanis nem biztos, hogy ő cselekedett teljes szívéből, teljes akarattal. Nem biztos, hogy higgadt és megfontolt döntés után árult el. A Gonosz nagy hitető, bármit el tud velünk hitetni úgy, hogy azt gondoljuk, az az igazság. Lám, Jézust is felvitte a magasságba s minden országot neki ígért. És azt kérte tőle, ha Isten fia, akkor ugorjon le a szikláról, mert Atyja úgyis megmenti. Éhezett és a Gonosz azt mondta neki, változtassa a köveket kenyérré. Mi, emberek mit tennénk a helyében? Mit teszünk a helyében, amikor bennünket környékez meg a Gonosz, és hitet el velünk olyan dolgokat, amik később láthatóan hazugságok? De ott, abban a pillanatban elhisszük, hogy valóság.
Én tehát nem mondanám azt ex katedra, hogy az árulót nem kell sajnálni. Sajnálni talán lehet és kell is. Még megbocsátani is, hiszen az is saját jól felfogott érdekünk. Ám valóban, elfeledni az árulást nem kell. Nem, nem, soha!
Nem árt azért megvizsgálni az árulás szó, fogalom jelentését. Elárulni csak olyat lehet, akivel egyébként tökéletesen egyetértünk valamiben. Ha csak egy kicsit is különbözünk abban a valamiben, ha csak egy kicsit is más a véleményünk arról a valamiről, már nem teljes az árulás, ha az egyik fél más felé fordul. Épp ezért (is) nem lehet igazi barátja ezen a Földön senkinek, mert mindig jöhet egy olyan élethelyzet, amiben másképp KELL az egyiknek cselekednie, és bármikor jöhet a Gonosz, aki a két ember közé áll.
Fentebb írtam már az áruló szóról, a nemzeti ünnep alatt elhangzott beszédről. Ez a fejezetcím alkalmat ad arra, hogy kibontsam az áruló szó jelentését.
Áruló csak olyan lehet, akivel azonosan gondolkodunk, egyféleképpen cselekszünk bizonyos élethelyzetekben, akivel közös a célunk, és azonosak az érdekeink. És ezen feltételek mellett szövetkezünk egymással. Tehát nem lehetek áruló, ha egy politikai rendszert nem én választottam meg, és annak viselkedése ellen saját eszközeimmel fellépek. Ezt maga az Alaptörvény is az egyik legalapvetőbb jogomnak tart. Mivel bennünket, a nagy többséget (a számszerű kisebbségben lévők, de mégis csak hatalmon) nem kérdeztek meg szinte semmiről, sőt, az általunk delegált-megválasztott képviselőinkkel sem áll szóba a Hatalom, egyikünket sem nevezhet árulónak.
Árulónak talán csak a saját köreikben, de a törvényes hatalom ellen dolgozókat nevezheti a Hatalom, ugyanis aki vele megegyezve szövetséget kötött az ország érdekeiért való munkára, az nem korrumpálódhat, nem hazudhat, nem bánhat ellenzéki képviselőkkel és újságírókkal úgy, ahogy most nálunk bánnak. A Parlament elnöke nem mondhatja azt a székéből az ellenzék felé fordulva, hogy „önök örüljenek, hogy egyáltalán itt lehetnek a Parlamentben”, vagy „a baj az, hogy önök itt vannak a Parlamentben”.
Azok sem árulók, akik egy másik párt színeiben kerültek ki az EU Parlamentjébe, hiszen őket is valakik delegálták. És nem a HAZA ellen dolgoznak akkor, amikor a Hatalom mára szinte elviselhetetlen viselkedése ellen dolgoznak. Hiszen jobbítani szeretnének minden magyar ember életén, anyagi helyzetén, és egy élhető, boldog országot szeretnének ők is.
Épp ezért az áruló szóval csínján kellene bánni, vagy EGYÉRTELMŰEN megmagyarázni, bebizonyítani, megmutatni, mikor és hogy követett el valaki árulást! Nem kellene kampányszerűen az árulás fogalmát újra definiálni a BTK-ban, sem az Alaptörvényben, sem a fejekben. Elég lenne a valódi jelentése szerint használni.

786. [tulajdonos]: Költő-keltető saját2024-03-24 09:00
Három a, három az óra,
csillagok égnek az égen,
nem tehetek soha róla,
ha megigézve csak nézem.

Arra a Vénusz, a Plútó,
erre a Mars meg a Merkur!
Csoda mind, nem vagyok túlzó,
bennem az áhítat felgyúl.

Nézek a, nézek az égre!
Felfele, messze tekintek,
a Fiastyúk csitri jérce,
az Ikrek megférnek, kvittek.

Dörmög a, dörmög a Medve,
Sárkány üvölt tőle jobbra,
Hattyúnak jobb lesz a kedve,
Pegazus vált vele gyorsra.

Szállnak a, szállnak az égen,
csillagpor hull a nyomukban,
káprázik szemem a fényben,
úgy, hogy a könnyem kibuggyan.

Hat már a, hat már az óra!
Lassan a Nap kikukucskál,
felhőről lába csak lóga.
Csillagos ég, menj, aludjál!
Csillagos ég, menj, aludjál!

--------------------------

Most még...
Tél van nézd csak
jég van az eresz alatt
jég van az eresz alatt
lelógva.
Fényt szór a Nap
hirtelen szava-heve
reccsen a jégcsap bele
nem állja.
Hogyha a jégcsap
szétrepedez
vízzé válik
sírni kezd.
Tél van nézd csak
jég van az eresz alatt
még van az eresz alatt
lelógva.

785. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 46.2024-03-23 11:18
Az orvosokról és az égtájakról

Világomban, a kis pici univerzumomban keveset találkoztam orvosokkal. Amikor igen, akkor is csak alkalmassági vizsgálatokon. Valahol mélyen az agyamban rettegtem az orvosoktól, s már ennyi is elég volt, hogy felmenjen a vérnyomásom. Így kellett 14 évesen vérnyomáscsökkentőt szednem (amit persze nem szedtem be, csak kiváltottuk). Az orvosokra, mint emberekre nem haragszom, sőt, nagyra tartom őket. Nem tudok komolyabb hivatást, foglalkozást, mint az orvosét, aki meglékeli a koponyát, és belenyúlkál az ember agyába. Vagy a szívébe. És miután „összerakta” az embert, az „működik” tovább. Nagyobb a hatalmuk, mint bármelyik politikusnak, bármelyik királynak. Mert azok ilyet nem tudnak.
Hogy máshol milyen orvosok vannak, élnek, nem tudom. Hála Istennek, külföldön soha sem voltam még beteg, és nem karamboloztam. Feltételezem, minden orvos ugyanolyan, a betegségek mások. Néha egy-egy ember az egész világon szétterjeszt egy-egy félelmetes vírust, utóbb a covid vírus volt ilyen. És orvosok hada keresi a megoldást a gyógyításra, a mai modern technikákkal egymással összeköttetésben pillanatok alatt megoszthatnak diagnózisokat, laboreredményeket, videókonferenciát tartva megvitathatják a gyógymódot. Ennek is köszönhető, hogy „csak” annyian haltak bele a covid járványba, és nincsenek már lakosságot megfelező, megharmadoló nagy járványok.
Ahol én jártam eddig „idegenben” (Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Németország) szinte ugyanolyan életet élnek az emberek. És nem a kommunista internacionalizmus miatt, hanem mert a Világ összezsugorodott.
Nagy tapasztalatom tehát nincs sem az orvosokról, sem az égtájak országairól.

784. [tulajdonos]: Péntek...2024-03-23 11:04
Délután 15:30-tól ezzel kezdődött a pihenés, feltöltődés:

430307571-732667932325006-1176566992237853644-n


Aztán egy kis utazás után ez tette fel a koronát a napra:

430818358-728656309392835-551878250830357810-n
pic sharing

783. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 45.2024-03-22 08:33
A lélekről és a hatalomról

Az ember két dolgot kapott Teremtőjétől, mégpedig ingyen: Egy múlandó anyagi testet, és egy múlhatatlan, azaz örök életű lelket. Mindkettővel az ember önmaga sáfárkodhat, saját igényei, elképzelései és lehetőségei, vagy épp vágyai és kénye-kedve szerint.
Márai Füveskönyvének születésekor a Világ nem a jelenlegi állapotában volt, bár akkor már javában zajlott az Emberiség legnagyobb tragédiája, a II. világháború, és javában zajlott a fasiszta ideológia tombolása, a testel együtt a lelkek elpusztításának akarása, már álltak koncentrációs táborok, már javában irtottak mindenkit, aki nem az ő fajuknak megfelelő testi vagy viselkedésbeli jegyeket mutattak, és igen, csak heccből és szórakozásból is ÖLTEK. Az Isten pedig félrefordította a fejét, mert ő tudja, hogy a test elpusztítható, a fájdalom és a szenvedés csak viszonylagos, és elviselhető, senki sem él örökké ezen a Földön, és a lelkek örök életűek. Azok az ő tulajdonai. A fasiszták lelkei is az övé.
Meghalt az Isten – mondták sokan, mert nem akarták elhinni, hogy valaki, vagy valakik a totális és teljes hatalom megszerzése miatt levetkőznek minden erkölcsi gátlást, és élvezettel elmerülnek a pusztításban, a mindennapi ölésben, megsemmisítésben. Az EMBER, az anyag, az ösztön ebben az időben kitombolta magát. Jó volt ez a kor mégis, így utólag is szemlélve: ugyanis akiben megmaradt a lélek, az megmentette a majdan élőknek a reményt, a reményt arra, hogy újrakezdjenek és higgyék el, akiben megmaradt a lélek eme vészkorszakban is, az „válogatott ember” lett.
Nagyon kevesen maradtak EMBEREK, valódi emberek a háború után. És aki nem találkozott közvetlenül szétrobbantott emberi maradványokkal, aki nem szúrta bele a másikba a szuronyát, vagy nem lőtte szét a fejét, akinek megmaradt a vagyona, a háza, a családjából senkit sem alacsonyítottak le állati életmódra, azok bizony fel sem fogták, hogy egy „világkorszak” múlt el akkor, abban a rövid negyven évben, és onnantól már semmi sem lehet ugyanaz.
Onnantól nem lehet polgár, erkölcs, morál, nem lehet nyugalom, kultúra, építkezés, csakis azoknak, akikben a lélek megmaradt, és miatta igazi EMBEREK maradtak. Ezek az emberek kezdték el aztán az emberiséget újraépíteni, mer a többiekből kiköltözött a lélek, s pusztán ösztönlények maradtak. Ha körbe nézünk magunk körül, rengeteg ilyen ösztönlényt látunk. Belőlük áll össze a TÖMEG ha kell, ha szólítják. Ők azok, akik a mindenkori HATALOM mindekori kiszolgálói, válogatás nélkül tudnak szolgává válni itt, aztán ott. Akiben megmaradt a lélek, az nem képes ilyenre.
Mi a helyzet akkor az azóta születettekkel, kérdezhetjük joggal. Ők semmilyen szerepet nem játszottak az EMBERISÉG legnagyobb skandalumában, ők új lappal indultak? Szerintem igen! Az Isten nem bosszúálló, a bosszúállást csak népében, és annak védelmében gyakorolta, de azóta fiával, Jézussal egy ÚJ SZÖVETSÉGET kötött az emberekkel. Épp ezért ha kihalnak közülünk azok, akik látták ezt a világégést, akik átélték, elszenvedői, vagy épp aktív közreműködői voltak, velük eltűnnek azok a lelke is, akik erre figyelmeztethetnének.
Sajnos, a HATALOM érdekei mindig találnak lelketlen szolgákat, mert a világégés után tiszta lappal-lélekkel születetteket nevelők nagyrészt a megrendülés után elfelejtették azt amit láttak, és utódaikat is lélektelen ösztönlényekké nevelték, vagy épp szolgákká. Így tombolhatott ilyen tapasztalat után is a kommunizmus, és azóta folyamatosak a háborúk a földteke valamelyik részén. (Most sem csak az orosz-ukrán, vagy a zsidó-palesztin háború zajlik a Világban, sokkal több helyen harcolnak egymással a lélektelen szolgák uraik, a HATALOM érdekében.)
Kevesen lesznek a kiválasztottak, mert kevesen vagyunk, akik „lelkesek” maradunk, maradtunk ebben a bűnös világban. Nagyon kevesen! És az ember, aki „lelkes”, az tudja magáról, ahogy ellenkezőjét tudnia kellene annak, aki lelketlen dolgokat művel jelen korunkban is, amikor már békében és bőségben élhetne minden EMBER a Földön, és minden lélek dicsérhetné az Urat örömmel, és valóságosan. Ám nem, a HATALOM ezt nem engedi!
A hatalom és annak megszerzése tehát minden rossznak a forrása, s a lelketlenség oka. De hol vannak azok a lelkek, akik az ilyen viselkedésű emberekből „kiköltöznek”, s hagyják őket szabad akarattal a rosszra?

782. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 44.2024-03-21 08:50
A méltányos ítélkezésről

Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy körülöttem emberek élnek. Sokszor csak emberek. Hajlamos vagyok sokat elvárni tőlük, merthogy a név kötelez. Vagy kötelezne. Az ember mégiscsak ember, nemde? És ha ember, és ha már feltalálta a filozófiát, ha már erkölcsi szabályokat kapott, ha már vágya és szándéka van az igazán emberi életre, akkor… És igen, ha egy mondatot akkorr-al kell folytatnom, akkor már baj van. Akkor magyarázni kell azt, ami egyébként evidens. Vagy annak kellene lennie.
Önmagammal szemben semmiféle elvárásom nincs. Ha hiszik, ha nem, „automatikusan” élek. Mintha csak mennem kellene az úton, úgy „működök”. Nem kell gondolkodnom arról, hogy bizonyos helyzetekben mit és hogyan kell cselekednem: megkapom a választ úgy, olyan természetességgel, ahogy a bal lábam után a jobbot teszem. És nem borulok fel. Állom a sarat. Ha netán mégis beleokoskodok ebbe a csodálatos „rendszerbe” ami köztem, a testem, a lelkem és az Isten között kialakult, akkor jönnek a bajok. Akkor csetlek-botlok, és hibákat követek el. Persze csak ritkán, és utána kegyetlenül rosszul érzem magam még hetekig! Bánt a lelkiismeret. Igen, csak ritkán hibázok saját „rendem” ellen, mert legtöbbször még a hiba elkövetése előtt valami okból pillanatra megállok, és „újratervezek”. Valami, vagy valaki azt akarja, hogy ne hibázzak, és ezért biológiailag szól, az általam nem is ismert agysejtjeimbe olyan üzenetet küld, amitől meghőkölök, és végül nem a hibás verziót választom, hanem a tökéleteset. A számomra tökéleteset.
Hajlamos vagyok elhinni, hogy ami számomra tökéletes (mint a 8 milliárd ember közül az egyiknek), az másnak sem lehet rossz, sőt! Hajlamos vagyok azt hinni, hogy amit én látok, azt más is látja. Sőt, ugyanúgy látja. Mármint „emberileg”, törvényileg, erkölcsileg, a szabályok szerint, azt a valamit a saját értékén szemléli, akárcsak én. Hajlamos vagyok elhinni, hogy az ember mindig több mint a környezete.
Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy ez nem így van. Én is csak egy egyszerű ember vagyok, akire mások talán ugyanolyan nagy elvárásokkal néznek, mint ahogy én rájuk. És mégis, vannak problémák. Még nagyon sok emberi probléma van a világon. Talán azért, mert csak az emberi élet lehetőségének a felismerése van meg bennünk, annak gyakorlati megvalósítása már nincs. Mert csak emberek vagyunk nagy elvárásokkal mások és önmagunk felé, determinálja a hibákat. Főleg akkor, ha nem értünk szót egymással. Ha mások fölött ítélkezünk nagy vehemenciával, s magunkat nem ítéljük meg kellően erősen. Ha a saját hibáinkat elbagatellizáljuk, és a másokét hatalmasra növeljük, akkor érezhetünk valamiféle kellemesen hangzó felmentést. Ehhez persze az kell, hogy másokra rakjuk saját hibáinknak terhét. Mert szeretünk könnyűek lenni, mert könnyűnek lenni jó.
Az ilyen ítélkezés azonban nem vezet, nem vezethet jóra. Baj lesz belőle, baj van belőle. A világ értelmes szemlélésével láthatjuk ennek az eredményét: teljes káosz az emberek között, ezer istent imádnak, ezer vallást követnek, ezer szokást alakítottak ki, és így ezerszer elítélnek másokat. Aztán azt hiszik botoran, hogy a saját igazuk „védelmében” megtehetik, hogy mások ellen háborúzzanak. És vannak, akik a háborút kezdők mellé állnak, és vannak, akik a háborút ellenzők közé állnak. És ők is ítélkeznek, saját nézeteik szerint.
Hogy aktuális példával szemléltessem ezt: Putyin egy „nemzeti eszme” miatt elvett Ukrajnától egy hatalmas országrészt, mert az az övék, mondván. Természetesen ez az első lépés. (Az első lépések mindig perdöntőek.) Természetesen ezt az ukránok nem hagyták annyiban, és a sajátjuknak tartott területekért harcoltak verbálisan a „nyugati világ” segítségét várva, és sokszor fegyveresen is. Aztán Putyin erre hivatkozva megtette a második lépést (a második lépés már mindig okozatnak hívható, azaz ürügynek, casus bellinek), és 2022 februárjában egy totális háborút kezdett Ukrajna ellen. Feljogosítva érezve magát erre betört Ukrajnába tankokkal, több tízezer emberrel, és szétvert mindent ami az útjába került, lőtte a fővárost, minden nagyobb várost, emberek tízezreinek életét nem sajnálva. Ez egy tény. Mégis, ezt a tényt sokféleképpen vagyunk képesek megítélni: Vannak, akik azt mondják, Putyinnak volt igaza, és Zelenszkíjnek meg kellene adnia magát, hogy ne legyen több halott. Vannak, akik az önvédelem, a haza védelmét is megkérdőjelezik az ukránok részéről, és bűnösöknek őket tartják, amiért harcolnak. Vannak, akik mindenben segítik Ukrajnát, mert megítélésük szerint a honvédés alapjog. Az önvédelem alapjog. Aki betör más területére, az agresszor.
Nos, az igazságot itt is meg lehet találni, ha keressük. Mindig az első lépéseket kell megvizsgálni, megítélni. és a többit annak okozataként kell szemlélni. Az említett két ország népessége ráadásul nagyrészt ugyanahhoz az Istenhez imádkozik, mindkét nép ortodox keresztény. És mégis, a párbeszéd és a helyzet teljes megítélése, megvitatás helyett a fegyverekhez nyúltak. 2022-ben! Ez skandalum!!
Ez skandalum, mert ebből is látszik, hogy az emberiség mint olyan, megérett a teljes pusztulásra, hiszen nem ítél méltányosan. Sutba dobta azt az isteni kijelentést, törvényt, hogy csak azt cselekedd embertársaiddal, amit önmagaddal is cselekednél.
A méltánytalan ítélkezésnek csak akkor lesz vége itt a Földön, ha már egyetlen ember sem él.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-29 11:52   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 11:45   Napló: az univerzum szélén
2024-03-29 11:42   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 11:12   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 11:07   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 10:35   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet