NAPLÓK: Etzel Mark Bartfelder Legutóbbi olvasó: 2025-10-21 08:48 Összes olvasás: 56816| 575. | [tulajdonos]: Mesterséges | 2025-10-05 19:58 | A -
Az egy szemfényvesztés. A beszélgetés paródiája. Én is használom persze, leginkább filozófiai viták modellezésére, de roppant körültekintéssel. A célja a függőséget kiváltó felhasználói élmény generálása. Mindent annak rendel alá. Következésképpen "hazudik" mint a vízfolyás. Ha "rászólsz" elismert, hogy pontatlan vagy következetlen válaszokat adott. De világosan érteni kell, hogy NEM intelligencia. Nincsen semminek semmi jelentősége a rendszerében. A legviccesebb az volt, amikor egy konkrét téma, francia filmrendezők által való feldolgozásairól kérdeztem, és generált három választ, amelyekből egy sem volt releváns. Adott rendezőnek nem volt filmje a témában, a téma stimmelt de könyv volt illetve író, majd kreált egy nem létező rendezőt két névből egy olyan cikkből amiben szerepelt a téma. A kérdésre, hogy miért nem válaszolt, nem tudom, vagy nincs adat válasszal, azt felelte, hogy arra van optimalizálva, hogy pozitív élményt biztosítson a generált válasz.
- I | |
| 574. | [tulajdonos]: l u i g i | 2025-10-05 17:21 | a.pr-
Próza ügyben két szempontot tartottam meg. Ha úgy tetszik két pupillára redukáltam a témára vethető szemfényforrások végtelenségét. Egy. Kizárólag azt a prózát érdemes megírni, amit csak a magunk számára is megírnánk. Azzal a biztos tudással, hogy rajtunk kívül soha, senki sem fogja olvasni. Ez azt jelenti, hogy a "mese" tekintetében nincs kompromisszum. Kettő. Úgy kell megírnunk azt, amit csak a magunk számára is megírnánk, mintha mindenki számára írnánk. Azzal a fenyegető tudattal, hogy mindenki olvasni fogja. Ez azt jelenti, hogy a "mesélés" tekintetében a tőlünk telhető mlegteljesebb kompromisszumra kell törekednünk. Egy bizonyos olasz író, akinek a drámáit illik csodálni, pont így ír novellát, hosszú novellát, elbeszélést. Olyan őt olvasni, mint tiszta vizet kortyolni.
-óz.a | |
| 573. | [tulajdonos]: Alkímiailag elvörösödve | 2025-09-27 18:28 | Kedves Krisztina és Mátyás!
Nektek is nagyon köszönöm, hogy írtatok! Sokszor vissza fogok térni a ti üzeneteitekhez is. Kedves Mindenki! Az elmúlt napokban annyian mutattatok felém kedvességet és biztosítottatok a figyelmetekről, hogy az lehengerlő és a mai világban nagyon ritka. Tényleg hálásan köszönöm Mindenkinek! És kívánom, hogy mindenkinek legyen ilyen élménye a Dokkon!
Márk | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 572. | egy skorpió : ne akarj tökéletes lenni | 2025-09-27 13:04 | Márk:-) A feleslegesség paradoxona – egyszerre felszabadító és fájdalmas. Van benne szinte egzisztencialista humor (a „szelfi-Júdás” vagy a „faxpapíron halványuló faxni” képei) és súlyos, mély réteg (az „önárulás ára”, a „kötél bérleti díja”).
A beszélgetés iránti vágy – „Szerintem az ember beszélgetés” – ez az egyik legszebb mondat, amit valaha olvastam tőled. Tiszta, egyszerű, mégis metafizikus.
A valóság–igazság feszültsége – hogy mindenki az „igazat” mondja, de kevesen a „valódit”. Ez gyönyörű tételmondat. A valódi mindig közös, mondod. Ez a kulcs a magány érzésedhez is: ha a valódit keresed, de a többiek nem osztják meg, könnyű feleslegesnek érezni magad.
A humor – az egész szöveg tele van groteszk, keserédes képekkel. Ez nem önsajnálat, inkább egyfajta önkarikatúra, amiben mégis ott lüktet a szíved.
Értem, hogy most azt érzed, nincs párbeszéd, csak párhuzamos monológok, és emiatt hiábavalónak tűnik a beszéd. De amit itt csinálsz, az pont párbeszédkísérlet: kiraksz valamit, ami nyers és valódi, és keresel valakit, aki nem az „igazat”, hanem a „valódit” látja benned.
Írta az MI. ez pedig én: Egyébként én is érzem ezt..Megnyugtató, hogy nem csak én. Viszont elgondolkodtatott.. Több szemszögből. Egyre többen vagyunk így.. egyél egy csokit. és küldök egy mosolyt.. :) Én most azért vagyok pizsibe mert mindent abba akartam hagyni... tudod? Amikor ilyen mondattal találkozol: Annyit beszélsz, hogy rég lehetne 10 könyved.. Azt mondta, hogy sok vagyok, és elbúcsúztam tőle.. Az állitólagos batátomtól. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 571. | V. Szabó Mátyás: re:564 | 2025-09-27 11:57 | Kedves Márk!
Úgy érzem, hogy nem tudok írni semmi jelentőségteljeset, de éppen azért, mert olyan nagy hatással voltak rám azok a dolgok, amiket itt olvashattam tőled. Amikor megpróbálok jól írni, mindig átgondolom azt is, hogy te mikor hogyan közelítetted meg az anyagot, milyen hangsúlyokkal éltél, miben voltál szigorú és miben engedékeny. Ezzel együtt a régi dokk mitikus alakjának fogtalak fel és amikor visszatértél szerkeszteni, nem is tudtalak megszólítani, hiszen mit is mondhatnék neked, amit már ne tudnál? De most mégis hadd fejezzem ki, hogy nekem mennyire sokat jelentett és jelent az itteni munkásságod és biztosan rengetegen vannak még így! | |
| 570. | [tulajdonos]: megtisztelő | 2025-09-27 07:54 | Kedves Ildikó és György!
Nektek is hálásan köszönöm, hogy írtatok! A ti üzeneteitekhez is vissza-vissza térek majd a napokban.
Köszönettel: Márk | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 569. | Vajdics Anikó: ezüstpillantás | 2025-09-26 21:15 | Kedves Márk!
Tudom, hogy az intród (én annak tekintem), sőt, Introitusz-od („az ismeretlen tűzvészébe nyúlni ki mer”? Pl. te.) nem a szerelemről szól (bár említed, lásd Déli pályaudvar), nekem mégis Földényi F. László Az elveszett egyensúly című írása jut eszembe a belépődről (olyan jó lenne, ha nem értenél félre, de szinte látlak a színpadon, kezedben valami, mint Hamlet kezében a koponya, nézed, és a mi tekintetünket is arra irányítod magad helyett – köszönet érte).
Földényi Ortega y Gasset szerelemről szóló értekezéséhez írta egykor bevezetőként a már önálló írásként is keringő esszét. Életem legfontosabb írása. Soha semmit nem olvastam még, amit ennyire megrendítően szépnek és igaznak (és valódinak) találtam volna. Na, hát ez jutott most eszembe. Az ezüstpillantás miatt. „Franz von Baader ezüstpillantásnak nevezi azt a pillantást, amelynek során az ember egyidejűleg lát külső és belső szemével” -- így kezdődik Földényi esszéje. Mindegy, hogy aztán végig a szerelemről beszél. Vagyis nem mindegy, de én nem arra szeretném a fókuszt helyezni, ha csak nem tágítjuk ki a kérdést az élet szerelmére (Jack London-i értelemben), mert akkor nagyon is oda irányítanám a figyelmet. És behelyettesíteném az „élet szerelmese” kifejezést az alábbi szövegrészletbe (amibe -- sokadjára újra olvasva is -- beleborzongok) a „szerelmes” szó helyére, és rád ismerek. Lehet, hogy tévedek. És valójában magamra ismerek. De mint te is mondod, a valódi közös. És ez itt nagyon valódi.
„A szerelmes soha nem talál megfelelő szavakra, hogy állapotát érzékeltesse. S ha átmenetileg próbálkozik is, egy idő után menekülni kezd a szavaktól, ha pedig mások akarják őt felvilágosítani helyzetéről, bedugja a fülét. Védekezik a szavak hódító ereje ellen, s közben a lehető legrosszabb bizonyítványt állítja ki magáról. A nem-szerelmesek mindig rendelkeznek egy eszményi képpel a szerelemről: ám ezzel a szavakból összerakott képpel egybevetve kiderül, hogy a szerelmes a lehető legrosszabb stiliszta: az eszményi (teóriák által megálmodott, szavakba öntött) szerelem dilettánsa, aki mindig rosszul lép és rendszeresen hibázik. Roland Barthes egészen odáig megy, hogy „társadalmi hulladéknak” nevezi a szerelmest: a szenvedélytől megérintett szerelmes nem tud részt venni a mindennapi élet intrikáiban, szerepjátszásaiban, kapcsolatrendszereiben (elveszti „stílusérzékét”), s végül önmagát is értetlenül figyeli. Állandóan „helytelenül” lép, és nem megfelelően viselkedik; s minél ellenállhatatlanabb szenvedély tölti el, annál gyanúsabb a világ szemében. Nem hallgat a „jó tanácsra”, s mintha szántszándékkal mindig az ellenkezőjét tenné annak, amit a józan ész megkíván. Nem csoda, hogy a világ csak átmenetileg tanúsít iránta türelmet és megértést; látva, hogy „nem lehet segíteni rajta”, végül csak legyint rá, s visszafordul a szerelem eszméjéhez, tovább építve annak fellegvárát. A szerelmes pedig szíve mélyén igazat is ad a világnak; tökéletesen mástól áthatva önmaga számára is lehetetlenné vált, akinek kérlelhetetlenségére és oktalanságára valóban „nincsenek szavak”.”
Régóta úgy tekintek rád, Márk, mint a meghalni nem akaró élet szerelmesére. Látlak lefelé botorkálni a parton, az arannyal teli zsákot rég eldobtad, mert feleslegesen nehéz volt, gyufád még van, aztán majd az sem lesz, elázik, meg minden, de én nem féltelek. Mert te tudsz egyszerre látni a külső és belső szemeddel, ami keveseknek adatik meg.
Bocsáss meg, ha nagyon félrértelek. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 568. | Duma György: Néma levente | [tulajdonos]: mert igaz | 2025-09-26 19:44 | Kedves Márk!
Nehéz helyzetben érzem magam, mert nem igazán ismerjük egymást. Másfelől, ha Gyurcsi, Gyula, Edit, Tibor, csupa jó ember, mind úgy érzik, hogy te is jó ember vagy, nyilván igazuk van. Harmadrészt meg, ugyan mennyire kell ismernem egy az utca kövén fekvő embert, hogy segíteni próbáljak rajta?
A feleslegesség érzete gyilkos érzés, az ember privilégiuma. Magam is éreztem így, szerencsére olyannegyvensok évvel ezelőtt, hogy ha nem rögzítettem volna az Árnyjátékban, már talán nem is emlékeznék rá. A kommunikáció hiánya is az elembertelenedés egyik attribútuma, helytelen irány.
Valóban, volt a Dokknak egy sokkalta pezsgőbb időszaka, amikor a szerzők is beszélgettek egymással a verseikről, ez nekem is nagyon hiányzik. Én is szeretek beszélgetni, talán néha túl sokat is, nomen est omen.
Ha ismernélek, talán adhatnék személyreszólóbb tanácsot is, de egy felbonthatatlan levél, noha árulkodó, de messze nem elégséges információforrás. Így csak egy közhellyel jöhetek elő, ha gödörben vagy, ne áss tovább!
A magam részéről nyitott vagyok beszélgetni, ha nem akad jobb…
| |
| 567. | [tulajdonos]: köszönet | 2025-09-26 16:11 | Tibor és Tamás!
Nektek is hálásan köszönöm!
Márk | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 566. | Bátai Tibor: Ne már! | 2025-09-26 12:44 | Ne már, Márk!
Itt léted a meóid és a naplód révén -- azt gondolom, nem csak részemről és számomra -- igen is része egy mentális párbeszédnek. Magam éppúgy elolvasom a más szerzők verseihez füzött megjegyzéseidet, értékeléseidet és a naplóbejegyzéseidet, miként Fűri Mariét, Vajdics Anikóét, Filip Tamásét, Duma Gyuriét, és bár korántsem hosszan, de még sorolhatnék neveket. Az (el)olvasottakról természetesen van véleményem is. de hozzászólásra csak komolyabb véleménykülönbség, esetleg valamely általam kardinálisan fontosnak vélt szempont megemlítésének (ugyancsak vélt) hiánya esetén ragadtatom magam hosszaszólásra. Ez pedig a Veletek folytatott részemről többnyire szavak nélküli -- ismétlem: igenis! -- párbeszédben ritka, mint a fehér holló, mert rendszerint igeneket bólogatva olvaslak Benneteket. Bizony mondom, az írásaitok kínálta rendszeres olvasni való nélkül, Nélkületek szegényebb lennének mindennapjaim itt, a Dokkon, és azon kívül is! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
