NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2022-06-28 23:26 Összes olvasás: 49764| 865. | [tulajdonos]: svédasztal | 2022-06-27 11:42 | 2022. 06. 27.
Ó, a Casa d’altri (szó szerint: „mások háza” -- a magyar fordítás szép, de kissé félretájékoztat, spanyolra „idegen ház”-nak, casa ajená-nak fordították – megvan nekem a teljes fordítás pdf-ben! Cortázar Elfoglalt ház-a (Casa tomada), Illés Endre Házkutatás-a mellé ezt feltétlenül beveszem az Others című filmmel együtt (újra kell néznem, hatalmas élmény volt annak idején, alig van olyan nap, hogy ne jutna eszembe – főszereplő: Nicole Kidman), már csak azért is, mert, ha a politikai konnotációt elfelejtjük (vagy legalább félretesszük), a Casa tomada arról szól, hogy szép lassan mindannyian kiszorulunk a vilából. A ház ebben az értelemben az élet, a házfoglalók a halál asszisztensei.
A szálloda ajtaját, ahol egy éjszakára megszálltam, zárva találtam. Megcsöngettem a recepciót, egy hang fogadott, elárulta a kódot, ami az ajtót nyitotta és a szobám számát. Sehol egy teremtett lélek. Úgy tűnt, én vagyok az egyetlen igazi vendég, a többiek nem léteznek, vagy csak szellemek, és ki nem az, amikor alszik? Másnapra életre keltek a kísértetek, és a reggeliző asztalhoz sereglettek. Mindenki ugyanattól szenvedett, amitől én szenvedtem volna, ha nem lettem volna hulla (hát, nem voltam élő mégsem?): az irtózatos melegtől. A svédek nincsenek berendezkedve a hőségre, ebben a hotelben legalábbis nem taláni zsalugátereket az ablakon, mint Spanyolországban, az épületek sem úgy fekszenek, hogy elkerüljék a napsütést. Minden szobába tettek egy-egy ventillátort, az enyémet teljes fordulatszámra állítottam, egész éjszaka járt; pizsama nélkül, paplanhuzattal ki lehetett bírni. A szálloda legolcsóbb szobájában is. A reggeli isteni volt. Svédasztalos, haha, ők biztosan nem így nevezik. Egy hamburgi kurzustársammal beszélgettem, tíz évvel idősebb, mint én. Diakonissza-szolgálatot vezetett, mielőtt nyugdíjba ment. Legutóbb poszttraumás szindrómában szenvedőkkel dolgozott több generációs modell szerint: egy kilencvenkét éves spanyol veterán pl.huszonéves fiatalokkal együtt dolgozta fel polgárháborús emlékeit.
| |
| 864. | [tulajdonos]: idegen-ég-alatt | 2022-06-27 00:09 | 2022. 06. 27. 23:30
Megérkeztem Stockholmba. Este 11-kor még világos van. Akkor ment le a nap, amikor süllyedni kezdett velünk a gép. Hogy izgultam, hogy mi lesz velem, ha megérkezem egyedül a sötét éjszakába.
Ha csak félokos telefonod van, amivel képtelen vagy roamingolni egy idegen országban, és a WIFI-re a reptéren kívül már és még nem tudsz csatlakozni a laptoppal, majd csak a buszon, kénytelen vagy a személyes kommunikációra bízni magad. Egy filmproducer segített jegyet venni az automatából, most jött haza Kolozsvárról egy filmfesztiválról. Kolozsvárnak csak a román nevét tudja, de a gulashról hallott már, sőt, minden nap azzal etették. Jó, ha tudja, hogy a hétköznapi magyar ember ritkán fogyaszt gulyáslevest, mindennap biztosan nem. Én meg szinte soha, a gyülekezet kerti összejövetelein évente egyszer-kétszer. Kártyával fizettem, itt gyakorlatilag nem használnak készpénzt.
A sofőr bekapcsolta a klímát, kint meleg van, de itt bent szétfagynék, ha nem készültem volna arra, hogy a miénkhez képest hideg országba érkezem.
18 h Varsó, Chopin Airport
Délelőtt úszás a budaőrsi uszoda kinti medencéjében, ami nyáron strandként funkcionál teljesen más jellegű közönséggel, mint amit év közben megszokunk. A gyerekmedence közepén egy szökőkút pontosan úgy lövelli a vizet az ég felé, mintha a Bosch tervezte volna. A félmeztelen emberek is, a mindenféle pózaikkal, a vízben ölelkező párok, az állatokat utánzó úszógumikon ücsörgő gyerekek – istenuccse: kész gyönyörök kertje. A repterek (Ferihegy, a varsói Chopin Airport és a stocholmi Aranda) bugyrait is Bosch szemüvegén keresztül látom most.
2022. 06. 25.
Múzeumok Éjszakája. A Bosch-kiállításra már nem fértünk be, mert nem regisztráltunk időben, így „csak” a róla és a műveiről készült két filmet láttuk. A Pradóban annak idején egy órát ültem a Gyönyörök kertje előtt, talán többet is. És láttam minden más képet is, amit a madridiak birtokolnak, bár H. Bosch holland volt. A férjemmel annak idején jártunk a szülővárosában, s-Hertogenboschtban. Ott hallottam élőben a középkori ortodox orosz énekeket előadó Sirin együttest, a polifonikus éneklés gyönygszemeit. Az Én bűnös lelkem (Моя душа грешная) a gyönyörök gyönyöre, az én szívem legalábbis összeszorul a gyönyörűségtől, ha meghallom. A felvételen éneklő hölgy akkor még kislány volt, és úgy énekelt, mint ahogyan csak az angyalok tudhatnak. A Моя душа грешная és Bosch együtt jó párosítás..
| |
| 863. | [tulajdonos]: ... | 2022-06-25 00:29 | 2022. 06. 25. Tele van EU-femizmusokkal a közbeszéd.
2022. 06. 24. Nem a valós vagy a vélt sérelmek, a saját indulatos reakcióim fájnak. Ó, lelkiismeret, te kíméletlen féreg!
2022. 06. 23. Letehetetlen Tornai József esszékötete, Az esztétikai nihilizmus. Nem tudtam megállni, a fürdőbe is magammal vittem, pedig oda a fájós hátam miatt csak egészen vékony zsebkönyveket szoktam (Illés Endre Dilaudid-ja így került elolvasásra), mivel mindig gyalog teszem meg a 3 kilométeres utat (oda-vissza hatot), nem akarok cipekedni. Most még ráadásul a lábam is fáj, olyannyira, hogy gyógyszert kell rá szednem (Anyu sebészorvosa írta fel), nekem: a mesterségesen előállított kémiai anyagok esküdt ellenségének, aki valamelyik előző életemben füvesasszony voltam, és ismertem minden gyógynövényt, aminek most csak töredékét ismerem. A víz alatti masszássugárnál ültem a medencében féloldalt a jobb térdemre eresztve a vízsugarat, a kezemben a könyv. A Homo sapiensről szóló rész egyharmadánál jártam, amikor körém gyűltek a férfiak, három nagyjából velem egyidős pasas (akiket én elsőre öregebbnek láttam magamnál, erre hajlamos vagyok újabban, hogy a velem egykorúakat az öregek közé sorolom, magamat nem), az egyikükkel gyakran beszélgetek, bár a nevét sem tudom, Anyu kórtörténetének újabb és újabb fejezeteit szoktam neki előadni. Azért jöttünk, hogy olvass nekünk, mondja vigyorogva. Zavarba jövök. Többször is belenézek a könyvbe, de nem merek belőle hangosan olvasni, éppen arról van szó benne, hogy a kereszténység szentháromságtanát a zsidók és az Allah-hívők nem fogadják el egyistenhitnek. Én sose szerettem olvasni, mondja a beszélgetőtársam, amikor az Egri csillagok-at a kezembe fogtam, csak néztem, uramisten, milyen kibaszott vastag, hát, hogy fogom én ezt elolvasni. Túl korán adják a gyerekek kezébe, feleltem; a Kőszívű ember fiai-t is én csak felnőttként szerettem meg. Én elolvastam mind a kettőt még akkor, amikor kötelező volt, és tetszett, mondja a legtávolabb álló pocakos férfi, érdekes nem az arca maradt meg. Mindannyian kevesebbet olvasunk, mint régebben, mondom sajnálkozva, a fiaim is inkább filmet néznek, pedig a film nem segíti a gondolkodást, amíg olvasunk, lehetőségünk van elképzelni mindent, a filmen kész változatot kapunk. Még mindig nem merek nekik olvasni, inkább kiselőadást tartok a három férfinak. Komoly arccal bólogatnak. Közben elindul a hátdögönyöző, integetve magamra hagynak Tornaival.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 862. | vajdics: jav. | 2022-06-22 13:39 | | "... többször és más formában visszatérő eseményeiben megpillanthatjuk, hová is képes süllyedni az ember önhibájából." A Hurrikánok évada szereplői (az Öreget leszámítva), mire a történetük elkezdődik, már rég alatta annak annak a szintnek, ahová önhibából süllyedhetnének. Fél lábbal a sírban, az is, aki él. Bár, ha Ottliknak hinni lehet, „Lehet mélyebbre esni a földnél.“ | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 861. | vajdics: jav. | vajdics: kapásból | 2022-06-22 13:37 | | "... többször és más formában visszatérő eseményeiben megpillanthatjuk, hová is képes süllyedni az ember önhibájából." A Hurrikánok évada szereplői (az Öreget leszámítva), mire a történetük elkezdődik, már rég alatta annak annak a szintnek, ahová önhibájukból süllyedhetnének. A sírba legfeljebb. Bár, ha Ottliknak hinni lehet, „Lehet mélyebbre esni a földnél.“ | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 860. | vajdics: kapásból | [tulajdonos]: http://ekultura.hu/2022/06/09/ | 2022-06-22 13:34 | Két dologban mindenképpen vitatkoznom kell Bak Róberttel:
1. "Így olvasva ez a regény a Mexikóra nagyon is jellemző machoizmus és az ehhez szervesen kapcsolódó extrém erőszak éles kritikája."
Az idegen nyelvű kritika is hajlamos arra, hogy a macsókat kárhoztassa azért, ami Hurrikánok évadá-ban történik. Nem kell alapos olvasónak lenni, ahhoz, hogy ez cáfolatot nyerjen. F. Melchor ugyanis mindenkiről leszedi akeresztvizet: az apákról, az anyákról, a férfiakról, a nőkről, a heterókról és a homókról, a nagykorúakról és a kiskorúakról, a soványakról és a kövérekről, a szépekről és a csúnyákról, a munkaadókról és a munkavállalókról egyaránt.
Nem kímél senkit. Nem akarja egyik fent említett csoportot sem hibáztatni a másik áldozattá válásáért. És ezt azér teheti meg, mert miközben nem kímél senkit, valahogyan mindenki elfogadhatóvá válik. Bármilyen elfogadhatatlan is az, ami velük történik. Életük, mint a meddőhányó szélén nőtt csenevész virágé: érvényes. A küzdelem azért zajlik, hogy a haláluk is elfogadható legyen. Ehhez kell a Hurrikánok évadá-ban az Öreg. A Paradájz-ban nem találunk ilyen szereplőt. Mert a Paradájz maga a pokol. Az egyenletesre nyírt gyepével és a csillogó tükrű úszómedencéjével együtt.
2. "... többször és más formában visszatérő eseményeiben megpillanthatjuk, hová is képes süllyedni az ember önhibájából." A Hurrikánok évada szereplői (az Öreget leszámítva), mire a történetük elkezdődik, már rég alatta annak annak a szintnek, ahonnan önhibából süllyedhetnének lejjebb. Még a sírba sem. Bár, ha Ottliknak hinni lehet, „Lehet mélyebbre esni a földnél.“ | |
| 859. | [tulajdonos]: ugyanarról | [tulajdonos]: http://ekultura.hu/2022/06/09/ | 2022-06-22 12:46 | Egyelőre még csak hevenyészett saját írás
F. Melchor narratívája A Hurrikán évada című regénye magyarul megjelent az Európa könyvkiadónál, a Paradájz jelenleg nyomdában.)
Van, aki García Márquezhez hasonlítja (mágikus realizmus), van, aki Juan Rulfóhoz (a szereplők nyelvezetének rekonstruálása), mások Maul Puigot vagy Vargas Llosát emlegetik (az utóbbit a több nézőpontúság miatt).
F. M. bevállalós regényíró. Erőssége: az atmoszférateremtő képesség. Kiérezni a klasszikus mesélő hangot, de egyértelműen saját dialektust teremt. Regényei így állnak a műfajok felett.
Körkörös időben zajlik a történet, visszatérő motívumokkal, variációkkal, szándékosan összekevert idősíkkal, az olvasó helyenként felkapja a fejét: ez már megtörtént vagy még csak most ezután fog megtörténni? Amikor már azt hisszük, túl vagyunk valamin, mintha kezdődne minden elölről, mint a végtelenített felvételeken, de közben új információkhoz is jutunk, de amikor már kezdene kikerekedni a történet, a korábbiaknak ellentmondó részletre bukkanunk. (Lásd: Lázár Ervin: Ha három lábon gyábokorsz. Az elejét és végét tekintve sem kerek és zárt a történet, hanem visszakanyarodik az elejére, és ettől egyfajta tér-időkontinuumba kerülünk. (Azt olvasom, ez a narrációs loop (hurok), végtelen jellel szokták ábrázolni.)
A „valóság” illúzióját mégis fenntartja a szerző, nem teszi idézőjelek közé, mint ahogyan pl. Saramago szokta, aki időről időre kikacsint, és érzékelteti az olvasóval, hogy a szöveget éppen írja valaki, ráadásul másként is írhatná, ha a kísértéseknek engedve más irányba kanyarodna el. Vagy, ahogyan sok posztmodern szerző arra törekszik, hogy a való élet metaforájával egy újabb reflexió adjon a művészetre.
Közeli erőterekkel dolgozik, a középtereket és nagy háttereket úgy láttatja, mint azok a filmek, amelyekben a filmvevő kamera a szereplők háta mögül vagy közvetlen közeléből veszi a jeleneteket. Az ő szemszögükből látunk mindent. A szerző mégsem használ egyes első személyt, úgy „beszélteti” a szereplőit, hogy a gondolataik vagy, ahogyan észlelik a környezetüket és az eseményeket, amelyekbe belesodródnak, egyes szám harmadik személyben fogalmazódnak meg.
Montázstechinája Akutagava Rjunoszuke: A cserjésben (vagy más fordításban: A bozótmélyben,) című novellájára emlékeztet (lásd A vihar kapujában című kötetet, 1922, a japán irodalom egyik leghíresebb darabját és a novella alapján készült filmet: A vihar kapujában-t). [Megjegyzés DOKK-osoknak: Bártfai Attila Márk hívta fel rá a figyelmemet.) A novellában hét szereplő meséli el az említett bűntény körülményeit (köztük az állítólagos tettes és a két áldozat), ám az újabb és újabb beszámolók megismerése után nemhogy tisztulna a kép, hanem egyre kivehetetlenebbé válik. A vallomások egymásnak ellentmondanak, a szereplők úgy ferdítik az igazságot, hogy magukat jobb színben tüntessék fel. A Hurriánok évada hasonlóan sok szereplővel dolgozik, és bár itt tudjuk, ki a gyilkos, a szereplőknek maguk felé hajlik a „keze”, nem is annyira azért, mert hazudni akarnak, hanem mert mindenki a maga pitiáner késztetései felől látja a történteket, a maguk dolgával vannak elfoglalva (a Munra nevű szereplő, aki azzal, hogy már megint langyos a sör, vagy hogy nehogy össze mocskolódjon a furgonja hátsó ülése. Az, hogy közben a hátsó ülésen megerőszakolnak egy kiskorú lányt, vagy megölnek egy embert, az nem jut el a tudatáig. A kormánypárt kampányában is csak azért vesz részt, mert jó kereseti lehetőséget biztosít számára.) A nagy különbség abban van, hogy amíg Akutagava Rjunoszuke egyes szám első személyben mesélteti el a szereplőkkel a történtekről a maguk verzióját, F. Melchor távolít. A szereplői sajátos nézőpontját elfogadja, de azonosulni nem akar velük, és az olvasót sem akarja erre kényszeríteni.
F. Melchor, amikor már hozzászoknánk a gondolathoz, hogy a világ (legalábbis Mexikó) tele van mocsokkal, és mindenki csak azzal van elfoglalva, hogy magát mentegesse, egyfajta deus ex machina-ként becsempész egy Embert, aki beszélget a halottakkal, és megnyugtatja a háborgó lelküket, és ezzel talán az olvasó háborgó lelke is némiképp lenyugodhat. Kuroszawa filmjében is egy deus ex machina érvényesül: a kapu egy sarkában felsíró csecsemő. „Amikor már hozzászoktunk a gondolathoz, hogy minden romlott és hiábavaló, hogy a világ megérett a pusztulásra, Kuroszava csavar még egyet, átértékeli a hazug favágó karakterét, és megmenti őt, megmenti a pap hitét, és megmenti velük együtt az emberiséget.” (Rusznyák Csaba: Kurosawa retrospektív: A vihar kapujában – Geekblog, 2011. dec. 16.) A Hurrikánok évada is úgy ér véget, hogy felsejlik a tabula rasa reménye.
A Hurrikánok évada, akárcsak a Paradájz olyan, mint egy polifonikus zenemű: visszatérő motívumokkal és variációkkal meséli el a témát és a melléktémákat, így egyre többet tudunk meg, de egyúttal egyre jobban össze is zavarodunk, mert az igazságot illetően a szöveg nem ad biztos támpontokat. Ellenkezőleg: az olvasó úgy érezheti magát, mint azok az esküdtek, akikben a tárgyalás folyamán hullámoznak az érzéseik. Hol vádoljuk, hol felmentjük a „vádlottat”, miközben simán előfordulhat, hogy soha nem kerül bíróságra az ügye, mert megússza. Mert a Paradájz főszereplője, Polo csak asszisztált a bűnhöz, akárcsak Munra, a sánta sofőr, a Hurrikánok évadá-ban, aki a gyilkosokat a tetthelyre szállította. Emlékszem, a móri bankrablásnál elég hamar megtalálták az egyik tettestársat, aki állítása szerint ő csak a sofőr volt a bankrablásnál. Mindkét regény egyfajta védőirat, magyarázkodás: a narrátorok megpróbálják elhitetni magukkal, hogy őket csak belerángatták a balhéba, és a történet nagy része ebből a szemszögből van elmesélve: hogyan sodródnak bele az egészbe az akaratuk ellenére. Már, ha lehet azt mondani, hogy van akaratuk, mert lépten-nyomon az derül ki, hogy akarat nélküli antihősökről van szó.
Nyelvezet. F. M. kemény, feszes képeket alkalmaz, a történet mégis hömpölyögve árad. Egyúttal olyan nyelvi labirintust teremt, amelyből a főhősei nem találnak ki, csak az olvasónak adatik meg a közepétől visszafordulva eljutni a bejáratig, és gondolatban újrakezdeni az utazást. Az elbeszélés ritmusa folyamatosan változik. A Paradájz-ban az induláskor a felszínen nyugalom van, az önmagába visszatérő történet végén derül ki, mi forrong a felszín alatt. Addigra a végsőkig fokozza a feszültséget. Amikor az események teljes fordulatszámon pörögnek, a nyelvezet is megváltozik.
A Paradájz és a Hurrikánok évada látszólag krimi, bűnügyi regény, valójában bűnregény bűnhődés nélkül. Részben a Mexikót érrendszerként behálózó országutakon játszódnak, s a bennük keringő vér fertőzött.
Mindkét regény kompromisszummentes. Nem píszí, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák férfigyűlölőek és gyermekük iránt érzéketlenek, „politikailag nem korrekt”, hogy az ingerszegény környezetben felnövő, szexuálisan túlfűtött kamasz fiú gusztustalanul kövér, nem píszí, hogy a Boszorkánynak gúnyolt, transzvesztita férfi gyilkosai maguk is áldozatok, részben éppen a Boszorkány a áldozatai, aki részben az anyja áldozata, de az meg azért olyan, amilyen, mert valamikor csúnyán áldozattá tették), nem píszí, hogy a kiskorúak saját maguk is részt vesznek elkurvulásuk folyamatában (nem mintha lehetőségük volna nem részt venni benne -- az alternatíva az öngyilkossága vagy az önismeret elaltatása drogokkal, alkohollal).
| |
| 858. | [tulajdonos]: http://ekultura.hu/2022/06/09/ | 2022-06-22 11:27 | Fernanda Melchor: Hurrikánok évada
Írta: Bak Róbert | 2022. 06. 09.
Ha egy könyv elején egy kellően rémisztő állapotban lévő oszladozó hullát talál egy csapat gyerek a helyi patakban, és ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a halott egy sokak által rettegett helyi transzvesztita, aki állítólag egy rakás aranyat őrizgetett kísérteties, düledező házában, aminek most nyoma tűnt, biztosak lehetnénk benne, hogy egy vérgőzös thrillerhez lesz szerencsénk; de ha így is gondolnánk, Fernanda Melchor, a kortárs mexikói irodalom egyik legnagyobb tehetsége esetében tévednénk. A Hurrikánok évada ugyanis egyáltalán nem zsánerirodalmi, hanem egy sokakat elborzasztó, igazán mélyre hatoló és sokszor szó szerint húsbavágó szépirodalmi kötet, amely az elmúlt néhány évben világszerte meghódította a kritikusokat és olvasókat egyaránt, és immáron saját tapasztalatból is elmondhatom, hogy egyáltalán nem véletlenül jelölték többek között a Nemzetközi Booker-díjra, a német Nemzetközi Könyvdíjra, vagy éppen az International Dublin Literary Awardra.
Bár maga a bűncselekmény körülményei is érdekesek, és a kötet végére össze is áll a brutális gyilkosság minden részlete, de egyáltalán nem ez az emberölés lesz a lényeg (Mexikóban ilyesmi bárhol és bármikor megesik, senki nem kapja fel rá a fejét), hanem az a környezetrajz, amit Melchor megfest olvasóinak. A képzeletbeli, ám nagyon is tipikus La Matosa ugyanis maga a földi pokol veszélyes bűnözőkkel, lecsúszott drogosokkal és alkoholistákkal, tengődő munkanélküliekkel, férfi és női prostituáltakkal, maga a 21. századi mexikói valóság kicsiben. Megjegyezném, hogy bár a könyvben szereplő történet fikció, de mégis valós alapokon nyugszik, és az írónő végül saját testi épségének védelmében szakadt el a nyers realizmustól és az előre megálmodott tényirodalmi formától.
Ami egyértelműen kiemeli a Hurrikánok évadát a hasonló témájú kötetek sorából, az a narrációja, amely egészen egyedülálló (a fordító, Vajdics Anikó remek munkát végzett), egyszerre áradó, brutális, vulgáris, kegyetlen és szép; ráadásul hiába szól E/3-ban, meglepő és igazán egyedi módon folyamatosan alkalmazkodik a szereplők lelkiállapotához és érzelemvilágához. A szereplők lelkiállapota pedig hihetetlenül széles skálán mozog, hol rezignáltak, hol feldobottak, hol gyűlölnek, hol szeretnek, hol vágyakoznak, hol kielégülve heverésznek a mocsokban, ám azért főleg a féktelen düh és mértéktelen frusztráció uralja az itt élőket. Ez utóbbi persze nem is meglepő, hiszen La Matosa egy utolsó porfészek, ahol egyetlen normális ember sem akarhat élni, és amely csak azért létezik, hogy kiszolgálja a környékbeli olajfúrókutakon dolgozó munkásokat és erre járó kamionosokat, akik egyébként nem vágynak semmi másra, csak drogokra, alkoholra, na meg mértéktelen mennyiségű prostituáltra. A helyiek pedig örömmel biztosítják nekik ezeket.
Ebből következően persze a könyv összes szót kapó szereplője így vagy úgy, de áldozat. Legyen az az évtizedek óta egyedül élő drogos transzvesztita, az általa szervezett orgiák miatt hírhedt Boszorkány, akit az állítólagos kincs miatt gyilkolnak meg; a csúnyácska Yesenia, aki szinte rabszolgaként dolgozik nagyanyjának rendbe tartva házukat, és mindenben kiszolgálva semmirekellő, drogos unokaöccsét, az egyik gyilkost; aki egyébként éppen egy tizenhárom éves, terhes gyereklánnyal bútorozott össze. De ugyanúgy áldozat Munra, aki egy baleset miatt vált nyomorékká, és akit prostituált felesége (az unokaöccs anyja) tart el szánalomból; na meg a homoszexuális Brando, aki hol meg akarja ölni, hol le akar feküdni a frissen nősült unokaöccsel, Luismivel. La Matosában éppen az a legszörnyűbb, hogy bár itt mindenki gyenge és kiszolgáltatott, de itt mégis legjobban a gyengéket és kiszolgáltatottakat gyűlölik és üldözik, így teremtve meg saját maguknak a saját poklukat. A drogkereskedők, a helyieket kizsákmányoló óriáscégek képviselői vagy a korrupt rendőrök már csak a ráadás. Így olvasva ez a regény a Mexikóra nagyon is jellemző machoizmus és az ehhez szervesen kapcsolódó extrém erőszak éles kritikája.
A Hurrikánok évadában ráadásul még az is zseniális, hogy a történet soha, egy pillanatra sem válik hatásvadásszá és nem fordul át nyomorpornóba, hanem végig megmarad zseniálisan megírt szépirodalomnak, amely örvénylő narrációjában, gyors váltásaiban, többször és más formában visszatérő eseményeiben megpillanthatjuk, hová is képes süllyedni az ember önhibájából. A kötet zárlata akár Roberto Bolaño legendás 2666-jából is származhatna. Számomra egyértelmű, hogy Fernanda Melchor az egyik legígéretesebb latin-amerikai író, így jó hír, hogy az Európa kiadó hamarosan megjelenteti az írónő legújabb kötetét, a Paradicsomot is. Én biztosan el fogom olvasni azt is. Addig meg szerencsére itt van a Hurrikánok évada, aki teheti, semmiképp se hagyja ki. | |
| 857. | [tulajdonos]: "mindíg" | 2022-06-19 12:02 | „Miért csüggedsz, én lelkem, hisz pajzsod ő és támaszod…”, amikor ehhez a részhez érünk az előttem ülő vastagcombú, huszonéves Down-kóros lány, hátra néz, és felemeli a hüvelykujját. Később is öt percenként hátra fordul, a tekintetével az enyémet keresi, mint aki nem bírja ki szemkontaktus nélkül. Az anyja csitító mozdulattal teszi a kezét a jobb combjára. Nem akartam felizgatni, ezért eleinte lesütöttem a szemem, de a harmadik-negyedik kapcsolatfelvételi kísérletnél nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá. Ő visszamosolygott, mint aki vigasztalni akar -- majdnem elsírtam magam, honnan tudja, és mit? – aztán a szája elé tette a jobb mutatóujját, mint a núbiai Pakhórasz-katedrális falfestmény-töredékén Szent Anna (a varsói Farasz Galériában volt alkalmam látni, a középső fiammal lefényképeztettem, sokáig az volt a Facebook-borítóképem), aztán a szószéken prédikáló lelkész felé mutat, mint aki figyelmeztetni akar: az igét hallgassam, ne vele foglalkozzam. Azt képzelem, hogy van egy extra ujja, amivel a szószéknél, de még a szószék feletti orgonánál is feljebbre mutat. De ő ezt nem tudja, mint ahogyan azt sem, hogy amikor visszamosolyog rám, nem zavar, sőt, mintha így jutna el hozzám a Bibliából felolvasott rész mélyebb üzenete (Lk 16, 19-31). Nem csak velem áll szoros kapcsolatban, az anyjával is: amikor nem hátra pislog, a jobb kisujjával megkeresi az anyja bal kisujját. Anyám mindeközben a borostyánnal benőtt teraszon ücsörögve várja, hogy hazatérjek. Megkeresni az elhányt bádogkanalat. A húgaim nem tudják, hogy kiszöktem.
| |
| 856. | [tulajdonos]: éneklő-szigetek | 2022-06-19 00:21 | 2022. 06. 18.
A debreceni Irodalom Éjszakájának közös témája a szigetek volt, mégis úgy alakult, hogy a legmaradandóbb felolvasásélményeim közül kettő, sőt, ha úgy vesszük a harmadik is valahogyan a zenével, a zenéléssel áll összefüggésben. Tilinkó (Vladimir Zarev: Teremtések könyvé-nek főszereplője), a falu bolondja, mintha nem is létezne: bár a plébános az ő furulyaszójához igazítja a vecsernyére hívó harangszót, a falubéliek amikor napszállatkor meghallják a muzsikát, azt gondolják, a folyó énekel. A háború kirobbanásakor mindenkit besoroznak, csak Tilinkót nem: „mintha a háború meg akarta volna fosztani ahhoz a jogától, hogy áldozat legyen”. Aztán egy nap az ő élettelen testét is lesodorja a hegyekből a folyó. A Mormogó fal (szerző: Sigitas Parulskis) főhősének nagybátyja dadog, ezért gyerekkorában némának csúfolják. Hiába tiltakozik, hogy ne-ne-ne-nem néma, kiröhögik. Egyszer aztán megunja a dolgot, és teli torokból énekleni kezd. A csúfolódók elhallgatnak. Nem meglepetésükben: félelmükben. Attól kezdve van, hogy napokig megállás nélkül csak énekel, például, amikor szerelmes lesz. A szörnyeteg (Tereza Mora regénye) főszereplője Orpheuszként próbálja feléleszteni öngyilkos felesége, Flóra emlékét. Egy urnával és egy laptoppal a kocsijában nekivág Kelet-Európának, többek között Magyarországnak, ahol a felesége született. Közben Flóra naplóbejegyzéseit olvassa a laptopon (az olvasóval együtt, mert a könyvoldalak középen kettéoszlanak: a főszereplő történetét alul a napló részletei ellenpontozzák, mint egy kétszólamú zeneműben). A naplóban egy számára ismeretlen nőre bukkan. Így is életre lehet kelteni valakit.
2022. 06. 17.
Mikrofonpróba, egy, kettő, egy, kettő, próbálgatja a hangerősséget a Déry Múzeum előtti helyszínen felolvasó színésznő, és szokatlan érzésem támad. Valami otthonosságérzet-féle, mintha hazaérkeztem volna. Először nem tudom azonosítani az okát. Tegnap is ültem a Déry előtt félórát, akkor is lágyan fújt az esti szél, Anyu esti gondozását átvette a keresztlányom, a ketrecből szabadult állat, a tetőablakon át kiszökő macska nyújtózkodó boldogsága van bennem ma is… De most mintha nem csak erről lenne szó. A mikrofonpróba nem akar véget érni. Egy, kettő, egy, kettő. És akkor végre rájövök: Ráckevei Anna próbálgatja a mikrofont, az ő hangja olyan otthonos, mintha hazaérkeztem volna. Nemrég láttam a Dunán Visky András monodrámájának Júliájaként. Az elmúlt tíz év egyik legmeghatározóbb színházi élménye volt számomra, talán Háy János Halottember-e vetekszik vele, Mészáros Sára másfélórás monológja ugyanolyan emberfeletti teljesítmény volt, mint Ráckevei Annáé. Nem tudom megállni, hogy ne szóljak oda neki: most láttam egy darabban, a hangjáról ismertem meg. Yoshimoto Banana Holdudvar című novellájából olvas fel. Nem áll jól neki a történet. Vagy ő nem áll jól a történetnek. Az egész este (Orhan Pamuk A pestis éjszakái, Mário Cláudio: A tanítvány, Eva Mahkovic: ezeken a napokon a mastercard jár a legrosszabbul) gyengébb, mint a tegnapi (Vladimir Zarev: Teremtések könyve kivétel.) Vagy csak én nem vagyok elég fogékony a szellemi táplálékre, mert Anyu ma megint rosszabbul volt, ödémás a lába (rohannom kellett gyógyszertárba vizelethajtóért), majd a sürgősségin begipszelték a bal kezét, mert ínhüvelygyulladást kapott. Pedig már tudott kanállal enni, összeszorított ököllel fel tudta nyomni magát az ágyról és padról, egy kézzel le tudta tolni és fel tudta húzni a nadrágját, meg tudta törölgetni magát alul, ezt gyakorolta két hétig, hogy amikor elmegyek, éjszaka elboldogulhasson egyedül is. Hajnal ötig, amikor a szomszédja, aki szociális gondozó, kezelésbe veszi.
2022. 06. 16.
Szellőzködő lágy meleg, hársfaillat, az irodalom éjszakáján felolvasásokat hallgatni: bolyongás a gyermeki és a felnőtt lét határán, mint Gülüszem, aki egy szeméttelep mellett él az anyjával a Virágsziget nevű viskónegyedben, és tele van „bűbájjal” az élete, vagy mint David Wolf, a zsidó fiú, aki Madame Marie pincéjében előre összeismerkedik felnőttkori énjével, aki más nevet visel, mint ő, azt a nevet, amire a sajátját változtatnia kell, hogy életben maradhasson.
Ülünk a lépcsőn, pléddel a fenekünk alatt az Üvegpiramis mellett, az egykori Verestorony helyén, vagy a Déry téren a Régészet, a Tudomány, a Művészet és a Néprajz allegóriájának társaságában, vagy a Református Kollégium udvarán (a szemben lévő falon: „orando et laborando”), vagy a Csokonai Irodalmi Műhely első emeletén, mint a gyerekek; hallgatjuk a mesét, mert mese minden történet, és az ember a gyermeklét és felnőtt lét határán bolyong, mint Gülüszem (Hvang Szokjong Ismerős világ című regényének hőse), mint David Wolf (Oreszta Oszijcsuk Barackfa könyvesbolt c. regényének főszereplője), vagy a lány, aki anyja helyett emlékezik az átélt borzalmakra Anna Janko Kis népirtás című regényében, vagy az őzgida, akinek idő előtt kell megtanulnia, hogy az erdő nélküli képtelen világban csak a saját lábaiban bízhat (Irene Solá: Énekelek, és táncot jár a hegy).
2022. 06. 15.
A Buddha szomorú-t a Csillagmajor-ral együtt én is kötelezővé tenném.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
