NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2018-11-17 17:18 Összes olvasás: 7827| 262. | [tulajdonos]: kihalóban2 | 2018-11-17 13:16 | | Nem volt senkim, semmim anyósom sógora, a kórbonctan-professzor. A kezét néztem mindig, amivel a medikusok gyűrűjében a hullák beleit forgatta. Ez itt a máj, ez itt a vese, öregember volt, de nézzék meg, a sejtek és a szövetek alaki változást nem mutatnak. Én már csak csúnya vénemberként ismertem, de láttam róla fiatalkori képeket, valamikor régen egészen jóvágású lehetett. Az egyetlen volt a családban, aki kezet csókolt nekem, ha találkoztunk valamelyik svájci rokon születésnapján vagy egy halotti toron a Gellért Szállóban, a Hiltonban vagy a Kempinskiben. Nem győztem subickolni a kézfejemet az öt csillagos mosdókban. Ő volt mégis mindig az egyik fő szövetségesem, a család hozzám hasonlóan eltökélt áutszájdere. Az utolsó pillanatig magázódtunk, ehhez ragaszkodtunk. Kézcsókom, Anikó, maga egyre szebb. Ugyan már, K. bácsi, zavarba hoz. Hiányozni fog az összes nyálas gesztus, ami most vele kihal. | |
| 261. | [tulajdonos]: kihalóban | 2018-11-17 13:08 | | Nem volt senkim, semmim, anyósom sógora, a kórbonctan–professzor. A kezét néztem mindig, amivel a medikusok gyűrűjében a hullák beleit forgatta. Ez itt a máj, ez itt a vese, öregember volt, de nézzék meg, a sejtek és szövetek alaki változást nem mutatnak. Én már csak csúnya vénemberként ismertem, de láttam róla fiatalkori képeket, valamikor régen egészen jóvágású lehetett. Az egyetlen volt a családban, aki kezet csókolt nekem, ha találkoztunk valamelyik svájci rokon születésnapján vagy egy halotti toron a Gellért Szállóban, a Hiltonban vagy a Kempinskiben. Nem győztem subickolni a kézfejemet az öt csillagos mosdókban. Ő volt mégis mindig az egyik fő szövetségesem, a család hozzám hasonlóan eltökélt áutszájdere. Az utolsó pillanatig magázódtunk, ehhez ragaszkodtunk. Kézcsókom, Anikó, maga egyre szebb. Ugyan már, K. bácsi, zavarba hoz. Hiányozni fog a sok nyálas gesztus, ami most végleg kihal vele. | |
| 260. | [tulajdonos]: egy-perc-múlva | 2018-11-17 11:15 | Egy perc múlva zárva, ez áll az ajtón, amin belépek. Egy kert fogad szerteágazó utakkal. Épp hogy elindulok az egyiken, máris egy hatalmas szobában találom magam. Olyan, mint a mi szobánk, de sokkal nagyobb, mintha kitágultak volna a falai. Egy szép arcú fiatalember áll a közepén rendkívül elegáns öltönyben, vékony és magas, fel kell emelnem a fejemet, hogy lássam az arcát. Az egész alakját valami irigylésre méltó lazaság jellemzi. Nagyon gazdag lehet, gondolom, övé a gyár. Valamit magyaráz. Az emberek két kategóriára oszthatók, ez a lényege annak, amit mond, látok is egy táblázatot, ott lebeg az orrom előtt a levegőben, ki hova tartozik. Nem értek vele egyet, de ezt már nem mondhatom el, mert hirtelen feltárul előttem a gyár belseje. Egy fémszínű csúszdán egymásba gabalyodott emberek csúsznak le a mélybe, hárman–négyen egy kupacban málna színű zselével leöntve. A csúszda felett állunk, kedvem lenne beleugrani, olyan csábítóan kanyarog, mint az élményparkok vízicsúszdái, de túl hidegnek találom az anyagát, és a szélei is túl élesek, a pléhtepsikre emlékeztetnek, amelyekbe a halottakat szokták beleejteni a hullaszállítók (láttam ilyet, amikor a nagymamámat elvitték, sovány és pici volt a Mama, de úgy esett a tepsibe, mint egy több mázsás homokzsák). Csúsznak le az emberkupacok, formás női lábak kandikálnak ki belőle. Belekóstolok a zselébe. Édes, állapítom meg, de nem elég savanyú.
Telefoncsörgésre ébredünk. H. az. Meghalt K. bácsi.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 258. | [tulajdonos]: oltóközpont2 | 2018-11-16 16:34 |
0. Baltazar bejegyzéséhez: Előfordulhat, hogy bizonyos művekhez egy karmesterhez túl Kurtág az ujjai.
1. Elveszett hajgumink helyett két percen belül egy újat találni sokkal nagyobb öröm, mint azt gondolnánk. (Bejegyzés az „ Örömmikrobák nagyító alatt” című, még nem létező albumba.)
2. Szájtátva figyeltem tegnap este Vezérünk arcát, amint az M5-nek (ami hírügyileg ugyanaz mint az M1, meg a Duna), Kurtág György munkásságát méltatta. Az igyekezetet, amellyel hihetőnek és hitelesnek akart mutatkozni. Mintha az emberivé széthulló arc vonásait egyetlen rántással akarná egy kéz újra és újra visszaszoborítani. Mintha az a kéz, talán a Sorsé (nem a Sorosé, dehogy) azt akarná, hogy történelmi panoptikumunk e jeles alakjára már élőben viaszfiguraként tekinthessünk.
3. Aki tud, kerüljön. Nem vagyok beoltva elveszettség ellen.
| |
| 257. | [tulajdonos]: nemzeti-oltóközpont | 2018-11-16 16:30 | 1. Elveszett hajgumink helyett két percen belül egy újat találni sokkal nagyobb öröm, mint azt gondolnánk. (Bejegyzés az „ Örömmikrobák nagyító” alatt című, még nem létező albumba.)
2. Szájtátva figyeltem tegnap este Vezérünk arcát, amint az M5-nek (ami hírügyileg ugyanaz mint az M1, meg a Duna), Kurtág György munkásságát méltatta. Az igyekezetet, amellyel hihetőnek és hitelesnek legyen. Mintha az emberivé széthulló arc vonásait egyetlen rántással akarná egy kéz újra és újra visszaszoborítani. Mintha az a kéz, talán a Sorsé (nem a Sorosé, dehogy) azt akarná, hogy történelmi panoptikumunk e jeles alakjára már élőben viaszfiguraként tekinthessünk.
3. Aki tud, kerüljön. Nem vagyok beoltva elveszettség ellen.
| |
| 256. | [tulajdonos]: Nagyító | 2018-11-16 13:48 | | Kicsítő. | |
| 255. | [tulajdonos]: négy-éveske-versecske | 2018-11-16 12:23 | Vajdics Anikó
ÉLETÚT
Elmúlással kezdődik minden.
Isten az asztalra csap, s az élet
darabokban a Semmibe hull.
Az Öregség, mint egy rövidlátó
régész, csontot csonthoz illeszt.
Azt hiszi, ezzel rendet teremthet,
a káoszban, melyben, mintha az
élet vize volna, az Ifjúság lubickol.
Az út végén már csak a Születés
örvényére emlékszünk. Egy kéz
a falon ekkor írni kezdi a szót:
Szerelem. És egy pillanatra azt
hisszük, helyreállt az Egész.
2014. február 10.
| |
| 254. | [tulajdonos]: feneketlen2 | [tulajdonos]: feneketlen | 2018-11-15 09:02 | Szavak röpködnek a levegőben, és ez most nem költői túlzás. Valaki szavakat kínál nekem cserébe egy gyerekért. A Gyerekért. Nem leírt szavak, nem is olyanok, mint amik már elhangzottak, a még ki nem mondott szavak suhannak felém úgy, mintha testük, kiterjedésük lenne. Egyre több szó száll a levegőben, egyre gyorsabban. Mint amikor a tétet emelik egy alku során vagy egy pókerpartiban. Adjam oda a Gyereket. Hosszú a hajam, látom, ahogy rázom a fejemet. Kívülről nézem az egészet, lehet, hogy nem is én vagyok az a lány, csak az érzés, az eltökéltég, hogy a Gyereket semmi szóért oda nem adom, az enyém. A szavakra természetesen nem emlékszem. Aki kínálja őket, arctalan.
Aztán vendégek jönnek. Éppen a fürdőszobában állok először félig, aztán teljesen meztelenül, amikor valaki rám nyit. Nem látom, ki az, csak az ajtó nyitódását és visszacsukódását hallom, utólag legalábbis így képzelem majd, valami ugyanis arra késztet, hogy kinézzek az ajtón. Fekete ruhába öltözött emberek állnak az előszobában a nyírmihálydi házban. Hárman vannak, köztük egy idős, kövér asszony. Mit szeretnének, kérdem. Erre elém áll egy fiatalember, felemeli a fejét, hát nem ismerem fel? Úgy teszek, mintha tudnám, ki lehet. Üljenek le, mondom, én addig felöltözöm.
A következő jelenetben már egy hatalmas gödör mellett állok. Téglalap alakja van a nyílásnak, kb. akkora, hogy egy koporsót kényelmesen bele lehetne ereszteni, de nem földből van a gödör, hanem gyönyörű, kékes-fekete színű márványból. Egészen a szélén állok, ha nem vigyázok, beleesem. Mégsem mozdulok, bele akarok nézni, látni akarom, milyen mély. Nem én zuhanok, csak a szemem, a nézésem, le a gödörbe, egyre mélyebbre, keresem az alját, nem találom. Ez megnyugtat. Ha nincs alja, nyugodtan beleeshetem, sosem érek le. (A halál olyan, mint a plátói szerelem: feneketlen gödör – ezt már ébren állapítom meg.)
Egy konténerház áll az utcában az épülethez közel, amelyben P. G.-ral beszélgetek éppen, nem tudom, miről. Az ablakból látom a másik házat. Az egyszer csak elindul, mint egy kamion. Sodor magával mindent, aminek dobozalakja van. Telefonfülke nagyságú tájelemek dőlnek le sorban, mint a dominó. Megijedek. Mi lesz, ha minket is elsodor? P. G. nyugtatgat, nem lesz semmi baj. Akkor veszem észre, hogy a ház, amelyben állunk, a levegőben lóg, mint egy kalitka.
| |
| 253. | [tulajdonos]: feneketlen | 2018-11-15 08:56 | Szavak röpködnek a levegőben, és ez most nem költői túlzás. Valaki szavakat kínál nekem cserébe egy gyerekért. A Gyerekért. Nem leírt szavak, nem is olyanok, mint amik már elhangzottak, a még ki nem mondott, gondolt szavak suhannak felém úgy, mintha testük, kiterjedésük lenne. Egyre több szó száll a levegőben, egyre gyorsabban. Mint amikor a tétet emelik egy alku során vagy egy pókerpartiban. Adjam oda a Gyereket. Hosszú a hajam, láttam, ahogy megrázom a fejemet. Kívülről látom az egészet, lehet, hogy nem is én vagyok az a lány, csak az érzés, az eltökéltség, hogy a Gyereket semmi szóért oda nem adom, az enyém. A szavakra természetesen nem emlékszem. Aki kínálja őket, arctalan.
Aztán vendégek jönnek. Éppen a fürdőszobában állok először félig, aztán teljesen meztelenül, amikor valaki rám nyit. Nem látom, ki az, csak az ajtó nyitódását és visszacsukódását hallom, utólag legalábbis így képzelem majd, valami ugyanis arra késztet, hogy kinézzek az ajtón. Fekete ruhába öltözött emberek állnak az előszobában a nyírmihálydi házban. Hárman vannak, köztük egy idős, kövér asszony. Mit szeretnének, kérdem. Erre elém áll egy fiatalember, felemeli a fejét, hát nem ismerem fel? Úgy teszek, mintha tudnám, ki lehet. Üljenek le, mondom, én addig felöltözöm. A következő jelenetben már egy hatalmas gödör mellett állok. Téglalap alakja van a nyílásnak, kb. akkora, hogy egy koporsót kényelmesen bele lehetne ereszteni, de nem földből van gödör, hanem gyönyörű kékes-fekete márványból. Egészen a szélén állok, ha nem vigyázok, beleesem. Mégsem mozdulok, bele akarok nézni, látni akarom, milyen mély. Nem zuhanok, csak a szemem zuhan, a nézésem, le a gödörbe, egyre mélyebbre, keresem az alját, nem találom. Ez megnyugtat. Ha nincs alja, nyugodtan beleeshetem, sosem érek. (A halál olyan, mint a plátói szerelem: feneketlen gödör – ezt már ébren állapítom meg.)
Egy konténerház áll az utcában az épülethez közel, amelyben P. G.-ral beszélgetek éppen, nem tudom, miről. Az ablakból látom a másik házat. Az egyszer csak elindul, mint egy kamion. Sodor magával mindent, aminek doboz alakja van. Telefonfülke nagyságú tájelemek dőlnek le sorban, mint a dominóelemek. Megijedek. Mi lesz, ha a minket is elsodor. P. G. nyugtatgat, nem lesz semmi baj. Akkor veszem észre, hogy a ház, amelyben állunk, a levegőben lebeg, mint egy kalitka.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
