NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2020-09-20 09:57 Összes olvasás: 105535| 1375. | [tulajdonos]: H | 2020-09-19 19:46 | Hülye vagyok, de nagyon.
Egyébként az előző verset csak a 11-13 sorok miatt raktam fel, de az ezzel kapcsolatos foszlányt most nincs kedvem. Asszem egy darabig inkább füzetbe kéne írnom. | |
| 1374. | [tulajdonos]: - | 2020-09-19 17:11 |
Pilinszky János: Tilos csillagon
Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.
Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.
S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.
Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!
Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1373. | nélküled: math | [tulajdonos]: numbers | 2020-09-18 20:13 | | Egyébként 1372 bejegyzésnél 138-at lehet visszalapozni, mivel egy lapon 10 bejegyzés jelenik meg, s a fölös 2-nek új lapot kell kezdeni. Utálom, mikor nem gondolkozom. | |
| 1372. | [tulajdonos]: numbers | 2020-09-18 18:37 | Tegnapról mára több mint 100-zal nőtt az 'olvasottságom'. Mármint ennyiszer kattintottak rá délután négy és hajnali 5 között, amikor keltem, nem feltétlenül olvasva el a megjelenő tartalmakat. Ilyen brutális növekedésre utoljára akkor emlékszem, mikor a fiatalemberrel idióta módon megosztottam a naplóm linkjét kedden hajnalban, s aztán csütörtökön értekezlet után, mikor felszálltam a buszra, elhűltem attól, h a szemem láttára mentek föl a számok. Mire hazaértem, már 30-cal nőtt, és két órán belül befutott a második elutasítása is.
Szóval asszociatíve, aminek a valósághoz sok köze nincs, akár ő is lehetett volna a tegnap esti 'olvasóm', mindenesetre akárki is volt, a számok attól mennek így, ha vki visszalapoz, minden újabb megnyitott oldalnál ugrik egyet. Így az 1372-dik bejegyzésnél 137-et lehet visszalapozni, akárki is volt, az egészet ő sem nyitotta meg. (Ami nem is baj, sok minden van itt, amit szégyellek, s rég megsemmisítettem volna, ha lehetne. De törölni nem lehet, ennek köszönhetem, h még mindig van naplóm, ami sokkal inkább jó, mint fordítva, mert jó néhányszor indulatból töröltem volna az egészet, ha megtehetem. S van annak tanulsága, nevelő hatása, h nem tudom eltüntetni azt sem, amitől ég az arcom.)
Ember nincs, aki valaha is elolvassa az egészet, nem is kívánnék senkinek ilyet, de reggel az elmélet szintjén azért felmerült, h ha vki megtenné és látná az egészet egyben, az mit gondolna rólam. Pontosabban, h szeretne-e a végére. És mondhatnak az önsegélyező könyvek bármit, de biztos vagyok abban, h nem. (Egyszer írtam arról, h milyennek képzelem a mennyet: h Az, aki az egészet, mindent lát belőlem, az kis gondolkodás után zsebre tesz, s ott elzötykölődök a világ végezetéig. A végtelenbe belefér, a mindenhatóságba is, ami nem azt jelenti, h ez a lehetőség valaha is teljesül, de akár.)
Nem tudok rajta eligazodni, azt se tudom már, ha rám néz, akkor barátságos a tekintete, vagy ellenkezőleg. Néha voltak fura, látszólagos egybeesések a publikált tartalmaim és a másnapi viselkedése között, ez sem segít tisztábban látni. Mindenesetre tegnap nem zavartam, ma igen.
Ő az egyetlen, akinek megadtam, h hol és milyen néven blogolok. Rajta kívül tudják itt néhányan, mert összerakták a naplós és a Bírálandokk-os versekből, de a hétköznapjaimból csak neki engedtem meg, h lássa, ha akarja. Remélem, nem azt jelenti ez a megugrása a számoknak, h megosztotta mással, mert az elég keserű lenne azért. | |
| 1371. | [tulajdonos]: é | 2020-09-15 19:34 | | Majdnem megérkeztél, de az utolsó előtti pillanatban felpattantál, h majd mindjárt jössz. A fél világot megkerülted azóta, lezajlott a fél világtörténelem. Egy kövön ültem akkor, egy tisztáson, bükkfák körben. Most se kő, se fa, se tisztás. Te nem jössz, mert nem is akartál visszajönni. Nem is ültél ott velem. Csak képzelem, h valahol messze összekoccan a fogad. Csak képzelem, h én ugyanattól vacogok. | |
| 1370. | [tulajdonos]: want | 2020-09-15 06:34 | Ezt, ha másokról van szó, nem így gondolom, de magammal kapcsolatban itt motoz: hogy mit erőlködök én még ötvenévesen. Ami a szívem megdobogtatja, és itt nemcsak erre a lassan kétéves érzésre gondolok, hanem a szellemi aktivitásra is, ahhoz én már öreg vagyok, azokat már rég meg kellett volna tenni, a kenyerem javán már túl vagyok, addig kellett volna, amíg voltam benne, most már kínos a fiatalabbak közt. Meg mintha előlük venném el a helyet.
Nekem - és ez sem új- már nem kéne akarnom semmit. Lennem se feltétlen, legfeljebb a réseket tömni, ahol kell ilyesmi. Nem szabad akarni. A szerelem jól tette, h úgy alakult, ahogy, jó, h nem szeretett, h nem nyílt meg soha, mert rossz belegondolni, mi lett volna, ha igen. Ha tényleg megszeret és kinyitja magát. Nekem. Nem ezt érdemli, sokkal-sokkal jobbat. Talán vége. Nem az érzésnek, bár amiatt is, h én ezt megtettem vele, h szerelemmel gondoltam rá, iszonyodom magamtól néha, hanem az akarásnak részemről. Nem akarhatom, h szeressen. Mert az neki nem lenne jó.
Egyébként ő egy titok, amin szigorúan egy másik életben elmerengenék évekig. Amit ott messziről szívesen megnéznék, mint vmi megfejthetetlent az égen, vagy a hegy tetején, h még megvan. Tudnám, h nagyon szép. De már nem látnám.
| |
| 1369. | [tulajdonos]: workshop | 2020-09-14 20:03 | Most ért véget a kortárs ír költészeti műfordító műhely első alkalma. A bemutatkozás jól lefrusztrált, pl kiderült, h én vagyok a legöregebb (me keresnivalóm itt), de mikor a versekkel kezdtünk foglalkozni egy idő múlva vissza kellett magam fogni, h ne szóljak folyton hozzá. Ami egyébként egyáltalán nem jellemző rám idegen társas helyzetben. Nem mintha csupa okosságot mondtam volna, de tökre élveztem, h beindultak a gondolataim. (De vissza kell magam fogni, mert a többiek sztem jóval kevésbé élvezték ezt, mint én.)
Nem tudom, milyen lesz, mindenesetre a sors keze, h egyáltalán részt tudtam venni, mivel ma 5-től szülői értekezletet kellett volna az iskolában tartanom, s utána hazabuszozni, ami kizárttá tette volna, de uccsó pillanatban a szülőiből online szülői lett itthonról, s így mégis sikerült.
| |
| 1368. | [tulajdonos]: bocsát | 2020-09-13 14:56 | Ma nem fért be az időbe, h istentiszteletre menjek, ezért a rádiót kapcsoltam be főzéshez. Katolikus mise ment, amit alapból le szoktam kapcsolni, mert tapasztalataim szerint nem működik nálam, de aztán meghallottam, h a harag a téma, és a megbocsátás, és leragadtam.
Ez a megbocsátás olyan, h úton-útfélen mindenki használja, meg mindenféle önismereti, életvezetési kurzuson, a hitbeli kontextust már nem is említve, alap, h az a jó nekem, a világnak, az a helyes, ha megbocsátok, ha meg tudok bocsátani. Pl a tavalyelőtti drága pénzért vett közösségfejlesztő tréningen is feljött, mint skill.
Nekem meg régóta probléma. Pl hogy a volt főnökömnek hogyan kéne megbocsátanom, mikor azóta is azokat a dolgokat csinálja, ugyanúgy árt, tolja a rossz szekerét, mikor semmit meg nem bánt stb. Hogy mi a túrót értünk megbocsátáson. Meg is kérdeztem azon a tantestületi tréningen az akkor velem egy csoportban lévőket, h szerintük mit jelent megbocsátani, de nem méltatták a kérdést válaszra.
Pedig biztos vagyok abban, h egyáltalán nem ugyanaz van a fejekben erről, illetve, h a fogalom messze nem értetődik magától.
Sokfélét összeolvastam a nyáron erről is, közte erősen elgondolkoztató dolgokat is, de még a legjobbak is ütötték néha egymást. Szóval egyelőre csak abban vagyok megerősödve, h nagyon nem egyformát értünk ezen az isteni parancson/tanácson.
A mai prédikáció is erős gondolatokat tartalmazott erről. Amit le akarok jegyezni:
"A megbocsátás véglegesen lemondani arról, hogy jobbá legyen a múlt."
Megbocsátani veszteség, ha megbocsátunk, elvesztünk vmit.
Nem érzés, hanem szándék/döntés. Az megint más kérdés, hogyan érzem magam közben.
"Az ember az érzéseinek csak formát adni köteles." | |
| 1367. | [tulajdonos]: bocsát | 2020-09-13 14:56 | Ma nem fért be az időbe, h istentiszteletre menjek, ezért a rádiót kapcsoltam be főzéshez. Katolikus mise ment, amit alapból le szoktam kapcsolni, mert tapasztalataim szerint nem működik nálam, de aztán meghallottam, h a harag a téma, és a megbocsátás, és leragadtam.
Ez a megbocsátás olyan, h úton-útfélen mindenki használja, meg mindenféle önismereti, életvezetési kurzuson, a hitbeli kontextust már nem is említve, alap, h az a jó nekem, a világnak, az a helyes, ha megbocsátok, ha meg tudok bocsátani. Pl a tavalyelőtti drága pénzért vett közösségfejlesztő tréningen is feljött, mint skill.
Nekem meg régóta probléma. Pl hogy a volt főnökömnek hogyan kéne megbocsátanom, mikor azóta is azokat a dolgokat csinálja, ugyanúgy árt, tolja a rossz szekerét, mikor semmit meg nem bánt stb. Hogy mi a túrót értünk megbocsátáson. Meg is kérdeztem azon a tantestületi tréningen az akkor velem egy csoportban lévőket, h szerintük mit jelent megbocsátani, de nem méltatták a kérdést válaszra.
Pedig biztos vagyok abban, h egyáltalán nem ugyanaz van a fejekben erről, illetve, h a fogalom messze nem értetődik magától.
Sokfélét összeolvastam a nyáron erről is, közte erősen elgondolkoztató dolgokat is, de még a legjobbak is ütötték néha egymást. Szóval egyelőre csak abban vagyok megerősödve, h nagyon nem egyformát értünk ezen az isteni parancson/tanácson.
A mai prédikáció is erős gondolatokat tartalmazott erről. Amit le akarok jegyezni:
"A megbocsátás véglegesen lemondani arról, hogy jobbá legyen a múlt."
Megbocsátani veszteség, ha megbocsátunk, elvesztünk vmit.
Nem érzés, hanem szándék/döntés. Az megint más kérdés, hogyan érzem magam közben.
"Az ember az érzéseinek csak formát adni köteles." | |
Olvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
