NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2022-08-18 12:23 Összes olvasás: 141859| 1705. | [tulajdonos]: Dubliners | 2022-08-15 15:24 | Change
On Sunday everything went wrong.
First we lost the sun. The weather
turned back to its normal, gloomy self.
Then the bus, always on time, never came.
So I took another, unfamiliar one that had
entered the unknown before it broke down.
The driver put on a luminous vest and
disappeared. So did the light. Later an out of service
vehicle floated by and took mercy on me
in the darkness and I was accepted on board
of an unsure ride.
I hope all of this has been enough to change fate.
But we are locked in the same bodies still.
Leaving UCD
A place to be. Four or five green plastic
chairs around a white table. The School
of Law building is next with quotations
written on its glass walls. Quotations
about peace, justice and freedom.
There's a paper cup of latte on the table
'Frank and honest' printed on its front
and 'The moment of truth' on the backside.
Here I am writing my journal in the first
morning light. Without censorship as I learnt
from an Irish poet yesterday visiting museum.
Freedom is the clarity of thought and conscience.
As long as you are let to have those by your body,
you will still have a chance of meaning. | |
| 1704. | [tulajdonos]: lelemény | 2022-08-05 13:04 | A több szerzőnél is előforduló azonos sorok, leleményes rímpárok, szókapcsolatok témájához.
Háromféle eset van sztem. Az első az intertext, a másik sorainak, szavainak, gondolatainak tudatos beágyazása a saját szövegbe akár megjelölvén kurzívval, h etikai aggályok ne merülhessenek fel, s egyszersmind jelezve is, h nyugi, nem lopok, tudom, h ő is, h onnan és direkt, vagy meg se jelölve, de nem azért, mert sajátnak akarja eladni, hanem, mert intelligens olvasót vágyik magának, akinek öröm, beavatottság, ha egy ilyet jelöletlen felfedez. (Nulladik kategória a plágium, a lopás, de ezzel nem akarok foglalkozni, mert a témám az irodalom, nem a bulvár.)
A második az öntudatlan átvétel. Erre alappéldám az a néni, akivel még úgy 2008 táján (református) gyülekezeti kiránduláson vettem részt. Buszos kirándulás volt, s estefelé ő azzal szórakoztatta a busz közönségét, hogy a saját verseit olvasta fel a jármű mikrofonjába. Elég nagy sikere volt, amitől úgy felbátorodott, hogy már abba se tudta hagyni, s félig-meddig rögtönözve folytatta tovább, míg egyszer csak arra lettem figyelmes, h hopp! ezt már hallottam valahol. Komplett Petőfi/-, Ady- és József Attila-verssorok úszkáltak a saját sorai között, kisebb-nagyobb fragmentumok idegen versekből, de neki fogalma sem volt róla, hogy nem a saját gondolatait mondja. Úgy lehetett vele, mint én, s gondolom, itt sokan mások is, h a fejemben állandóan verstörmelékek mennek, olyanformán, mint egyszeri embernek a rádióban reggel hallott sláger, az övében is ott gomolyoghattak ezek, de nem emlékezett rá, h olvasta, s azt hitte a saját gondolatai, vagy ihlet.
Végül a harmadik a véletlen. Erre példa az is, ahogy én idekerültem még a Blogterről. Ott volt egy blogger, akinek az írásait szerettem, de törölte magát a verseivel együtt. Az egyiknek a címére az eredetisége miatt emlékeztem: A lírikus epilógja, ami beütöttem a keresőbe és kikötöttem a DOKK-on, amiről nem is hallottam addig. A poén viszont az, hogy a vers, amit ezen a címen találtam, nem az volt, amiért idejöttem. Az itteni szerzője Zerza Béla Zoltán volt, az általam keresetté pedig Zsigmondi Zsolt, ezt csak azért tudom, mert jóval később, 2016-ban ez a vers a Napútban végre megjelent. Tehát abban az évben (ha jól emlékszem 2009) két költőnek is eszébe jutott ugyanaz a lelemény.
A msik hasonló élményem 2015-ös. Úgy adódott, h az ország egyik végéből a másikba kellett tömegközlekednem, ami közel egy napig tartott a hosszú átszállási idők miatt, s az útra a Szép versek 2014-et vittem magammal. Nagy részét elolvastam útközben, s így egyben is látva az egészet feltűntek dolgok, amiket máskülönben elmulasztottam volna. Például, hogy milyen sok költőnél, illetve beválogatott versnél volt jelen az akvárium, mint motívum. S az is, hogy egymástól független két költő is 'amnéziát hirdetett': Tandori Dezső és Takács Zsuzsa is.
***
A Youtube-on érvelési hibákról beszélgetést hallgatni, miközben a család varrnivaló holmijain ügyködöm, szintén szorongásoldó. (A téma nem most kezdett érdekelni, hanem kb mióta az eszemet tudom. És elsősorban a saját gondolati hibáim csökkentése miatt, h ne tévesszem már meg saját magam.) Remélem, nem baj. | |
| 1703. | [tulajdonos]: proletár | 2022-08-02 14:42 | A Békési Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület könyvei úgy kerülnek hozzánk, hogy mikor nagymamám 1946-ban elhagyta nagyapámat az ablakon szökve ki előle, mert részegen verte, akkor utána az Ifi házában lakott. Nem kell semmi flancosra gondolni, egy tök egyszerű parasztház volt, az első szobában a könyvtárral és asztalokkal-székekkel, hátsóban meg élt nagymamám akkor 3 éves apámmal. Úgy kerültek oda, hogy mamám takarította nemcsak az Ifegyet, de a jókora református templomot is, amiért nem fizettek, viszont cserében lakhatást adtak neki, amiért viszont ő nem fizetett. Amikor aztán eladták az épületet, a könyvtár szabadon széthordhatóvá vált, így került hozzánk Sinka.
Pontosabban Sinka és Zsikó Gyula. Ugyanis mikor végigolvastam, s már a tartalomjegyzéken is túl voltam, csodálkozva vettem észre, hogy a kötet folytatódik, újabb versek és ciklusok vannak benne. Csak a szerző már nem Sinka István, hanem Zsikó Gyula 1937-ből, a Pécsi Egyetem által kiadva. Valaki egyszer egybekötötte a két könyvet, amik közül a másodikban is ott díszeleg a Református Keresztyén Ifjúsági Egylet pecsétje, természetesen 1930-ból. Ez a második kötet nem különösebben jó, inkább kordokumentumként, korszellemmbe szippantásként érdekes.
(Ahogy anyukámnak is mondtam, ezen a nyáron egyértelműen időutazásra használom az olvasást, eredeti műveket olvasva egy-egy korszakból, ami sokkal inkább odavisz, mint egy-egy későbbi korban megírt történelmi regény. Mert ilyenkor egy csomószor abból értek meg vmit, amit úgy mellékesen, magától értetődőnek vélvén hozzátesz. A kimondatlan axiómákból, amik azóta korántsem azok.)
Szóval Zsikó Gyula versei nem a Sinka szintje, de nem is mind rossz. Abban az értelemben biztos nem, h nem tetszeleg, nincs benne hamisság. Azt adja, amit látni képes a világból, olyan eszközökkel, amiket használni képes. Vannak azért nagyon zavarbaejtő darabok, amikkel kapcsolatban nem is az a kérdés, h jó-e, mert nem, sőt, rettenetes, hanem amit elárul a korbéli 'evidenciákról'.
Íme:
Erőszak
A lelkem ijedt szűzleány,
sikoltoz és menekülne,
de jön az élet - izmos paraszt,
hogy erkölcstelenül legyűrje.
Megejtetten, szégyenülten
- bár könnyem patakban árad -
a torz viszony szegény gyümölcsét
dédelgetem. A neve: bánat.
Van egy Proletárok című ciklusa is. Ezek leginkább zsánerképek, a nyomor különböző alakjainak (Öregek), helyzeteinek megjelenítései. Ha némi fanyar humor van is benne néha, inkább szikár számbavétele a kiúttalan, sivár helyzeteknek. Külső szemlélőként, nem úgy, mint kortársa, József Attila.
A keresztény ifjak könyvtárába befért ez is, meg a villogó ingű parasztzseni Sinka versei is. (Aki mostanában visszasóvárogja a világ természetes rendjét, nem feltétlen tartaná összeférőnek a proletárverseket meg a kereszténységet. Ahogy persze a nemzetit se a liberalizmussal. Szegény Petőfi.)
| |
| 1702. | [tulajdonos]: G | 2022-07-27 18:16 | Majdnem egy hetet anyukáméknál voltam egy békés megyei faluban, G-on. Olvasnivalónak csak a nyelvújítási harcok dokumentumait (Pennaháborúk, Szépirodalmi, 1980) vittem magammal, ami még mindig feltölt, de mégis csak tömény magában, de úgy terveztem, hogy mellé könnyítőnek majd olvasok valamit anyuék ottani 'könyvtárából'. No, de abban a házban nem gyűjtött könyvek vannak, az egész inkább csak tőből-végből összehányva, hogy Köszegi Rájnis József egyik kedvenc szófordulatával éljek, így azzal szembesültem, h csupa olyasmit tudok olvasni, amihez hozzáfogni egyébként soha nem fordulna meg a fejemben.
Egy kivétellel. Még az első nap kissé beborozva, amikor felmásztam a székre szemügyre venni az állományt találtam egy Sinka István-kötetet, aminek nagyon megörültem. De nem nyitottam ki, csak az utolsó előtti nap. Az első, amit megláttam, hogy a Békési Református Ifjúsági Egylet tulajdona, a második meg, hogy a Szeghalmi Ref Péter András Reálgimnázium adta ki 1933-ban. Kissé megzavart, h az Ifi pecsétjén 1930-as évszám volt, tehát mintha előbb lepecsételték volna, mint ahogyan kiadták, de megfejtettem, h csak valószínűleg egyszer csináltattak pecsétet, aztán azt használták évekig. Féja Géza írt egy rövid előszót, amiben örömmel közli, hogy itt a harmadik felfedezett népi tehetség, s azért Szeghalom, mert Péter András nyomán fontos nekik meglelni a Sárréten az aranyat.
Szóval, alighanem Sinka első kötete lesz ez, mikor még nem volt neve, pláne, hogy az előszó győzködi is az olvasót, h jó ez.
No, most én eddig csak nyomokban ismertem, de gyökereim és a nyomok alapján mindig is meg akartam ismerni. Milyen volt fiatalon? Egészen egyértelműen fényimádó. Mint én, egyébként. Van egy verssora, amit soha nem olvastam eddig, de én is leírtam már az egyik versemben. Semmi extra, ez: "Ring a fény."
Amikor azt írom magamról, h szorongok, az eufémizmus. Halálfélelmem van. A szüleim miatt és magam miatt. És két dolog tud rajta enyhíteni. 1. ha olvasok vmi okosat/jót 2. csodálom a fényt ebben az irgalmatlan, olvasztott arany nyárban.
Szóval telibe. Mert pont erről, villogó tanyákról, vert arany búzakévékről, lángorkánban cserfaágról ír, ahol a lámgorkán nem tűz, hanem a hőség.
De ezzel még nincs vége. Holnap folytatom. Addig itt az egyik kedvencem:
"Sinka István: Porszemek temploma
Aranyos
kupolájú templomot
rakok a porszemekből
és oltár-
terítőnek elterítem benne
a rengő mezőket,
amikre
varázsló ujjam
villogó
szálakból rászövi
a búzakeresztek vert arany testét
a csudálatos hegyek sárga
vállát és
síkját annak a földnek,
ahol ma, holnap
és mindörökké csak a
kék Duna lesz ünnepi orgonája
komor,
tiszta homlokú véreimnek, a zsoltározóknak.
TUL a rozson
kaszát
köszörül egy paraszt
s belehajol a zümmögő nyárba
és nézi
Isten zendülő papjait, a fákat az út során …
Aztán megint
sír
messzi a kő és a fém …
……S az ember és a föld ünnepén
dicsőülnek a rozsok is,
és a füvek
illatosak és halottak lesznek." | |
| 1701. | [tulajdonos]: sanszok | 2022-07-24 19:39 | | Azért jó lenne, ha nemcsak ilyen öngyilkos jellegű változtatási lehetőségeket dobálna a sors, hanem néha 1-1 valódi esélyt is. Mert az kurvára nincs. Még ami annak tűnik, arról is kiderül, h öljek bele időt, energiát nyugodtan, de sehová nem vezet, csak azt gazdagítja, aki adja a ... semmit. Érte van. Ellenkező irányban semmi. | |
| 1700. | [tulajdonos]: updates | 2022-07-14 21:01 | Végül tegnap kirakták, miután írtam egy emailt is az érintetteknek. (Az üzenetet valszeg nem vették észre.) Nem kellett, h megbánják, mert elég szép forgalmat generált az oldalnak, mivel ott volt a gyerekek neve, a büszke szülők közül többen megosztották, s mikor utoljára néztem, az egyik apuka oldalán 172 lájkon állt a poszt. (Az az igazság, h az eredetit a fiatalember is lájkolta, akinek fogalma se volt róla, h én voltam a felkészítő tanár, a gyerekek jó részét viszont tanította anno.)
Az infós továbbképzést viszont a legutolsó körben mégiscsak elbuktam. Az eredményem elég volt arra, h pályázzak képzésekre, de sajnálattal értesítettek, h nem kerültem be. Úgyhogy nem kell azon gondolkoznunk, h be merjek-e vállalni egy sikertelenség esetén visszafizetésköteles milliós képzést. Először elszomorított, persze, különösen, mert a logikai feladatoknál elbasztam az időt két 1 pontossal, amit nem tudtam rögtön, s a végén 4 3 pontosat időm se volt megnyitni. Szóval azért bánt, mert ennél jobban nem lehetett volna rám szabva a kompetenciateszt, de kurvára eltaktikáztam. Nem a sorson, hanem rajtam múlt, sajnos.
Úgyhogy most épp egy másik ingyenes infoképzést csinálok angolul, amire viszont teljesen más vonalon, más pályázattal bekerültem, csak ez szintben sehol sincs a másiktól. Coursera, úgyhogy nem tudni mennyit ér, ha elvégzem, de egyébként jó érzés csinálni.
Egyebekben kerti munkák és olvasás. Holnap talán írok is.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1699. | nélküled : kimaradt | [tulajdonos]: work | 2022-07-11 14:26 | | Mert amíg dolgozom, nem érek rá szorongani. Azt régóta sejtem, h részem van a saját kizsákmányolásomban, de csak most rémlett fel először, h menekülés is. | |
| 1698. | [tulajdonos]: work | 2022-07-11 14:23 | A szorongásaim miatt is dolgozok ennyit. Mert amíg dolgozo.
Az elmúlt évben rengeteget dolgoztam, még akkor is, ha erről a főnökeim nem vesznek tudomást. Annyira túl voltam terhelve, h nagyon féltem, h vmi hatalmas elbaszás lesz a vége valamelyik szerepemben, ahogy az volt 1999-ben, mikor hasonló helyzetben voltam. Két kiemelt félelmem volt, az egyik az erdélyi osztálykirándulás, a másik a nyolcadikos csoportok nyelvvizsgája. Az utóbbit senki nem várta el tőlem - na jó, egyes szülők igen - szóval az iskola nem, S meg is tett mindent, h ne lehessen a feladatra koncentrálni, én viszont tudtam, h a gyerekek olyan szinten vannak, hogy átviszik a B2-t, ha rendesen felkészítem őket, s ha nem lesz nyelvvizsgájuk, az azért lesz, mert nem ezt nem tettem meg.
Szóval van bőven miért hálásnak lennem, mert Erdély is jó lett, s tegnapelőtt megjöttek a nyelvvizsga eredmények is: a 15 fős csoportomból 10-nek sikerült a középfokú nyelvvizsgája, mindenkinek, akit elküldtem. Még 2 gyereknek meg lehetett volna, de még nem akarták megpróbálni, én meg nem erőltettem.
Az iskolánk nyelvoktatását folyton szidják, h szar, ahogy a magyar nyelvoktatásr is ez a közhely égett be az agyakba. Mikor odamentem, már akkor ez ment hozzátéve, h bezzeg a másik középiskola, meg bezzeg a kéttannyelvű általános. Mikor kollégával erről beszélgettem, azt hozta fel, h de ott már nyolcadikra van nyelvvizsga. De itt is szokott lenni, mondtam akkor. Elképedt, s látszott, h hiszi is, meg nem is. Ez tavaly volt, asszem 3 nyelvvizsga született akkor a kolléganőm csoportjában.
Most tehát írtam a suli Facebook oldalának üzenetet, hátha átmenne a köztudatba iskolai és városi szinten is, h nem vagyunk szarok. Leírtam a 10 8-os nyelvvizsgát, S hogy szerintem hírértéke van. Nem került fel posztban. Helyette vmi sírfelújítást raktak fel. Az oldal egyik felelőse, akin a tartalom múlik, a fiatalember édesanyja. | |
| 1697. | [tulajdonos]: gloom | 2022-07-10 16:02 | | Most egyedül maradtam magammal, h kiderítsem, mi van. És kóvályog körülöttem a sírás, valószínűleg nem úszom meg. Olyan jó lenne, ha lenne vki, akinek beledőlhetnék az ölébe sírni. Netán átölelne vki, amíg bőgök. Ha a férjem egy kicsit jobban szeretne. Vagy ha lennének még barátaim. De, gondolom, ilyen másnak se igen van ebben az életkorban. | |
| 1696. | [tulajdonos]: x | 2022-07-06 19:49 | Kb 2015-2016 óta nagyjából eltűnt az öröm. Azóta túlnyomórészt annak lehet örülni, h nem rosszabb. Meg apró örömmorzsák, mint a leveleken a fény, egy -egy emberi megnyilvánulás. De hosszabb távú kilátás bármire, aminek az eljövetelét várhatnánk, vagy ami örömöt jelenthetne a jövőben, az nincs. Vannak viszont nagy, súlyos dolgok, amik ott lógnak a fejem felett sok-sok cérnaszálon. Róluk annyit tudni, h biztosan le fognak szakadni egyszer, és biztosan magul alá temetnek majd.
Ez csak azért, mert ha nem is írok róla, és viszonylag kevés energiát is vesztegetek rá magamban, hiszen vége, azért hiányzik. És annak, h így van, gondolom, köze van ahhoz, h örömből kevés, szorongásból meg jócskán van az életemben. S hogy ez nem is fog változni. Ő meg- bár számításaim szerint az ismeretségünk 36 hónapja alatt legfeljebb 2 hónapnyi ideig volt örömforrás (és akkor meglehetősen nagylelkűen számoltam), ,égis csak míg volt esély volt az örömre, ha teljesületlen is.
Ami hiányzik az a látvány, a hang, annak tudata, h beléphet, amitől megváltozik minden. Régebben sokat ábrándoztam róla, jeleneteket képzeltem el, ez az egyik, ami miatt annyit szenvedtem, mert az az érzés, amit így kineveltem ezáltal lett erős és keveredett össze jóvátehetetlenül a valósággal. Mióta ő mással egy egység, nem engedek semmi ilyesmit magamnak. Illetve egyetlenegyet, de azt is csak elméletben, nem helyezkedek bele, nem játszom le magammal a főszerepben. De benne van, h mi hiányzik, úgyhogy leírom.
Tömegközlekedem ebben az ábrándban, ülök egy metrón, ami máris irreális, mert újabban a lakóhelyemen és a munkahelyemen kívül nem járok sehova. Mindegy. Egy metrókocsiban ülök, és az egyik állomáson felszáll. Sokan vannak, és abban a kocsiban már csak mellettem van hely. Nem adja jelét, h megismert volna, de leül arra az egyetlen helyre mellém. Nem tudom, megismert-e. De így is kb fél perc múlva elönt az a nyugalom, ami mindig , mikor a közelemben állt, vagy ült, még akkor is, mikor utált éppen. Ott vagyok, azzal, akivel lenni akarok. Lehunyom a szemem, és mire kinyitom, nincsen sehol. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
