NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2025-11-13 08:31 Összes olvasás: 147477| 826. | [tulajdonos]: újfalusi kevert (7) | 2025-11-10 15:21 |
(Hetedik beöntés)
*
Áll a bál
Nagy napra ébredt a falu. Reggel hattól zengte a szecsei rezesbanda az ébresztő indulókat. A fő utca szovjet és magyar zászlókkal fellobogózva. Plakáterdő hirdette a SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZA avatásának napi programját. Maga, Matalin Katalin rajzolta azokat, éjt nappallá téve, s mintegy megbánva azt a sok kárálást a világvégével kapcsolatban. Zúgott a Vörös Csepel, a Hej te bunkócska te drága, a Párttal a néppel egy az utunk…
A 2. számú italboltban szokatlanul nagy volt a nyüzsgés, a moraj. Szemmel láthatóan ezen a napon még kevesebben mentek a férfiak a délelőtti misék valamelyikére, mint más vasárnapokon. A pult körül csoportosulók valami fogadás félében voltak érdekeltek. Az ifjú Pityó Zoli írta egy irkába a neveket, meg a fogadás összegét. Az egyre hangosodó zsivajban már saját szavukat sem értették.
A tanácsházán, mint a mérgezett egerek, kóvályogtak a munkatársak. A legnagyobb pánik Lipótmezei Ödön elvtárs ábrázatára íródott. Mint eszeveszett fenevad, őrjöngött, miközben szintén ész nélkül csapkodva az ajtókat, kényszeres igyekezettel jött-ment az egyik szobából a másikba. Már csak négy óra volt a megnyitóig, de még mindig nem lehetett tudni, hogy miként lehet majdan megközelíteni az avatás színhelyét. A háromhete szakadatlanul zuhogó eső sártengerré változtatta a szovjet-magyar Barátság utat, amit a nehéz gépjárművek amúgy is valósággal felszántották az építkezés során. Most dühönghetett igazán a falu legelső embere, amikor a három kívánságból mindjárt az elsőt olyan hiábavalóságra fecsérelte el, mint Osztyapenko elvtárs rokoni szálainak firtatása. Bezzeg most föl van adva lecke! Püspök elvtárs a járástól, Herczeg elvtárs a megyétől, már csak ők menthetik a helyzetet a csúfos bukástól. Minden fül azt a telefoncsengést várja, amely tudatni fogja, miként is lesz mégis megközelíthető a SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZA.
A falu ebben a szép és szélcsendes órában, amikor a csirkepörkölt illata minden egyéb szimatolni valót elnyomott, s még egy kutyavakkantás se törte meg a békés csöndet, táplálkozott. Az asszonyok ecsetelték a mise történéseit. Említést tettek arról is, hogy a tisztelendő úr mindenkit buzdított, hogy feltétlen legyenek részesei a kultúrház avatásának, meg az azt követő ünnepi műsornak, és a végén tekintsék meg a rég nem látott népszínművet: a Lipótmezei Ödön által írt és rendezett „Újfaluba két úton kell bemenni” címűt, a helyi műkedvelők előadásában.
Szörnyű zakatolással érte el az alvéget egy katonai szállítóeszköz. A kiszolgált batárnak tűnő förmedvény egy hajónak látszó hirpedt-horpadt vízi járművel érkezik a faluba. Nemsokára megérkezik még két Urál típusú katonai teherkocsi is a Fő út és a Szovjet-magyar barátság út sarkához. Ott már Lipótmezei Ödön elvtárs és az ünnepség más szervezői toporogva várták a megmentőket.
Asszonyok jöttek felmosó vödrökkel, rongyokkal, s amint a hatalmas bádogladikot földre helyezték, azonnal nekiláttak annak belsejét arany tisztára sikálni, kissé még fényezni is annak belső terét. Közben az egyik katonai szállítókocsi szép lassan megközelítette a sártengeren átvágva a falu büszkeségét a SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZÁT! A két Urál típusú monstrum egymás csörlőkötelét húzta le a csörlők dobjáról, így a bádoghajó a drótkötelek révén majd megindulhat a két jármű között. Ekkorra már a falu apraja, s nagyja ott ámult és bámult a történések miatt.
A 2. számú italbolt teljesen elnéptelenedett. A szintén bámészkodó törzsvendégeken egyre inkább erőt vett a lehangoltság. Mintha már sejtenék: itt mégiscsak lesz avatás. (Lipótmezei elvtársat és magát Osztyapenkó tábornok elvtársat kétéltű PSZH vitte, soron kívül, az új létesítményhez e jeles napon az avatás színhelyére.)
Először a vendég elvtársak szálltak be a hajóba, köztük Püspök és Herceg első titkár elvtársak, Magvető elvtárs, a járási művelődési osztályról, Vadász elvtárs, a járási munkásőr parancsnok, Szép Ilona a járási úttörő titkár elvtársnő, Látó elvtárs, a hazafias népfront járási vezetője, valamint Puskás atya a helyi plébániáról.)
A hajó orrára erősített csörlőkötél kissé megrándult, az utasok elcsendesedtek. Ezzel elindult az első hajószállítmány a kidíszített, fellobogózott épület felé, melynek homlokzatán már messziről olvasható volt a hatalmas vörös betűkkel pingált tábla:
SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZA
Alatta kissé balra, fekete betűkkel:
1.SZÁMÚ ITALBOLT ÉS BÜFÉ
* | |
| 825. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert (6) | 2025-11-03 14:31 | (Hatodik beöntés)
ESKETÉS A PÁRTBIZOTTSÁGON
Amikor Lipótmezei Ödön elvtárs meglátta a kerekerdei halastó partján a három szovjet elvtársat merev részegen feküdni a számolatlan üres vodkásüveg társaságában, már tudta, hogy lőttek a szombat délutáni kikapcsolódásnak. Szomorúan pillantott a Moszkvics hátsó ülésén dekkoló horgászfelszerelésre. Ilyen az én szerencsém - gondolta. Aztán közelebb lépett a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport pillanatnyilag eszméletlenül, összeszart, és -hugyozott alsónadrágban heverő prominens vezetőihez. Bizony, hogy köztük hevert a főparancsnok elvtárs, maga Osztyapenko tábornok elvtárs is. Ahogy jobban szemügyre vette őket, azt látta, hogy nem csak köztük hever a derék Osztyapenko elvtárs, de tán ő látszik a leghóttabbnak! Hinnye, a szentségit, vakarta meg kissé tanácstalanul a tanácselnöki kobakját. Kisvártatva aztán a tettek mezejére lépett. Először Osztyapenko elvtársat vonszolta a Raj-GAZ ülései közé, majd a másik két szovjet elvtárssal is megbirkózott, s már mind a három hatalmasság holttá vált teste kissé összegabalyodva ott pihent a terepjáró padozatán.
Újfalu első embere kifújta magát, s utánanézett a tábornoki ruháknak, csizmáknak. Végül nagy nehezen begyömöszölte a hátsó ülésre. Ekkor figyelt föl egy nagy barna kofferra. Óvatosan megközelítette, aztán pedig nem kis körültekintéssel kinyitotta a különös bőröndöt, megpillantva benne a zsákmányt. Degeszre tömve megannyi, termetes ponttyal a rettenetes utazótáska. Orrát alaposan megszállta a halbűz. Gyorsan visszazárta e szörnyű haltartót, majd megpróbálta beemelni a kocsiba, de ez olyan nehéz volt, hogy inkább hagyta a fenébe.
A ceglédi kórház detoxikálójában már nem neki kellett a jó szovjet elvtársakkal megküzdeni. Voltak ott erre tartott személyek, akik sity-suty, locsolótömlő elé vetették a szerencsétlen szovjet elvtársakat és mentesítették őket a rájuk tapadt miegymástól. Lipótmezei Ödön hiába magyarázta emberbarátilag a fogdmegeknek, hogy óvatosabban bánjanak az elvtársakkal, há’ hiszen ez itt maga Osztyapenko tábornok elvtárs, a hazánkban ideiglenes állomásozó déli hadseregcsoport főparancsnoka meg az ő elvtársai! - Én meg Blaha Lujza vónék, nem látszik? - válaszolt az egyik. Na, aztán amikor Lipótmezei Ödön elvtárs, Újfalu tanácselnöke a szovjet gúnyát felcipelte és odatette a fogdmegek elé, bezzeg hogy lecsendesedtek!
A járási pártbizottság dísztermében a pulpitus mögött egy óriási intarziakép borította a falat. A hihetetlen aprólékosan kidolgozott képen Marx, Lenin, Engels távolba révedő tekintetét fürkészte a jó Lipótmezei Ödön, amikor Püspök elvtárs a járási pb. első titkára karon ragadta és kedvesen invitálta az ő irodájába. Amikor benyitottak, a tanácselnöki lábak egy pillanatra megremegtek, s az orrában önkéntelenül egy bizonyos fekália szag idéződött meg. Bár a fancsali kép azonnal elpárolgott, amikor az oly jellegzetes aranyszemfog megvillant Osztyapenko tábornoknak, a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport főparancsnokának, szélesre nyíló szájában. A következő pillanatban meg már férfias, ámde forró ölelés lett osztályrésze. Koszonom! Koszonom! Koszonom! Ismételte a tábornok.
Az első titkár aztán szépen lefordította Osztyapenko elvtárs Lipótmezei Ödön elvtárshoz intézett szavait. Ekkor világosodott meg Újfalu tanácselnökének agya, s vált nyilvánvalóvá, micsoda szerencse érte!
Osztyapenko elvtárs nagyon hálás azért a jó cselekedetért, amit tettél véle, tolmácsolta az első titkár. Azt mondja, kívánj tőle hármat, s ő teljesíteni fogja. Ettől a lánglelkű labdarózsás forradalmáron némi hideglelős krákogás vett erőt, majd gatyáig leizzadt. Zavarában aztán elsőnek azt kívánta megtudni, hogy az Osztapenko elvtárs volna az, vagy esetleg rokona annak a hős Osztyapenko elvtársnak, akinek Magyarországon szobrot emeltek? A tábornok lágyan elmosolyodott, s megvillantva aranyszemfogát, megbocsátóan ismételte: nyet, nyet...
A május legbujább napjai köszöntek Újfalura. Élettel teli nappalok és virágillatú éjszakák váltogatták egymást. Az egyik ilyen békés falusi hajnalon még nem kezdték el a kakasok hasítani a hajnalt élesebbnél élesebb hangjukkal, amikor a házak csillárjai rezegni kezdtek a megannyi mennyezeten, a nippek összekoccantak a hálószobák üvegszekrényeiben, még az ágyak is útnak indultak, ha sima burkolaton álltak. Már e kezdeti jelenségek is sokakat kiugrasztottak az ágyuk melegéből, pedig még csak most jött a hadd el hadd! Pokoli hangorkán szakadt a falu népére. Először lánctalpasok tűntek fel Újfalu alvégi házainál, aztán hatalmas kerekű terepjáró óriásgépek, majd hatalmas teherautók, csővázas pótkocsikkal, dübörögtek fel egymás után! Végül kétéltű csapatszállító harcjárművek zárták a sort. Ekkorra már szinte a teljes falu népe visszatért a kitartó fejvakarástól remélt megértési folyamathoz. Remeget az egész település az irgalmatlan kocsi oszlop Újfalura érkezése miatt. A nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint valami istencsapás éri őket. Mi lesz az állatokkal, az új és a régi telepítésű szőlővel, a pincék borával, a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnéppel és némely jobb sorsra érdemes kecske állattal?
Újfent a letargia fuvallata telepedett a lelkekre.
(Ekkor az emberek szemében megint nagyot nőtt Matalin Katalin. Újra felrémlett kárálása az utolsó ítéletről.)
De, hát nem eszik olyan forrón a kását! Mint tudjuk, minden óbégatásnak, valamint fertelmes kocsisornak is vége szakadt egyszer. A hajnali derengés bizakodással tölté el a riadt falulakókat.
A félelmetes transzport egyik fele a libalegelőnél, a másik fele a büdös-vizes kifolyás körül telepedett meg.
Találgatták az emberek, mit akarnak itt a ruszkik, de sehogy nem jutottak dűlőre. De hát nem is tudhatták az okát, hisz Lipótmezei elvtársat megeskették a járási pártbizottságon a szigorú titoktartásra.
| |
| 824. | [tulajdonos]: A látványlift alámerül | 2025-11-03 13:58 | a végórán halkan kinyílnak az agyi cellák.
fénytelen a színvilág, amíg a szem ellát,
a mélyben megmozduló roppant őrlő karok
vészes aszinkronban és lassú fordulaton.
széthullva lehetek, mint holmi sejt vagy atom.
nincs közelben senki: se idegen se rokon. | |
| 823. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert | 2025-10-28 12:15 |
(Ötödik beöntés)
Világfájdalmi etűd (spleen, oh!)
Amikor Lipótmezei Ödön elvtárs körül elfogytak az elvtársak, a jó rokonok, az ismerősök, a részvétnyilvánítás befejeződött. A bágyadt alkonyi fények segítették az elgondolkodásban. A falu első embere merengve tekintett a nagy halom koszorúra, a fakeresztre, a névre: Keresztesi Jenőné (Lipótmezei Petronella). Aztán felemelte busa fejét, tekintete a távoli messzeségbe révedt. A látvány, ha lehet még inkább lehangolttá tette a gondoktól megviselt ábrázatot. Végigpásztázta a libalegelőt, mintha keresne ott valamit. Aztán egy ponton megpihent a tekintet. Látni vélte, hogy a feketeüröm meg a bürök erdő mögül egész jól kirajzolódik a kultúr monumentális beton alapzata. Lipótmezei Ödön elvtárs lelkét csavarta, vagy fúrta valami. Kellemetlen érzés. A lelkiismeret - furdalással még nem volt dolga, így nem ismerhette fel azonnal e számára oly idegen állapotot. Szemében furcsán tört meg a naplemente néhány utolsó sugara. A kultúr alapja ebben a különös fényviszonyban szinte kinőtt a buja gazok armadájából, s csak kevés hozzágondolni való képesség kellett ahhoz, hogy teljes pompájával lebbenjen meg leendő valóságában a könnytől párás tekintet előtt. Lipótmezei Ödön elvtárs lelki szemei lágy vonásokkal ajándékozták meg az amúgy inkább hízott disznóra emlékeztető arcvonásait. E ritka jelenség sem tartott sokáig, mert váratlanul a keresztanyja friss sírhalmáról a koszorúhegy, tán az élénkülő szél miatt, egyetlen csuszamlással ledőlt, s mintegy visszahozta az elnököt a személyes gyászába. Volt valami balsejtelem, valami figyelmeztető jel ebben a látványban. A tanácselnöki tekintet először riadtságot mutatott, majd kisvártatva eltávolodott ez a tekintet abba az irányba, ahonnan a szél átható záptojás- bűzt terel a falura. A fúrótornyoknak már csak a nyoma maradt. Igaz, ami igaz, ez csak egy korlátozott csapás volt a falu népére, mert a fehérnép javát nem érte idegen kéz, a kecskeállatokat sem inzultus, ámde a határ ledrimbolását, benne az új és a régi telepítésű szőlő ültetvényekkel, bizony megsínylette a téesz, de még inkább Futó Antal a szövetkezet elnöke. Futóni, ahogy itt ismerik, mint egy kerge birka rohangált fűhöz-fához a károk miatt. Herceg Jácint megyei párttitkár elvtárs aztán rámutatott a dolog megoldására. A népgazdaság magasabb érdekeit figyelmen kívül hagyó Futónit úgy kirúgták a téeszből, hogy azóta is a saját földecskéjét túrja nagy feldúltan.
Ahogy így belegondolt az elnök ebbe a kálváriába, váratlanul eszébe jutott, miért is gyötri őt ez a nyavalyatöréses lelkiismeret-kórság. Hirtelen megvilágosult megfáradt agytekervényében valami. A fogadalom az! A fogadalom, amit a keresztanyja életére tett a községháza kitárt dupla ablakából a kultúrházzal kapcsolatban anno… A számok rideg ténye megvilágította az ő rosszullétének okát! Akárhogy is számolt a helység fő politikusa, csak kicsúsztak a kivitelezés munkálatai abból az ötéves tervből. Hinnye, a szentségit, horkant föl magáról megfeledkezve, miközben arcát elönté valami veres pír. A szégyen volt az, ami így felpirosította az előbb még hókadt emberábrázatot! Végül, mintegy kárpótolandó, nagy búbánatosan nekilátott a koszorúk újbóli halomba szedésének. Egészen meglihegősödött, mire az utolsó koszorú is helyére került. Már szinte teljesen beesteledett. Lipótmezei Ödön elvtárs még utoljára, miközben alaposan megvakarta a fejbőrét, jól belegondolt abba, hogy milyen nagy ereje is van a szónak…
| |
| 822. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-21 08:51 | *
(Negyedik beöntés)
PÜSPÖK ELVTÁRS, A MI JÓTEVŐNK!
Amikor Matalin Katalin nyugalmazott iskolai hivatalsegéd, temetői-énekes, a késő délutáni félhomályban hazafelé sietvén a megszokott temetői ösvényén belevágódott az útjába eső másnapi temetésre kiásott sírgödörbe, bizony szörnyen megütötte magát, legfőképp a fejét, de az ijedtség mértéke is szörnyen magasra szökött az ő lelkében. Hiába nyirvákolta végég az egész estét, de még az egész éjszakát is, ember fia nem hallhatta azt meg, hisz senki árva lélek nem jár már ilyenkor a sírkert ágyásai között. Hajnalban aztán erőt vett rajta az álmosság, s oly mély álomba esett, s oly hangos horkolással adta át a testét a pihenésnek, hogy a reggel érkező csősz rögvest felfigyelt a fura jelenségre, s miközben kinyitotta a kapukat a temető két végében, átvillant az agyában valami gyanúszikra-féle arról, vajon nem támadt e fel a tegnapi halott. A biztonság kedvéért sarkon fordult, s a szomszédos bögrecsárdában legördített két nagy pohárral a cudarabbikból, ami aztán jótékonyan vissza is adta az ő bátorságát. Így hát szépen visszaindult a munkaterületére, s csakhamar felfedezte a fertelmes hang forrását. Nem tudta nevessen e vagy szentségeljen a látványtól mindkettőre alkalmasnak érezte magát. Végül inkább kimenekítette a pórul járt asszonyságot, aki megeskette a felesége életére, hogy senkinek el nem mondja ezt a csúfságot, ami véle megesett. Hogy aztán mi lett a titoktartásból, arról nem szól a fáma. Annyi bizonyos viszont, hogy az eset után a jó Matalin Katalin – tán, hogy fejre állt a sírgödörbe – látó lett, s bár korábban ő volt az, aki a szkíta karaktert felfedezte a saját arcvonásai között, azon a végzetes napon, amikor álmában a tekintetét a tükörre vetette. Most, hogy a látói képessége végtelenül felerősödött, ettől kezdve tisztán látá ő a falu jövőjét, még ha sokan megklattyult öregasszonynak titulálták is. „Majd néztek ti még nagyot!”- fenyegetőzött vertyogva, amikor már senki sem figyelt rá. Vakarjátok ti még az ostoba fejeteket hamarosan! Rikácsolta egyre.
Persze az idő kereke még Újfaluban sem állt meg, még ha nem is röpült úgy, mint más településeken. Eljött az a nap is, amikor Lipótmezei Ödön elvtárs személyesen vehette át a Járási Párt Bizottságon, Püspök János Pál járási párttitkár elvtárstól, az ország számos településen oly annyira bevált kultúrház építési terv másolatát, (ezeken a településeken csak hodálynak becézték a monumentális épületet, formája és funkció-gazdagsága miatt) amely Újfalun is a felemelkedést szolgálhatja hamarost. AZ elnök meghatódását csöppet sem szégyellve, rebegett hálát a falu nevében, s befejezésül még az is kiszakadt lelkéből, „hát ezt is megélhettük!”
Lipótmezei Ödön elvtárs azonnal összehívta az Operációs Bizottságot. Végig gondolták a teremtés folyamatát, s elrendelték a munkálatok haladéktalan elkezdését. Másnap az elnök vezetésével a libalegelőn (ahová a gyermek Dönci kora ifjúságának olvasási élményei köthetők, mivel itt olvasgatta a ponyván kisárgult könyveit libapásztori megbízatása közben. Így vált szinte kényszeres ragaszkodássá benne a művelődés ügye és a libalegelő) kitűzték az alapok helyét, s egy gombolyag háztartási zsineg segítségével kirajzolódott a várva várt építmény alaprajza. Ettől kezdve a sírásók nem pihenhettek babérjaikon többé, mert a két temetendő halott közötti holt időben, bizony át kellet masírozni a libalegelőre, s ottan folytatni a kultúr alapjának kiásását, amihez végeredményben nagyon is értettek.
Nyilván, ahogy mint mindenütt, úgy Újfaluban is volt egy - két nagyokos, aki hümmögött ezt, hümmögött azt. (De hát hiába nagy a Lipótmezei-család , mégse tartozhatik bele mindenki! Nem?) Úgy beszélik, hogy a 2.sz. Italbolt egyik, a nevét homályban tartó vendége, valamelyik zárás körüli órában azt találta mondani, hogy az is hülye, aki a libalegelőre építteti a kultúrt! De hát, mint az ismeretes, a „kettes”-ben elhangzó beköpések sosem számítottak véleményformáló erőnek. Nem lett az most sem.
Még nem kezdték el a kakasok hasítani a hajnalt élesebbnél élesebb hangjukkal, amikor a házak csillárjai rezegni kezdtek a megannyi mennyezeten, a nippek összekoccantak a hálószobák üvegszekrényeiben, még az ágyak is útnak indultak, ha sima burkolaton álltak. Már e kezdeti jelenségek is sokakat kiugrasztottak az ágyuk melegéből, pedig még csak most jött a hadd el hadd! Pokoli hangorkán szakadt a falu népére. Először lánctalpasok tűntek fel Újfalu alvégi házainál, aztán hatalmas kerekű terepjáró óriásgépek, különleges felépítményű acélszerkezetekkel, talán rakéta kilövők lehetnek ilyenek, aztán hatalmas teherautók csővázas pótkocsikkal, dübörögtek fel egymás után! Oldalán „MASZOLAJ ” felirattal. Sokakban felmerült a MAGYARORSZÁGI SZOVJETEK OLAJRALÉPÉSE megoldás a szövegértelmezésben, de ekkorra már szinte minden újfalusi visszatért a kitartó fejvakarászástól remélt megértési folyamathoz. Már remegett az egész település az irgalmatlan kocsi oszlop Újfalura érkezése miatt. A nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint valami istencsapás éri őket. Mi lesz az állatokkal, az új és a régi telepítésű szőlővel, pincék borával, a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnéppel és némely jobb sorsra érdemes kecske állattal?
Újfent a letargia fuvallata telepedett a lelkekre.
Ekkor sok ember szemében nagyot nőtt Matalin Katalin. (Eszükbe jutott nemrégiben tett kárálása az utolsó ítéletről…)
De hát nem eszik olyan forrón a kását! Mint ahogy minden óbégatásnak, úgy a fertelmes kocsisoroknak is vége szakadt egyszer. A hajnali derengés bizakodással tölté el a riadt falulakókat. A félelmetes transzport áthaladt a falun, de a felvég szélső házától 500 méterre meg is állt. Nem csak megállt, hanem le is települt. Nem sokára fúrótorony magasodott a falu fölé. Hogy olajra lépnek-e, azt csak később derül ki.
| |
| 821. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-16 11:43 | *
(Harmadik beöntés)
Megkondul a szocialista lélekharang?
Az idő kugligolyója aztán 1945-ben végre meghozta a falu számára a várva várt fordulatot. Helyesebben nem is annyira a falunak, mint inkább Lipótmezei Ödön (Csakhamar) elvtársnak. Nos, a hamvában holt Labdarózsás Forradalom megálmodójának szeme villanása baljós előjel volt mindazok számára, akik mindaddig nem a haladás platformjáról várták az olyannyira várt szovjet felszabadítókat, s az ezzel járó felszabadultságot. (Bár nem egy újfalusi tért vissza a kitartó fejvakarászástól remélt megértési folyamathoz, ami párosult valami dezsavű érzéssel, azon a békés falusi hajnalon, amikor a ruszkik nagy óbégatva járták végig Újfalu összes portáját, keresvén, kutatván valakit vagy valamit, miközben a nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint ilyen istencsapás éri őket. Ezek nem átállották elhajtani az állatok javát, legázolni az új és a régi telepítésű szőlőt, feredőzni a pincék borában, meghágni a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnépet és némely jobbsorsra érdemes kecske állatot egyaránt.)
A letargia fuvallata telepedett a lelkekre. Nem nézhette ezt tétlenül a forradalmi vénájú Lipótmezei Ödön (csakhamar) elvtárs, és elsőként kanyarodott ökrös szekerével a Prónay birtokra, hogy látva lássa, mit is hagytak a felszabadítók a falu népére. A jó példa ragadóssága okán a lakosság, mint szorgalmas termeszek tüntették el a reakcós, bárói tulajdont. Kivételes szorgalmával a település apraja-nagyja serénykedett, mint azt Lipótmezei Ödön (Csakhamar) elvtárs szokta volt hirdetni: „A
NÉP NEVÉBEN!”
Bizony, a napok múlva érkező kincsvadászok már alig találtak érdemleges vagyontárgyat, építőanyagot, ruhaneműt, étkészletet, bármit, legföljebb a sok ezer kötetes könyvtár haszontalan darabjait rugdosták némelyek keseregve, búsulván a kései érkezésen.
Így épült át a kastély valamennyi építhető eleme a szocializmus alapjainak lerakásával párhuzamosan a falu megannyi épületébe, melléképületébe, óljába, kertvégi budijába. A copf-stílusú bútorzatot csillag irányba vitte boldog boldogtalan. Néhány jutott a Bolondlyukba is.
(Apropó, Bolondlyuk: ezt a megnevezést - felső nyomásra - levették a kocsmaajtó fölül, mondván túlságosan is a reakciós időket idézi. Hosszas gondolkodás után maga Lipótmezei Ödön (csakhamar) elvtárs közölte az elöljáróság döntését, miszerint a kor szellemének jobban megfelelő: „2.sz. Italbolt” felirattal kell ellátni a felújított bútorzatú kocsmát!) Sokáig értetlenül sugdolóztak a kocsmavendégek a brutális névváltozás miatt, különösen azt sérelmezték, hogy a falu egyetlen kocsmáját miért kellett egyből kettesszámúnak nevezni. Valami fondorlatra gyanakodtak, arra gondoltak, hogy ez a lánglelkű Dönci próbálja őket megtéveszteni, hátha lesz, aki kutatva keresi majd a „lyuklakók” közül az egyes számút, no, de átláttak ők a szitán, legalább is a 7-es számú nagyfröccsig.
A szocializmus beköszöntével Újfaluban is érezhető volt a változások szele, még ha nem is nagyon. Legfőbb változás abban mutatkozott meg, hogy végre Lipótmezei Ödön, elvtárs lett, s a falu tanácselnöke, párttitkára, a vadásztársaság elnöke, a népdalkör karnagya, temetkezési szónok,(paptalan temetéseken), a színkör alapítója, főszereplője, főrendezője.
Nem sokkal a címek és rangok bekebelezése után, a színkör előadta első fergeteges népi játékát, a Lipótmezei Ödön által írt és rendezett „Újfaluba két úton kell bemenni” címűt. A 2.sz.Italbolt kerthelyiségében előadott népi játék fergeteges sikert aratott. A közönség a vállán vitte Lipótmezei Ödön elvtársat a tanácsházára, hogy a tanácsháza ablakából nagyfontosságú bejelentést tegyen. Az izgatott tömeg előtt csakhamar megnyílott az a duplaablak, s maga Lipótmezei Ödön elvtárs szólott az egybegyűltekhez. A nagy ívű beszéd alja, helyesebben vége az lett, hogy az oly sok címmel megáldott elnök ünnepélyesen megesküdött keresztanyja életére, hogy a következő ötéves terv végére, ha kutya, kutyát, s ha a fene, fenét eszik is, a falu megalkotja az őket megillető, az őket fémjelző, a kulturális forradalom bizonyítékául szolgáló KÖZSÉGI KULTURHÁZAT!
A nagy hír bejárta a település minden zugát, még tán a 2.sz. Italboltban is nyelvére vette valaki a másnapi zárórakor.
Lipótmezei Ödön elvtárs nem azért vállalt nehéz szerepet a közösség vezetésének megtestesüléseként, hogy szavait csak úgy pufogtassa a levegőbe, mint bolond Jancsi az apja fegyverét a kertvégiben, hanem hogy teljes mellszélességgel nekilásson a nagy mű létrehozásának.
| |
| 820. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-10 09:31 | (második „beöntés”)
Politika, az mi?
Bár, a politikai széljárások minden rendes magyar településen éreztették hatásukat, Újfalu mintha védettségre tett volna szert. Lakói a legnagyobb gyanútlanságban töltötték az amúgy viharos időket is. Az első Világháború még úgy, ahogy beszűrődött a falu mindennapjaiba. Például sokan hallottak Doberdóról, de már a 19-es események igencsak szőrmentén hatottak az újfalusi közvéleményre. (Bár egy vagy két izgága személy fantáziáját mintha meglegyintette volna az a körülmény, hogy báró Prónay Alfréd huzamosan az újfalusi birtokán tartózkodott. Mi okból? Azelőtt jó, ha szüret idején látták.)
Később sokan a kitartó fejvakarászástól remélték megérteni azt a különös tényt, miszerint a rustyuru-murustyuk mi a szent szarért jelentek meg egy békés falusi hajnalon, nagy óbégatva, miközben a falu talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy ez a bocskoros istencsapás éri őket. Úgy ám, hogy menet közben nem átállották elhajtani az állatok javát, legázolni az új és a régi telepítésű szőlőt, meghágni a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnépet és némely jobb sorsra érdemes kecske állatot egyaránt.
Sok mendemonda magyarázta volna a szörnyű esetet, de majd csak jóval később, egy volt tizenkilences hős temetésén elmondottak hozták meg a falu népének a nem várt megvilágosodást. Az újfalusi sírásók hazavitték a hírét annak a forradalomnak, amit úgy megsínylettek anno.
Lipótmezei Dönci, temetkezési műszakvezető, Újfalu mindig tettre kész szülötte, nagy nekibuzdulásában azonnali hatállyal kihirdette a Labdarózsás Forradalmat szerte a faluban. Meg is mozdult a település apraja-nagyja. Főleg az ifjúság. Ámde! Ámde! A kezdeti népfelkelésszerű talpra ugrás, hirtelen dugába dőlt. Ugyanis, valami nagyon keresztbetett a jó Döncinek és az ő forradalmának.
Volt itt valami, ami azon nyomban lesöpörte a fenti hevületet. Nagyobb hatással bírt, mint ez az igen jól hangzó LABDARÓZSÁS FORRADALOM, meg a megálmodója, Dönci. Ez pediglen nem más, mint a „Bolondlyuk”. Valójában a helyi kocsma. Közelebbről Pityó Zoli, a kiugrott temetőcsősz, a „Bolondlyuk”-hoz címzett közönséges becsületsüllyesztő kocsmárnoka. Ő tett keresztbe a forradalmi hevületnek azzal, hogy épp erre az időre tűzte ki az ÚJFALUSI NAGY KUGKIVERSENYT!
Tudniillik, ez hagyományosan a búcsút megelőző valamelyik hétvégen zajlik. A derék helyiek, valamint az innen elszármazottak egy fél-marháért gurítanak, míg ki nem dőlnek a töménytelen sörmennyiségtől, amit magukba öntenek.
Pityó Zoli saját kezűleg, mégpedig a verseny ideje alatt, mindenki szemeláttára hasít ketté egy marhát.(A másik felét kiméri „versenyen” kívül. Jóval olcsóbban, mint a mészárszék.) Az egyik fele pedig maga a díj.
Csoda, hogy Lipótmezei Dönci Labdarózsás Forradalmát úgy elfútta a szél, (még ha a Bolondlyukból is jött) mint a halottak napi gyertyát az északi fuvallat?
Ezúttal a Bolondlyuk győzött.
Hiába a társadalmilag oly megalapozottnak hitt cselekvésvágy, amely Újfalu lánglelkű szülöttének Lipótmezei Döncinek a kebelében fogant, s vetélt el. Olybá tűnt, most nincs nagyobb adu a kocsma mögött elhelyezkedő tekepályánál, az ottan dúlni készülő nagy gurító csatánál.
| |
| 819. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert | 2025-10-08 11:49 | A helytörténeti kutatás feladata egy adott település egészének (vagy egy részének), illetve települések egy csoportjának, kisebb-nagyobb tájegységnek (azaz egy országnál kisebb) terület múltjának feldolgozása.
(első „beöntés”)
„Patrióta zigóta”
Újfalura annyi, de annyi sajátos, mondhatni specifikus vonás jellemző, hogy párját ritkítja. Merő az eltérés. Lépten-nyomon szembesülhetünk az unikális jelenségekkel, történeti hagyatékkal ebben a bor-, sör- és pálinka motiválta világban.
Újfalu bolygónk szélességi és hosszúsági vonalának azon pontján helyezkedik el, mellyel senki más ember fiai nem dicsekedhetnek, csakis az újfalusiak.
Minden tudományos fórum és szimpozion egybehangzóan állapította meg, hogy a települést már az elmúlt évtizedekben is lakták. Lelkes patrióták, helytörténészek még ennél is továbbmentek. Hírrel hirdették leszármazási tételeiket, úgymint: elődeik volnának a hatvani kultúrában élő avarság, a hunság, szlávság, törökség, svábság és természetesen Árpád magyarjai legfőképpen. Ezt tetézte Matalin Katalin, nyugalmazott iskolai hivatalsegéd, temetői énekes különös álma, amikor is abban a bizonyos álomban tükörbe nézett, s azonnali „ahá élmény” keretében figyelt fel az arcvonásaiban megmutatkozó sumér karakterre! Eszerint aztán e temérdek falualkotó nációt minden körülmények között ki kellett egészíteni a soha itt nem járt népséggel, mégpedig a sumérséggel, akik ezek szerint szintén összeszűrték a levet az itteniekkel.
Látható, hogy (a faluban élő Puporkák, Kánálasok, Lákátosok, Ráffáelek stb. valahogy nem kerültek be a falukutatók látókörébe, így aztán ezen egyedek az óta is nagy bizonytalanságban élik életüket, már ami a faluidentitást, valamint a sajátjukat illeti) az olvasztótégely különös szintézisét adta a közösségalkotó emberi egyedeknek, akik itten képezik ezt a települést.
Az újfalusi egyetemes történetírás aranylapjain fényeskedik az a néplélek-specifikus felismerés is, miszerint a lelki struktúrák, s a csillagzat együttállása, valamint az emberi fajták megnemesülésének példa nélküli kiteljesedése, mintegy kikristályosítá a tehetség elemi megmutatkozását.
Már a két világháború között Napnál világosabb volt az a tendencia, amely a csoportkohézió egyik legkiválóbb megnyilvánulása volt e honban, amikor is a falu munkaképes lakóinak 60,3 % -a, a főváros temetkezési intézeténél találta meg számítását. Égbekiáltó csúcs volt a maga idejében. A 3000 lelkes település nem kevesebb, mint 1386,9 fővel képviseltette magát a sírhantok világában. A Vasárnapi Újság 1933. április 1-i számában megjelent mélyre ásó riportjával pediglen végérvényesen a megérdemelt hírnév köszöntött lakóira, e derék falunak.
Kiváló sírásók nemzedéke élt-halt itt a hívatásért. A legkitűnőbb hamvasztók generációi nőttek fel az idők folyamán. Ők vitték legtöbbre, ők lettek a századvégi rendszerváltás nyertesei. Számos temetkezési vállalkozás felvirágoztatói. (Ha az aranyfogak mesélni tudnának!)
*
| |
| 818. | [tulajdonos]: KÉZRÁTÉT | 2025-09-30 09:58 | hímtag ágaskodik, teremtői az ítélet,
és belátható, hogy most sem lesz ebből itt élet.
már megint felülkerekedni látszik az altest,
láthatod, ápolt kéz a péniszen mindig jól fest.
ha vérbő a henger, akár a cövek úgy állhat,
(csak tegye dolgát az örömszerző szolgálat)
eljön a te országod, a kéj mindig kelendő.
függő lettél? - „könyörgöm hát, segíts ó teremtő!
-a nőm csak ásít, látom hogy, itt nem lesz bevétel,
kérlelem, juttasson a mennyekbe, kézrátéttel!”
| |
| 817. | [tulajdonos]: IDŐZET | 2025-09-15 11:37 |
Lefittyent a végtelen idő. Kaland-
vágyból úgy tűnik feledem, hogy félek
az alvilág előtt demonstráló galamb
hordák igéző csendjében. A lélek
ki-beröpköd a testből. Megbolydult vizek
elhajló zuhatagáról a visszhang átkos
káromlások torz hang-árját hozza, de én hiszek
abban, hogy ez még nem a végítélet! - még ha átmos
is az elveszettség hamis képzete, a „kristály-azúr”,
a legújabb fejlesztésű tisztítószer, melyre oly büszke az úr. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
