NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2026-02-24 23:06 Összes olvasás: 150940| 832. | [tulajdonos]: hm | 2026-02-11 15:49 | ...alig hogy megszületett: ("léptem")
... most pedig felkaptuk a fejünket és 18 év elteltét firtatjuk!
Hm.
" na, léptem..."
- s megy tovább. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 831. | utas: Foszlányok a söntésből | 2026-01-15 10:09 |
A lányom, tíz hónaposan keresztnevén szólítgatja az anyját. A csapat egy platós IFA-val érkezett a mérkőzésre. Előttünk disznókat szállítottak rajta. A trágyaszag átjárta a ruhánkat. Anyám nem tudta eltalálni, hol a fenébe járhattam, hogy olyan bűzös mindenem. Persze, Nagy Miskát tíz éve, hogy nem veszik be a vadásztársaságba, nem való ő az „élcsapatba”! Pedig sok jó elvtárs kis helyen is elfér. Fiam hatévesen, harsogva mondta a mikrofonba a mikulást váró verset. Ez a gyerek dadog? –kérdi vigyorogva az óvó néni. Úgy elmondta, mint a pinty! A Pick Laci meg kivándorolt Izraelbe a jó kis Wartburg Turist-tal. Csodálhatják majd a megváltó földjén. Mennyi most a lapugyökér ára? Az éti csigáé? Tavaly jobb volt. Legjobb most a giliszta. Eladod a humuszt virágföldnek, a gilisztát meg az újaknak. Lesz már biohumusz orrba-szájba, csak vigyék! Mivel járnék, rózsaszínű gázolajjal. Nem őrültem meg! Hogy mi volt a vasárnapi ebéd? Csirkefej pörkölt. Abból, amit a kutyakaja boltban vettél? Hát! Jobb, mint az ürge. A komondor átvetette magát a kerítésen és lerántotta a nőt a kerékpárról. Nagyon utálja a bicikliseket. Aztán a farmer árát, meg négyezer forint bírságot szép csendesen ledelláztam. A roffi cigányok üzentek, hogy megteltek a cefrés hordók körtével. Aztán mondják, hogy a csősz seggbelőtte az egyik körtegyűjtőt a sóspuskával. Fájdalomdíj, plusz fél liter pálinka. Kultúros lett a fiam. Csak azt tudnám mi francnak tanulta ki az autóvillamosságot! Csak, megy az idő fölötte.
Józsikám, még egy kört!
Mi lenne, hát gombapörkölt. Tele volt a rét gombával. A fél utca azt eszi most. Hogy ez az Erzsi mennyire összeesett! Hálni jár belé a lélek. Dzsoni meg Kátán szeleskedik a szépasszonyok körül. Nagy légy ez a Dzsoni. Neki mindig új hús köll. Megmondtam az asszonynak, be ne merje tenni a lábát a rendelőjébe! Van még fogorvos dögivel. Az öreg Sanyi? Hát neki mindig kell vezetni valamit. Most a citerazenekart, máskor meg a fasiszta pártot vagy a komenistát no. Düccét úgy megrakták a Kismocsokban, hogy azt se tudta fiú e, vagy lány. Talicskán tolta haza a kis Dücce. Kit temetnek? Gézát. Mert? Meghalt. Mifene. Mikor temetik? Holnap, tizenegykor? Hogy még; meghalt ez a zsivány Géza. Csak ki kéne menni. Olyan centerünk a büdös életben nem lesz, mint ő volt.
| |
| 830. | [tulajdonos]: Revolution | 2025-12-05 14:44 | Lefittyent a végtelen idő. Kaland-
vágyból úgy tűnik feledem, hogy félek
az alvilág előtt demonstráló galamb
hordák igéző csendjében. A lélek
ki-beröpköd a testből. Megbolydult vizek
elhajló zuhatagáról a visszhang átkos
káromlások torz hang-árját hozza, de én hiszek
abban, hogy ez még nem a végítélet! - még ha átmos
is az elveszettség hamis képzete, a „kristály-azúr”,
a legújabb fejlesztésű tisztítószer, melyre oly büszke az úr. | |
| 829. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert 10. | 2025-11-21 08:29 | (Tizedik beöntés)
VADKAN A LÍCIÓSBAN
.
.
A megrekedt levegőjű keddi nap délelőttjén, Újfaluban az idő múlása oly ráérősen ballagott. Mintha az öregasszonyok tereferélő kedve is alábbhagyott volna. Ásítozva meredtek maguk elé a sokat látott matrónák, maguk is elcsodálkozva azon, nincs már mit mondani, minden kibeszélnivalójukon túladtak.
Na de a sorsnak irányítói nem azért vannak, hogy a teljes érdektelenségbe omoljon e keddi nap fülledtnek igen fülledt délelőttje. Amint, a Szovjet-Magyar Barátság út rettentő vastag portengeréből, valami rakoncátlan szellő próbált némi porfellegecskére szert tenni, az alvég felől szörnyű kutyanóta támadt a faluba. Aztán már rikácsolás - foszlányok, majd kisvártatva valódi óbégatások hallatszottak. Az öregnénék mindjárt elevenebben kötötték meg újra a fekete főkötőjüket. Kíváncsian tekingettek a zaj irányába. Meg is lett a jutalma, mert pár pillanat múlva bizony törölgették a szemüket, mert a csodálkozás elhomályosította az ő szemlátásukat, hiszen az útközepén egy iszonyat nagy vadkan vágtázott feléjük, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve balra vette az irányt a sátán ábrázatú, fertelmes agyarú, habzó pofájú fenevad! Aztán, amilyen hirtelen feltűnt, olyan gyorsan elnyelte a líciórengeteg, amely beborította a temető és a kultúrház közötti területet. Még egy ideig hallatszott a beste zihálása, horkantása, de aztán úgy eltűnt, mint Bakos Pista a Marcsa szoknyái alatt.
Emberek egyre gyülekeztek a bozótos terület előtt. Megérkezett kerékpárján az elnök elvtárs is, hátán a kétlövetű mordállyal. Mindenki mondta a magáét. Mit látott? Merről jött, merre ment, mármint a fertelmes vadkan.
Lipótmezei Ödön elvtárs embert küldött Markecz Karcsiért, a falu mozigépészéért, meg Vékony Lajos ének-tanárbácsiért, aki szintén a helyi vadásztársaság tagja volt. A tanács elnöke mindenesetre a bámészkodókat átvezényelte az út túloldalára, majd ahogy dolga végeztével visszasétált a líció bokrokhoz, hirtelen lekapta vadászpuskáját, és haladéktalanul lőtt egyet, majd még egyet. A kutya azonnal kiadta lelkét. Pityó Zoli boxere volt az ártatlan. (Mit lábatlankodik ez itt? Ki tudja veszett e ez a dög? - mérgelődött a hirtelen természetű elnök.) A kocsmáros bánhatta, hogy a zsemleszínű kedvencét nem kötötte aznap láncra. Lipótmezei elvtárs még csak annyit mondott, valaki hozzon egy zsákot, s szaladjon ki vele a dögkúthoz.
Az emberek kissé ijedten beszélgettek tovább, s mintha némileg összébb húzódtak volna. Riadtan tekintettel várták a további eseményeket.
Hamarosan megérkezett Markecz Karcsi és Vékony Lajos is. Az elnök elvtárs széles mozdulatokkal magyarázta emezeknek, hogy miként is kéne a vaddisznót megközelíteni, lelőni. Majd üzent az iskolai konyhába, hogy túlórát rendel el. A disznót fel kell majd dolgozni!
Alighogy a három puskás ember bevette magát a szövevényes líció-erdőbe, megérkezett Danuvia szolgálati motorkerékpárján a káembés, Vágó Jenő, a szomszédos Kisfalváról. Gyorsan lekapta a bukósisakját, valaki megmutatta neki, hogy merre mentek az elnökék, s nyomban indult utánuk, miközben a revolvert kivette a bőrtokjából, majd egyúttal csőre is töltötte a hatlövetűt, s gyorsan eltűnt a líció- tengerben.
Az utcán bámészkodó csoport közben egyre gyarapodott, már egy lovas kocsi is állt mellettük. Várták mire fordulnak a dolgok.
Állj! Az anyád szentségit! - hallatszott a káembés Jenci üvöltése, de már abban a pillanatban hallatszott is a sorozat, amivel leteríthette a szerencsétlen állatot!
Az emberek megrezzentek, síri csend lett az utcán. A líciós felől semmi életjel.
Egyszer csak Markecz Karcsinak, a falu mozigépészének az üvöltése hallatszott. Segítség! Segítség, emberek!
A ravatalozóba alacsony, „széle-hossza egy” asszonyság érkezik. Két hatalmas koszorút hoz. Fehér és lila szalagok legyeznek a gyenge szélben. A koszorúkat a bejárat mellé helyezi. A kapuszerű ajtót kitárja, és egy-egy fél téglával kitámasztja. Az első koszorút a ravatalra, a másodikat egy szegre akasztja. Gondosan megigazgatja a szalagokat, majd koromfekete kendőjével bíbelődik, amikor köszönti az épp érkező sírásó és a halottszállító fogatos.
Kis csoport közeledik végtelenül lassú léptekkel. Mindannyian feketében. Az asszonyok összekapaszkodva, félhangosan jajonganak, a férfiak hátratett kézzel, lehorgasztott fővel követik őket. Befordulnak a ravatalozóba. A koporsó előtt megállnak. A férfiak leveszik kalapjukat, az asszonyok keresztet vetnek.
A koporsón a név: Lipótmezei Ödön
1901-1971
| |
| 828. | [tulajdonos]: újfalusi kevert 9. | 2025-11-21 08:27 |
(kilencedik beöntés)
I)DIL(L)I HÁZ
Csütörtök délután öt óra. A leáldozó Nap pirosra festi a kultúrház tágas előterét. A büfésnő megérkezik. Néhányan már várják. Csendesen nézik, ahogy a rács lekerül a helyéről. Aztán kisvártatva az ablakocska is kinyílik, s kezdődik a kiszolgálás. Sört kérnek.
Egy-egy üveggel a kezükben, kék overálosok állják körül a rozzant asztalok egyikét. Munkából tartanak hazafelé, s betértek ide, hogy magukhoz vegyék a mindennapit… Munkást és Fecskét szívnak. A cigarettavégek parabolákat írnak a levegőben. Az asztalon ütött-kopott konzerves dobozok éktelenkednek hamutál gyanánt. Közben új arcok sorakoznak az ablakocska előtt. A halk duruzsolást a rex-asztal összeütköző golyói törik meg.
Hangos szitkozódással, népes csoport érkezik, majd mintha az utolsó káromkodással mérgük is elszállt volna, egyszerre nevetnek fel, s némi tanakodás után eldöntik, hogy ki fizeti a kört. Egy hórihorgas svájcisapkás áll be a sorba.
Az asztalok körül kis csoportok alakulnak. A zsibongó előtérbe egy újabb asztalt hoznak valahonnan. A bejárattól legtávolabb lévő zugba teszik, épp a könyvtár és a klubok felé vezető folyosóajtó elé.
Az egyre érkezők benépesítik a termet. Alacsony, borostásarcú, talpig bőrkabátban, negyven év körüli ember bolyongja keresztül- kasul az előteret. Merev tekintete a kövezetre tapad, s csak akkor néz fel egy pillanatra, amikor lehajolni készül a zsákmányért.
A könyvtárból tíz-tizenkét évesek csoportja tódulna ki az előtérbe, de a kártyázók kupacától libasorrá szelídül igyekezetük. Az eleven torlaszból egy harmincöt év körüli férfi lép ki hirtelen, s egy szőke, ijedtszemű kislányt parancsol vissza a gyereksorból. A zord atya valami otthon el nem végzett munkáról beszél megszeppent csemetéjének, majd a „megnepróbáljelcsavarogni” felhorkanását egy végső intelemmel toldja meg, „mindjárt indulok haza, meleg legyen a vacsora!” Kissé előrehajolva a lány távozásáig még megtestesíti szerepét, majd dolga végeztével visszaáll a haveri körbe.
Fél hét. Már vagy ötvenen kortyolgatják a kőbányait. A beszélgetők alig értik egymás szavát a nagy zsivajban. Sűrű savanyú füst lepi el a termet. A sörgőzből nőtt viták újra és újra felerősödve, vibrálnak a légtérben. Elképesztő arcrándulások, széteső mimikák, homályosodó, egyre elnehezedő tekintetek.
Néhány fürkésző szemű kamasz is a képhez tartozik, amint izzadó tenyérrel szorongatják felnőtt lénységük vélt bizonyságát, a korsót. Tibor a matek tanár, érkeztével aztán gyorsan felszívódnak. Tibort az ivók már messziről üdvözlik, karjelzések, összekacsintások jelzik az együvé tartozás gesztusait. A kisablaknál rumot kap egy pohár sörrel, majd az egyik kártyázó csoporthoz csatlakozik.
Egy zömök, kopaszodó halántékú férfi, a könyvtárból jövet, kilépve az előtérbe, gyors mozdulatokkal kabátja alá rejti a két kölcsönkönyvet, s elindul az ácsorgó tömegben a kijárat felé. Az igyekezetét egy öblös hang akasztja meg: mi van Jani? – nem is tudtam, hogy te időmilliomos vagy! Nincs jobb dolgod, minthogy ezeket a tűzrevaló hazugságokat hurcolászd a kabátod alatt? – felcsattanó röhögés a poén jutalma. A könyves férfi feszült arccal kutatja a legrövidebb utat az ajtóig, majd nagyot csapódik a lengőajtó.
A ruhatári pulton ülők és az előtte állók nótába kezdenek. Mások is csatlakoznak. Egyik csoport ellennótába fog. Bábelivé válik a zűrzavar.
A kövezeten csikkek, és szemét.
A rexezők egyike minden tévesztés alkalmával köpéssel indítja az átkozódásait.
Néhány 16-18 éves lány jelenik meg az előtérben, mintha keresnének valamit. Talán a programjelző táblát, vagy a moziműsort, de aztán sarkon fordulnak, és kereket oldanak.
Kilenc óra. Még mindig, vagy húszan–huszonötén, állják a sarat. A büfésnő kérlelhetetlen fejhangon üvölti: záróra, záróra! A kék overálosok szedelőzködnek, majd a dákó nélkül maradt rexezők követik őket. A „dalárda” a nem, nem, nem megyünk mi innen el-t ordítja egyre gyengülő erővel. A kis szőke lány apjának már régen kihűlt a vacsorája, de nem tágít.
A büfésnő káromkodva lökdösi kifelé az arra szorulókat. Egy autó fényében, a kijárat mellett egy a lépcsőről az útra hugyozó látványa villan, majd újra sötétség.
Utcára kerülnek a dacos nótázók is, már csak a kártyázók egy csoportja veri a blattot, és két asztalon alvó hány fittyet a büfésnői verdiktnek.
Féltizenegy. A kultúrház előterében immár a sötétség az úr. Csend és orrfacsaró bűz honol. Az utca túloldalán az ostorlámpa alatt ismerős társaság, a kártyázók. A zsebeket feszítő sörös üvegeken megcsillan a fény.
A házőrzők hosszú, elnyújtott vonyítást intéznek a teliholdhoz.
| |
| 827. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert 8. | 2025-11-19 12:38 |
(Nyolcadik beöntés)
Zsuzskám, te aranyat érsz!
Szóljatok Zsuzskának! Jöjjön, mérje meg a vérnyomásomat! - kiált át a szobájából az elnök.
Bárány Zsuzska, a körzeti védő- és ápolónő, hetykén és öntudatos léptekkel érkezik. Frissen dauerolt frizurája alatt még mindig egy fiatalos, helyes arc rajzolódok ki. Szája szegletében csibészes mosoly bujkál.
• Jó napot elnök elvtárs! – köszön harsányan, hogy mindenki hallja a tanácsházán.
• Gyere már Zsuzska! Gyere már!
• Ilyen nagy a baj, elnök elvtárs?
• Húzd csak be az ajtót, és csüccsenj ide csillagom, a puffra!
• Megmérjük?
• Meg hát, Zsuzskám.
• De hát, úgysincs azzal semmi hiba!
• Ó, ezt majd csak utána tudhatja meg az ember fia!
• Jól van, elnök elvtárs. Na, nézzük! - A körzeti védő- és ápolónő gyakorlott mozdulatokkal végzi a dolgát.
• Na, mit látsz, Zsuzskám?
• Á, mondtam én, hogy nincs ezzel semmi baj!
• Mennyi?
• 18,5/6. Amióta a kezem ügyében van, ez ennyi.
• Jól van Zsuzskám, akkor most fejezz be!
• Rendicsek, elnököm!
• Na?
• Príma, mint mindig Zsuzskám.
• Most már visszaadom a bugyidat, isteni illatod van, mint mindig.
• Jó van, jó van, csak megtörölgetem még a műszert. Meg itt a padlót, la.
• Na, Zsuzskám nézzük, mi van a faluban. Mit mondanak a Bolondlyukban?
• Mit? Hát óbégatnak, hogy minek kellett ez a medence. Eddig bárki odamehetett a büdös vizes kifolyáshoz, senkinek nem kellett fizetni, ha brűgölni akart. Most meg mán bé van kerítve, jegyet kell venni.
• Hát az asszonyok?
Legtöbbet nem nagyon érdekli ez a holnapi nyitás. Áztatni csak egyik másik ígérkezik.
• Iskola?
• A tanárok egymással marakodnak. Tuhár Lacit igencsak kinyírják ezek a vérengző tanarak. Nem tudom, meddig bírja a kettős terhelést a diri. Mert az asszony is ki van ám bukva rendesen. Minden nap megy az acsarkodás otthon. Meg hát nagyon féltékeny a Czinege tanítónőre a bestia.
• Mata-Kata?
• Na, ez megint kuruttyol, mint a veszedelem! Széltében, hosszában rikácsolja, hogy a ruszkik 1991. június 19-én végleg kitakarodnak az országból!
• Mit?
• Hát, hogy kitakarodnak a ruszkik!
• Hát még mit kóricál?
• Hát, hogy a csatlósoknak annyi lesz!
• Miféle csatlósoknak?
• Hát, akik paktáltak vélük!
• Marha ez!? Minek él az ilyen? No és a téeszben mi van?
• Azt sustorogják, hogy visszajön a Futóni, mert a Pali-bá már nem tud olyan keveset inni, hogy másnapra kijózanuljon, no.
• Orvos?
• Ponty Marietta doktornő sokat cseverészik az új fogorvossal, Miklóssal. Pedig, bármilyen jól is néz ki a doktornő, Miklós mégiscsak 20 évvel fiatalabb, nemde? De hát, amit a doktornő nagyon akar, azt bizony ő meg is szerzi. Úgy szokott az lenni.
• A másik?
• Pákász Etelka doktornő? No, ezt a mafla férjét képtelen elhelyezni. Távol áll attól a munka. Nem jó az semmire. Csak a súlyzó, meg a tévé, meg kitudja… arra jó e?
• Nyugodt csoport?
• Béke van. Puskás atya egyre rövidebbeket mond, a prosztatája sürgeti.
• Mérted neki mostanában?
• Á, régebben.
• Mennyi neki?
• Ugyanannyi.
• Mennyi?
-…hát, ha jól emlékszem:15,5/4,5
• Kultúr?
• A büfé megy. A nagyteremben pingpongoznak. A klubban meg tüdőszűrés van. A pinceklubban szombatonként diszkó. Az elnök elvtárs volt már?
• Hol?
• Hát a tüdőszűrésen?
• Minek erre a kis időre!
• KMB?
• A múlt szombaton leverte a Kanalas Jencit.
• Miért?
• Mert könyékig benne volt a tüzépes Varga lányának a bugyijában, a diszkó szünetében.
• Jó tette! Adhatott volna a jánynak is egy frászt!
Sokan jönnek a holnapi strandavatásra?
• Vagy harmincan, meg a gyerekek…
• Osztyapenko tábornokot kell gardíroznod. Meg is mérheted neki, ha úgy adódik.
• Túlvagyok rajta!
• Az anyád hét meg a nyolcát, te tűzfészek!
• Na, és mennyi?
• 25/7
• Na, ne!
• De, de!
• Jól van. Akarsz e még mondani valamit?
• Elmondtam én már mindent.
• Akkor most már mehetsz. Szemed, füled nyitva legyen!
• Jó, jó.
• Zsuzskám, te aranyat érsz! – mondta még maga elé az elnök, de a körzeti védő- és ápolónő ekkor már vígan kerekezett biciklijén a felvég felé.
| |
| 826. | [tulajdonos]: újfalusi kevert (7) | 2025-11-10 15:21 |
(Hetedik beöntés)
*
Áll a bál
Nagy napra ébredt a falu. Reggel hattól zengte a szecsei rezesbanda az ébresztő indulókat. A fő utca szovjet és magyar zászlókkal fellobogózva. Plakáterdő hirdette a SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZA avatásának napi programját. Maga, Matalin Katalin rajzolta azokat, éjt nappallá téve, s mintegy megbánva azt a sok kárálást a világvégével kapcsolatban. Zúgott a Vörös Csepel, a Hej te bunkócska te drága, a Párttal a néppel egy az utunk…
A 2. számú italboltban szokatlanul nagy volt a nyüzsgés, a moraj. Szemmel láthatóan ezen a napon még kevesebben mentek a férfiak a délelőtti misék valamelyikére, mint más vasárnapokon. A pult körül csoportosulók valami fogadás félében voltak érdekeltek. Az ifjú Pityó Zoli írta egy irkába a neveket, meg a fogadás összegét. Az egyre hangosodó zsivajban már saját szavukat sem értették.
A tanácsházán, mint a mérgezett egerek, kóvályogtak a munkatársak. A legnagyobb pánik Lipótmezei Ödön elvtárs ábrázatára íródott. Mint eszeveszett fenevad, őrjöngött, miközben szintén ész nélkül csapkodva az ajtókat, kényszeres igyekezettel jött-ment az egyik szobából a másikba. Már csak négy óra volt a megnyitóig, de még mindig nem lehetett tudni, hogy miként lehet majdan megközelíteni az avatás színhelyét. A háromhete szakadatlanul zuhogó eső sártengerré változtatta a szovjet-magyar Barátság utat, amit a nehéz gépjárművek amúgy is valósággal felszántották az építkezés során. Most dühönghetett igazán a falu legelső embere, amikor a három kívánságból mindjárt az elsőt olyan hiábavalóságra fecsérelte el, mint Osztyapenko elvtárs rokoni szálainak firtatása. Bezzeg most föl van adva lecke! Püspök elvtárs a járástól, Herczeg elvtárs a megyétől, már csak ők menthetik a helyzetet a csúfos bukástól. Minden fül azt a telefoncsengést várja, amely tudatni fogja, miként is lesz mégis megközelíthető a SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZA.
A falu ebben a szép és szélcsendes órában, amikor a csirkepörkölt illata minden egyéb szimatolni valót elnyomott, s még egy kutyavakkantás se törte meg a békés csöndet, táplálkozott. Az asszonyok ecsetelték a mise történéseit. Említést tettek arról is, hogy a tisztelendő úr mindenkit buzdított, hogy feltétlen legyenek részesei a kultúrház avatásának, meg az azt követő ünnepi műsornak, és a végén tekintsék meg a rég nem látott népszínművet: a Lipótmezei Ödön által írt és rendezett „Újfaluba két úton kell bemenni” címűt, a helyi műkedvelők előadásában.
Szörnyű zakatolással érte el az alvéget egy katonai szállítóeszköz. A kiszolgált batárnak tűnő förmedvény egy hajónak látszó hirpedt-horpadt vízi járművel érkezik a faluba. Nemsokára megérkezik még két Urál típusú katonai teherkocsi is a Fő út és a Szovjet-magyar barátság út sarkához. Ott már Lipótmezei Ödön elvtárs és az ünnepség más szervezői toporogva várták a megmentőket.
Asszonyok jöttek felmosó vödrökkel, rongyokkal, s amint a hatalmas bádogladikot földre helyezték, azonnal nekiláttak annak belsejét arany tisztára sikálni, kissé még fényezni is annak belső terét. Közben az egyik katonai szállítókocsi szép lassan megközelítette a sártengeren átvágva a falu büszkeségét a SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZÁT! A két Urál típusú monstrum egymás csörlőkötelét húzta le a csörlők dobjáról, így a bádoghajó a drótkötelek révén majd megindulhat a két jármű között. Ekkorra már a falu apraja, s nagyja ott ámult és bámult a történések miatt.
A 2. számú italbolt teljesen elnéptelenedett. A szintén bámészkodó törzsvendégeken egyre inkább erőt vett a lehangoltság. Mintha már sejtenék: itt mégiscsak lesz avatás. (Lipótmezei elvtársat és magát Osztyapenkó tábornok elvtársat kétéltű PSZH vitte, soron kívül, az új létesítményhez e jeles napon az avatás színhelyére.)
Először a vendég elvtársak szálltak be a hajóba, köztük Püspök és Herceg első titkár elvtársak, Magvető elvtárs, a járási művelődési osztályról, Vadász elvtárs, a járási munkásőr parancsnok, Szép Ilona a járási úttörő titkár elvtársnő, Látó elvtárs, a hazafias népfront járási vezetője, valamint Puskás atya a helyi plébániáról.)
A hajó orrára erősített csörlőkötél kissé megrándult, az utasok elcsendesedtek. Ezzel elindult az első hajószállítmány a kidíszített, fellobogózott épület felé, melynek homlokzatán már messziről olvasható volt a hatalmas vörös betűkkel pingált tábla:
SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG ÉS KULTÚRA HÁZA
Alatta kissé balra, fekete betűkkel:
1.SZÁMÚ ITALBOLT ÉS BÜFÉ
* | |
| 825. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert (6) | 2025-11-03 14:31 | (Hatodik beöntés)
ESKETÉS A PÁRTBIZOTTSÁGON
Amikor Lipótmezei Ödön elvtárs meglátta a kerekerdei halastó partján a három szovjet elvtársat merev részegen feküdni a számolatlan üres vodkásüveg társaságában, már tudta, hogy lőttek a szombat délutáni kikapcsolódásnak. Szomorúan pillantott a Moszkvics hátsó ülésén dekkoló horgászfelszerelésre. Ilyen az én szerencsém - gondolta. Aztán közelebb lépett a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport pillanatnyilag eszméletlenül, összeszart, és -hugyozott alsónadrágban heverő prominens vezetőihez. Bizony, hogy köztük hevert a főparancsnok elvtárs, maga Osztyapenko tábornok elvtárs is. Ahogy jobban szemügyre vette őket, azt látta, hogy nem csak köztük hever a derék Osztyapenko elvtárs, de tán ő látszik a leghóttabbnak! Hinnye, a szentségit, vakarta meg kissé tanácstalanul a tanácselnöki kobakját. Kisvártatva aztán a tettek mezejére lépett. Először Osztyapenko elvtársat vonszolta a Raj-GAZ ülései közé, majd a másik két szovjet elvtárssal is megbirkózott, s már mind a három hatalmasság holttá vált teste kissé összegabalyodva ott pihent a terepjáró padozatán.
Újfalu első embere kifújta magát, s utánanézett a tábornoki ruháknak, csizmáknak. Végül nagy nehezen begyömöszölte a hátsó ülésre. Ekkor figyelt föl egy nagy barna kofferra. Óvatosan megközelítette, aztán pedig nem kis körültekintéssel kinyitotta a különös bőröndöt, megpillantva benne a zsákmányt. Degeszre tömve megannyi, termetes ponttyal a rettenetes utazótáska. Orrát alaposan megszállta a halbűz. Gyorsan visszazárta e szörnyű haltartót, majd megpróbálta beemelni a kocsiba, de ez olyan nehéz volt, hogy inkább hagyta a fenébe.
A ceglédi kórház detoxikálójában már nem neki kellett a jó szovjet elvtársakkal megküzdeni. Voltak ott erre tartott személyek, akik sity-suty, locsolótömlő elé vetették a szerencsétlen szovjet elvtársakat és mentesítették őket a rájuk tapadt miegymástól. Lipótmezei Ödön hiába magyarázta emberbarátilag a fogdmegeknek, hogy óvatosabban bánjanak az elvtársakkal, há’ hiszen ez itt maga Osztyapenko tábornok elvtárs, a hazánkban ideiglenes állomásozó déli hadseregcsoport főparancsnoka meg az ő elvtársai! - Én meg Blaha Lujza vónék, nem látszik? - válaszolt az egyik. Na, aztán amikor Lipótmezei Ödön elvtárs, Újfalu tanácselnöke a szovjet gúnyát felcipelte és odatette a fogdmegek elé, bezzeg hogy lecsendesedtek!
A járási pártbizottság dísztermében a pulpitus mögött egy óriási intarziakép borította a falat. A hihetetlen aprólékosan kidolgozott képen Marx, Lenin, Engels távolba révedő tekintetét fürkészte a jó Lipótmezei Ödön, amikor Püspök elvtárs a járási pb. első titkára karon ragadta és kedvesen invitálta az ő irodájába. Amikor benyitottak, a tanácselnöki lábak egy pillanatra megremegtek, s az orrában önkéntelenül egy bizonyos fekália szag idéződött meg. Bár a fancsali kép azonnal elpárolgott, amikor az oly jellegzetes aranyszemfog megvillant Osztyapenko tábornoknak, a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport főparancsnokának, szélesre nyíló szájában. A következő pillanatban meg már férfias, ámde forró ölelés lett osztályrésze. Koszonom! Koszonom! Koszonom! Ismételte a tábornok.
Az első titkár aztán szépen lefordította Osztyapenko elvtárs Lipótmezei Ödön elvtárshoz intézett szavait. Ekkor világosodott meg Újfalu tanácselnökének agya, s vált nyilvánvalóvá, micsoda szerencse érte!
Osztyapenko elvtárs nagyon hálás azért a jó cselekedetért, amit tettél véle, tolmácsolta az első titkár. Azt mondja, kívánj tőle hármat, s ő teljesíteni fogja. Ettől a lánglelkű labdarózsás forradalmáron némi hideglelős krákogás vett erőt, majd gatyáig leizzadt. Zavarában aztán elsőnek azt kívánta megtudni, hogy az Osztapenko elvtárs volna az, vagy esetleg rokona annak a hős Osztyapenko elvtársnak, akinek Magyarországon szobrot emeltek? A tábornok lágyan elmosolyodott, s megvillantva aranyszemfogát, megbocsátóan ismételte: nyet, nyet...
A május legbujább napjai köszöntek Újfalura. Élettel teli nappalok és virágillatú éjszakák váltogatták egymást. Az egyik ilyen békés falusi hajnalon még nem kezdték el a kakasok hasítani a hajnalt élesebbnél élesebb hangjukkal, amikor a házak csillárjai rezegni kezdtek a megannyi mennyezeten, a nippek összekoccantak a hálószobák üvegszekrényeiben, még az ágyak is útnak indultak, ha sima burkolaton álltak. Már e kezdeti jelenségek is sokakat kiugrasztottak az ágyuk melegéből, pedig még csak most jött a hadd el hadd! Pokoli hangorkán szakadt a falu népére. Először lánctalpasok tűntek fel Újfalu alvégi házainál, aztán hatalmas kerekű terepjáró óriásgépek, majd hatalmas teherautók, csővázas pótkocsikkal, dübörögtek fel egymás után! Végül kétéltű csapatszállító harcjárművek zárták a sort. Ekkorra már szinte a teljes falu népe visszatért a kitartó fejvakarástól remélt megértési folyamathoz. Remeget az egész település az irgalmatlan kocsi oszlop Újfalura érkezése miatt. A nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint valami istencsapás éri őket. Mi lesz az állatokkal, az új és a régi telepítésű szőlővel, a pincék borával, a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnéppel és némely jobb sorsra érdemes kecske állattal?
Újfent a letargia fuvallata telepedett a lelkekre.
(Ekkor az emberek szemében megint nagyot nőtt Matalin Katalin. Újra felrémlett kárálása az utolsó ítéletről.)
De, hát nem eszik olyan forrón a kását! Mint tudjuk, minden óbégatásnak, valamint fertelmes kocsisornak is vége szakadt egyszer. A hajnali derengés bizakodással tölté el a riadt falulakókat.
A félelmetes transzport egyik fele a libalegelőnél, a másik fele a büdös-vizes kifolyás körül telepedett meg.
Találgatták az emberek, mit akarnak itt a ruszkik, de sehogy nem jutottak dűlőre. De hát nem is tudhatták az okát, hisz Lipótmezei elvtársat megeskették a járási pártbizottságon a szigorú titoktartásra.
| |
| 824. | [tulajdonos]: A látványlift alámerül | 2025-11-03 13:58 | a végórán halkan kinyílnak az agyi cellák.
fénytelen a színvilág, amíg a szem ellát,
a mélyben megmozduló roppant őrlő karok
vészes aszinkronban és lassú fordulaton.
széthullva lehetek, mint holmi sejt vagy atom.
nincs közelben senki: se idegen se rokon. | |
| 823. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert | 2025-10-28 12:15 |
(Ötödik beöntés)
Világfájdalmi etűd (spleen, oh!)
Amikor Lipótmezei Ödön elvtárs körül elfogytak az elvtársak, a jó rokonok, az ismerősök, a részvétnyilvánítás befejeződött. A bágyadt alkonyi fények segítették az elgondolkodásban. A falu első embere merengve tekintett a nagy halom koszorúra, a fakeresztre, a névre: Keresztesi Jenőné (Lipótmezei Petronella). Aztán felemelte busa fejét, tekintete a távoli messzeségbe révedt. A látvány, ha lehet még inkább lehangolttá tette a gondoktól megviselt ábrázatot. Végigpásztázta a libalegelőt, mintha keresne ott valamit. Aztán egy ponton megpihent a tekintet. Látni vélte, hogy a feketeüröm meg a bürök erdő mögül egész jól kirajzolódik a kultúr monumentális beton alapzata. Lipótmezei Ödön elvtárs lelkét csavarta, vagy fúrta valami. Kellemetlen érzés. A lelkiismeret - furdalással még nem volt dolga, így nem ismerhette fel azonnal e számára oly idegen állapotot. Szemében furcsán tört meg a naplemente néhány utolsó sugara. A kultúr alapja ebben a különös fényviszonyban szinte kinőtt a buja gazok armadájából, s csak kevés hozzágondolni való képesség kellett ahhoz, hogy teljes pompájával lebbenjen meg leendő valóságában a könnytől párás tekintet előtt. Lipótmezei Ödön elvtárs lelki szemei lágy vonásokkal ajándékozták meg az amúgy inkább hízott disznóra emlékeztető arcvonásait. E ritka jelenség sem tartott sokáig, mert váratlanul a keresztanyja friss sírhalmáról a koszorúhegy, tán az élénkülő szél miatt, egyetlen csuszamlással ledőlt, s mintegy visszahozta az elnököt a személyes gyászába. Volt valami balsejtelem, valami figyelmeztető jel ebben a látványban. A tanácselnöki tekintet először riadtságot mutatott, majd kisvártatva eltávolodott ez a tekintet abba az irányba, ahonnan a szél átható záptojás- bűzt terel a falura. A fúrótornyoknak már csak a nyoma maradt. Igaz, ami igaz, ez csak egy korlátozott csapás volt a falu népére, mert a fehérnép javát nem érte idegen kéz, a kecskeállatokat sem inzultus, ámde a határ ledrimbolását, benne az új és a régi telepítésű szőlő ültetvényekkel, bizony megsínylette a téesz, de még inkább Futó Antal a szövetkezet elnöke. Futóni, ahogy itt ismerik, mint egy kerge birka rohangált fűhöz-fához a károk miatt. Herceg Jácint megyei párttitkár elvtárs aztán rámutatott a dolog megoldására. A népgazdaság magasabb érdekeit figyelmen kívül hagyó Futónit úgy kirúgták a téeszből, hogy azóta is a saját földecskéjét túrja nagy feldúltan.
Ahogy így belegondolt az elnök ebbe a kálváriába, váratlanul eszébe jutott, miért is gyötri őt ez a nyavalyatöréses lelkiismeret-kórság. Hirtelen megvilágosult megfáradt agytekervényében valami. A fogadalom az! A fogadalom, amit a keresztanyja életére tett a községháza kitárt dupla ablakából a kultúrházzal kapcsolatban anno… A számok rideg ténye megvilágította az ő rosszullétének okát! Akárhogy is számolt a helység fő politikusa, csak kicsúsztak a kivitelezés munkálatai abból az ötéves tervből. Hinnye, a szentségit, horkant föl magáról megfeledkezve, miközben arcát elönté valami veres pír. A szégyen volt az, ami így felpirosította az előbb még hókadt emberábrázatot! Végül, mintegy kárpótolandó, nagy búbánatosan nekilátott a koszorúk újbóli halomba szedésének. Egészen meglihegősödött, mire az utolsó koszorú is helyére került. Már szinte teljesen beesteledett. Lipótmezei Ödön elvtárs még utoljára, miközben alaposan megvakarta a fejbőrét, jól belegondolt abba, hogy milyen nagy ereje is van a szónak…
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
