Nulltündér

... s a mindig másmilyen most egyszínû.
Akár a lég - alakja változása...
Riadt és rebbenékeny. Összerezdül,
eltûnõ testét zaj, a fény ha bántja.

Ruhája ránca nyár, gyûrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjébõl furcsa félhold;
testét a hõség lassan áterezte.

Jóskártyáján az ábrák megfakultak,
törött pálcája nem lobbantja lángra.
Nem mondja: "Hopp, és bûn és báj - legyen!!".
Semmit se mond. Mintha semmit se várna.

Amit veszített, nem lehet keresni.
Amit mulasztott, mégsem múlik el.
A nincs elõtti tágas, ritka térben
övé mi; erre gondol szüntelen.

Az éj leszáll, hogy színét felvegye:
nyugodt sötétségû, tündéri kék.
A hajnal harmatában nem találod -
saját varázsa szórja szerteszét.

Elszenderült a domboldal tövén.
Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd!
Ha most kívánnád, érintése métely.
Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz.

Fekszik csak az esõáztatta fûben,
fehér vászoncipõje tiszta sáros.
Nézd hosszasan s õ percrõl percre szebb lesz.
Álmodd hozzá egy másik éjszakához.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2003/2