alkony

bordó színem lilába hajló
haladok egyenletesen lefele
a fák gyökereivel a felszín alá
a tobzódás lassan tompul el

leválok rólam mint hajtómű
a rakétáról már semmi nem lep meg
azt hiszem bölcsebb lettem pedig
csak csalódottabb és öregebb

ha beletörődnék megölne
nem teszem csak hagyom magam
a felszín alá gravitálni a vizekkel
rossz hajlamaim fakó-vörösek
nem tudok megőrülni semmiért

ennek így nincsen értelme
az élet mindhalálig tombolni akar
végéhez közeledem valaminek
egyenletesen lefele a gyökerek mentén
áramlok a mély-lila ragyogásba







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-03-16 11:57:04
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-23 13:31:38