zsinórok

felkelek s marokra fog a magány,
magamra húzok valami csuhát,
ne lássanak engem, a vakot, a bénát.
mennek ők is némán,
csuhájuk a magány, szemükben közöny,
fülükből kilóg valami zsinór,
talán az Istennel tartanak kapcsolatot;
szeretnék én is valami zsinórt,
valami olyat, mivel anyám megtartott,
szeretnék kötődni, nem lenne emberi?
adj Isten zsinórt és még valakit,
akivel együtt markoljuk azt, mint
régen, ahogy mesélik, az óvodások mentek
az utcán, le ne maradjon valamelyik.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-04 12:47:49
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-04 12:47:49