|
Rejtvényt fejt, számos radírnyom jelzi,
hogy ez most nem úgy megy, ahogy kéne.
És ha kérdezem, hogy segítsek-e,
rám se néz. Mintha tőlem is félne.
Aztán lefekszik, újságot olvas
és háborog a bulvárhíreken,
közben meccset néz, szidja a bírót.
Persze ki másnak? Na ná, hogy nekem.
Végül elalszik, horkol és szuszog,
de hajnalban kel, mint az öregek.
Ilyenkor zörög, pakol, toporog.
Kicsit halkabban – szólok –, ha lehet.
Szerinte minden igazságtalan
sőt, akár még én is az lehetek.
A szíve a helyén: a szájszegletén.
Már majdnem olyan, mint a gyerekek.
|
