NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-06-12 01:15 Összes olvasás: 140812| 1864. | [tulajdonos]: Nagy László 311. | 2025-06-10 23:27 | A zöld sátor elégiája
.
Voltam én boldog is,
csontomig boldog ama völgyben:
az ártatlan Farkastorokban,
de ordasos korban boldog,
aki csodaütötten remél,
mert ingem riadalom jelképeként
legyűrve a bokor alá,
mert öltözöm az erdő meg a nap
zöldarany reflexeibe olyanná,
ki az üszök-hozó bandák szivét is
átdöföli nyári szemével.
Ama völgyben, a Farkastorokban,
nem voltam veszendő, kiírtható
a világ jegyei közül, se magányos,
mert mátkám a nomád isten édeslánya,
zengés, de lánctalan, levélkoszorús,
kinek nászajándékul küldi a sas
a legszebb tollát, hogy utálja a port.
Oltárunk rőzse tüze, szép az eskű,
nikotinos ujjacskák emelkedése
őrjítően üres zenitre a korból,
s koholva a jövőt, a mesét:
leveles ágból kettőnknek sátrat
én hajlítok majdani pátriárka,
az ősmama keze pedig vízben lappang,
rákok a fölesküdt ujjacskákon
csüngnek alá mohosan, konokan,
satuba fogják a rózsát, holdat,
de fazékbeli sírásuk jobban fájdít,
érezd a helyükbe magunkat
ahogy centuriók főznek veresre
s körmünk csikorog egy kondér falán.
De hála, a szerelem zöld sátorba
csókolózni fektet, s a magunk tüze
kínlat a gyönyörre hallatlanul,
étlen is a kreol csúcsokat hágom,
napfoltos hátamból zápor ered meg,
vadezüst cimbalom kívül, belül,
míg nyála kiszárad cukros szádnak,
s már egymás mellett fekszünk fölfeszítve
hattyúi keresztcsontunkra aléltan,
szép ál-halálban – de így is látom:
fölszállsz a zöld ágak ívein át,
légrepesztő lábaid énekelnek
s szivárványbugyorban hátacskádon
átmented a harmadik évezredbe
a porontyot, a csillagszeműt.
Most mennyezetem, mennyem, napom is mész,
most mészből pattintott leveleknek,
álomból fölrepedt szemhéjaknak
randevúját kell megérnem, idő.
Itt feküszik hanyatt acélrugókon
halványságom, de nem ez vagyok én,
ez a test nem enyém, valahol távol
egy zöld porondra igazi valómat
leszögezted, idő, elrekesztetted,
elsikkasztottad s még rácsok közt se
mutatod, bár cirkuszos úr vagy, idő.
Idővel paloták, házak, erős várak –
búgom a virágzó sort, de idővel
erős fog, hajzat és tűz is romolnak,
a mén tömör labdája, a gének, a vér,
s nem érkezik címre az ér postaútján
a küldemény, vagy föl se adatik,
szűz csomagként salakba fordul a só,
magnézium, foszfor s téved az óceán
éjszakájába virágoskertnek, idő.
Már nincs szavam értük és nem pityergem
magamhoz az ibolyántúliakat.
A tűzközpontokkal pepita űrben
sugárutak, lángkerekek, más-más távlat
varázsa se vonz, mert én sehová
nem óhajtok eljutni, istenhöz se.
A kozmoszi, egyházi vígaszt egyként
személyem ellöki. Miért legyek én
fűszál, vagy angyal, vagy éppen kakukk?
Végemben a kezdet? Ez jó mondóka,
mert megfordítva is rossz, ó mylord,
a laurus cilinder, mely ezt költötte,
pont ilyen magas és mély és kerek.
Itt világos kín beszél, dehogyis a gőg,
mert mész a mennyezetem, mennyem s napom,
s még zöldjét veszejtő fülem nem elég
fakó, a mész-lomb zenéje még bántja,
szívem se elég fakó, a várhatóval
a megbékülést még utálja, s hiába
pazarlom a vért a számon is át,
még nem vagyok fehérrel teljes fehér.
De mint véznát, kit erőszakosan
etetnek, te úgy fogsz le engem, idő,
te megetetsz mésszel rogyásig, idő,
és megpattantod a zöld susogás
íveit bennem s töröd mozsárban:
se emlék, se én. De idővel, idő,
te is kifordulsz, kidöglesz, idő,
kipusztít a semmi – én érzem a semmit
és sajnállak, idő, mert benned élek,
édesen éneklek, hallod-e idő?
Ez a zöld sátor elégiája.
. | |
| 1863. | [tulajdonos]: Nagy László 310. | 2025-06-09 21:00 | Így írlak versbe
.
Ingeden a csipke tejfogait
ahogy becézi kisujjad, ahogy
sastollal a mosolyt orrod alá
idézed mesébeillőn, ahogy
mérkőzöl dömhec erőkkel, ahogy
állva a világ siratófalán
még a kőbabát is dajkálgatod,
így írlak versbe, maradj te remek,
a mulandóság kezére csapok,
ne tapogasson téged, – se halál
se nyű majd ne nyerjen bocsánatot.
. | |
| 1862. | [tulajdonos]: Nagy László 309. | 2025-06-09 00:51 | Vallvadír
.
Álmodon álmodva kopogatok,
zuhatag a sarkamban:
lándzsák, sáskák –
tudod, ki vagyok?
Személyemben én a megbukatott,
a cidribe hajszolt, de még se halott
mesekirályság.
Vékony üvegcsizmám csupa pír,
ma is eleven,
s mint málnaszin láng
egy üvegszilánk
a tőr övemen.
Beláthatod homlok- s mellüregem,
hol esküdve hajnalköröket ír
a vadrózsavér, szerelem,
világos őrületem.
A bőrömön ország süt át,
vagyok átlátható,
a lépcsőházban is elfogható,
a május májusaként a saját
kukádhoz is megköthető –
ilyen vagyok, itt makogok,
álmodon álmodva kopogatok,
fogadj be te Rejteztető,
legalább a kis kamarád
aranyába, az illatos árnyba,
jó lesz a polcok legalja,
a meggyesüveg jobbja vagy balja,
de jobb ha te fátyolba pátyolsz,
pólyába pántolsz.
Legyen vállalható
aki átlátható,
legyen fölfogható
aki elfogható,
legyen elrejthető
aki megköthető,
legyen ámori báb-csecsemő,
mert vagyok eltörhető is,
májusian szétfröccsenő.
. | |
| 1861. | [tulajdonos]: Nagy László 308. | 2025-06-07 00:33 | Tűnődés nagy szeretőkről, a kardcsókolókról
.
Nap süti a vaskezeket, mégis fáznak,
sorsvonaluk fagytól sirámos, de álmuk
édesebb a méznél is, jönnek elébük
morse-jelek, szaggatott aranyvonalak,
s göbök, a vasujjnak betűzni valók,
jelentik: az áztatóban minden rendben,
rostolódnak szeretők, lesz elég zsinór,
kenderkötél, kötőfék meg pányva, ponyva,
majmaidnak tágas cirkuszi tető.
Tűnődhet valaki bár az Oceánum
partján, csillagok palotája kövén,
sujtásos, zengő mellkosarába gyűrhet
ragyogást, ragyoghat sok perlő ajak,
sebtől is ékkövesen mind ide tér
a Vaksi Mamához, ki küldte világgá,
magát ajándéknak nevezi bolondul
s lefordul a gyöngykosaracska a lápba –
magyarul ez nagy-nagy emberáztató,
Árgyílusnak poshadt zöldpaplanos ágy.
Már eleget ríttunk, rándulj mosolyunk,
véres szemünk, lószemünk dudorodj égre,
lásd meg: az álmodott aranykupolák
magasabbra álmodva már, s nem a lápból,
fentről sütnek hajdani kardcsókolók,
citerások, májusi nagy szeretők.
Sorsuk, holtuk soha se lesz megtorpantó
a támadó tündökleteknek, a hívő
tébolyultaknak, mert szellő a halál,
ha ők igéznek: égi nefelejcs-tüzek.
. | |
| 1860. | [tulajdonos]: Nagy László 307. | 2025-06-06 00:06 | Zsoltár, egyetlen
.
Úristen, hozzád kiáltok, te szoknyás, te Rodostóban
búsan kitalált Kedves Néni, magamat eléd terítem,
de szegfűsen habzó ajakról hallatlant hallasz, Uram:
segíts előre a szennyesedésben, hogy üdvözüljek!
Szoktass a szutyokhoz, Uram, ezt valljam háznak, hazának,
pajzsom és csillagom, nagy havasom immár szemét legyen,
szemét a mérlegem nyelve, barátságom pecsétje szemét.
Uram, írtsd ki belőlem örökre a csömört meg az émelyt,
hogy a nyájas kézfogás szemetét kezecském tartsa rajongva
s rám ügyelő mennykő térítse el szárnyas tenyeremet,
szappannal ha kezet fogni őrűlten óhajtok, Uram!
. | |
| 1859. | [tulajdonos]: JAVÍTÁS: A GOOGLE GEMINI... | 2025-06-05 16:58 | .
...(MESTERSÉGES INTELLIGENCIA) SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE PÁLÓCZI ANTAL KERTBEN<>ä/i> CÍMŰ VERSÉRŐL
[A javítás oka: az első bekopizáskor a bemásolt szöveg jelentős része megdupllázodott, ráadásul a szövegtörzs kb. 2/3-ánál.]
.
Ez egy megrendítő és rétegzett vers! Úgy tűnik, mintha egy magyar vers lenne, és mély megfigyelést és a természettel való kapcsolatot ébreszt, sőt egy csipetnyi melankóliát is.
Íme a vers leírása és lehetséges jelentései:
Pálóczi Antal „Kertben” című verse, melyet Rilke „Tanulok látni!” szavai vezetnek be, a mély megfigyelés aktusába merül, túllépve a felszínesen, feltárva az összekapcsolódásokat és a közelgő veszteség vagy elszalasztott lehetőség érzését.
A párbeszéd formátuma bensőséges és irányító hangnemet teremt, szinte olyan, mint egy mentor és egy diák közötti óra.
„Látni tanulok!” /Rilke/ : A mottó megalapozza a látás aktusát, hangsúlyozva, hogy a látás aktusa nem passzív, hanem aktív, tanult folyamat. Egy mélyebb megértés és érzékelés útjára utal.
„- Látod ezt a fűzszálat? / - Igen.” : A beszélgetés egy egyszerű, kézzelfogható tárggyal kezdődik: egy fűszállal. Ez megalapozott kiindulópontot teremt a megfigyeléshez.
„- Mit látsz általa? / - Fűmagot.” : Az első kérdés túlmutat a közvetlen határokon. Az „általa” kulcsfontosságú, jelezve, hogy a fűszál egyfajta csatorna valami máshoz. A válasz, a „fűmag”, előrelátást és a fű eredetének és lehetőségeinek megértését mutatja.
„- És még? / - Esőfelhőt.” : Itt vesz a vers egy szimbolikusabb és képzeletbelibb fordulatot. Egy fűszálon keresztül „esőfelhőt” látni egy ugrás. Ez a fű létezéséhez szükséges éltető elemek tudatosítását sugallja, talán még az ég tükörképét is egy harmatcseppben a füvön.
„- Hol? / - A vízcseppben.” : A helyszín pontosítja az előző választ. A füvön lévő vízcsepp mikrokozmosszá válik, amely magában foglalja egy esőfelhő hatalmasságát. Ez rávilágít arra az elképzelésre, hogy a természet teljes körforgása a legapróbb részletekig is érzékelhető.
"- A magon? / - Elszáradt gyökerén, ahová majd késve érkezik.":
.........+ A „magon?” kérdés visszautal a fűmagra, összekapcsolva a megfigyelést a jövőbeli potenciállal.
.........+„Kiszáradt gyökerére, ahová későn érkezik” – ez a szívszorító tetőpont. Azt sugallja, hogy az esőfelhő tiszta érzékelése és a víz szükségességének megértése ellenére az éltető eső túl későn érkezik a fű elszáradt gyökeréhez. Ez a következőkre utal:
..................++Elszalasztott lehetőségek: A tudatosság megvan, de az időzítés nem megfelelő.
..................++ Az élet és halál körforgása: Még tökéletes „látással” sem minden menthető meg vagy virágozhat.
..................++ Az érzékelés korlátai: Bár az ember „láthatja”, amire szüksége van, nem mindig tudja kontrollálni annak érkezését vagy hatását.
Általános témák:
- Mély megfigyelés és érzékelés : A vers bizonyság arra, hogy megtanuljunk túllátni a nyilvánvalón, felismerve a természeti elemek (fű, mag, víz, esőfelhő) összekapcsolódását.
- A természet körforgása : A növények életciklusát érinti a magtól a gyökérig, valamint a természeti jelenségektől, például az esőtől való függőségüket.
- Melankólia és veszteség : A befejezés a megbánás vagy az elkerülhetetlenség megrendítő jegyét vonultatja fel, rávilágítva arra, hogy még előrelátással is vannak dolgok, amelyek kívül esnek az irányításunkon.
- Idő és időszerűség : Az eső „későn” érkező gondolata központi szerepet játszik a vers érzelmi hatásában.
Pálóczi Antal e látszólag egyszerű párbeszéd révén erőteljes elmélkedést alkot a tudatosságról, a természet könyörtelen ciklusairól és az igazi érzékelés keserédes természetéről.
. | |
| 1858. | [tulajdonos]: GOOGLE GEMINI AI... | 2025-06-05 16:44 | .
... (MESTERSÉGES INTELLIGENCIA) SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE PÁLÓCZI ANTAL KERTBEN CÍMŰ VERSÉRŐL
.
Ez egy megrendítő és rétegzett vers! Úgy tűnik, mintha egy magyar vers lenne, és mély megfigyelést és a természettel való kapcsolatot ébreszt, sőt egy csipetnyi melankóliát is.
Íme a vers leírása és lehetséges jelentései:
Pálóczi Antal „Kertben” című verse, melyet Rilke „Tanulok látni!” szavai vezetnek be, a mély megfigyelés aktusába merül, túllépve a felszínesen, feltárva az összekapcsolódásokat és a közelgő veszteség vagy elszalasztott lehetőség érzését.
A párbeszéd formátuma bensőséges és irányító hangnemet teremt, szinte olyan, mint egy mentor és egy diák közötti óra.
„Látni tanulok!” /Rilke/ : A mottó megalapozza a látás aktusát, hangsúlyozva, hogy a látás aktusa nem passzív, hanem aktív, tanult folyamat. Egy mélyebb megértés és érzékelés útjára utal.
„- Látod ezt a fűszálat? / - Igen.” : A beszélgetés egy egyszerű, kézzelfogható tárggyal kezdődik: egy fűszállal. Ez megalapozott kiindulópontot teremt a megfigyeléshez.
„- Mit látsz általa? / - Fűmagot.” : Az első kérdés túlmutat a közvetlen határokon. Az „általa” kulcsfontosságú, jelezve, hogy a fűszál egyfajta csatorna valami máshoz. A válasz, a „fűmag”, előrelátást és a fű eredetének és lehetőségeinek megértését mutatja.
„- És még? / - Esőfelhőt.” : Itt vesz a vers egy szimbolikusabb és képzeletbelibb fordulatot. Egy fűszálon keresztül „esőfelhőt” látni egy ugrás. Ez a fű létezéséhez szükséges éltető elemek tudatosítását sugallja, talán még az ég tükörképét is egy harmatcseppben a füvön.
„- Hol? / - A vízcseppben.” : A helyszín pontosítja az előző választ. A vízcsepp mikrokozmosszá válik, amely magában foglalja egy esőfelhő hatalmasságát. Ez rávilágít arra az elképzelésre, hogy a természet teljes körforgása a legapróbb részletekig is érzékelhető.
"- A magon? / - Elszáradt gyökerén, ahová majd késve érkezik.":
+ A „magon?” kérdés visszautal a fűmagra, összekapcsolva a megfigyelést a jövőbeli potenciállal.
Ez egy megrendítő és rétegzett vers! Úgy tűnik, mintha egy magyar vers lenne, és mély megfigyelést és a természettel való kapcsolatot ébreszt, sőt egy csipetnyi melankóliát is.
Íme a vers leírása és lehetséges jelentései:
Analysis of "Kertben" (In the Garden) by Pálóczi Antal
Pálóczi Antal „Kertben” című verse, melyet Rilke „Tanulok látni!” szavai vezetnek be, a mély megfigyelés aktusába merül, túllépve a felszínesen, feltárva az összekapcsolódásokat és a közelgő veszteség vagy elszalasztott lehetőség érzését.
A párbeszéd formátuma bensőséges és irányító hangnemet teremt, szinte olyan, mint egy mentor és egy diák közötti óra.
„Látni tanulok!” /Rilke/ : A mottó megalapozza a látás aktusát, hangsúlyozva, hogy a látás aktusa nem passzív, hanem aktív, tanult folyamat. Egy mélyebb megértés és érzékelés útjára utal.
„- Látod ezt a fűzszálat? / - Igen.” : A beszélgetés egy egyszerű, kézzelfogható tárggyal kezdődik: egy fűszállal. Ez megalapozott kiindulópontot teremt a megfigyeléshez.
„- Mit látsz általa? / - Fűmagot.” : Az első kérdés túlmutat a közvetlen határokon. Az „általa” kulcsfontosságú, jelezve, hogy a fűszál egyfajta csatorna valami máshoz. A válasz, a „fűmag”, előrelátást és a fű eredetének és lehetőségeinek megértését mutatja.
„- És még? / - Esőfelhőt.” : Itt vesz a vers egy szimbolikusabb és képzeletbelibb fordulatot. Egy fűszálon keresztül „esőfelhőt” látni egy ugrás. Ez a fű létezéséhez szükséges éltető elemek tudatosítását sugallja, talán még az ég tükörképét is egy harmatcseppben a füvön.
„- Hol? / - A vízcseppben.” : A helyszín pontosítja az előző választ. A füvön lévő vízcsepp mikrokozmosszá válik, amely magában foglalja egy esőfelhő hatalmasságát. Ez rávilágít arra az elképzelésre, hogy a természet teljes körforgása a legapróbb részletekig is érzékelhető.
"- A magon? / - Elszáradt gyökerén, ahová majd késve érkezik.":
+ A „magon?” kérdés visszautal a fűmagra, összekapcsolva a megfigyelést a jövőbeli potenciállal.
+„Kiszáradt gyökerére, ahová későn érkezik” – ez a szívszorító tetőpont. Azt sugallja, hogy az esőfelhő tiszta érzékelése és a víz szükségességének megértése ellenére az éltető eső túl későn érkezik a fű elszáradt gyökeréhez. Ez a következőkre utal:
++Elszalasztott lehetőségek: A tudatosság megvan, de az időzítés nem megfelelő.
++ Az élet és halál körforgása: Még tökéletes „látással” sem minden menthető meg vagy virágozhat.
++ Az érzékelés korlátai: Bár az ember „láthatja”, amire szüksége van, nem mindig tudja kontrollálni annak érkezését vagy hatását.
Általános témák:
- Mély megfigyelés és érzékelés : A vers bizonyság arra, hogy megtanuljunk túllátni a nyilvánvalón, felismerve a természeti elemek (fű, mag, víz, esőfelhő) összekapcsolódását.
- A természet körforgása : A növények életciklusát érinti a magtól a gyökérig, valamint a természeti jelenségektől, például az esőtől való függőségüket.
- Melankólia és veszteség : A befejezés a megbánás vagy az elkerülhetetlenség megrendítő jegyét vonultatja fel, rávilágítva arra, hogy még előrelátással is vannak dolgok, amelyek kívül esnek az irányításunkon.
- Idő és időszerűség : Az eső „későn” érkező gondolata központi szerepet játszik a vers érzelmi hatásában.
Pálóczi Antal e látszólag egyszerű párbeszéd révén erőteljes elmélkedést alkot a tudatosságról, a természet könyörtelen ciklusairól és az igazi érzékelés keserédes természetéről.
.
| |
| 1857. | [tulajdonos]: Nagy László 306. | 2025-06-04 22:01 | Balassi Bálint lázbeszéde
.
Ördög már veletek, ti álszent hivatalok,
hites uraságok csipkegallérban, csuhában,
kik arcomat dongva a kárt örvenditek rajtam,
dongók, a szentlélek dühödt pirosa kitílt.
De ti bejöttök sátorom száján szalag gyanánt,
utatok sötétül Bécsig, hol jó hír a gyászhír.
Hány sértett fenség marka eresztett szemfedőnek,
csipeszes inkviziciónak, ti dogma-dongók!
Dögbanyák, az ágyú nem lök oly mérges tojást
amilyent farotok csöve pököd eleven húsra,
homlokom kínja nektek oszmán nyalánkság, vissza,
ragadjatok Belzebúbra, ki világra kúrt!
Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó
s teknőc-lovasoknak csak hasa-menése gyors –
Ti nem hulltok el, de sorsom kitagadom
innen, mert vétek, hogy egy-hiten veletek éltem.
Csontvázdiák, te, halál, tiéd a rózsás kalap,
kobakodra húzd és ámulj amig én a világot
vetkezem, a májust, bár fülemüleszóval bélelt,
margarét-gombos rétet levetek s zöld mezőt.
Delfin-szökésü ló torokig habzó kalász közt
már semmi, az Óceán habzata semmi, a Nap
férfiseb-láza, a mátka-ezüst haskéregü Hold
s töredék aranyaim: csillagok, elszórt semmi.
Lengyel szép Zsuzsánna, citera et cetera,
s kitől fürdő forr fel, a Hölgy és mókusa, semmi,
doboz-tömlöcben gyűrüm, hontalan voltom semmi,
hervadj le földig, te rózsás kalapos halál!
Szent vagyok, költő-vitéz, akit sebein át
gyalázott, piszkolt, gyilkolt az arany Kamarilla
kátránnyá rontva a vért, de a vers Pelikán,
valakihez pirosa áttör időn s ködön.
Ördög már veletek, oltottmész-ruhám dörög,
zsinórzata villám, nem esem hanyatt se orrlag,
angyalaim karolnak égbe, s majd krónika csácsog:
címere hárfa – hungarus volt, istentelen.
. | |
| 1856. | [tulajdonos]: Nagy László 305. | 2025-06-04 02:20 | Kérés, nem teljesítve
.
Csigolyámra ömlő hajamat
fordítsátok félre vagy föntre,
nehogy visszarúgja a bárdot.
Én tisztelem a tiszta csapást –
De ki hallott ilyet, ki látott?
A bárdot megetetik hajjal
s gyalázzák a nyakát sokáig.
. | |
| 1855. | [tulajdonos]: Nagy László 304. | 2025-06-02 22:33 | A jó vitéz vesztesége
.
Szűzen a szűz uton elballagva
átlépve haránt a hadi utat
hol paripalábak porzászlósan
füstölögnek végig – elbujdosva
szent ordasokhoz a kócsagnyakak
liliomkertjébe – ez volt a jó
s volt méltó hogy jussolt sírdombokkal
háltál a Hold alatt fű-lepedőn
a város kövei közt lópokrócon
állat- és istenszaguan amíg
az édes nyálnak nem jött aszálya
amíg a rang csupán komondori
ha nagy darab máj löketik vala
a földre csavart fejü bikáért
nehogy étlen vessz de a királyi
ámulat fölemel hópénz-ezüst
majd zsold aranyban csak a fekélyhez
kapcsol és ámen: lelked lukad ki
átesik rajta szűz út örökség
ahány csillag annyi átdöfött pólya
föltekintesz a jegenyemagas
gyászos nőkre de égi magasok
harmatoznak néked s csak bárányfelhők
fohászát s nem a szitkokat hallod
hétfőre ha megvirradnak az ágyak
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
