NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2024-09-11 20:55 Összes olvasás: 121145| 1588. | [tulajdonos]: Nagy László 50. | 2024-09-10 21:44 | .
Ríkató, nevettető
.
Vasat jégdarabbal
hevítünk,
csöbör alá selymet
kerítünk.
Vizek hegytetőre
felzúgnak,
nap tündököl koncos
hazúgnak.
Bajszos embert kötünk
pólyába,
rálövünk az áldott
gólyára.
„Kutágason ordít
a szamár,
sudárnyárfán szundít
a betyár.
Medve cérnát rángat,
hehehe,
drótkötelet dühös
cinege.”
. | |
| 1587. | [tulajdonos]: Nagy László 49. | 2024-09-09 21:34 | Rothadt zsup alatt
.
Heteken át könnyezi az ég
az új világ véres köldökét,
mossa, szapulja, szappanozza,
de soha, soha nem napozza.
*
Nehéz esőben asztag feketül,
szalmája gyengül, rogyik, öregül,
kalásza az égben kicsirázik,
zöld hajába verébcsapat ül.
*
Éji szállásom széna magasa,
ide mászok fel minden éjszaka,
tapogok vaksin, ha nagy a sötét,
takaró helyett néha vashorog
akad a kezembe, érzem hidegét.
*
Bagoly szavától nem riadok már,
karomban ropogó derekú halál,
póklakodalomban násznagy én vagyok,
ezüst bokrétám puha pókfonál.
*
Dél van, a harang szava ebéd-nóta,
két kis ökör bőg: a Busa, Sörös,
kakaslevessel ma nem állunk szóba,
fehér leves lesz, nem aranykörös,
lobogunk mégis, mint az üstökös.
. | |
| 1586. | [tulajdonos]: Nagy László 48. | 2024-09-08 23:38 | Tollam vásuk.
.
Tollam vásik,
tintám elfogy,
a hitem alászáll,
anyám rongya
engem gyászol
piros hodvilágnál.
Nagy keresztfa
nehézsége
sajog vállaimban,
de zuhogva
mint a zápor,
én még sose sírtam.
. | |
| 1585. | [tulajdonos]: Nagy László 47. | 2024-09-07 23:10 | Árokparton járok mindig
.
Árokparton járok mindíg,
billegőhöz csak ez illik.
Fáról sárga pénzek hullnak,
susognak szegény fiúnak.
Bolond bánat nem lök félre,
sárkánynak sem esek térdre,
jóságomban hatalom van,
háború a két karomban.
Tejjel táplál a jó remény,
mesebeli rózsa-tehén,
szőlőszemet csipegetek,
ujjaim közt csillag remeg.
. | |
| 1584. | [tulajdonos]: Nagy László 46. | 2024-09-06 23:37 | Árokparton járok mindíg
.
Árokparton járok mindíg,
billegőhöz csak ez illik.
Fáról sárga pénzek hullnak,
susognak szegény fiúnak.
Bolond bánat nem lök félre,
sárkánynak sem esek térdre,
jóságomban hatalom van,
háború a két karomban.
Tejjel táplál a jó remény,
mesebeli rózsa-tehén,
szőlőszemet csipegetek,
ujjaim közt csillag remeg.
. | |
| 1583. | [tulajdonos]: Nagy László 45. | 2024-09-05 23:44 | Kopár parton
.
Kopár parton ültünk csókosan,
csókosan és igen kócosan.
Égben úszott egy borzas öreg,
kék szemein sötét szemüveg.
Isten volt ő, hegytetőre ült,
szorított állához hegedűt.
Húrja pattant, villámtünemény
cifrálkodott, kinevettem én.
Zápor-palástja zengve ránkszakadt,
s mi csókolóztunk a zápor alatt.
. | |
| 1582. | [tulajdonos]: Nagy László 44. | 2024-09-04 23:12 | Kéve-dobűló
.
A kévék, a sárga kévék
aranypalástú csődörök,
tőlem rugtatnak égfelé,
megizzadok, a por beföd.
A kévék, a sárga kévék
szelíden sorba fekszenek,
estére az asztag ormán
csillagot fogtok, emberek.
Ó, súlyos az istenáldás,
meghabosodunk, reszketünk,
ájultan roskadunk ágyra,
mint a vas-hordó zeng fejünk.
. | |
| 1581. | [tulajdonos]: Nagy László 43. | 2024-09-03 23:37 | Karikáznak az ördögök
.
Karikáznak az ördögök,
az úton fölrepül a por,
sivít a szél, a fa alá
bújna csibeként a bokor.
Én e házból kiszaladnék,
mert bánt engem a rongyfüggöny,
véres a vázában a víz,
jajgat a zsálya, vadbükköny.
Pattogatják a bánatok
a házunk meszelt homlokát,
én nem bírom, ha anyám sír,
este, ha kibontja haját.
Az ördögökkel elmegyek,
leszek én garabonciás,
sárkánylovam haja vihar,
a hasa hajnalpirkadás.
. | |
| 1580. | [tulajdonos]: Nagy László 42. | 2024-09-02 23:37 | Galambcsőrök csettennek
.
Galambcsőrök csettennek
párizsi almafán,
délre úszik gyöngyfelleg,
madaram, vársz-e rám?
Megyek hozzád kis tubám,
sugárverő délután,
ha nem látlak,
szélben szárad
kútkávája gyenge szádnak.
Inget nem veszek,
pőrén így megyek,
barázdaparton
illegek, billegek.
Sárga tarló kiterül,
szikrás nyári lepedő,
árpa-kepe összedül,
kéve közé hengerül
két megijedt szerető.
. | |
| 1579. | [tulajdonos]: Nagy László 41. | 2024-09-01 23:42 | Vihar
.
Égre dob deszka-kaput,
zöld ággal hozzánk befut,
villámozva ragyog szőre,
nyargal megáldott mezőre.
A sok kéve égre zúg:
felröbbentett aranylúd,
sírok értük, mint a leány
háborodott libák után.
Vihar multán nincs erőm
robotolni dúlt mezőn,
bomlott kévét nem kötözök,
inkább gyászba felöltözök.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
