NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-03-25 04:30 Összes olvasás: 1345191784. | [tulajdonos]: Nagy László 236. | 2025-03-24 23:15 | . Betűk gyászőrsége . Itt nyugszik a Hármas Honvéd Gyalogezred . | |
1783. | [tulajdonos]: Nagy László 235. | 2025-03-23 22:15 | A karácsonyfás ember . Búbosodott a tej a tűzön, mikor bejött a virradati kékség. Míg apám szénát rakott a jászlakba, anyám pedig társalgott a kismalacokkal, megszöktem az ágyból. Megúntam a lovaglást a tarajos vánkos-csikón, elindultam a hóban mezítláb, egyszál ingben.
Talpam nyoma nem volt nagyobb a babérlevélnél. Nem fáztam. Lépegettem elszántan a falu iránt. Rókák ugattak a dombon, a dögtemetőnél. És távol égtek még a Bakony zsiványszemei. És tele volt harangszóval a világ.
Jött szembe velem egy megviselt katonaköpeny a Világháborúból. Sovány ember köhögött benne s hirtelenül tétova lett. Lehet, a Kisjézust vélte sétálni a havon, hiszen a világító templomban őérte zengtek éppen. Közelebb érve rámismert az ember, leguggolt elém, kitárta a karját: Hová iparkodsz, Zászló? A kovácshoz, mondtam. Erre kigombolta köpenyét, engem pedig belülre gombolt, átlőtt, sorvadásos tüdeje fölé, a kisbaltához, mert az volt a belsőzsebében. Hörgésben, fujtatásban, szívdobogásban így vitt hazáig, az ágyba. Később az ablakból láttam a ziháló embert, jött az erdőből, hóna alatt jókora borókafenyővel, mintha zöld lovon lovagolna a hóesésben.
Ma úgy látom a hóban, szájjal aggatja vére szalagjait örökzöld lovára, mert a halálba akkor indult. Én pedig igazán akkor születtem, mert akkor léptem először pajzs nélkül a télbe. . | |
1782. | [tulajdonos]: Nagy László 234. | 2025-03-23 01:04 | Első özvegységem . Húzzák a harangokat Piroskáért. Én a cseresznyefa tetején megözvegyülve magamat rángattatom a széllel. Szólnak a harangok Piroskáért. Messziről, ahol az utak erednek, porfelhőben közelít a gyász. Lejtőjén lefelé robognak a vas-rokonok, nagy vasalt kocsik tolják maguk előtt a csacsi-méretű lovacskákat. Émelyegve az állomásról jön pesti szobalány, három. Tántorognak a szalagos liliom-kerékkel. Ó, kedvesem, ó, kedvesem! Óbégatnak testvérükért, a kicsiért, aki szép ruhát se hordott, úgy lett árnyék. Én itt a fa tetején, mit tudhatok a tüdővészről? Mert a felhőből kihajol egy nagy professzor, pálcával üti a levelet s füleimet. Hát orvos vagyok-e én? Tudok annyit, hogy kifőzte tüdődet a láz fakóra. Elsorvasztotta. És a tüdőről térkép, Magyarország jut eszembe. Tudom, hogy két kis melled között ezüstláncként patakzott a víz örökké. Tányérodat a holdból vették elő, oda tolták vissza. Külön tányér, külön kanál. De én a számmal etettelek, lehúnyva szemeimet. S kölcsön kért hegedűvel muzsikáltam neked a napon. S mert nem hitted a halált, a te mókád százszorta jobb volt a kalácsnál. Apai kalapban, te kis komikus! Most megfagyasztották mosolyodat. Rávésik nevedet a keresztfára. Rádöltik nővéreid a fehér selymet, kifestenek pesti rúzzsal babamenyasszonynak. Majd kimeszelik a házat is utánad. Volt Piroska, nincs Piroska! Megözvegyülve, a fa tetején magamat rángattatom a széllel. Harang vagyok. Midőn az ég és föld meg fognak indulni. Szól a gyászének, szólnak a harangok Piroskáért. . | |
1781. | [tulajdonos]: Nagy László 233. | 2025-03-21 23:28 | Temetés után . Örömzöld fa alá sírhatnékom velem jön akár a szédület akár a temetés fáklyafüstje örömzöld fa alá poharamig terepszemlére jön a halál antracit-villámú kamerával
Nem hívtam, ki küldte ide önt?
Nem akarom hogy megörökítse leszögezze egyetlen csattanás a pohárhoz láncolt főt, hogy legyen fekete-fehér, sziklai szürke fölmutatni-való ostoba érv elföldelésre s minden miértre
Barátom gyászolom, tolakodó!
Kínja számontartva nincs, a hosszú hóhérlásról hol a dokumentum? vérző bútorzatával a lélek csillagát őrzi-e album? dehogy oknak okozat iktatva: a szesz lángangyalai viszik a koporsót
De az orcátlanság nem pirul el!
Nem rózsával, tökéletes rémmel nézni szembe, ez itt az örökség ez a kincs tőle, a földbe vakult széjjelmart rézkarckirálytól, a gyász ragyogtat érte: tengert a redők Magam vagyok már, ez is világos
Kérem, ne zavarja poharamat! . | |
1780. | [tulajdonos]: Nagy László 232. | 2025-03-20 21:55 | A Mindenség mutogatója . Elmúlt-e már a fekete zászlós tél? A külsőségek, ezek a megidézett tanúk megnyugtatnak-e végre? Tömörödnek a fák, féregtelen virág-válluk igyekszik elfalazni tőlem egy arcot és tragédiát. Elémlökve a park, akár egy tálca, beültetve tarka kupicákkal s fölszáll a nagy tavaszi alkohol.
És íme, a pillanat kulcsvirága megnyitja kapuját a mennynek, mint a középkori önámitás. Ott bent, ott fent a legmagasabb falakon szárnyas inasai közt Kondor mester, óceán-erővel ontja a formát, a színt. Hát mirevaló a gyász! Nem hagyta abba, de isteniga- zából működik tovább. Teheti, mert Dürer, Bosch és Blake úr a mennyei zsűri. Miképpen a mennyben, a földön is így kellett volna légyen. Újra lezökkenek a földre. Szemem elé perdül egy fotó: elárvult műterem, csak a festőállvány, föltéve rá egy kalap.
Társalkodva az emlék-emberrel, aki hol angyal-, hol démonarcot ölt, itt sétálok a zöldben. Miért látogat meg ennyiszer? Bizonyára, tudat alatt hívom, mert hiányzik. Itt van, de még nem a televényszagú ingben, a moha-kesztyűt még nem húzta föl. Ki mondja, kicsoda mondhatja, hogy halott vezet itt elevent? Ilyenkor, ha velem van, másképpen látok. Hatalmának természetét elemezném, hogy tudjam a százszorszépet csavarta-e meg ujja, vagy szemem iriszén igazított? Mert olyan kondori ma a világ.
Úgy vezet, úgy vonz a mindenség tárlatában, hogy arcomba néz, ügyel a két arc kapcsolatára, bár lépte szerint a tarkóját, csuklyásizmát kellene látnom. Csak vezess, hű vezetőm, szigorú mutogatóm, te vérző kerúb a bolygók alatt. Szemközt fekete szőnyegként jönnek a hangyák az urán-mezőkről, és a füst drótkötegei karikáznak felettünk. Jaj, lesz-e erőnk összevarrni a kettéhasított falevelet is? Erőnk lesz-e, hogy a sivárodó szíveken szétdúljuk az aszály sárga szivattyúit? Ez itt a Júdásfa, már teljesen kivirágzott. Ez itt a manipulált fülemüle. S bizony már alkonyul. Már denevérgirlandok alatt bál van, combok és drapériák, hasonlókat karcoltál a rézbe.
Emlékszem, festettél keresztfát, kifűzött cipő a tövében, kalap az előtérben, az anyaföldön. Az a kalap is mintha a tiéd volna. Felelj, te vagy-e az a király, akit felszögeztek? Kondorias furcsa a válasz: Nemcsak. Mondd, van-e létezésünkben összegző pillanat, mikor már a legfőbb érték nem az ember? Válasz: Megesik. És tudod-e, micsoda ajándékot hagytál az ország nyakára? Csönd. Mert ő felhúzván térdét és vállát, mint egy betáplált szerkezet: elszáll. És én nem mondtam neki soha: Te drága, te drága. Ezt ismételd a végtelenségig, visszhang, óh, Tihanynak rijjadó leánya! . | |
1779. | [tulajdonos]: Nagy László 231. | 2025-03-19 22:15 | Az Országház kapujában, 1946 . Péter és Julcsa a lépcsők legtetején, háttal a kapunak harangszavú délben, seregek a fényben, százezer fő meg szekér, aknaszilánkos gebékkel fohászkodva állunk: mi vagyunk a Himnusz, s Péter ama tiszta ingben megborzong a kőig, látva az ünnepi bárányt, látva a kenyeret, bort s az áldozat sugallatától megütve kifakad a lebitangolt Haza nevében s mutat ujjal a kőtornyok tumultusára: AMIG EZ A HÁZ NEM A MIÉNK – nem a miénk, visszhangzik bennem, aki könyöklök ott egy lovacskán s tudom: az idő a miénk, tudom: a köveknek is távlata por, mert áthullhat minden a rostán. De soha az ő képük, soha a mi fiatal arcunk. . | |
1778. | [tulajdonos]: Nagy László 230. | 2025-03-18 22:27 | Búcsú Tamási Árontól . Te, aki a gyöngyvirágot kitűzted minden tavasszal, mellkasodba őrlő fényű csillag-telep ver gyökeret.
Te, akinek magasra hágni anyatej adott erőt, fekvő fekete fenség, anyád hamva lesz lepedőd.
Őrülten hitted: feloldja törvényes fényed az átkot. Trónra-törő herceg, mi lettél? Megtépett álom-király!
Páva-palástod vállamon, glóriás poharad enyém, mind csupa gyászlevél immár, torok-maró keserüség.
Kárvallás lesz minden évszak, hasztalan a szilaj szüret, megerjedt záport szürcsöl kövesedő táltos-fogad.
Sírodon gigász-délibáb – teremtett tündéreid meresztik a teleholdig méz-csepegő melleiket –
Valld be: a gyönyör csalatás, nem múlik el soha a gond, rághatod a megoldásért kezed fejét ítéletig.
Sírodra, tudom, hívsz majd csupa-dér magányos ordast, golyó-verte szüggyel szétdúl szivárványt, mesét, idillt,
illőn felgyöngyöz könnyel, az anyaföld fagyát bevérzi, s felvonítja égig a kínt, amit nem lehet kimondani! . | |
1777. | [tulajdonos]: Nagy László 229. | 2025-03-17 23:27 | Végakarata: tűz . .......................................................................................................Ferenczy Béni halálára . Égbolt se billen, föld se hasadoz, nem inognak a kristályok szimmetriái, az iszonyún száguldozó fény se lesz inaszakadt és keringnek rendben a vas legbelső tündérei a betörhetetlen magok körül, a végtelen lényeg körül s nincs jele szomorúságnak porban se lángban, csak rajtam, de ti nyertetek, ujjongjatok idegen erők, hiszen végülis hozzátok pártolt, átváltozott Ő, a Szelíd, s már törvényetektől irgalmatlan: előtte tűz és mögötte jég, a jégesőt veti belénk, előtte tűz és kezében rózsával megindul a tűznek, megy vakmerő-fönségesen, mert álma, végakarata: tűz, bűvöli már a tűz s nem a leonardói piros palást, de a tűz, ama dördülő, felragyogó villám-kehely, hol a tisztaság véglegesen magára talál és emléktelenné hamvad el a kín, a hideg titánium-szög meg a csont, és jaj nekünk: kék szemeit kereshetjük már holtunkiglan, ásványi kékből, égből nem süt ránk semmi szeretet, és a nefelejcs se adja vissza Béni szemeit soha, az a kör széjjelrobbant, melegedni nincs hely, siratjuk – siratjuk magunkat, mert megvert végzete varázslatával, s nagy művön izzadunk, alkotunk magunknak halált, hánytorgót, légszomjasat, kibírhatatlanul irgalmatlant – előre, fiúk, a szerelmes életen át, az emberevő lángoroszlánok közé vagy a rohadás zápora alá, beilleszkedni bátran a múlhatatlanság szerkezetébe, új lehetőség, valószerűség túl a fekete zászlón, ahol a Mester kezei dörögnek – itt most minden homály, egyetlen bizonyos: az emberi árvaság, fiúk, előre! . | |
1776. | [tulajdonos]: Nagy László 228. | 2025-03-16 22:45 | Egry ragyogása . Már nem a tó és nem a tenger nem a világ boltozata nem a hullám, nem a villám betölti szemem a férfi
aki jön a végtelen vízről csónakkal, vászonruhában hó jelenése, vért se köhög már nem zihál, semmi erőfeszítés két evezője vadliba-toll
kiköt s a párában asztal várja kenyér és hal meg bor s körülötte mind aki rajongja olyan ívben akár a szivárvány arca előtt
SZENT A MI KENYERÜNK, HALUNK S BORUNK JÓ VOLT, MÉG SZIVÁRVÁNYT IS LÁTTAM ITT
S elevez tőlünk a szent és barbár két evezője vadliba-toll zendül a tó és zeng a tenger föltámad a hullám, a villám reped a világ boltozata megölnék egymást az elemek alakok elvérzenének de ő feltartja kezét, csönd lesz
patyolatot ád a sebekre rend lesz, de marad a feszesség a vízé, az égé, hegyeké homlokok tektóniája
kőművese a világosságnak siratja az elherdált világot s fölépíti káprázatában . | |
1775. | [tulajdonos]: Nagy László 227. | 2025-03-15 23:53 | Föltámadt piros csizma . ..........................................................................Petőfi Sándor születésnapjára . Lélekzendítő asszonylábon sólyomideg-varrottasan föltámadt piros csizma kísért megostorozott délibáb orra vasának újhold a minta szögeinek csillagmező úgy szikrázik egyetemes télben hogy tébolyog itt legalul ahol mi fekszünk behavazva sebzetten, csonkán éktelenül
üres a bölcső, a harctér teljes: balsors-csinálta babákkal néma s föltámadt piros csizma a síkon szívünk dombjának dúvadja már végzet-igézte agyunkon táncol sarkantyúzza a dögöket is mit akar, mit akar, azt akarja szeresse ez a nagy havú ország kövesse holt és eleven
föltámadt piros csizma kísért aki hordja ki az a barna? könyökölj fel a hóban és látod nem Júlia a síkon, de más a Géniusz keresi Sándort, sarka rúgja a tölgyet, dől róla a dér s ahol a dárdák és lángok állnak medvebundás győzők kezében világos vérrel meging a pohár
föltámadt piros csizma a síkon eszelős látomás volna csak? hát nem szebb az ujjászületés hó-alatti kárhozatunknál?
lélekzem a télben, fohászkodom föltámadt piros csizma, csak zaklass te irgalmatlan édes, te fényes csikorogd széjjel a szívünk havát! .
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|