NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-04-25 10:17 Összes olvasás: 137253| 1817. | [tulajdonos]: Nagy László 267. | 2025-04-25 00:44 | Én is drága, te is drága
.
Én is drága, te is drága,
Egyetlen fa két virága.
Minek nézünk mégis másra,
Én is drága, te is drága?
Nem egymásra, mindig másra,
Én is drága, te is drága.
. | |
| 1816. | [tulajdonos]: Nagy László 266. | 2025-04-23 22:21 | Kórus
.
Ó, szállj le ide, sólyom,
ó, szállj le ide, sólyom,
csak szállj le, szállj le, szállj le, ha mondom!
csak szállj le, szállj le, szállj le, ha mondom!
Te sólyom, aranycsőrű,
te sólyom, aranycsőrű,
te sárga, sárga, sárarany körmű,
te sárga, sárga, sárarany körmű!
Hasítsd fel selyemingem,
hasítsd fel selyemingem,
csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem,
csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem!
Ha élek, veled éljek,
ha élek, veled éljek,
ha égek, égek, égjek el érted,
ha égek, égek, égjek el érted!
. | |
| 1815. | [tulajdonos]: Nagy László 265. | 2025-04-22 23:14 | Szépasszonyok mondókái Gábrielre
.
„Szájából hallottam Báthori Gábornak: Én vagyok az Báthori Gábor, utánam
mindjárást Dengeleghiné”
„Hallottam, hogy az asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre”
„Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatván azt mondotta: Gábor,
Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni az szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt”
Tanúvallomások 1614-ből
.
Gábriel
Gábriel
Gábriel
árnyékodért selyemingem
ázik el
ágy havasán fejedelmem
húrjaimon hegedősöm
göndörödősöm
haramia-hősöm
nyári vörös
agyagomban
lábnyomodat
őrzöm
látni akarlak
sürgetem a sarkad
tüzet rakok ropogósat
fölteszem a lukasit
rácsapom a kupasit
lábosban a lábnyomodat
főzöm
nyergelj s nyargalj
paripát sarkalj
tűz ahogy a nád-mezőn
átropog a háztetőn
gyere piros angyal
Gábriel
Gábriel
Gábriel
nehogy engem csereberélj
bárkivel
gyöngyszem-szép mesternődet
kuka hajadonra
gyönyörödet gondra
suta baba
buta baba
dib-dáb
dib-dáb
nem érti a cifrát
törj be angyal az akolba
inkább
de te ide nyargalsz
ha mondom
nyárdelelő tündöklet
a boltom
így adok
úgy adok
jól tartalak jóval
nem gyüszüvel mérikélek
de ló-zabolóval
nyalánkságra
nyiss a számba
itt a mézelt óbor
pörkölt dió szentegyháza
hasadékos
dombor
minden kis csucsorban
égetett cukor van
édességem
édességed
én akit megigézek
bármit akart is
bárhova tart is
úgy megtorpan
úgy ide fordul
alattunk a fekete föld
megcsikordul
Gábriel
Gábriel
Gábriel
szivárványos úton ide
átivelj
hét verőér erejével
ágyam havasára
mélyföldi nyüves dögtől
mazsolás kalácsra
száz nyíllövés távolán
át a hegyek táborán
zászlókon tömlöcökön
harangokon bödönökön
át a pénzes örömökön
nyolc boldogságon
golgotavirágon
árvácskán basa-rózsán
hangyán morzsán
csipkefa csipkéin
szűzeknek micskéin
mókusokon át
ordasokon át
ország aszályán
át a világ ragályán
róka-büdös gyámokon
át özvegyi fátylakon
sisakokon kalapokon
verebeken át
ebeken is át
könyveken patikákon
kígyókon koponyákon
palavesszőn palatáblán
szerkezeten
ábrán
át a bölcseségen
mint a sav a fémen
kovakövön pata zaja
a fülemig érjen
hajszálam a gyertya-lángon
úgy elég a távol
nyög a lovad
jön a lovad
nyakaszakadtából
. | |
| 1814. | [tulajdonos]: Nagy László 264. | 2025-04-21 20:55 | Gábriel
.
Világos nappal viola
cirmolja mackó-pofámat.
Jön a tündér s nem hoz gyönyört,
csak vékonyka nyálat.
Gyönyört ha nem ád,
okot ád hogy utáljam.
Ingatom árva medve-fejem
s mennydörög a májam.
Úristenem, fujj az égből
ágyékomra dérből fátyolt.
Gyönyört ha nem ád:
megszületése is kár volt.
Lovam szeme véres oltárt,
sarkantyúm szitkot sugároz.
Gyönyört ha nem ád:
elrobogok szilaj banyámhoz.
. | |
| 1813. | [tulajdonos]: Nagy László 263. | 2025-04-20 22:55 | Napozó nagyasszonyunk
.
Akit e lándzsa-sor körbe fog:
imád arborétumi pompát,
légző-gyökerű növényeket,
oregoni cédrust, a pampák
ezüstművein haja cicáz,
húsát ha a sugárba tolja,
körötte nyitva a tűzliliom,
kitárva szálas ebei torka –
külvárosi csalán-csokorral
köszöntenéd te, édes párom,
pír-hólyaggá avatnád hamar,
hogy mint a léggömb tovaszálljon,
lovagi kézzel én becézném
jól elidőzve a formán,
én e nagyasszonyt őrült hőben
tajtékká szétlovagolnám.
. | |
| 1812. | [tulajdonos]: Nagy László 262. | 2025-04-20 00:01 | Viola rajzai
.
Úgy láthatok Violára
hogyha nézek írott képre.
Kitálalva itt a hattyú
feketére sütött vére.
Föltekinte csokros fára,
ahány asszony, annyi szoknya,
cifra zsivány függesztette
hogy lábukkal harangozna.
Hó nem lehet egymagában,
kormot fujnak rá a kürtök,
csípők, hajak farsangjára
hág a csonka gyász-csütörtök.
Viola a bibliásom,
tábor indul, mennyi lábnyom,
göndör főkön űl Jehova,
ring mint ruganyos diványon.
Tart a menet mindörökké,
megtüzdelve tőrrel, érccel,
fegyverek közt érvelünk mi
az Énekek Énekével.
Higgyük-e hogy itt a hajnal,
ha jön fölnyitott erekkel?
S fölfordul az üveghintó
nagy kokárda-kerekekkel?
Nyulfület a holdvilágba,
bölényt a megbontott ágyba,
drámát agyvelőnkre hímez
Viola kezének árnya.
. | |
| 1811. | [tulajdonos]: Nagy László 261. | 2025-04-18 23:18 | Testvérek fehérben
.
Vasajtómon átüt
méhek muzsikája
s tudom: nappal volna
vasajtómon át is
hallom: mézet pergetsz
tálba, virágosba
elküldöd a tálat
bika homlokával
rengő anyaföldön
földrengés tudatja
most jön édességed
Lászlónak a méz jön
de ők elém adják
sár- s tövis-kondérban
torz vércse-fészekben
ahány csöpp a mézed
annyi csöpp a vérem
vér mindenik percem
mind pirosra válik
amit Fehér Anna
művel érdekemben
ahány aranytallért
termésül kicsépelsz
mentésemre zsákolsz
annyi sebet rajtam
ütnek porkolábok
pokoli zsebrákok
sebem ahány perdül
tallér annyi pendül
az is kincstárukba
vagyok zengő kincs-fa
ostortól virágzom
termek zúzva, rúgva
zsarolt jóság vagy te
bárányzó föld, égbolt
gyalázott fehérség
s fehér vagy, fehéren
terjeszd a világra
hajam fehérségét
terjeszd tisztaságnak
átoknak, halálnak
s mentségnek fehéren
hogy tavaszra lássunk
mikor fent ülünk már
a mennyei székben
. | |
| 1810. | [tulajdonos]: Nagy László 260. | 2025-04-17 22:25 | Két sörényes
.
Kívül kerekek, láncok, tűzcsövek, sebek, trombiták,
tébolyda – lángolnak gyűrük, tajtékosak, nyergek, igák.
Belül maradék éden, világa világosságnak,
levelei szívalakúak, örökké hallelujáznak,
adnak eleven koronát sörényes két mese-lényre,
nyílt szívü lányra s hóból-parázsból alkotott ménre –
élnek s nem ég el aszályban ér, se levélkorona,
élnek, de árnyékuk nincs és egymást se födik el soha,
torlódhat a két sörényes, de a mellkas, de az ágyék
tömör narancsa kibukkan, úntalanul új ajándék,
alázat, kevélység, fintor ebben a fénykörben nem honos,
nem a félelem, nem a kín, itt az öröm az ostoros,
teljesség, panasztalan, nem görög se nem latin:
kolonctalan lélek táncol az álmok magaslatain.
Valamikor éltem-e így? Mindegy, ma csöndben leülve
egyetlen levél alá is – menekülnék ide belülre!
Kívül a vérnek vásárai, halálfej-homlokzatú
malmok, megadás, nem-megadás, tűzvész, hamu.
. | |
| 1809. | [tulajdonos]: Nagy László 259. | 2025-04-16 22:40 | Művem a Tavasz
.
Gondoltál-e a tömör virág-szobrokra,
az akarat műveire, márgavörös hegyoldalak
izzó alakjaira, almavirág-mózeseire
kökényfák habzó méneseire, a duzzadt aranyeső
léda-ölére ahogy renget ady-hajú árnyat!
Gondoltál-e a verőeres tavaszi nászra
mikor beborított engem a világ hava
s torlódó paplanon árvult el erős kezem!
Gondoltál-e a tömör virágszobrokra
mikor hóemberhez féltékenyen adtalak férjhez,
s násznagynak hívtál érces varjakat, zúzos
csókákat koszorúslánynak lakodalmadba,
hol fuvóka szélben hóesés a te fátylad
s bánat-süteménnyel, ólomnehéz bánat-borral
torkodig eltelsz elhagyott szerelmem a télben!
Nem jött el hozzám, én indultam el a Virághoz
vízszintesen kúszva-úszva hóba zuhant zászlaimon át,
tuskóvá dermedt sasokon: tegnapi lelkesítőkön,
szétdurrant szívű tölgyeken, szilánkon, kormon,
át csipkebokron hol jégbohóc a lángoló isten,
kúsztam a vérrel-fölpumpált nagy hold alatt,
halottak házain át, pléh-tepsik tél-sikolyában
egyenest ama síkon az elképzelt Virág iránt –
Ki látta az éjben e vérizzadó tusakodást?
Mikor a krónikások hasukig sipkában ültek,
ki látta homlokom harcát üstökösével a télnek!
Jégcsillag-fejébe az élet rózsája fagyasztva volt,
uszálya havába mint hulla az édeni kékség,
s míg vívta belőlem mesebeli habomat, epémet,
végzet-lassan a szörnyet dögkertig fejem elnyomta.
Virág, nem is voltál, nem nyíltál, vérem a tanú,
én alkottalak téged, az én művem ez a tavasz,
legyen vígasz, ha érte jövendő napjaim is
előre megtizedelve, hát megtalált kedves, gyere,
a zimankó görcséből feloldozlak, ökleidet
kinyitja egyetlen csókom, virul a teljes világ,
ahol csak erek beszélnek s boldogul minden vércsepp,
ahol riadalom nincs, de bölcső a szerelem álma,
álljunk ki az arany szélcsendbe a nagy víz fölé,
hallgatag tükre fölé a tömör virágszobroknak,
ahol szétsugarazva megkettőzi magát a gyönyör,
zajtalan fejreáll előtted, mókáz a boldog tavasz,
te is fordítva látszol, szoknyácska, benne combok,
itt magasság, mélység nekem töretlen azonosul
s tükréből tűzzel igéz domború gyönyörüség!
. | |
| 1808. | [tulajdonos]: Nagy László 258. | 2025-04-15 22:29 | Torlódások
.
Olvasztja a jégszobrot magából,
fekszik fejjel a Dunának, sorsnak,
ropog sótól az ember meg az ágya.
Jönnek a lárma liliomával
jégöklök, de a zajláson át is
rikolt neki asszony-hangon a páva.
Haja a halál szagának fészke,
vízszintben elúszna csontja, mégis
rikolt neki páva-hangon az asszony.
Tél, tavasz, halál és asszony harcban.
Férfi vezényel, mit akar zsoldnak?
Szívgödrömbe pelyhet páva szakasszon.
Zárt szememnek karikája ámul:
Hímezve zölddel zajláson át is
átcsörtet hozzám az asszony, az asszony.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
