NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-03-25 04:30 Összes olvasás: 134519| 1784. | [tulajdonos]: Nagy László 236. | 2025-03-24 23:15 | .
Betűk gyászőrsége
.
Itt nyugszik a Hármas Honvéd Gyalogezred
. | |
| 1783. | [tulajdonos]: Nagy László 235. | 2025-03-23 22:15 | A karácsonyfás ember
.
Búbosodott a tej a tűzön, mikor bejött a virradati kékség. Míg apám szénát rakott a jászlakba, anyám pedig társalgott a kismalacokkal, megszöktem az ágyból. Megúntam a lovaglást a tarajos vánkos-csikón, elindultam a hóban mezítláb, egyszál ingben.
Talpam nyoma nem volt nagyobb a babérlevélnél. Nem fáztam. Lépegettem elszántan a falu iránt. Rókák ugattak a dombon, a dögtemetőnél. És távol égtek még a Bakony zsiványszemei. És tele volt harangszóval a világ.
Jött szembe velem egy megviselt katonaköpeny a Világháborúból. Sovány ember köhögött benne s hirtelenül tétova lett. Lehet, a Kisjézust vélte sétálni a havon, hiszen a világító templomban őérte zengtek éppen. Közelebb érve rámismert az ember, leguggolt elém, kitárta a karját: Hová iparkodsz, Zászló? A kovácshoz, mondtam. Erre kigombolta köpenyét, engem pedig belülre gombolt, átlőtt, sorvadásos tüdeje fölé, a kisbaltához, mert az volt a belsőzsebében. Hörgésben, fujtatásban, szívdobogásban így vitt hazáig, az ágyba. Később az ablakból láttam a ziháló embert, jött az erdőből, hóna alatt jókora borókafenyővel, mintha zöld lovon lovagolna a hóesésben.
Ma úgy látom a hóban, szájjal aggatja vére szalagjait örökzöld lovára, mert a halálba akkor indult. Én pedig igazán akkor születtem, mert akkor léptem először pajzs nélkül a télbe.
. | |
| 1782. | [tulajdonos]: Nagy László 234. | 2025-03-23 01:04 | Első özvegységem
.
Húzzák a harangokat Piroskáért. Én a cseresznyefa tetején megözvegyülve magamat rángattatom a széllel. Szólnak a harangok Piroskáért. Messziről, ahol az utak erednek, porfelhőben közelít a gyász. Lejtőjén lefelé robognak a vas-rokonok, nagy vasalt kocsik tolják maguk előtt a csacsi-méretű lovacskákat. Émelyegve az állomásról jön pesti szobalány, három. Tántorognak a szalagos liliom-kerékkel. Ó, kedvesem, ó, kedvesem! Óbégatnak testvérükért, a kicsiért, aki szép ruhát se hordott, úgy lett árnyék. Én itt a fa tetején, mit tudhatok a tüdővészről? Mert a felhőből kihajol egy nagy professzor, pálcával üti a levelet s füleimet. Hát orvos vagyok-e én? Tudok annyit, hogy kifőzte tüdődet a láz fakóra. Elsorvasztotta. És a tüdőről térkép, Magyarország jut eszembe. Tudom, hogy két kis melled között ezüstláncként patakzott a víz örökké. Tányérodat a holdból vették elő, oda tolták vissza. Külön tányér, külön kanál. De én a számmal etettelek, lehúnyva szemeimet. S kölcsön kért hegedűvel muzsikáltam neked a napon. S mert nem hitted a halált, a te mókád százszorta jobb volt a kalácsnál. Apai kalapban, te kis komikus! Most megfagyasztották mosolyodat. Rávésik nevedet a keresztfára. Rádöltik nővéreid a fehér selymet, kifestenek pesti rúzzsal babamenyasszonynak. Majd kimeszelik a házat is utánad. Volt Piroska, nincs Piroska! Megözvegyülve, a fa tetején magamat rángattatom a széllel. Harang vagyok. Midőn az ég és föld meg fognak indulni. Szól a gyászének, szólnak a harangok Piroskáért.
. | |
| 1781. | [tulajdonos]: Nagy László 233. | 2025-03-21 23:28 | Temetés után
.
Örömzöld fa alá sírhatnékom
velem jön akár a szédület
akár a temetés fáklyafüstje
örömzöld fa alá poharamig
terepszemlére jön a halál
antracit-villámú kamerával
Nem hívtam, ki küldte ide önt?
Nem akarom hogy megörökítse
leszögezze egyetlen csattanás
a pohárhoz láncolt főt, hogy legyen
fekete-fehér, sziklai szürke
fölmutatni-való ostoba érv
elföldelésre s minden miértre
Barátom gyászolom, tolakodó!
Kínja számontartva nincs, a hosszú
hóhérlásról hol a dokumentum?
vérző bútorzatával a lélek
csillagát őrzi-e album? dehogy
oknak okozat iktatva: a szesz
lángangyalai viszik a koporsót
De az orcátlanság nem pirul el!
Nem rózsával, tökéletes rémmel
nézni szembe, ez itt az örökség
ez a kincs tőle, a földbe vakult
széjjelmart rézkarckirálytól, a gyász
ragyogtat érte: tengert a redők
Magam vagyok már, ez is világos
Kérem, ne zavarja poharamat!
. | |
| 1780. | [tulajdonos]: Nagy László 232. | 2025-03-20 21:55 | A Mindenség mutogatója
.
Elmúlt-e már a fekete zászlós tél? A külsőségek, ezek a megidézett tanúk megnyugtatnak-e végre? Tömörödnek a fák, féregtelen virág-válluk igyekszik elfalazni tőlem egy arcot és tragédiát. Elémlökve a park, akár egy tálca, beültetve tarka kupicákkal s fölszáll a nagy tavaszi alkohol.
És íme, a pillanat kulcsvirága megnyitja kapuját a mennynek, mint a középkori önámitás. Ott bent, ott fent a legmagasabb falakon szárnyas inasai közt Kondor mester, óceán-erővel ontja a formát, a színt. Hát mirevaló a gyász! Nem hagyta abba, de isteniga- zából működik tovább. Teheti, mert Dürer, Bosch és Blake úr a mennyei zsűri. Miképpen a mennyben, a földön is így kellett volna légyen. Újra lezökkenek a földre. Szemem elé perdül egy fotó: elárvult műterem, csak a festőállvány, föltéve rá egy kalap.
Társalkodva az emlék-emberrel, aki hol angyal-, hol démonarcot ölt, itt sétálok a zöldben. Miért látogat meg ennyiszer? Bizonyára, tudat alatt hívom, mert hiányzik. Itt van, de még nem a televényszagú ingben, a moha-kesztyűt még nem húzta föl. Ki mondja, kicsoda mondhatja, hogy halott vezet itt elevent? Ilyenkor, ha velem van, másképpen látok. Hatalmának természetét elemezném, hogy tudjam a százszorszépet csavarta-e meg ujja, vagy szemem iriszén igazított? Mert olyan kondori ma a világ.
Úgy vezet, úgy vonz a mindenség tárlatában, hogy arcomba néz, ügyel a két arc kapcsolatára, bár lépte szerint a tarkóját, csuklyásizmát kellene látnom. Csak vezess, hű vezetőm, szigorú mutogatóm, te vérző kerúb a bolygók alatt. Szemközt fekete szőnyegként jönnek a hangyák az urán-mezőkről, és a füst drótkötegei karikáznak felettünk. Jaj, lesz-e erőnk összevarrni a kettéhasított falevelet is? Erőnk lesz-e, hogy a sivárodó szíveken szétdúljuk az aszály sárga szivattyúit? Ez itt a Júdásfa, már teljesen kivirágzott. Ez itt a manipulált fülemüle. S bizony már alkonyul. Már denevérgirlandok alatt bál van, combok és drapériák, hasonlókat karcoltál a rézbe.
Emlékszem, festettél keresztfát, kifűzött cipő a tövében, kalap az előtérben, az anyaföldön. Az a kalap is mintha a tiéd volna. Felelj, te vagy-e az a király, akit felszögeztek? Kondorias furcsa a válasz: Nemcsak. Mondd, van-e létezésünkben összegző pillanat, mikor már a legfőbb érték nem az ember? Válasz: Megesik. És tudod-e, micsoda ajándékot hagytál az ország nyakára? Csönd. Mert ő felhúzván térdét és vállát, mint egy betáplált szerkezet: elszáll. És én nem mondtam neki soha: Te drága, te drága. Ezt ismételd a végtelenségig, visszhang, óh, Tihanynak rijjadó leánya!
. | |
| 1779. | [tulajdonos]: Nagy László 231. | 2025-03-19 22:15 | Az Országház kapujában, 1946
.
Péter és Julcsa a lépcsők legtetején,
háttal a kapunak harangszavú délben,
seregek a fényben, százezer fő meg szekér,
aknaszilánkos gebékkel fohászkodva állunk:
mi vagyunk a Himnusz, s Péter ama tiszta ingben
megborzong a kőig, látva az ünnepi bárányt,
látva a kenyeret, bort s az áldozat sugallatától
megütve kifakad a lebitangolt Haza nevében
s mutat ujjal a kőtornyok tumultusára:
AMIG EZ A HÁZ NEM A MIÉNK – nem a miénk,
visszhangzik bennem, aki könyöklök ott egy lovacskán
s tudom: az idő a miénk, tudom: a köveknek is
távlata por, mert áthullhat minden a rostán.
De soha az ő képük, soha a mi fiatal arcunk.
. | |
| 1778. | [tulajdonos]: Nagy László 230. | 2025-03-18 22:27 | Búcsú Tamási Árontól
.
Te, aki a gyöngyvirágot
kitűzted minden tavasszal,
mellkasodba őrlő fényű
csillag-telep ver gyökeret.
Te, akinek magasra hágni
anyatej adott erőt,
fekvő fekete fenség,
anyád hamva lesz lepedőd.
Őrülten hitted: feloldja
törvényes fényed az átkot.
Trónra-törő herceg, mi lettél?
Megtépett álom-király!
Páva-palástod vállamon,
glóriás poharad enyém,
mind csupa gyászlevél immár,
torok-maró keserüség.
Kárvallás lesz minden évszak,
hasztalan a szilaj szüret,
megerjedt záport szürcsöl
kövesedő táltos-fogad.
Sírodon gigász-délibáb
– teremtett tündéreid
meresztik a teleholdig
méz-csepegő melleiket –
Valld be: a gyönyör csalatás,
nem múlik el soha a gond,
rághatod a megoldásért
kezed fejét ítéletig.
Sírodra, tudom, hívsz majd
csupa-dér magányos ordast,
golyó-verte szüggyel szétdúl
szivárványt, mesét, idillt,
illőn felgyöngyöz könnyel,
az anyaföld fagyát bevérzi,
s felvonítja égig a kínt,
amit nem lehet kimondani!
. | |
| 1777. | [tulajdonos]: Nagy László 229. | 2025-03-17 23:27 | Végakarata: tűz
.
.......................................................................................................Ferenczy Béni halálára
.
Égbolt se billen, föld se hasadoz,
nem inognak a kristályok szimmetriái,
az iszonyún száguldozó
fény se lesz inaszakadt
és keringnek rendben a vas
legbelső tündérei
a betörhetetlen magok körül,
a végtelen lényeg körül
s nincs jele szomorúságnak
porban se lángban, csak rajtam,
de ti nyertetek, ujjongjatok
idegen erők,
hiszen végülis hozzátok pártolt,
átváltozott Ő, a Szelíd,
s már törvényetektől irgalmatlan:
előtte tűz és mögötte jég,
a jégesőt veti belénk,
előtte tűz és kezében rózsával
megindul a tűznek,
megy vakmerő-fönségesen,
mert álma, végakarata: tűz,
bűvöli már a tűz
s nem a leonardói piros palást,
de a tűz, ama dördülő,
felragyogó villám-kehely,
hol a tisztaság véglegesen
magára talál és emléktelenné
hamvad el a kín,
a hideg titánium-szög meg a csont,
és jaj nekünk: kék szemeit
kereshetjük már holtunkiglan,
ásványi kékből, égből
nem süt ránk semmi szeretet,
és a nefelejcs se adja vissza
Béni szemeit soha,
az a kör széjjelrobbant,
melegedni nincs hely, siratjuk –
siratjuk magunkat, mert megvert
végzete varázslatával,
s nagy művön izzadunk,
alkotunk magunknak halált,
hánytorgót, légszomjasat,
kibírhatatlanul irgalmatlant –
előre, fiúk,
a szerelmes életen át, az emberevő
lángoroszlánok közé
vagy a rohadás zápora alá,
beilleszkedni bátran
a múlhatatlanság szerkezetébe,
új lehetőség, valószerűség
túl a fekete zászlón,
ahol a Mester kezei dörögnek –
itt most minden homály,
egyetlen bizonyos: az emberi árvaság,
fiúk, előre!
. | |
| 1776. | [tulajdonos]: Nagy László 228. | 2025-03-16 22:45 | Egry ragyogása
.
Már nem a tó és nem a tenger
nem a világ boltozata
nem a hullám, nem a villám
betölti szemem a férfi
aki jön a végtelen vízről
csónakkal, vászonruhában
hó jelenése, vért se köhög már
nem zihál, semmi erőfeszítés
két evezője vadliba-toll
kiköt s a párában asztal várja
kenyér és hal meg bor s körülötte
mind aki rajongja olyan ívben
akár a szivárvány arca előtt
SZENT A MI KENYERÜNK, HALUNK S BORUNK
JÓ VOLT, MÉG SZIVÁRVÁNYT IS LÁTTAM ITT
S elevez tőlünk a szent és barbár
két evezője vadliba-toll
zendül a tó és zeng a tenger
föltámad a hullám, a villám
reped a világ boltozata
megölnék egymást az elemek
alakok elvérzenének
de ő feltartja kezét, csönd lesz
patyolatot ád a sebekre
rend lesz, de marad a feszesség
a vízé, az égé, hegyeké
homlokok tektóniája
kőművese a világosságnak
siratja az elherdált világot
s fölépíti káprázatában
. | |
| 1775. | [tulajdonos]: Nagy László 227. | 2025-03-15 23:53 | Föltámadt piros csizma
.
..........................................................................Petőfi Sándor születésnapjára
.
Lélekzendítő asszonylábon
sólyomideg-varrottasan
föltámadt piros csizma kísért
megostorozott délibáb
orra vasának újhold a minta
szögeinek csillagmező
úgy szikrázik egyetemes télben
hogy tébolyog itt legalul
ahol mi fekszünk behavazva
sebzetten, csonkán éktelenül
üres a bölcső, a harctér teljes:
balsors-csinálta babákkal néma
s föltámadt piros csizma a síkon
szívünk dombjának dúvadja már
végzet-igézte agyunkon táncol
sarkantyúzza a dögöket is
mit akar, mit akar, azt akarja
szeresse ez a nagy havú ország
kövesse holt és eleven
föltámadt piros csizma kísért
aki hordja ki az a barna?
könyökölj fel a hóban és látod
nem Júlia a síkon, de más
a Géniusz keresi Sándort, sarka
rúgja a tölgyet, dől róla a dér
s ahol a dárdák és lángok állnak
medvebundás győzők kezében
világos vérrel meging a pohár
föltámadt piros csizma a síkon
eszelős látomás volna csak?
hát nem szebb az ujjászületés
hó-alatti kárhozatunknál?
lélekzem a télben, fohászkodom
föltámadt piros csizma, csak zaklass
te irgalmatlan édes, te fényes
csikorogd széjjel a szívünk havát!
.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
