Lyukas vagyok – ha én nem is –, de lyukas a magyarságom. Cigányvér is lüktet bennem pár százalék apa-ágon, ráadásul románcigány - ezt a bátyám mondta egyszer, igaz, akkoriban ezt még nem szankcionálta rendszer.
Régen egy másik kormányzó tett vonatra sok-sok embert. Por takarta el a Napot, por, amit egy vihar felvert. De szellőből lesz a vihar, szele apró köhintésnek, ha ráköhögsz valakire, a többiek mind ránéznek.
Tekintetek tüzével süt cébetűt a barna bőrre. Könnyű út. Másikba még a költségvetés is bedőlne. A gyerekek nem szegények! Cigánygyerek? Nem a gondom!
Kár, hogy apád faszán akkor nem, vagy lyukas volt a kondom!
Idézet, a Gyurcsi-napló egyik közel hároméves bejegyzésének utolsó bekezdése:
"Maradjunk akkor egy olyan példánál, mint amikor a Niagarát nézik a partról. Hányhatnak a nézők cigánykereket, tapsikolhatnak, tiporhatják a sapkájukat is akár – a víz csak dübörög. Nem hallatszik ott se ováció, se káromkodás."
Ennek most nincs semmiféle aoropója, de elgondolkodtam rajta.
Van nekem egy gazdaságom. Pizsamások a lovak, a lovászunk calvinkleinnel űzi el a szagokat, a bölények porcelánból pí-vizet lefetyelnek, van külön egy bölény-CT - az jár minden betegnek. Két medence. Egy embernek, egy nagyobb a kuvasznak, meg egy dögkút azoknak, kik velem gyakran kibasznak. Az istálló korabarokk, damaszkuszi a lapát, ólomüveg díszíti az állatvelnessz ablakát.
Ez egy mintagazdaság, és már az se egy nagy titok, bővülgetünk, lesz még más is, mert nem csupán antilop.
