NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2025-06-25 10:47 Összes olvasás: 12253| 100. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-06-24 22:45 | Janus: Pipacs
Felüti tüzes fejét
kéklő búzavirágtengeren,
rohanok felé ,
de szél verte hullámok közt
nem lelem.
Éget a nap, s ég a szám,
lábam előtt kóró zátonyok,
kutatom izzó szirmait,
de eljutni hozzá
nem tudok.
Bogáncs kérlel,
kapaszkodna belém,
de mezítelen lábam
elengedi, s szúrós tekintettel
csak bámul utánam.
Térdem porladó rögre,
tekintetem csonka
sziromra hull,
elkéstem,
a búzavirágtenger reményem nyeli,
s hulláma elcsitul.
| |
| 99. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-06-24 20:18 | Janus: Szóközök (Üresjárat)
Egymás sarkára szóközök lépnek,
csendet írok láthatatlanul,
ha véletlenül egy vessző betéved,
a delete gomb ujjamhoz simul.
Egymás sarkára szóközök lépnek,
de nincs fájdalom szülte szisszenés,
ma megint csak írni támad kedvem,
de látod, ez a vershez oly kevés.
Egymás sarkára szóközök lépnek,
pont úgy, mint a rohanó percek,
és egyszer a szóközök megállnak,
s már nem lesznek verset író tervek.
| |
| 98. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-06-21 22:58 | Janus: Csillagszegek
Csillagszegekkel bandukol az este
nagy sötét ponyvát üt a mennyezetre,
ahol a sóhajok fellegekké válnak,
bennük a fájdalmak villámként cikáznak.
Búsul az ég, a föld keseregve gyászol,
pedig micsoda reményt őrzött az a jászol,
s hogy ragyogott felette az a fénylő csillag,
ami már csak szeg ,s reményből nincs írmag.
Csillagszegekkel bandukol az este,
nagy fekete zászlót üt a nemzetekre,
nehéz felhők lesznek a csordult könnyek,
bakancsok lépnek, gyilkosaink jönnek,
bombatölcsért készít a rakétavető,
s elmúlik benne az ember és a jövő.
Csillagszegekkel bandukol az este
sápadt hold réved a koporsószegekre.
| |
| 97. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-06-16 22:25 | Alkonyi kohó /Reflexvers/
Izzó fém az ég,
olvadó arany,
fellegek falán
elfolyó folyam,
narancsosra hűl
lesz majd szürke kék,
és mint két galamb,
bújik föld s az ég. | |
| 96. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-05-25 17:14 | Maszlag
Nagyjaink, itt az irodalom gyepén
hevernek, bámulnak a csenddel,
szólni, írni mind csak addig rest,
míg egy apró ama csenddel cserfel.
Ilyenkor nagyjaink tettre készen
jönnek okítani magas lovon,
de míg ők elbújtak a csenddel,
mi aprók, nem féltük, hogy jön a pofon.
Kritikához bátor, és tettre kész
tolla vadul vési az okító jelet,
csak mikor a nemzetünket lopták,
hol marad a bátor versüzenet?
Na, igen, ez is rímes maszlag
régi idők, megunt csökevénye,
úgy mint mások bátorsága,
mi már ki se les a fényre.
| |
| 95. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-04-17 22:10 | Janus: Hárslocsoló
Egyszer majd nem jövök,
s nem megyek,
elfeled a táj ,
az is, akit ismerek,
lépteim alól nem szökik
se koppanás, se por,
talán egy elbújt csend
őriz meg valahol.
Egyszer a hársfám
majd nagyra nő,
s virágot bont
a locsolóból ráöntött idő,
és száll a virágillat, a kert felett lebeg,
egy locsoló felleget a kezembe veszek,
és bő esővel a hársfám öntözöm,
és a langy cseppek között lesz némi könny.
Mert egyszer, majd nem jövök
s nem megyek,
elfeled a táj, s az emberek,
verseim, szavaim, s bennük, ami én,
semmivé lesz mind,
mint az útvégi remény.
| |
| 94. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-04-10 22:27 | Janus: József Attila
Megszülte őt a mama,
keserűségből édes,
két tenyér az otthona,
még minden lehetséges.
Hol nagy vagyon a fillér,
és lakótárs az éhség ,
hol fizetnek a nincsér’
ott nem hál a reménység.
Maszatos emlék apa,
körötte szürke sajog,
ó jaj Amerika,
oly árvák az angyalok!
A padláson senki nincs
földön a néma kosár,
anyai öl drága kincs,
szomorú gyermek leltár.
Betűk nevelték lelkét,
mely tanítani vágyott,
bár tudott minden leckét,
a tiszta szív mást bántott.
Könyvről könyvre lépve jut
magasságba menetel,
tudás tárta nagy kaput,
és ő mindent fölemel.
Szíve bontja vágyait,
benne gyönyörű terem,
vörös pipacs szirmait
vonat vitte síneken.
Talpfa, kő és vasalat
lépcső lett az ég felé,
elment , mégis itt maradt,
élő holt a nemzeté.
| |
| 93. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-04-07 20:09 | Janus: Tavaszi mementó
Gyönyörű, de gyönge volt
árok partján kóborolt,
lépte alatt pocsolyák,
alig kinyílt ibolyák.
Gyönge volt, de kacagott,
tulipánt is mutatott,
mosolyában szállt a fény,
tavasz volt ő, tünemény.
Űzték hideg vad szelek,
siratták a rügyszemek,
földre borult fűszálak
súgtak érte imákat.
Lassult lépte, elesett
menedéket keresett,
befagyott a pocsolya,
jégbe zárva mosolya.
Így haltál meg kikelet,
lelkem szívembe temet,
dobbanás a harangszó,
szakadt sóhaj mementó.
Gyönyörű szép tavaszom,
leszel-e még vigaszom,
ha az időm tovaszáll,
fagyot fúj rám a halál?
| |
| 92. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-04-06 18:18 | Janus: Április
Nézd, hogy dacol a széllel
a vörös tulipán kehely,
a tél jégleheletével
hull, pörög a könnyű hópehely,
reszketnek a nárciszok
és borzong a galagonyaág,
fehér szirmon fagypiszok,
jajongva sírnak az orgonák;
felhőkbe törik a fény,
az égről sötétszürke szitál,
bimbó bölcső a remény,
fagyos széllel ringat a halál.
| |
| 91. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-04-01 21:21 | Embertelen
Nyolcmilliárdan vagyunk,
világunk mégis embertelen,
de van mindenre szavunk,
csak a tett velük élni képtelen.
Szeretet és a béke,
ezer könyvben millió lapon,
mégis gyűlöl, öl, néz az istenségre,
nem csak a hetedik napon.
Ím itt az emberiség,
benne az ember önmaga,
lehetne csak jóság, szerénység,
de van pénz és hatalommánia.
Mikor lesz embersége,
igaz békéből szőtt világa,
beteljesült régi reménye
minden embernek, hogy nem élt hiába?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
