NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2025-11-04 01:35 Összes olvasás: 14878| 128. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-11-03 20:46 | Janus: Őszi hajnal
Vajúdik a sötét,
testéből árnyék szakad,
dajkája a szürkeség,
véres penge hasít
ég és föld között,
szakad a mindenség.
Fényt suttog a nap
a horizont alól,
felizzó pára száll,
egy vézna csontú fa
mellkas gallya közt,
fészekszív, s a halál.
| |
| 127. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-10-31 19:44 | Janus: Fáj
Egy kiszakadt belső zseb a szívem,
melybe hiába nyúl az emlékezés,
elpergett emlékeim szétszóródva,
és ami maradt, az fáj, és kevés.
| |
| 126. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-10-29 10:44 | Janus: Se itt, se ott
Ma benéztem magamhoz,
mégis, hogy vagyok?
Jó ideje én rám
nem volt időm, gondom,
de hagyom, nem kellenek
a nehéz sóhajok,
mások fontosabbak,
egyre csak ezt mondom.
Mások nem néznek be rám,
annyira nem vagyok fontos,
elég, ha segíteni megyek,
csak akkor, legyek pontos.
Így múlik az időm,
már be sem nyitok hozzám,
de ha megtenném mégis?
Biztosan kidobnám.
Aztán majd benéz a vég,
hanyagul összepakol,
nem leszek se itt, se ott,
hisz nincs se menny, se pokol.
| |
| 125. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-19 10:13 | Janus: Egy gyerkőc rajzra ( reflexvers)
Aranyat ölel tenger és az ég,
elalszik csendesen a máma,
csillagot kacsint a messzeség,
ringatja levelén egy pálma.
Partra ül a csend, s a hallgatás,
szemeikben révedő fények,
jön a hold a vándor muzsikás
fényvonóján derűs remények.
| |
| 124. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-13 22:37 | Janus: Rigó
Pók leng pókfonálon
hársfán az alsó ágon,
a lomb, mint egy óra,
várok a kakukkszóra.
Zaj ül csend hintába
föl és le lendül lába,
nevet, suhan talpa,
egy bukfenc az avarba.
Est jön, keze korom
simít fákon, bokrokon,
és befed a grafit
mindent, csak egy valakit
nem tud, feketére,
fütyül rá csőre vége,
neki jó így, de jó,
ő a feketerigó.
| |
| 123. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-09 18:28 | Janus: Egyformára
Mint lezuhant, összetört szivárvány,
olyan az erdőszél fedte avar,
egy furcsán kirakott mozaik,
véres narancs zöldre takar.
Bámulom az erdőt, s tűnődöm,
hogy tavasszal zöld volt minden fája,
egy nagy egész, egy nagycsalád
benne öreg tölgy, s egy hárs kis unokája.
Jött a nyár, fény a nagynak, aprónak árnyék
szél tépte szélek, s benn védett ajándék,
a vizet egymás elől itták, nyelték
s kinek se fény ,se víz, azt az árnyékok eltemették.
Így megy ez hazámban is az ember fákkal,
az egyik elsorvad, lásd, a másik szárnyal,
de ha jön az ősz, halál lehel gallyra, ágra,
s tél csókolja mindet, mindet egyformára.
| |
| 122. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-05 19:19 | Janus: Manapság
Nagyra nőtt, terebélyes,
és egyre csak nő, és nő
az önzés, a gyűlölet,
s a közöny emberölő.
Oda a metszőolló,
mi rendre vágott, szépre,
csorba, rozsdás tisztelet
kidobva a szemétre.
| |
| 121. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-10-03 21:57 | Janus: Kopott szókincs az enyém
Itt van bennem, de nem csillog
kopott, örökölt szókincs az enyém,
próbálok csendben úgy írni,
hogy ne vers legyen, költemény
mit a szavaim a gondolattól lopva,
szépen ráillesztenek a hófehér lapokra.
Elek apó meséin nőttem,
majd hozzám ült Petőfi, Arany,
később Attila és Radnóti súgta
hogyan írjak, s legyek, legyek önmagam.
Apám, anyám s egy régi tanyavilág
szavai áztak belém, mint forró vízbe a hársfavirág.
Nagy költő sosem akartam lenni,
beérem, hogy szeretnek néhányan,
tehetségem tán volt némi apró,
kedvem nem volt, térdelni a tudományban.
Lettem az, akit a verseim mutatnak,
kinek lába kedves a régi, régi földes utaknak.
Néha szöknék, vissza két évszázadot
hol anyanyelvem szívem nyelve lenne
mert itt ez a huszonegyedik század
úgy néz rám, de úgy, mint egy idegenre,
mert nem divat a fantázia, itt meg kell felelni
szabálynak, trendnek, és nem magadnak, másnak kell lenni.
| |
| 120. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-09-25 23:46 | Janus: Őszi este
Kormos, fekete égre
kanyarog a görbe füst,
a színek ellopva mind,
csak hajamban ón, ezüst.
A lég, hűs nyirkos tenyér
rásimít homlokomra,
mintha csak beteg lennék,
s a lég, mintha anyám volna.
Égaljára lehever,
földhöz bújik a messze,
egy csillaggyerek szeme
néz a templom keresztre.
Utcákat járja az ősz,
elmúlásnak gyűjt ruhát,
ütött-kopott falevél
nesze súg melódiát.
Ősz van, múló, porladó
minden évben csöpp halál,
sóhajom görbe füstje
komor kérdőjelnek áll.
2025.
| |
| 119. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-09-21 16:49 | Janus: Élet
Ki vagyok én?
Kérdezed te, kérdezem én.
Mi van itt legbelül,
ami egyszer majd kihűl?
De ma még
ereimben föld s az ég
minden hangja,
szívdobogásom szavalja.
Lelkem csempe, mozaik
emlékek, mai ,tavalyik,
és valami más,
bennem túlvilági suttogás.
Sejtek, benne gének,
törtek, darabok, egészek
üzenetek sora, hada,
bennem őseim diadala.
Élet, ez vagyok én,
egy Föld írta költemény,
bennem örökségek
árnyékok, furcsa fények,
a történelem, mint verslábak,
menetelnek bennem, s majd megállnak
úgy mint falon az óra,
s leszek egy halott vers, tovatűnt metafora.
2025.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
