DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2830 szerző 37263 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nyári László
  aranyszajha
Új maradandokkok

Tóth János Janus: első
Farkas György: Aszkéta (Jav.3)
M. Szabó Mihály: Szívfa
Szilasi Katalin: A padláson
Fekete Orsolya: Szórt fény (szűretlen)
Ötvös Németh Edit: szuszogó
Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
FRISS FÓRUMOK

Tálos Barbara 3 órája
Gyors & Gyilkos 4 órája
Hepp Béla 5 órája
Csapó Angéla 9 órája
Albert Zsolt 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
Nyári László 2 napja
Busznyák Imre 2 napja
M. Szabó Mihály 3 napja
Szakállas Zsolt 4 napja
Szokolay Zoltán 4 napja
Dobay Katalin 5 napja
Seres Sándor 6 napja
Petz György Károly 6 napja
Wesztl Miklós 7 napja
Bara Anna 7 napja
DOKK_FAQ 7 napja
Oláh Imre 7 napja
Tóth János Janus 8 napja
FRISS NAPLÓK

 Nosztalgia 17 perce
Minimal Planet 1 órája
PIMP 3 órája
Ötvös Németh Edit naplója 4 órája
az univerzum szélén 4 órája
Hetedíziglen 7 órája
Sin 7 órája
Szőnyeg 23 órája
Baltazar 23 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
törmelék 1 napja
Bara 1 napja
történések 2 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 2 napja
nélküled 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis
Legutóbbi olvasó: 2020-08-08 06:33 Összes olvasás: 3121

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
25. V. Anikó: ...2020-08-04 09:51
Vállalom a "kartársnőséget" (jó szó), azzal a megjegyzéssel, hogy az én föveny-mivoltom a szövege(lése)imre vonatkozik. A magánéletben lehet rám építeni. Ha nem is templomot.
A kékszakállú herceg várát Kőmíves Kelemenével ötvözve, talán. (És még sokfélét, ha nem csak a párkapcsolatot nézzük.)

Rendszeresen olvasom ezt a naplót. Befoghatatlan, szomjas vadlovak vágtája a folyóhoz -- ez jut róla eszembe.

24. [tulajdonos]: 08 032020-08-04 00:23
Olyan ez, mint valami groteszk melodráma, melyben úgyis mint alázatos csaplároskisasszony, smint sírva nevető, nevetve síró bohóc végülis várhatóan csont nélkül megváltom majd magam, nagy fájdalmak közepette, persze, de mégiscsak a törés eshetősége nélkül, az örök kirekesztett, ki nagy remények várományosa mindíg, aztán mégsem. Az igazat megvallva, valahol belül mindíg tudom, amit a környezetem csak lassanként, olykor meg-megbotránkozva vesz tdomásul: nem vagyok való, sehova sem vagyok való, magamnak fájok, megváltást színlelve végig, vagy teljesen bolond, vagy kegyelemmel telt egészen.
A szitáció pedig tiszta és egyszerű. A kommunikáció adja a konfliktust. Szégyenletesen amatőr a helyzet lekommunikálása. Adott a probléma, egy stresszes légkör, törtetés, bizonytalanság, nagy elképzelések meghiúsulása, hogy pont annyira nem alappillér számomra a hely, mint amennyire magam sem lennék sarokköve, föveny volnék templomának (ahogyan a kedves kartársnő, V. Anikó is fogalmaz, hasonlóképp) bár nem titkoltam soha. De nem is voltam én képes mégsem végleg hátat fordítani, pedig párszor kitörtem (ott volt a vidéki pályázat, pl). Nos, ami esedékes, annak meg kell történni, de mivel ez egy negatív, ismétlődő mintázat, nem mindegy, hogyan kezelem, élem meg. A mód, ahogyan szakítottunk a helyzettel, amellett, hogy meglehetősen amatőr, mindkét oldalról, zavarunkban kapkodunk és e megkerülhetetlen döntéseink meghozatalának zavarában énképviseletünk martalékává tesszük emberi viszonyainkat. De szép is ez, mondhatom, mindenesetre, hogy a magam részéről a legtöbbet, mi megélhető, a helyzetből kiszabadítsam, felismervén a történések releváns voltát, azaz tisztán látván, hogy ez egy kezdetektől begyűrűsödött blokk, mely, minthogy a megnyilvánult világ természetes állapota az áramlás, pók módjára magam köré szőttem egy újabb helyzetet, amelyben a kirekesztettség érzetét élhetem meg, a sehovasem tartozás mártíromságát, ahol a nem elfogadás a szörnyeteg, s ahogyan nyilván tudat alatt én sem fogadom el a másikat, tükrömként ő is eltaszít engem. Ahogyan apám kitépett anyám karjaiból, és odavetett valakinek, akit anyám helyébe képzelt, s aki, mint meglehet sajnálatraméltó de mégiscsak felesleges zabigyereket kezelt, és aki bennem legnemesb szándékai szerint is csak önnön megdicsőülését láthatta, és élénken élt bennük is a kép, hogy milyenné szeretnének formálni persze a saját érdekemben, mint megmentőim, s amely karikírozás következtében már persze jótékony résztvevője volnék én életüknek, így hálálván meg az irgalmas isten, jótékony, önzetlen cselekvésüket, sok áldozatos szenvedéseik után, de persze nem lettem az a gyerek, mert okos voltam, de az érdeklődésem nem volt kondícionálható, és persze kedves is voltam de makrancos és autonóm, ahogyan a barbár, talált gyerekek, beváltottam végül a baljós előrejelzéseket, s mégoly emelt fővel, hogy távozom, szenvtelen, és méltósággal, ez az, amire vadul reagál a környezetem, és nekem meg kell tanulnom, hogy önös elvárásaik kudarcát élik meg általam, s hogy jómagam, nem vagyok ennek áldozata, sem megidézője, pusztán arcává válok farkasaiknak, hát ne magam büntessem.
Mindezek örömére, mármint hogy élő terápia fonódik, melyben egy berántó tudat alatti blokk teljesedik, és válik újra megélhetővé, elengedhetővé, szakemberhez fordultam végre. Felhívtam a fickót, akit T ajánlott, és kedden reggel megyek.

23. [tulajdonos]: 07 302020-07-31 02:45
Nos- köszönöm szépen. Valójában tényleg én tartozom köszönettel. Mint tudjuk a figyelem energia.

Különös nap:
Reggel felkerekedém (hah na nyilván úgy kb 10 óra tájt, és az is csoda, mert
az energiaszintem eléggé lenullázta a tegnap, vagy azelőtt pl mindegy is)
és eszmélek én zavaros álmokra. Sebaj -pikk-pakk elfelejtem- , de egy falat nem ment le a torkomon, úgy kb kettőig, mikor is (s minthogy már a locsolással végeztem éppen az előtt)
második számú felkerekedésem is megcselekvén elindultam a bankba, majd félúton a hegyről lefelé megpillantottam én aama bisztrópékség jelleggel üzemelő gasztrofasiszta vendéglátóegységet az utcánk túlvégén, aminek egyébként csuda kertje van, és ami az elmúlt három évben persze többször felkeltette kényes kis érdeklődésemet, namerhogy az egy hófehér villaépület kertje, amúgy, amikben mindig ott az a naiv-bamba varázslat. Nosza, kérek egy alibikávét némi harapnivalóval és fogom azt. a Melankólia dícséretével karölte, és ott olvasok a kertben, félárnyékban, ahonnét egyébiránt angyalokra nem-látva - látni. Semmit nem intézek, leizzadok, de legalább eszem végre valamit, szomoróan tudomásul veszem, hogy ez nem mehet így tovább mivel dolgoznom kell az estve. Hazajövök tehát és átöltözöm, (fehér pólót húzok és egy bronz-barna bő vászonnadrágot és imátkozom, hogy megfeleljek az alkalomhoz) mivel a semmittevés félárnyékban eme becses napon az egyik legizzasztóbb tevékenységnek minősül, amit úgy egyébként valaha próbáltam (, avagy pl a szexet finn szauna felső sarkában mindegy ) szóval meleg volt ma de azt talán mégsem indokolja, hogy megkergüljön a megfigyelt környezetem nyolcvan százaléka (amiből kb negyven amúgy is az). Gy koma azzal fogad, hogy én őt kellemetlen helyzetbe hozám a minap a palacsintasütés okán, amit végül 16 óra munka után, s minthogy nagy súlyú csomagom leszen estére, bár megígértem de mégsem ejtek meg, s inkább, kapva az adandó alkalmat, hogy hazakocsikáztatnak (hegynek fel) inkább otthonomba térek 11 tájban. Noiszen. C valójában egy setét orkántölcsér, néhány mosatlan kanálról beszél, mikor megérkezem, amik vissza voltak rakva pultra, nem-e tudom, hogy az hogy, mondom nem, oké, aztán mint valamiféle bűnlajstrom-statisztika, kikönyvelve papíron a napok név szerint, kinél mennyi eltérés a bankkártyás-kézpénzes fizetéseknél , fixírozom erőst, megkönnyebbülten konstatálja az agyam, hogy nálam is van, bár ez a legkevesebb, hiszen ezek nem elfogadott kártyák folyományai csupán , mondom is, mondja akkor is, oké, mondom csak megjegyeztem, hogy értem az okát, mert ő nem nagyon érti, amit mondani akarok, mármint ez megkerülhetetlen stb, oké lépjük túl, gondolom de persze jön a következő, ugyanazon szituáció más felvezetéssel....ilyenek, de legalább ma ráeszméltem ismét egynehány érdemesb dologra pl:
hogy az égbemaró daruk karmain, , mint létrákon, angyalok ingáznak le és föl, ég és föld, (Anselm Kiefer, Angyalok rendje)hogy mégis, hogy magam is, nagyon kellemetlen perceket tudok okozni meglehet szándokolatlan annak, aki alá becsül
hogy kérnem kell csak, s ím, megkapom, amire szükségem van (a ruhatáram felfrissülnulla befektetés nulla környezetterhelés,) hogy kielégítően, sőt nagyon is precíz és koncentrált vagyok én a környezetem többi eleméhez mérten mi több megvan a magamhoz való mindenem. Hogy nem túl kell élnem, csak úgy kell élnem, az odaadást adottságként hordozva magamban, mind kevesebb lekicsinylő kritikával, több tisztelettel, szavaimat és tetteimet arra irányítva, hogy azokkal mind kevesebbszer gyakoroljak befolyást hogy senkinek ne avatkozzak bele szabad akarati elhatározásába. A lelkemet érzékszervként működtetni.
Kikapcsolni akkor sem tudnám, pedig hát ugye van még a következő:
Vica ordít, gyomorból, pucsít, világnak. Világ persze nem bszik Vicával, aki három hete nem kapja a fogamzásgátlót (minthogy elvetemedett gazdái ezidáig azzal tömték). Vica tehát jövő héten orvoshoz megy és felszabadul nőstény mivolta alól. Én pedig alszom végre, egészségesen.
Holnap koncertre megyek, ha minden igaz. Remélhetőleg nem kívánt jelenések elkerülnek. Intéztem magamnak kíséretet, biztos, ami bizonytalan, akarommondani a kíséretem is meglephet, elég labilis alkat. Én és a szociális kapcsolódásaim....

Olvasói hozzászólások nélkül
22. valaki: like 2020-07-28 09:15
Kedves Naplóíró! Privát üzenet.

Jelzem, hogy olvaslak. Nem tudom máshogy kifejezni, de értékes gondolataid vannak értékes émber vagy.

21. [tulajdonos]: 07 23-272020-07-27 01:58
Mostanában minden olyan suhanó, kapkodó körülöttem. A történések kizökkennek ritmusukból, rítusok
nem is igen vannak. Már nincs sok hátra, hamar véget ér, jól tudom. Végül majd csak a fák, ahogy
ölelik a kéket, és a méhek, egy távoli kasból, pengeéles felhőként.
Lélekrobaj. Mondhatatlan, tömérdek űr. Telhetetlen űr, te, mivel tömjelek? A révület elkerül. Majd rám tör, hirtelen.
Jó volna, ha valaki ismerne. Jól tudom, vesztes játszma.
Mégis :elképzelem néha, hogy valaki, aki más mint én, cinkosom lehetne a csendben. Nem rejtőzködne, nem
hadonászna, csak leülne mellém, hallgatni. Csodálkozó mindegy. Nincs arca.
Néha, rajzolok neki arcokat. Összemosok vonásokat átfestve jól ismert arcokat, és haragszom amiért
ez általam vizionált profil nem fedi a valóságot.
Amikor véget ér bennem valami, (pl amikor mama elment, vagy amikor vége lett Gy-vel, vagy amikor elköltöztem) akárcsak elengedek egy régóta tartogatott érzelmet, hideg lesz bennem. A felismerés, hogy semmi sem létezik nélkülem, abban a formában, ahogyan elgondolom, amit érzek, magam iránt érzem. Ez zavarba ejtően józanító érzés. Belülről érzem ekkor a hideget, a semmit, a szél, ami a fátylat lengeti több nálam.
És mégis, a fájdalmon való felülemelkedésem, szinte kegyetlen.
Hogy ma például, hallgatva É-t és történetét, meg hogy mennyire odavan G-től, azt mondom neki: ne kérdezgess senkit, mi a véleménye róla, neked kell tudnod, ha úgy érzed, tedd meg, ha úgy érzed, ő az akire most vágysz, örülj neki, éld meg, ha úgy adódik, de ne számíts semmire.
Egyébiránt azt hiszem, neki G-re van most szüksége, annak pedig őrá. És látom, É-n keresztül, mi voltam úgy két évvel ezelőtt, miféle kárpótlással kecsegtettem magam mindazért, öntudatlanul, amit Gy mellett nem élhettem meg. Akartam azokat az impulzusokat, magasan csengő szép szavakat, kalandot, élményt, testiséget, ami 10 évig hiányzott az életemből, kellett az ellenpólus, hogy egyensúlyba kerüljek, nomeg, hogy a hiányos önértékelésemet az efféle hízelgés bestoppolja. Persze jól láttam, mindvégig, hogy mindez: nem ér semmit. Igy tehát a lelkemet egyfajta érzékszervként használva, de át nem adva rengeteget tanultam, megéléssel, ámde önmagam át nem adásával. Hálás vagyok neki mindezért. Hálás neki de legfőképp annak az erőnek, amely helyette végül L-t az utamba ejtette, és oly szavakat adott a szájába, amellyel meg tudott szólítani. Noiszen, mindig megéri várni. L személyében úgy kaptam meg a fenti impulzusokat, hogy nem voltam egy percig sem átejtve, mindig férfiként viselkedett velem, tisztelt, mint nőt, és valódi figyelmet kaptam tőle. Így az önértékelésem helyreált, nem torzult, élményeket kaptam, egy más rálátást a világra, autonómiámban szikárabb lettem és végül lett egy értékes emberi kapcsolatom. Nem redukálódtam a magam szemében, mert nem lettem eszközzé, mint sajnos g nyomán az ismert nők valamennyien. Hogy beszélek, írok róla, hogy foglalkoztat, természetes, hisz rengeteget fejlődtem általa (és további felismerésekkel is gyarapszom még ez ügyben, biztos vagyok benne, hisz a fátyol még csak most rebbent fel), inkább belső, mint külső élmények útján, oly megélésekre tettem szert magamban, melynek mindenképp szükségszerűek egy ember érzelemtudati fejlődésében, mely élményeken keresztül az ember lánya végtére is önmagát éli meg, s a másik, fizikai valójában, mint külső, katalizáló motívum játszik szerepet. Ő persze ekként, ahogy én láttam, nem létezik. De hogy azt a valakit láttatta velem, aki voltam, míg le nem köröztem magam, s hogy végül a magam és az emberi lét felé érzett áhítat állapotáig ismét elértem, talán nem is oly hétköznapi csoda.
Azt pedig, hogy jelenleg(amint azt a már-már gyakorlati szint is mutatja,) továbbajándékoznám őt zokszó nélkül, nem is tudom, minek nevezzem.

20. [tulajdonos]: 07 132020-07-14 01:06
Sűrítmény, az időszakról, melyben éltem, mielőtt elém tárult volna a tudatalattim röntgenképe:

Csak a beteljesületlenség kesersége. Nem tudom, pontosan hány napja, hete tart ezen állapot,
s azt sem, meddig tartható.
Ki kellene mondanom, csakhogy nincs kinek. Amit kimondok, szemrebbenés nélkül ellenem fordul.
Hagynom kellene az egészet.
Nem visszanyomni és menekülőre fogni, elfordulni, megvetéssel, csak hagyni. Ahhoz azonban
meg kellene értenem.
Csak a saját életemet kellene élnem, s elhagyni végre mindazt, ami nem tartozik hozzám. Szó mi szó, megöregedtem. Ebből már nem lesz tündérmese. Tartózkodó, tétova csengőlovagok nem lesznek
megmentő királyfikká, s a barlanglakók árnyéktáncban gyönyörködhetnek csak.

Megőrülnék ha nem láthatnám mindig új és új aspektusokon keresztül a valóságot. Lelkem folyton-
folyvást átöltözködik, minden kilincs előtt, minden kilincs mögött. Az egyensúly eme akut (életeken átívelő) felborlása oly mértéket öltött, hogy már igen korai életszakaszban testileg visszahat. Ez leginkább a látószervek fejlődésében és károsodásában mutatkozik (erős túllátás, kb 7 éves korban, első lencsék plusz kettő és fél dioptriások, pár évvel később három, majd 11 évesen öt és fél, 13 évesen hatos-hetes, tizenhat évesen átmeneti stagnálás, majd nyolcas, fényterápiás kezeléssel 2 dioptria javulás, majd a kezelés felfüggesztését követően ismét nyolc plusz, ezt követően, jelenleg már csak hatos, de csak mert a hatossal is pont ugyanannyit látni mint a nyolcassal, bal szem tompa, látás hetven százalékban korrigálható). Műtét nem lehetséges, ráadásul fentiekből adódóan legfeljebb, mint tüneti kezelés , csupán praktikai megoldás, a probléma az elhatárolódás jelensége, a "más tájak, ahol pedig nem lehetek" kérdése. És idekívánkozik még az a zsarnoki Hold is, az érdekeltségek személyessé tétele, anyagi hullámvasutazás, valamint épphogy-nem-kitartás a pénzügyi manőverekhez fonódott kapcsolatok terén.
A másokban való megmerítkezés valamint a megmaradás viszonya, magamban örökös libikóka, a megzavart ritmusú kaméleon effektusa. (tényleg, a kaméleon, azt hogy szerettem).
Gyerekes, instabil és félénk- Nárciszok nyílnak, nárciszok halnak, - s mi még! - A többit majd holnap(ha szükségét érzrm)

19. [tulajdonos]: 07 102020-07-10 15:26
"Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta:
- Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok.
A lelkiség nem annak a tudása, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs szükséged."
(Anthony de Mello - és aki felhívta aktualitására a figyelmet: Tituszi Dorisz))

Általában azt esik nehezemre tudomásul venni, ha valamire szükségem adódik. Idővel bizony egyszerre hull a nyakamba minden, s ilyeténképpen hajlamossá válok mániás epizódoknak gondolni természetem szükségszerű extroverzív hullámait, melyek éppannyira túlfűtöttek mint amennyire szükségszerűek.
A párátlanító berendezés kérdését kb másfél hónap alatt sikerült is megoldanom, ha nem hívják fel annak nélkülözhetetlenségére a nemrégiben tartó folyamatos esőzések, melyek ellehetetlenítették a ruhaszárítást, tán azt is megvártam volna míg bekúszik a penész a tüdőmbe, így azonban a konformista mindennapok cseprőségei erősítvén bennem a fennáló megoldatlanság érzetét, mégiscsak megkímélnek önnön trehányságomtól. Persze a nagytakarítást újfent elnapoltam, ama hatalmas nagy szent napra, amely mint a krónikákban, allegóriákba fontan időről időre egyfajta meghatározottsággal visszavonhatatlanul meghatározott, ámde mégis mikor azt hisszük, ott tartunk, ez már a nagy katarzis, utóbb kiderül, hogy legfeljebb annak előszele...
Ma megkeresett az ingatlanos, mégpedig, hogy megkérdezze, maradok-e ahol vagyok, mert egy nagyon kedves előző bérlő közeli ismerőse pont ilyen kaliberű lakhatási konstrukciót keres a környéken. Szó mi szó, akadnak kellemetlenségek, de nem hagyhatom el a batátaföldemet, novemberig legalábbis aligha. Egyébként borzasztó és megbotránkoztató lehet ez egyeseknek, meglehet, de én szeretek itt lakni.
A penészről pl jól tudom, hogy hozzám tartozik, ismétlődő mintázat, mely belőlem képződik, bárhova költöztem, a víz mindig hajlamot mutatott, hogy köröttem összegyűljön a levegőben (a Pszychés jelenet az ájulással az ablak előtt, ahol másnapra kipenészedtek a keretek egy nagy fatális okkult jel volt), ez nyilván összefüggésben áll mindazzal, hogy a vérszívó poloskák egy másik helyen, ahol rendszeresen éjszakáztunk bele sem kóstoltak az alvópartnerembe, míg engem úgy agyonharapdáltak, hogy két szobával arrébb vendégágyra költözködtem éjszakára, ahová ezek utánam jöttek, anélkül, hogy ráfanyalodtak volna a partneremre, aki pedig ott feküdt a bázisukon, továbbra is. Akkora kipárolgás van tehát körülöttem, hogy ezen bogarak, akik pedig érzékeik szűk börtönébe zártan élnek, és jórészt pusztán a bőrünkön keresztül kibocsátott hő, mint életfolyamat tesz bennünket számukra érzékelhetővé, komoly távolságokra is kevésbé "látnak" meg bárki mást, mint engem, nembeszélve a szúnyogokról....Hogy a víz, mint olyan mivel analóg, s hogy a verejtékezési folyamataim (változásainak) gondos megfigyelésével milyen párhuzamok váltak láthatóvá a lelki életemmel összefüggésben, hogy mennyire vagyok reaktív láthatatlan ámde nagyon is létező folyamatokra most nem részletezem.
Minthogy kb fél napra kikapcsolt állapotban leledzett a telefonom, volt öt nem fogadott hívásom. (egek, ez az én mércém szerint rengeteg, komolyan aggódom a világért, ha engem egy ilyen egyszerű és "elvonult" életet élő embert is ennyi megkeresés ér fél napos szabadságát követően, az ördög bizony rendesen rákapcsolt, pörög a világ, akár a ringlispil, pedig az 5G épp csak bedugta a kislábujját a küszöbön )Az iménti megkeresésen felül még az nkm, gondolom, a kb fél hónapos csúszás miértje után érdeklődhet, megkeresésükre hajlandó voltam bankszámlás fizetésre átállani, én elmeháborodott, holott tudhattam volna, hogy ez nekem, bankszámla nélkül való életformának túl problémás lesz ahhoz, hogy mindezt a továbbiakban is zökkenésmentesen abszolválni tudjam, azt gondoltam én naivan, sőt, rá is kérdeztem, hogy kérem, ugye nem kell nekem mindehhez külön utakat felkeresnem, egy ujságosnál feladom kp-ban, mint a telefonszámlát, akkor rendben, mondom, fogok én mindehhez adatokat kapni e-mailben, persze, persze, mondá a telefonos kisasszony, aztán kapok egy linket bankkártyás átutaláshoz, meg bankszámlaszámot, de azt nem írják, hogy bankkártyán avagy cib bankfiók felkeresésén kívül hol érhetek célt ezzel, persze, adtam a szarnak egy pofont, mi sem lett egyszerűbb....újjabb hétköznapi cseprőség, nah hogy ez miként válik majd előnyömre, azt még nem tudom. Cipővásárlás szintén két hónapja várja a valaha beteljesülő megfelelő alkalmat, kedvet, orientáltságot és még ki tudja mit, ami egy efféle nonszensz és méltatlan procedúra igényel a részemről. Azt hiszem elmondható rólam, bizonyos szempontból, finnyás vagyok élni.
Macska viszont, szegődik, ahogy azt jól sejtettem. Méghozzá egy kiváló természetű (számomra, legalábbis, azt hiszem és tapasztaltam is, hogy a brit fajta rendkívül koherens, okos, nyugodt természetű, kiegyensúlyozottan öntudatos és felsőbbrendűséget sugárzó). Érkezését jövő hét második felére datálom, így aztán vasárnap délelőtt de legkésőbb hétfőn elő kell készítenem a lakosztályt a számára, cseprőségeim halma alatt állok tehát, amely jövő hét közepére várhatólag rám szakad ha csak nem ...
Plusz itt az ideje kigazolni a kiskertet, ami legalább kellemes feladat, bár valamiért nehezen állok neki.És én még úszni kívántam. Úszok is. Elhanyagolt feladatokban, ahogy az szokott volt lenni. Ma főzés, jajdulás, olvasás. Oldalazás. Rákok táncolnak a homokban.

18. [tulajdonos]: 07072020-07-07 13:05
Kedves Naplóm! Mókolim!
Immáron a racionalitás szintjén is bizonyos, amit ezeddig is tudtam, nevezetesen hogy a heti rendszerességgel különböző napszakokban jelentkező néma, névtelen csengetőm -, kinek messziről érzem a szagát- nem más, mint G, ki ráadásul volt olyan kretén, hogy itthagyja a keskeny-girhes biciklinyomait, ezek szerint még hülyének is néz, avagy ekként kívánja mégis tudtomra hozni kilétét, vagy egyszerűen csak komplett idióta volna, nos azt biztosra nem tudni.
Mindenesetre, s minthogy immár bizonyítékkal rendelkezem :felhatalmazom magam, mindenre.
Hogy mi a francra jó az neki, ha engem hajnali kettő tájban pl kiugraszt az ágyból, hogy aztán néma kussban álljon ott, maga se tudja szerintem. Jobb is ha hallgat, máskülönben. Amíg a gondolatainál marad, addig és csak addig: szabad lehet. De amint ezeket a gondolatokat szavakba önti, többé már nem maga rendelkezik azok felett, példának okáért én azonnal ráereszthetem az igriceimet, s azok minden továbbiakkal felékesítve oly erővé válnak, amely azonban szükségképpen visszahull rája, kiből vétetett.
Sajnos azonban emberünk nem effajta következetes óvatosságból, mint inkább netto köznapi gyávaságából adódóan kussol. Hovatovább süket és vak, bolygó kísértet, kinek kéje nem talál véget, se nappal, se éj, ki megkívánni tud, megelégedni pedig nem, tigrisek s farkasok erénye az övé, engem pedig nem kell, így, gyalázva szeressenek, az egyetlen igaz dolog vagyok, nem holmi el nem szalasztható lehetőség - végtelen potenciájának bizonyítására.
De persze túlságosan féli ő magát ahhoz, hogy annak merjen látni, aki vagyok. Tudatlan kezébe nem ad a természet valódi tükröt. A természettel pedig, én sem dacolhatok. Nyilván, az ember szeretne megkaparintani mindent, és semmit sem elszalasztani, elhasználja, majd megveti. G is, minden bizonnyal azt reméli, naivan, hogy vón egy aranyporos felhő, ég és Föld közt, holott én őelőtte hanyattfeküsznék, kényén nevelt kamasz, még azt hiszi, ünneplőbe bújhat mosakvás nékül, és ez álomkép ékes, meg nagyvonaló, megnagyszabású, meg nagyléptékű, ittigyen minden nagy , s fő persze ő maga! - maszatos, gyáva agádám. Olcsó viseltes pózokba öltözködik előttem, s fogságba veti, távol tartja tőlem azt, akit pedig szeretek. Poklokra jut az ilyen gyáva, kénköves poklokra. Önmagát szorongató, pöttöm kicsi én, aki önmagát pedig kiteszi mások hódolatának és dícséretének, kinek bókjai és hízelgései alól elkopott éhség kandikál, tavaszon hó, kiszáradsz majd, és vereséged soha meg sem érted. Kár.

17. [tulajdonos]: 06 302020-06-30 12:48
Selyemmacska teljesen evilági irányultságú, telve életigenléssel, egyfajta erő(tartalék) tudatával. A középpont érzéséből, az önmagával való teljes összhangból kiindulva él. Ez az önmagára való (túlzó) koncentrálás(i kényszer) öntudatlanul is arra sarkallja, hogy magát tegye meg mindennek mértékévé. A kezdeményező fellépés, mely mindent magától értetődőnek fogad el (a dolgok látszólagos szélsőségeivel együtt), kétségektől mentesen,és amellyel oly hetykén közeledik a világhoz lehetne akár még irigylésemre méltó is, ha nem lenne túlműködtetve. Ez a túláradó problémátlanság és életöröm képzi az árnyékom egy részét.
Selyemmaska az árnyékom. Ezért kísér(t). Nem ő az első és az egyetlen. Csak ha befogott egy valódi macska, maradtak el tőlem ezek a szellemiségek. Tehát kell egy cica. Na nem a távoltartás végedt. Hanem hogy valódi, közvetlen és állandó(nyilván semmi sem az) kapcsolat legyen köztem és a között, mit szükségszerint kizárok, hogy személyiségem határvonalait fenntartsam, amíg egyben akarok maradni. Ha egyben akarok maradni. Máskülönben,
már egyre kevésbé félek magamtól. A személyközi kapcsolatokon csorbulásán túl és kollektív megélések felett az őrület mindannak a tudatos és közvetlen megtapasztalása, amik valójában (való-bann) vagyunk. A Szaturnusz távoli, makulátlan, jéghideg és kristálytiszta pengéi:kifogástalanul meredtek, holott, folyamatos képződmények. Talpam alatt a föld, sokkal biztosabb.
Hunniába terveztem menni, de a mögöttes hullámzások (és várható jelenések) keresztülhúzták a számításom. Marcival töltöttem a huszonkilencediket. Biztató, hogy vannak még olyan egyéb megkopott szükségleteim (evésen ürítésen alváson magányomon túl) amelyet életben tartok. Egyébiránt még visszakérdeznek, hogy hát ők mivégre is vannak....
Mi mást mondhattam volna, mint az igazat. A jelenlét . A jelenlét a fontos. Az elfogadás, a kendőzetlen egyszerűség és hogy nem kíván engem meghatározni. Hogy a földön is elalszik, ha le is lóg róla, hogy nem akar elbűvölni sem meghatározni, megkettőződni a szeretetben, mely tigrisek és farkasok erénye. Ugyanakkor vállaltan önmaga eleven kivetítésének él meg (minthogy nem is tehet mást) ott és ugyanakkor nem teszi dícséretemtől és tsodálatomtól függővé önmagát. És nem érzem úgy, hogy egyikünk a másik potenciájának bizonyító eszköze volna.
Lebegtem a vizen, akár egy dióhéj, és tsodálkoztam, a platánok és az ég ölelkezésén. Mindegy voltam én magamnak.
És C forrongása a hétköznapok hátterében (bár nem adott még hangot), az is teljesen mindegy. Magával alkuszik. Bár segíthetnék rajta. Magamon viszont segíthetek. C az árnyékom másik fele, szervezőerő, örökös szándékoltság, az irracionálistól való félelem és túlbuzgóság a megszerezhető dolgok irányába. Állítólag szégyenel engem, amiért bizonyos tudattágító szerekkel élek, az evilágnak áldozott időmön kívül, teljes magányomban és elszigeteltségemben, merhogyaztán ő ugye nagyon tudja, mint mindig. Meg ez ugye meghatároz engem, ki ,csakúgy mint bárki más is , jelentésviszonyain keresztül vagyok csak szemlélhető csupán, jelentésviszonyaim pedig számára, ki olyennyire hisz ebben a stilizált valóságban, persze igen töredékesek. Csakhogy nem éri be a tudhatóval, a belőlem is láthatót és tapinthatót boncolgatja-marcangolja, szét kell, hogy szedjen, ki kell, hogy merevítsen az agyában, értelmével, mely folyvást a pusztulást keresi. De ha nem ez, akkor más. Mer mi az, hogy. Volt egy kutatás a kétezertizes években pl a brit parlament Tudományos és Technikai Bizottságának részéről melyet a The Lancet nevű tudományos lapban tettek közzé, s mely nyilvánosságra hozott hivatalos jelentés szerint korántsem veszélyesebb
mindegyik illegális drog a szabadon fogyasztható alkoholnál, vagy a dohánynál. A brit
Belügyminisztérium saját tudományos tanácsadó testülete (ACMD) 20 drog (köztük
legálisak is) tudományos kockázatelemzését végezte el, kidolgozott egy olyan
kockázatelemzési mátrixot, amely minden anyag veszélyességét három tényező
szempontjából vizsgálja meg: fizikai ártalmak, függőségi potenciál és társadalmi
ártalmak. A jelentés szerint ezt a rendszert ebben a formájában az egyes
drogokról a társadalomban és a politikai döntéshozókban élő téves képzetek tartják
fenn, egységesített módszertanú tudományos kockázatelemzés nem támasztja alá, a megjelenített grafikon tanósága szerént, az alkohol mely nincs büntet jogi szabályozás alatt
az 5., addig az LSD például a 14. helyet foglalja el a listán. (ettől még nem gondolom hogy az embereknek ellenőrizetlenül kéne pl a nevezett szereket bekapkodniuk, mindazonáltal azon országokban, ahol legálisan és teszemazt terápiás jelleggel keretet adnak ezen szerek kulturált és előitéletmentes, szakszerű használatához, komoly potenciálhordozónak bizonyulnak mindenféle addikciók kezelésének a terén, valamint a bűnözés és az újonnan kialakuló függőségek visszaszorításában, lásd Svájc, Hollandia stb stb...Persze az, hogy a valós, tiszta és elfogulatlan tudományos vizsgálatok sorra rácáfolnak a politika és vallás által fenntartott közhiedelmek címkéire, megszokhattuk már.
És te, kedves kartársnő, egy olyan szolgáltatás kiértékesítésével keresed kenyered büszkén, nap mint nap már évtizedek óta, ahol az alkoholok szerepe fő. Mégha oly álszentek is vagyunk, hogy szégyenled éppógy sajnos magadban is, mint akár a másban az embert, mert körültekintéssel és tudatosan használ valamit, amit a természet adott. De persze mi baja lehet? Bezzeg anyád fájdalmaira jó a kannabinoid, csak egy kicsit drága. Na ne már. Ha ezzel C tényleg elém mer állni, azt kell mondjam, L nem engem védelmez közbenjárásával, hanem Őt. El se hiszem. Szombat dél van, f...szt lebegek már megén oly szép könnyedén míg más szépen öltözött, csillog a haja is meg minden, hát rajt akkor fusson csak nekem, ember vagyok, dacolhatok én még istennel is, nemhogy olcsó konvenciókkal, de magammal legalább már nem szokásom.

16. [tulajdonos]: 06 092020-06-09 13:14
Az hétköznapi életben végbemenő konkrét események nem adnak okot arra következtetni, hogy bármi különösebb relevanciájú dolgok mennének most végbe, mégis, a legkülönfélébb, egyazon pontba tartó szálak, sisteregve-meglapulva futnak és vezetnek a felszín alatt, azt pontosan nem tudhatom, konkrétan mi felé, bár intenzíven érzem, hogy a kezdetekhez igazodnak. Hogy magam is egy alkotója, nevezője, vagy inkább pusztán (érvényesítő)elve volnék e képletnek, azt nem tudhatom. Ha ugyanis akár a lélek, akár a test bármikor regenerálni kívánja magát (és ezt meg is teszi, teljes tökéletességében, hibátlan módon, ha nem építünk mi gátat ellen ) mindig is megszabadul az embertől. Szabadíts meg uram, a magam gondolatától. Ez volt az egyetlen őszinte kívánságom, valahányszor igaz ima megfoganására alkalmas tudat színtere voltam, és mindahányszor meghallgatást nyertem magam előtt.
Az elmúlt hetekben, hónapokban amíg befelé éltem (leginkább) és az ösztönvilágom kiélési felületei is lekorlátozódtak, közelebb kerültem, úgy értem valóban közel egy olyan emberhez, akihez semmiféle érdek nem fűz. Felszínes külső szemlélet a számomra legkedvezőbb erkölcsi rálátásban élő is legjobb esetben legfeljebb azt gondolhatja, meg kívánok dicsőülni ebben a kapcsolódásban, holott semmiféle szerepben nem élek, ha az illetővel vagyok. Csak hagyom, hogy spontán (de nem ösztönszerűleg) áramoljanak belőlem, általam a környezetünk erői. Ez egy rendkívüli állapot.
Miután végeszakadt(?) az izolációnak, M is megjelent, volt egy jó éjszakánk, feltettünk egy hétvégét, gondolatban, amit Verőcén töltöttünk volna elvonulva, amiből persze újfent nem valósult meg semmi. Nem bántam, tulajdonképpen, nem is erre vagyunk mi egymásnak. Amivel az egyik kapcsolat megfertőződik, arra a másik épül és amire az egyik épül, azt ama másik jellegű behatás megmérgezi. Végül Székesfehérváron töltöttem az utóbbit megelőző vasárnapot, ahová leginkább a Bory Jenő által "faragott" várban kiállított Csók István festmény megtekintési lehetősége vonzott, persze mint mindig, most is kiderült, hogy ami végett odamentem, és amit valójában ott keresek (és találok) nem egyazon dolog.
L nem jelentkezik egy ideje, a legutóbbi e-mail-je kissé ködös, meglehet azért, mert belekavarom a saját emócióimat, a benne szereplő Petri-vers kissé gyanús középütt két sorral (lásd https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/PETRI/petri00001a/petri00372/petri00372.html), bár a saját hirtelen felindulásaim, időnként zavarossá váló gondolkodásom sokszor ennél gyanúsabb, a már többször is megesett felesleges és bántó konfrontálódásom mögött esetenként megbúvó paranoid kivetítéseim tükrében így hát elővigyázatosságból nem válaszoltam.
És félválaszt adtam G meghívására is az ominózus bécsi koncertre, mondjuk úgy, hogy volt ez egyrészről egy kiváncsiságból, kísérleti jelleggel kimondott féligen, ami mégcsak talán sem, egy nem is meghívásra, mankót adtam inkább, úgyszólván, hogy eljátszhasson a gondolattal, arra való egyszemélyes igény megmutatkozásának vettem, első ízben ráhagytam én csupán, azt gondolván, ivott egy-két pohárral, előtörnek benne mindenféle kerge impulzusok, holnapra elfelejti. Aztán jön, hogy komolyan gondolja (komolyság, ugyan kérem, mi is az, benne, mint színtérben), s hogy valószínűleg nem tartják meg (ez nem is volt kérdés, nyilván) de majd átütemezik, és hogy csak egy nap, megmilyenjó volna olyasvalakivel menni, aki érti és értékeli NCave munkásságát, merthogy nekiazmilyenflash és én az érdeklődésemmel úgyis bizonnyal számot tartanék az élményre, hogy legfeljebb ő majd a földön az egyágyas szobában meg valamiféle mexicoi étterem meg szivárvány éssatöbbi, nah mondom, nagyobb baja van ennek meglehet a magaménál, ha ennyit tehetek érte, hát S'il vous plait, Monsieur, ím nemes gesztusom, legtöbb, mit adhatok, hagyom, eljátszani a gondolattal, ha már többszöri alkalommal is megkísért (persze utángoogleizva a turnénak elébb meggyőződtem róla, hogy nem egy éles meghívás ez). Vártam, mivé alakul a szituáció, s azon gondolkodtam, mikor magamnak mesélem, feldolgozván a nemkülönösebb élményt (nahát, nahát, rápörögtem volna én erre csúnyán úgy egy évvel sem ezelőtt, de szép is az élet, s micsoda humora van Lucifernek) szóval hogy ha netán tényleg sor kerülne erre a kiruccanásra, végül mennyi bizodalmam lenne, beülni olyasvalaki mellé, az általa vezetett autóba, akiről jól tudom híján van sok szükséges megfontolásnak, melyek az általa vezérelt erők koordinálásához szükségesek, legfeljebb útközben leválnék mellőle, elég szemfüles vagyok én a magam biztonságára, ő meg csinál amit akar, gondoltam, legfeljebb lesz egy annál is különb uranoszi élményem:) Mit ad isten, a napokban elveszik a jogsiját, mondja lehet, hogy vonattal kell mennünk, mit szólok hozzá? Nekem ez abszolút nem gond, imádom, ahogy szalad a táj (eszembe jut, hogy a napokban hazajövet Fehérvárról, hófehér fényekben fürdött a naplemente, és én a nyomógombos készülékemmel megszállottan sorozatfényképezem menetnek háttal a dróthuzalos villanyoszlopok suhanását, úgy hogy a kalauz egy darabig kerülget minden bizonnyal menetjegy-ellenőrzés céljából, s végül nem kéri el a jegyemet, talán mert hülyének tart, talán mert megsajnál, talán mert az a valami, ami ekkor körbeveszi szellemem, és az állapot, melybe merültem, megközelíthetetlenségbe burkol ki tudja), mondja ő is, ő is, persze pár nappal később, amikor L előtt ezt felhozza ismét, mint megbízható tanú előtt leszögezem, semmiképp se tegye ezt az utat, tőlem függővé.
És persze tegnap rájövök, ennyit sem szabadott volna megengednem Gnek. Már ennyivel is visszaél. Ittasan, feltehetőleg öntudatlanul, de visszaél, és én a fentieknek elegethagyva utat engedtem a modortalanságának, mert mégiscsak egy fél lépéssel, amit a levegőbe tehetett csak, de közelebb engedtem, így tehát illuminált állapotban már most megengedi magának afféle érdemtelen kiváltságot, hogy rigalánc-stílusában azt mondja nekem: nincs nálam kp, holnap fizetek, cica. Őszinte, botránkozásba hajló döbbenettel, szemöldökfelhúzva nézek, kiguvadt szemekkel, és lenyelem amit mondanék, egyrészt megbénít a szituáció, melyet önnön következetlenségemből fakadóan élek , egy olyan szerepben, amelyben nem vagyok, másrészt inkább nem karcolom fel az önérzetét, jól tudom, az őnála fő dolog, holott csak egy önismeret híjában ripacskodó rozoga kis egó, aki egyébként volt hogy jó szolgálatot tett nekem, s ezért nomeg a békesség kedvéért lenyelem a békát, viszem magammal ama konzekvenciát, amelynél többre, mint kísérletem nem is oly váratlan gyümölcsére ráadásul még számíthattam is.
Az imént hívott a futár, a könyvemmel mely a presszóban fog várni: És meglátta a szamár az Úrnak angyalát.
A minap, épp locsolni készültem (mivelhogy van immár énnekem nagyhatalmas batátaföldem, melyben kicsi lelkem igen nagy örömét leli), valamivel dél után, felveszem a csörgő kaputelefont, amibe azonban nem szólt bele az illető, bár emlékszem valamimódon határozottan érzékeltem a jelenlétet. Kimentem pár perccel később, nem láttam senkit.
A melankólia dicséretét olvasom épp Földényi Lászlótól. Örülök, hogy megvettem.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-08-08 18:59   Napló: Nosztalgia
2020-08-08 17:46   Napló: Minimal Planet
2020-08-08 16:14   Napló: Minimal Planet
2020-08-08 16:11   Napló: PIMP
2020-08-08 15:59   új fórumbejegyzés: Tálos Barbara
2020-08-08 15:59   Napló: Minimal Planet
2020-08-08 15:00   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-08-08 14:35   Napló: Minimal Planet
2020-08-08 14:34   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2020-08-08 14:27   Napló: az univerzum szélén