NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-03-26 08:06 Összes olvasás: 221216| 1921. | [tulajdonos]: aggastyán | 2026-03-25 17:53 | ..."ezen csúfnevet: aggastyán, melyet Kazinczy gúnyképpen ada másra, holta után, valami pajkos Nemesis által visszanyeré! Hogy tehát még mink is, több poétatársainkkal együtt, aggastyánokká ne legyünk, nem szükség-e nyilván kimondanunk, hogy az aggastyán csak csúfnév, nem egyéb, mint Ágoston; mert a magyarok a vén embert öreg Ágostonnak szokták csúfolni, mint az öreg asszonyt vén Dorottyának, és csak tótos tájakon változott az öreg Ágoston aggastyánná."
(Berzsenyi Dániel: Kritikai levelek) | |
| 1920. | [tulajdonos]: hope | 2026-03-25 16:37 | Az egész helyzetben az zavar leginkább, h így nincs miben reménykednem. Az A verzió szerint lesz egy kemó, ami hosszú időre odabasz anélkül, hogy gyógyulást hozna. Persze, abban reménykedgetem, hogy mégis hat. De az a belyzet, h belülŕől érzem, hogy nem fog. Jó lenne, ha az orvosom nemcsak robantában üzeneteket hagyna, hanem leülne velem és felnőttként megbeszélné az opciókat.
Egyébként tegnap, mikor az lett, amitől féltem, meglepett, h mennyire könnyedén vettem. Nem tudom, fogok-e összeomlani. Csak az szar, mikor a szeretteim, vagy az értem aggódók elszörnyednek a helyzetemen. Isten kezében vagyok, mondhatni. Remélem, nem lehet onnan kiesni.
Visszatérő téma olvasmányaimban a szabadság, ahogy sztem a betegségemnek köze van ennek krónikus hiányához. | |
| 1919. | [tulajdonos]: atipikus | 2026-03-25 10:19 | Atipikus vagyok. Sajnos, a rákom is az. Ritka fajta, amit nem tudnak rutinból kezelni. Ezért aztán eddig nem is kaptam semmilyen kezelést. Vizsgálják, értetlenkednek, halogatnak több mint 1 hónapja. Közben dolgozzak. Majd hívnak.
A naív elképzelés, hogy jó kezekben vagyok (ez az ingyenes, egyébként nagyon aranyos pszichológustól származik), illetve, hogy nem maradok magamra és már rengeteget fejlődött az onkológia, nemcsak kemó és sugár létezik. (Ez a háziorvosomtól.) ezek jók egyébként, mert addig könnyebben érzem magam, míg ezeket elhiszem, csak aztán a tapasztalat durván rácáfol. Tegnap kiderült, hogy műthetetlen, s a sebész nem értette, miért nem csináltak eddig semmit. Ma meg az is kiderült, h azért nem, mert kemo ugyan van, de nem biztos, hogy hat. (Plusz van egy májam, ami tele van érgomollyal.) És továbbra se értik, hogy nőhetett meg ekkorára október óta.
Még 3 éve voltam másodvéleményt kérni Pesten egy magánklinikán, ott mondta az orvos, h az én rákomnál a kemonak nincs sok dobása, és hogy az eredeti mintából kéne vmit csinálni. Nem tudom, most mit akarnak adni, de félek, nem erre gondolnak.
Szóval röviden: van egy szar bennem, amiről októberben még nem lehetett tudni, gonosz-e, februárra viszont úgy megnőtt, h nem tudják kezelni. Na, erre azért a sztereotípiák mentén a jófene se számított. Mostanság a rákot kezelik.
Ja, és közben dolgozzak. Hiszen se kezelés, se műtét. Élek.
A férjem kérdezi, mondott-e az orvos vmi biztatót. Az az orvos, akinek a jó kezében vagyok. Hát azt, hogy ők mennyire túlterheltek. Jobban el van foglalva azzal, h az ő szakmai hírnevén ne essen folt, mint hogy segítsen.
| |
| 1918. | [tulajdonos]: züm | 2026-03-23 15:46 | leválni a tudatról oly nehéz
végképp tárggyá válva
félbehagyni könyvet és mesét
lakatlan tárgyakat hátra | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1917. | nélküled: jav | [tulajdonos]: Sziveri | 2026-03-02 19:18 | | Sziveri 1990. február 1-én halt meg, így a felolvasás sem ősszel, hanem még '90 februárjában kellett történjen. A többi stimmel. | |
| 1916. | [tulajdonos]: Sziveri | 2026-03-02 13:01 | Ha már Sziveri szóba jött dalocska bírálata közben, iderakom azt a versét, ami tényleg releváns az emlékeimmel együtt, amik velem együtt megsemmisülnek majd. Ennek nincs jelentősége, ad hoc némileg, mi marad meg, az is megnyugvásomra szolgált , mikor Birkás Györgynél olvastam, hogy hányszor megsemmisült már az emberiség tudása.
Szóval vers, ami relevánsabb, mint a Bábel (amit egyébként szeretek), az utolsó előtti, amit tudtommal írt, és azt hiszem, az utolsó, amit befejezett.
Sziveri János: Foggal, körömmel
Foggal, körömmel
Túl bizonyos ponton
már mit sem ér a bonton.
Dermedten posztolunk. Angyal oson
át ismerős szobákon, vánkoson.
Alig millió éves.
Lomha, tépett tollai idén is sajognak.
Most tavasz van. Most megint tél.
Emitt hó – csikorgó csillag hull amott. Égi test.
Bágyadt pilléink lassan leragadnak.
Miként Betlehemben, úgy e földön itt.
Szívünk folyton ver s mi jajgatunk.
Leplezve jól kisded csínyeit,
árnyas helyért a szenvelgő alany, ha szem
lesütve is, buzgón tülekedni kész.
Minden kései élő előzménybe vész.
Csontom arccal fal felé teszem.
Addig is: a gőzölgő homoksárból
hajnalig kinő egy tevetábor.
Felhangzik akkor megint egy kardal.
S kivont karddal
jönnek friss Heródesek!
Távolabb a táskaraj alatt néhány
makacs karácsonyi sáska.
József pedig, bár alig fiatal,
foggal-körömmel civódni akar.
Gerjed a szánalmas pária –
büszke, mint Isten volt hajdan a fáira.
S noha már alig fiatal,
és hosszabb ideje
sípol a tüdeje,
a fölöttes terv szerint sokat kell várnia,
az Úr kegyéből míg kihull Mária.
És Három Király – mint kő a vesébe –
a semmiből belép a betlehemi mesébe.
Túl a kialvatlan égen
nem hat a narkózis. Végem.
Ezt a verset én Nyíregyházán hallottam először, 1990 őszén, amikor a magyar irodalom szemináriumon Sz. Jutka felállt és felolvasta. Aztán közölte, hogy azért tette, mert most halt meg a költő, akit nagyon szeretett. Sz. Jutka kicsit idősebb volt nálunk, már akkor publikálta az Alföld, és fura dolgokat mondott, pl hogy a tanyákra most mán dróton dzsál a petrou (diftongus!), meg hogy ő már eljárt egy táncot az ördöggel.
Mindegy is. A versből mindenkinek adott egy példányt, valami fénymásolatszerűség volt, elég ritka dolog 1990. őszén.
Azóta is megvan. Sok egyébbel együtt, amit nem tudom, miért is őrzök még. Sziveriről, Új Symposionról akkor hallottam először. Sz. Jutka azóta is költő. Azt hiszem, külföldön él. Biztos vagyok abban, hogy nem emlékszik rám. Talán arra se, hogy felolvasta akkor a verset. | |
| 1915. | [tulajdonos]: threat | 2026-02-22 23:39 | | Kiszolgáltatva lenni buta embereknek. | |
| 1914. | [tulajdonos]: coffee | 2026-02-09 09:41 | Sometimes I envy them
of their casual normality
with which they arrive
and stir sugar in
their steaming coffee
sighing
at times I am annoyed
when I am nor even sure
to have the means of
decent departure
I don't have what they do
and take as unaware as the air
into their lungs
never knowing that for me
that sigh over the cup
is as unattainable as
to reach the morrow. | |
| 1913. | [tulajdonos]: szóval | 2026-02-06 13:50 | Szóval egyáltalán nem tudok azonosulni Ratkó József verseivel sokszor, vagy sokszor nem értek egyet, azt hiszem, soha nem érzem azt, hogy vmit helyettem írt meg, de főbe kólintó dolgok vannak ebben az utcáról mentett könyven mégis.
Azt is szeretem, hogy az előző tulajdonos ceruzával jelölgetett sorokat. Először arra gyanakodtam, hogy tanárként, szavalóknak, vagy műsorokba, de olyasmi is ki van jelölve, ami műsorba biztos nem férne be, így most inkább azt hiszem, h mégis volt valódi olvasója, akinek a hagyatékából kerülhetett az utcai könyvszekrénybe.
Jólesik, h olvasva és értve voltak e sorok valaha.
Akkor is, ha, mondom, sokban nagyon nem egyezünk. De így, h halálra ítélt vagyok, jó nekem az a nézőpont, ami folyton számol vele.
Tényleg nehéz, többek között az állapotomból fakadó tabuk miatt nem írok többet, vagy ha igen, nem ide, nem nyilvánosan, így tele vagyok meg nem írt gondolatokkal, reflektálatlan élményekkel. Mert beszélgetni sem tudok az élőkkel, akik még a választóvonalon innen vannak. Igaz, azokkal sem, akik túl.
Egy idézet itt a végére:
Ratkó József: Feltámadásról való ének
Bebábozódva fekete fába,
faragott kőbe,
belecsavarva selymes nyálba,
puha időbe,
talán kinő a holtak szárnya,
testük megépül,
s a bábokat majd kifúrva-rágva
világra szédül
mind, új szívüket begyújtva, frissen
el-kirepülnek -
ragyogva röpköd köztük az Isten -
az lesz az ünnep. | |
| 1912. | [tulajdonos]: Éjszaka | 2026-02-04 19:57 | Ratkó József: Éjszaka
Szombat van.
Éjszaka van.
Vak az ég, világtalan.
Nincs fény sehol,
se fent, se lent.
A holdfény megalvad. A lámpák
halott szentjánosbogárkák.
Növeszti karmait a csend.
Gondjaira borulva alszik
a munkás, a paraszt.
Senki nem virraszt.
Egyedül van a világ,
fénytelenül.
Fölötte minden csillag
megüvegesedik, kihűl.
Egyedül vagyok én is, egyedül.
S félek. A súlyos éjszaka
nyitott szemembe dűl.
Elfér benne —
olyan nagy. Olyan kicsi.
Nincsenek határai,
csak részei vannak, részei.
Tornyok, faluk, álmukban is
forgolódó, csikorgó városok,
oly kicsik, hogy szemem
csak sejti őket.
Amőba-országok tolulnak,
türemkednek, egymáshoz szorulnak,
lökdösik, feszítik a Földet.
Emitt, mint óriás csiga,
lassú ház mászik.
Fénylik a nyoma:
nyálzik.
A rész most nagyobb az egésznél,
mert látszik.
Lófejű fejsze vicsorog,
dühében a tőkét harapja.
A varas tőkére csorog
habos haragja.
Eső csurog,
az isten nyála.
Csurog az építkező fára,
virágra,
a megemészthetetlen világra.
A Hold: cigányszem —
ragyogna s elfeketül.
Fél az anyag egyedül.
Föltoronylik a jegenye,
imbolyog, célt kutat.
Körülötte a bokrok, a kövek
beássák magukat.
Falu kinnhagyott kisfia,
gyerekriadtan dermed a tanya.
Mozdulna s nem mer. Nem talál haza.
Észrevette, nézi az éjszaka.
Nem vesz tudomást a veszélyről,
háborúról, közelgő télről,
csak nő a fű.
Azt hiszi, örök életű,
mint én hittem
gyerekkoromban.
Ahol én vagyok, nyugalom van.
Nem fél a rönk, amin ülök,
a homok nem vacog.
Bíznak bennem a körülöttem
surrogó atomok.
Érzik, hogy itt vagyok,
s ember vagyok.
A halhatatlan
anyag bízik a halandó anyagban,
hisz bennem.
Pedig neki csak változás
az elmúlás,
amely elpusztít engem.
Az anyag indulata
Csupán energia:
fény, mozgás és meleg.
Az anyag nem szeret,
nem szaporodik, csak átlényegül.
Él időtlenül, terméketlenül
ráér, s ez adhat néki nyugalmat.
Nekem a szerelem.
Szívembe nyomhatnám a kést,
ha nem volna velem.
Mert nekem a szerelem merész,
halálig tartó összeesküvés,
gyönyörű, páros lázadás
a zsarnok elmúlás
ellen; örök harc, konspiráció —
ha róla szólna, elnémul a szó,
mert páromat én el nem árulom.
Halálra ítélt engem az idő,
de az életet mégis vállalom.
S ezért vagyok különb a kőnél.
Lélekkel magasabb
az ércekbe gyűrt örök erőnél,
a forró földnél,
amely majd magába fogad.
Az ember nagy, nem az anyag. —
Hajnalodik. S ahogy felállok,
felmagasodnak a suhanc akácok,
a világ is feláll.
Épülő dóm a jegenye,
orgonasípja kismadár.
Most szellőzködni kezd a táj.
Lobogóit a fény kibontja,
feljön a Nap.
Alvó puli a boglya,
gőzöl,
szárítgatják a sugarak.
Ág roppan s pörögve lehull,
a földbe belesimul
ó
anyag honvágya,
gravitáció!
Az apró neszre a kutya
álmában hegyezi fülét,
de föl nem ébred. Már nincs veszély.
A kotlás lombok alatt
mocorog, alszik a szél.
Vas-tündér, izzó Nap, tündökölj
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
