(Bagoly-bükki-völgy, november)

A forrás vize egy apró, kikövezett medencébe
folyik. Most tele van levéllel. Hullámzó,
sárga levelek. Benyúlok a vízbe, szétnyitom
a levélszőnyeget. Körmeimről buborékok
válnak le. A vakrákok eltűnnek a már
lesüllyedt levelek alatt. A víznek
bükkfaillata van. Kibontom a szendvicset a
fóliából. Mintha kamionok száguldanának át
az agyamon, a fólia zörgése belerobban a
fülembe. Hat és fél órája nem láttam embert.
A hegyoldalban mindenfelé kidőlt fák.
Egy tavaszi vihar emlékei. Nem tudom
elképzelni, hogy valaki velem szemben áll,
és nekem majd meg kell szólítanom.
Például vonatjegyet venni. Vagy kérni egy sört.
Szavakat próbálok formálni, hangtalanul.
Csücsörítek, szájpadlásomhoz szorítom a nyelvem.
A hangom idegen, nem szabad hangosan beszélnem,
a hangom valaki más. Valaki másnak a szavai
lennének valaki más hangján. Mozdulataim hangja
van csak, bakancsom zörgése az avarban, a pipában
izzó dohány sercegése, a lélegzetvétel hangjai.
Egyre mélyebbre merül bennem valami, amit majd fel
kell hozni, amire kényszeríteni kell majd magam.
Hogy ismét meg kell szólalni, nagyjából két óra
múlva, az erdei vasút végállomásán. Egy korsó
ászokat kérek, mondom majd a savanyú arcú pincér-
nőnek. Nem értem, mondja ő. Néz rám. Egy korsó
ászok, ismétli majd az idegen hang, ami belőlem jön.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A Csóványos északi oldala (Budapest, 2000)
Kiadó: Accordia