Emberek

Húgyszagú mackóban hortyognak szakállasan, előredőlve,
korhadó fatörzsek,
belökve kukák mögé, aztán a föld alá.
Vonalzók mentén tervezett betonsokszögek
hótól védett zugaiban
orrukat törlő krumpliszsákok,
maguk alá rongyolt újságpapíron,
zörgő betűsivatagon
ülnek mozdulatlanul,
a mindenség törvénytudói,
a növényi lét, az ásványi lét ismerői.
Semmibe tolató mozdonyok
egy lejtős szárnyvonalon:
még egy utolsó kanyar és
vizüket vesztve végleg megállnak valahol.
Katonasapkában malmoznak rendjelfosztottan,
szökött bakák, emigráltak a köröttük dúló háborúból.
Letört, folyóba hullott, partra vetett,
műtrágyabortól szivacsos arcú uszadékfák.
Kallódó szögek
egy el nem készült ácsmunkából.
Egy koporsóból.
Birtok nélküli nomádok, isten kegyeltjei:
halálra fagynak egy csillagos éjszakán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Világítóudvar (Budapest, 2001)
Kiadó: Orpheusz