Egyszer elég

Az ágyneműt kinn felejtetted, úgy érezted elég
lesz nekünk egyszer. Akárhogy is messze vagy
tőlem, s én messze tőled. Bár ha ösztönösen
végig gondoljuk, s elfelejtjük mikor, hogy,
miért zuhognak az érzelmek az egyneműség
kudarcába, talán mégis óhatatlan lenne
az együttélés. Hiszen szemeid mintha
gyümölcsöt érlelnének üres, fedél-
arcomon, bár én nem tudom, milyen lehet
a tavasz termékeny köszöntések nélkül.
Rácsodálkozón, vállat vonva fektetem a kérdést
magam mellé, mégis csak rólad van szó.
Rólam csak nyúzott soraim beszélnek,
hiszen ismernek, már régen megismerhettek.
Köntösöket gyűrtem magamba, s kiszínesítetten
morfondíroztam a világ teremtéséről, s most már rólad,
tehát csak rólad. Az ágyam te neked az ösztönök udvara,
akárhogy is csak erről van most szó, de ha a szeretetről
beszélgetnénk talán elég lenne csak egy köhintés a párnáim közt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.