széljegyzet az Evangéliumokhoz

mikor már szorította az idő, s
érezte, hamarosan történni fog valami,
nem tudta hogyan vezesse elő, mert
pontosan ő sem tudta, hogy mi.

csak sejtette, hogy mennie kell,
de mégsem hagyhatja ott őket
vágyakozva, éhesen - gondolta,
a véghez ilyen közel.
mind az ő szemét figyelte,
lesték legapróbb mozdulatát,
amit csak mondott, itták.
megsajnálta őket hát,
s így szólt a körülötte ülőknek:
?ez az én testem, vegyétek?

később aztán a kereszten agonizálva
még azt is megbánta, hogy
megszületett, hogy a teremtés művében
egyáltalán részt vett. sebei köré
lila erek gyűltek. azt hitte ekkor, hogy
az elmúlás adatott számára küldetésnek.

csak idővel, mikor már visszatért
a zárt ajtókon át (már élt), akkor értette meg:
?ez az én testem volt, s ti tényleg megettétek?

(mintha kirágták volna a férgek
valóban lyukas maradt itt-ott, s ez
illett abba, amit a feltámadásról tanított.)

vajon el fognak tűnni valaha?
vagy rajtam marad az idők végezetéig
a megváltás e néhány lyuka?

ez járt a fejében mikor - maga sem értette -
emelkedni kezdett, valami húzta felfelé.
az átszűrődő fénytől világítottak a sebek
(ahogyan uv alatt látni a vízjelet).

feje ürült, tisztult,
           lassan múltak a földi gondok
eltakarták a felhők, s ő:
?Isten veletek?
            - halkan még ennyit mondott.



fent leült az Atya jobbján,
s a dologról nem beszéltek
(ahogy előtte se) soha azután.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.