VÉDETT KOR

Amikor „hazulról” elmegyek,
A rádiót bekapcsolva hagyom,
higgye bárki – akit alkalom szül –:
otthon vagyok.
Higgye azt: vagyok.
Pedig, dehogy;
ünnep sincs, „otthonról”
bármikor így tűnök el,
más úton-módon „vigyázok”
magamra, idén majd emlékszem kölni
barátomra – így lesz idén –,
kit bőröndjével együtt
a Deák térről húztam a Nyugatiba át
(„…ott van a lakásom, de
ötven éve nem voltam itthon…”),
most – másnap is – ő él, botorkál bennem,
s marad is, mint ha-volna-fiam,
kivel épp úgy nem mennék már sehova,
fognám közbiztonságra, rossz korra,
pedig ma éjjel van előttem olyan kép,
– mert ma, ritka, fönnmaradtam –,
hogy együtt lépdelünk az első hóban,
hogy lépdelünk, együtt,
ma éjjel van előttem ilyen,
ha-volna-fiam és én,
emlékeztet arra, mikor én voltam
ekkora és nem láttam soha
az első havat leesni, és ez hiányzott,
mert így csak reggel volt tadám!,
őrzök is ilyen reggelt,
hatot-nyolcat, az hat-nyolc év talán,
később már nem érdekelt,
s ma újra nem és közben sem,
de ha-volna-fiammal ma este
kivételt tennék, úgy hiszem;
nyakamba kapnám, sózsák,
mondanám, s futkározni is
hagynám, mert itt, ahol most élünk,
itt ez most jó környék, rendes,
és ha-volna-fiamnak lenne apró bakancsa,
belül bundás, nem ázna át soha,
teát, pálinkát nem is vinnék,
mert épp csak leugrunk, ugye?,
aztán máris haza – áthűlni idő se legyen! –,
cipőjét gyorsan húznám le, „mutasd a zoknid”,
meleg, száraz, rendben,
pár sort még mesélek,
hogy nyugodtan, szép filmben aludj,
de látod, hiába vigyáztunk,
– nadrágod is átázott –,
nem sikerült neked mamát álmodnunk.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus,