Vadászat

Fényszőtte ezüst borítja a tájat,
Holdfény-máz csorogva vonja be a fákat.
A hó tükrözi csillagok hunyorgó fényét,
Jeges csipkébe zárva a hallgatag békét.

Nyugodt az erdő, de a látszat csalóka,
Szürke bundások kutatnak csaholva.
Farkasok kószálnak prédára lesve,
Mardosó éhség csapdájába esve.

A vezér megáll, tán szagot fogott,
Fejét felkapva vesz újra szimatot.
A falka figyeli, ugrásra készen,
Remegő lábakkal, mindegyik résen.

Előző éjszaka nem volt szerencséjük,
S ma is hasztalan telt el estéjük.
Most őz nyomára leltek, elég a falkának,
Ha most az egyszer szerencsével járnak.

A főnök mozdul, új irányt vesz gyorsan,
A falka követi, egy emberként moccan.
Csendben rohannak, szökellnek a hóban,
Szikráznak a pelyhek, felverve csomóban.

Kerítik a vadat, nesztelen teszik,
Bár szellő alig moccan, az irányt veszik.
Szemek villognak, a vezért lesik némán,
Mikor ejthetnek sebet, a gyanútlan prédán?

A főnök ugrik, ezzel ad parancsot,
Ölésre emelnek fogat, karmot, mancsot.
Munkájukat gyorsan, hatékonyan végzik,
Mire az őz eldől, halálosan vérzik.

Álkapcsok csattognak, az ordasok morognak,
A finomabb falatokkal távolabb kocognak.
Kíméletlen pontosság, több napnyi éhség,
Teszi a dolgát, ne legyen kétség.

A hús elfogy, jóllakhattak mára,
Nyugodt éjszaka köszönt a falkára.
Az erdő békéje nem szenved nagy csorbát,
A hold kísérheti a jóllakott csordát.

Nyugovóra térnek ők is éjszakára,
Nem mennek hiába újra a prédára.
Nem cél az ölés, nincs köze lélekhez,
Vadászó ösztönük eszköz az élethez.

A farkas csak eszik, a vér a szürke bundán
Törvény és nem átok a kietlen tundrán.
Ha gyilkolni kell nem élvezetből teszi,
Csak az ember az, ki mások életét veszi.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.