Tenger

Én part vagyok, Te meg tenger,
Ami egyfolytában ostromol
Felcsapó hullámhegyekkel,
Mégis inkább épít, mint rombol.
Váltakozva apad, árad,
Vize a partot simogatja.
Mikor a vihar alábbhagy,
Borostyánt, kagylót szór a partra.
A határtalan messzeség
Titokzatos; kalandra csábít.
Nem tudtam, hogy egy perc elég
A megpillantástól a vágyig.
Ha nem is vagyok meztelen,
Egy pillantásod levetkőztet.
Vadul ver tőle a szívem.
Ahogy ezer parányi kő lesz
A sziklából sok év alatt,
Mert eső mossa, szél koptatja,
Sugarával veri a nap,
Míg szét nem hullik száz darabra -
Én most már nem is én vagyok.
Csak pár hete ismertelek meg.
Az azóta eltelt napok
Nem tűntek többnek, mint pár percnek.
Most mindent más színben látok,
Mint mikor még magányos voltam.
Már nem gyötörnek rémálmok;
Velem vagy ébren és álmomban.
Közöttünk szükségtelenek
A szép mesék, a hazugságok:
Akik egymásnak születtek,
Egyek, mint a víz, a hullámok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.