Mint a gép

Úgy nyúlok feléd, lomposan, kuszán,
mintha az öngyújtóm keresném. Nos,
itt sem vagy, csak a Petri-kötettel
osztom meg fekhelyem már napok óta.
„A nők tudniillik. A hölgymenyétek.
Feleség-féleségek. Asszonykacatok.
Akik napot is éjjé feketítve,
holdat kormozva nem szeretnek engem,
megállás nélkül, sőt, visszamenőleg,
éveknek soka óta.” Hogy nem vagy itt,
(nem itt vagy, ez így kíméletesebb? hátha)
már csak ráadás: sosem voltál, bárhogy
is koncentráltam, vagy próbáltalak körül-
járni, de hiányod mindig erőltetetten jön
rám, mint egy fürdőköpeny, amit kinőttem
már, és különben is: senki sem hord már
ilyen frottírköntöst. De a szokatlanul
feszes testtartástól eltekintve, elmegy.

Csak a torkom, azt kaparja, kábé mint
az éhgyomorra lehajtott kupica pálinka.
Kupica, ez is milyen szó. Vagy stampedli?
Majd jobban odafigyelek a mozdulataimra,
de akkor meg a természetesség. Az milyen?
Aztán megy minden, jár, mint a gép, tovább.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.