Cápakaland (á la Frady-iskola)

Ezüstszürkén villanó,
Csodálatos torpedó.
Porcos vázú, ősi hal.
Rettegi az összes faj.
Király a tengerekben.
Bevallom, nem szeretem.
Bármilyen szép is legyen,
Sehogy sem tetszik nekem.
Túl hideg és kegyetlen.
Vele jár a félelem.

***

Mindent elnyel, amit lát.
Megérzi a vér szagát
Messziről a tengeren,
És azonnal ott terem.
Ha megleli prédáját,
Föltátja szörnyű száját.
Ezer fogat villant rá,
Lerántja a víz alá.
Mar, cibál, nincs kegyelem.
Az övé a győzelem.

***

Vér-hullámot vet a víz.
Nézem - számban könnyes íz.
Erre siklik, arra néz;
Bennem egyre nő a félsz.
Most hirtelen mozdulat -
Észrevesz és megragad?
Még megúsztam, dermedten
Várva rejtekhelyemen.
Menni kéne, nincs idő.
Egyre fogy a levegő.

***

Mit tegyek? Nem is tudom;
Nála nincsen irgalom.
Bárhogy kéne, nem merem
Változtatni helyzetem.
Türelmetlen mozdulat;
Új zsákmány után kutat.
Nő bennem a rettegés.
Lehúzom a fejem, és -
Árnyék siklik felettem.
Talán megmenekültem?

***

Szívem vadul zakatol.
Már nem tetszik az atoll.
Fogadom, ilyen botor
Sohasem leszek máskor.
A sok ágbogas korall
Hiába is marasztal,
S tengeri sün, bohóchal
Ide vissza sosem csal.
Többé nem kell új kaland,
Csak viszontlássalak, strand!

***

Csak egy apró mozzanat,
De rám biztatóan hat:
Csevegő delfincsapat
Hasítja a habokat.
Míg előttünk elhalad,
Reményem új tápot kap.
Ha elcsalják őrömet,
S otthagyja börtönömet,
Ameddig a hajsza tart,
Kiúszhatok, vár a part.

***

Támad vagy sem? Ezt lesem.
Ki-kihagy lélegzetem.
Letaglóz a csalódás:
Nem tágít az óriás.
Hiába reménykedem,
Nem vonzza az élelem.
Föl-le úszkál; komor őr.
Nincs nálam szigony, se tőr,
Mégis nekiindulok:
Ha várok, megfulladok.

***

Itt a döntő pillanat...
A mélyben, a víz alatt
Kísérteties kürtszó
Bődül - óceánjáró!
Nem hiszek a szememnek:
Mint akit megütöttek,
Úgy ugrik meg a cápa.
Buborékraj utána.
Én is indulok rögtön,
Bár félek, hogy visszajön.

***

Csak nyugodtam, csendesen,
Mert rám tör ellenfelem!
Egyszerre egy sziklapad
Tűnik fel a víz alatt,
Mögötte meg sziklafal,
Sötét barlangjaival.
A sok párkány, emelet
Egy-egy lakót rejteget.
Megvizsgálni nem merem;
Továbbűz a félelem.

***

Ami eddig könnyű volt,
Benne ringott az égbolt
És a göndör fellegek;
Ólomsúllyal eltemet
És a fenék felé visz
Engem a rengeteg víz.
A legutolsó percem
Levegő nélkül telt lenn,
De - kéken, fulladozva -
Kivergődtem a partra.

***

Ennek már jó ideje.
Előttem nagy medence...
Néztem nyüzsgő életét,
És megrohant az emlék.
De villanást lát szemem.
Koppanás az üvegen.
Még kitöri és bekap -
Ilyen mohó egy halat!
No de - ezer szerencse -
Nem cápa, csak kecsege.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.