Hattyú

Szeme fényes, villogó drágakő.
Kék, mint az ég, amit nem fed felhő.
A fény szikrázik szárnya sok kövén.
Némán lebeg az idő tengerén.
Ezüsttestében három bárd suhog;
Parányi, karcsú óramutatók
Járnak kérlelhetetlenül körbe.
Mozgásuk rádöbbent az időre,
Ami nem áll meg, elfolyik, siet.
Sodrában nincs egy szilárd pont, sziget.
Hiába keresek kapaszkodót;
Elnyel, mint szakadék a zuhanót,
S az évek - mindegyik egy kődarab -
Nagy robajjal fejemre omlanak.
A szép hattyú élete végtelen.
Óra-szíve soha meg nem pihen.
Az idő, ez a félelmetes rém
Rohan felém a mutatók hegyén.
Egyszer majd elér, és a bárd lecsap;
Lábam alól kifutnak az utak.
Én, ahogy minden ember, meghalok.
A három mutató tovább forog.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.