Vulkán

miért hisszük hogy a vulkán
minden körülmények között
egyszer valahol valamikor
egyszer valahol valamiért
ki kell törjön hát képzeljük el
hogy csak úgy akár a szépség
a hőség is csak önmagáért
lélegzik a tűzhányó csak őrli
csak őrli magában ahogyan elménk
is őrli a világot zihál hörög
de visszatartja csak legbelül
nő a kráter hiába hiába
ahogyan bennem is gyűlik
gyülemlik mindannyiunkban
robbanásra készen lassan
felhalmozódik a tűz a magma

nem te döntöd el hiába
szorítod öklöd izmod is
megfeszülhet a fogcsikorgást nem
hallja senki csak magad magad
mert téged dobálnak vagy inkább
leláncoltak oly mindegy ugyanaz
te szállsz súlytalan vagy mi átfog
magához ölel s szorongat
hiába veled történik minden
olyan ez mint a nevetés a sírás
az éhezés a szíved dobbanása
a láva fortyog benned nélküled
hiába hiába hiába hiába

vannak vulkánok melyekben
megkövül a magma
megkövül a szürke
hamu kő por ellepi kráterük
vannak vulkánok azonban
teremtve éppen a törésvonalra
teremtve két világ közé
s a mélyből untalan fölbuzog
az élet örök visszatartás jaj
nem nem a mindennapi
hétköznapi nyelés tűrés
a vulkánok krátere az égen
szemedben üszkös napsütésben  
fordulásban fénytörésben
hogyha mégis hogyha mégsem
ott tátong a kráter a vérben
csillagok csonthidegében
kívül a csend a szél a szél zúg
belül csak gyűlik a tűz a tűz
remeg zihál fortyog a vulkán

de oldalán termesztik a szőlőt
lányok tapossák mezítláb
préselik a nedvet vérvörös
bort isznak énekelnek
szeretnek s az ének felnő
a kráterig fortyog a láva
de az ének az ének az ének
felzeng a jéghideg éjszakába






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.