[télen egyszerûen]

télen egyszerűen halálfélelmem van
(mindent meg lehet szokni)
nem hiszem, hogy meg lehet szokni, hogy
kiköltözünk az u-alakú házból pedig
haláli, tényleg, jópofa, hogy
selyempapírba van csomagolva a szalon
ki lehetne cakkozni a széleit, de
ezektől a letakart bútoroktól
nem tudunk beljebb menni most már
nyárig így lesz
(mitől félsz?)
átütő lüktetés a torkomban
a játszótered kifakult képe miatt
amit az ablakpárkányon hagytunk
(persze belül)
nem is tudom, talán nagyvonalúbban
kéne kezelni a helyeket, vagy elfelejteni
(nincs emlékezet) hogy célszemély vagyok,
amikor csak úgy utamra vagyok
eresztve egész hidegen, na persze
tél van, máshogy nem is lehetne
olyan nehéz kifésülni néha
a lényeget, mint a nyári hajunkat
(négykezest játszunk) amikor beszala-
dunk a napról és leülünk a zongorához
de ilyenkor már nem is tudok játszani,
úgy értem, a kottát sem ismerem fel
ahogy csukódik, úgy ürülnek
a képességeim
(harangoznak a városban) és ünnepekre
készülök majd, de
téli álmot alszik bennem a megszokás
és azt, hogy megfogom a kilincset az
első olyan tavaszi napon, amikor
nem fagy le reggelre a harmat
ettől a pillanattól fogva nem is tudom
elképzelni
pedig jót tenne azokon a szétomló
estéken, ha eszembe tudna jutni





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.