Véreim emlékezete

fekete könnycseppekként
gyászba öltözött varjak
ereszkedtek alá, lábuk földet ért,
a temető biztonságot ígért, nyugalmat.



a világ összes fájdalma,keserve
gyűlt ma össze véreim
velünk néhány illanó percre
élcelődni életünk múló évein.



arcotokban arcom látom tükröződni, néhány mély barázdát,
melyet közös sorsunk szántott,
emberivé téve minden ráncát.



sosem harag, düh, gyűlölet
rajzolta portrénk vonásait.
együvé tartozás, jóság, szeretet,
mosoly varázsa, megfoghatatlan hit,



nem szerzés- tenni akarás
mozgatta erős karjainkat
fáradhatatlanul,
amint nagyapám tanította atyáinkat, anyáinkat.



az öreg útkaparó kubikus
tizenegy éhes gyermekét etette.
az élet tanította, nem pedagógus,
családot teremtett, dolgát tette.



a világ változik.
apákat fiúk követnek,
ki megtette dolgát távozik,
kik temettek, eltemettetnek.



sorsunk közös és különbözik.
holnap te dobod a síromba a rögöt,
de a biztos pont egyezik:
a halál, mi elválaszt s összeköt.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.