#1

A rakparton merengek...
Panelházak kacsingatnak, szomorkás,
Bús pesti nép az Oktogonon.

Vásznát teríti alkony,
Napot festőn mereng felém pihentén:
„Hol vannak mind az ifju lányok,
Csíkos, fehér harisnya
Feszül karcsú, csupasz kis lábukon bent
Zöld árnyú lomb s betontömb mélyén?”

Pohárt, tölts még seröntő!

Kalandoz este mind a részeg angyal
Fél egy körül Hold, s lámpafénynél
-A sörvászon takarta
Mélybúgó illatú úton a fák közt
Feszítőn húrt édes talányon:
„Minket kivisz hazáig?”

Aludni hol kevés sátorvárosban
Gőzölgő alkohol ködében,
A bódulat démonja
Űzőn a józanságot el vihart kelt,
Fejünkben elvetél a gondunk:
Vizetlen víznek rabja.

Hajnal borít leplet: bézstől sötétkék,
Haló természet ébred újjá,
Meredt csend ébred, ujjong,
A barlangból kilép, sóhajt a Hiúz
Farkas morogva, medve öklend,
Bódult megannyi állat.

Azok a kék-szürke pesti hajnalok,
Mint szárnya lenge tündéreknek,
Elér a friss hidegség.

A reggel fényes érintése, érzem...
Hajh! Hát tölts még pohárt, Barátom!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.