Elfolyt idõ

Árnyék alszik a réten, hullámzó
Fűben, hol kék az ég. Messze még
Minden, háború és más neszek, ez jó,
s ez borítja a múltat s a jelen jelene fék
Nélkül szivárgó plazma ujjaim közül;
A hanyagul levetett ing most örül,
Hogy nem hordom hosszú ideig,
S kimosva újra sosem lesz az a szín, az a
Tapintás, mellyel érintett engem szívemig,
S a szeretet sem ugyan az, annak a télnek káprázata

Mely elmúlt, a szó könnyű étke
A szájnak, nem úgy a léleknek melynek
Nehéz szólnia, s melynek néha férge
A levetett bársony, s lágy selyme
Dobbanó dallam, égen futó mosoly,
És, még ha kevés is és néha oly
Sok a látnivaló, mondd, kedves,
Hol mar belém szemed?
Enyém a múlt jelétől nedves
S nem törli le senki örök szellemed.

Az idő vége majd a jelenben éled újjá, a jövő
Hangja ez a tavasz, a hóvirágok szerteszét
Nyílva hullámoznak árnyékaként, s ő
A múltban élve keresi eszét;
Nincs és sosem volt, kit kerestem,
Az áruházban, hol a papírt vettem
S tettem belé mókát, növényt,
Olyant, milyet akartam, a réten szedtem
Hozzá harmatot, kínos órát, fényt,
És álmos éjeken az álmok ellen ettem.

Igen, de a ravasz halmokba rakott újságok
Lapjait senki sem olvassa többet,
És az ezerszer elszámolt unalmas számok
Sem változnak; ez maradék, az többlet.
És a számtanórák íze keserű a számban,
Most a jelen telében-havában
Már jelentéktelen az eredmény, a vers-elemzés
Is csak ócska virág megrepedt vázámban
Nincs és nem is volt soha, mint egy szellentés

A szélben, elszállt, s illata ki tudja
Merre jár, a ruhadarab fogyóeszköz
S az újságcikk kidobott tinta,
A köszönést elfelejtik, és a -hoz -hez –höz
Minden titka semmi, a szabályok megszegve
Hevernek a mondatok között, s egy lepke,
Kinek szárnya portól pillekönnyű s repül,
A nyár végén cirádás árny-lelke
Halott, mert jön a tél, majd újra nyár, és nem derül.

Aztán az ing és a papírhalom a szemetesben
Köt ki, nincs rájuk szükség, nem kell senkinek,
Értelmetlen létezésük egy estben
Éled újjá, mikor az asztalról elviszek
Egy szimpla gyufáskatulyát, mert
Nincs jobb dolgom, és az ezüsttel vert
Éjben halkan a ház mögé osonok,
Éjfélig kevergetem a lélekszerű robbanószert
És a sötétben lázasan égnek a régi lim-lomok.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.